Ez az a mondat, amit senki sem szeretne hallani akkor, amikor épp a nagy Ő-t keresi.
A diszkók elődjei a mulatságok voltak. Nagyszüleink alig hagyták el kis falujuk határát, így életük párját általában a több napig tartó mulatozások alkalmával találták meg. Régebbi szokás volt a szláv népeknél a leányvásár, amikor a falvak leánysága kelengyéjével felszerelkezve jelent meg. Amennyiben a legény érdeklődött a leány után, először is nyilatkoznia kellett vagyonáról a háttérben tartózkodó szülőknek, utána rázhattak kezet az üzletre.
(© Harper’s Bazaar España)
Ma már szinte bárhol ismerkedhetünk, és még csak vásárra sem kell vinni a bőrünket. Tömegközlekedési eszközön, orvosi rendelőben, hivatalban, iskolában, sőt, akár a munkahelyen (rizikósabb), diszkóban kevésbé. Ezek jobb terepek, mint az internet, mert azonnal szemtől szemben látjuk egymást. Látom a szemedben, hogy ki vagy!
Julit (28) a helyi hentesboltban találta el Ámor nyila.
– A párommal, aki azóta már a férjem, hat éve vagyunk együtt. Valamilyen ürüggyel mindig lementem a hentesboltba, aztán fél év után végre elhívott randizni.
Rita (34) a munkahelyén ismerte meg szerelmét.
– Szerelem volt első látásra. Második éve dolgoztam a cégnél, amikor összevontak minket egy másik osztállyal. Ott dolgozott Zoli, az igazgató úr jobbkeze. Nekem csak annyit mondtak, hogy hívjam át egyeztetni. Mogorva kicsit, ennyit tettek hozzá. Mire lendületes határozottsággal felhívtam, hogy azonnal jöjjön át. Amikor nagy önérzetesen megérkezett (elég parancsoló volt a modorom), mind a ketten megtorpantunk. Mint akikbe villám csapott.
Csak néztem a szemét, és elvesztem a kékjében (felkacag). Később, mikor már egy pár voltunk, elmondta, hogy készakarva húzta a betanításomat. Azóta is egy szép, lángoló szerelem a miénk.
Marianna és Enikő egy közös barátjuknak köszönhetik, hogy találkoztak a párjukkal.
– A barátnőmmel megbeszéltem, hogy meglátogatom őket, az estére mozizást terveztek. Az este remekül sikerült, mert egymásra találtunk, ám a film iszonyú volt.
A megkérdezett lányok közül Éva az egyetlen, akire egy bárban talált rá a szerelem. Igaz, őt is az egyik barátnője mutatta be Márknak. Táncolni kezdtek, majd telefonszámot cseréltek. Nemsokára egy lurkóval gyarapodik a családjuk. Erika szerint – aki pszichológusként dolgozik – a spontaneitás mindig meghozza gyümölcsét.
– Én úgy gondolom, hogy egy fiatal bárhol tud ismerkedni. Szerintem az utcán történnek a legigazibb találkozások. Ennek ellenére ma utcán már alig ismerkedünk.
Inkább függetlenedünk, mintsem másoktól függjünk
Ma majd minden második házasság válással végződik. A fiatal generáció kevésbé tervez hosszú távra, mint a szüleik nemzedéke, mert „mi lesz, ha nem sikerül”. Nem kell a lobogó szerelem. Erika azt tapasztalja, hogy a gyerekek, szüleik példáján okulva, szeretnék elkerülni a szétválás és osztozkodás nehézségeit.
– A válás nyomot hagy az emberben. A fiatal otthon nem azt látta, hogy a házasság olyan kötés, ami mindent kibír. Néha már egy egyéjszakás kaland is többet nyom a latban. Vagy pusztán csak félnek átlépni a felnőttvilágba, ahol már a felelősséget számon kérik rajtuk? Mert nem jobb-e az „örök gyerek” státuszában maradni? Ha jól nézel ki, tiéd a világ, a hírnév, a pénz, a legjobb pasik és nők. A többi semmit nem ér. S minek fektessenek energiát valamibe, aminek nincs nagy értéke, s amit már a szüleik sem becsültek sokra? A küzdelem a másikért kiveszett a viszonyokból.
Tény, hogy a mai világ sokkal többet ad egy fiatalnak, mint akár 30 évvel ezelőtt is adott. A fiatalok egyik évben itt élnek, a másikban már egy következő országban kalandoznak.
Ha tehetik, utaznak. A középkorúak közül is sokan külföldön dolgoznak, alig találkoznak. Hiába van több pénz: távházasságban sokáig nem lehet élni. Jóléti társadalom vagyunk, ahol az életminőség emelkedett, a házasság és a gyerekvállalás idejét a bizonytalan jövőbe tolták ki. A nők is többet szeretnének az Életből kihozni, mint egy örök holtomiglan-holtodiglan.
Ám még ez sem lenne baj, ha az életünket úgy élnénk le, hogy a hosszú évek során értékeket tennénk le az asztalra, és hagynánk magunk után valakit, valakiket, akik továbbviszik majd az ő életükben a tőlünk kapottakat. Arra törekednénk, hogy megismerjük a társunkat, aki mindenben a támaszunk lesz. És ha megtaláljuk, vigyáznánk rá. Ám mára pontosan nem ez számít értéknek.
