A szerelem hasonló állapotot idéz elő, mint a drogfüggőség. Nagyon tud hiányozni. A 35-44 éves nőknek is, a régi házasoknak is. Sőt, azoknak a leginkább!
Az egyik híresség azt mesélte, hogy egy külföldi hotelszobában döbbent rá: már semmit sem érez a férje iránt. Nézte a csodálatos napfelkeltét, miközben a férje mellette horkolt. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy itt van vége, és szakított a férfival. A férje bizonyára teljesen másként mesélné el ugyanezt a sztorit. Mégpedig azért, mert mindannyian másként éljük meg a véget.
A szerelem szinte észrevétlenül tűnik el, és gyakran semmit sem hagy maga után. Ugye, ismerős a helyzet: „Bocsi, csak még ez az egy SMS, és azután figyelek rád.” Vagy: „Ne haragudj, de erről most nem szeretnék beszélni.” Az egymásnak felírt cédulák közt nem találunk olyat, amelyik azt üzenné: „mennyire szeretlek”, vagy „boldog vagyok veled”. Inkább a „hozz a patikából lázcsillapítót” a jellemző. Amikor kettesben vagyunk a vendéglőben, a figyelmünket inkább a szomszédos asztalnál ülő szerelmespár köti le. Isszák egymás szavait, megigézetten néznek egymásra, az asztal alatt egymás kezét morzsolják... Ilyenkor valami váratlanul belenyilall a szívünkbe. Hány éve már, hogy ezt utoljára átéltük?
Egy angol fotóművész, bizonyos Martin Parr fényképsorozatot készített egymásra unt párokról, érdemes rákeresni (Bored Couples) a google-on. Az utcákon és éttermekben olyan párokat fényképezett, amelyeknek már láthatóan nincs mondanivalójuk egymásnak. Ezek a képek elrettentőek, sőt visszataszítóak: a nő is, a férfi is másfelé néz, összeszorított szájjal. Vagy éppen összevesztek, vagy már ez a normális állapotuk. És ekkor megfogalmazódik a kérdés: vajon mi hogy nézünk ki a kedvesünkkel, amikor éppen nincs mit csinálnunk?
Második esély
Van egy olasz közmondás, miszerint: nem lehet egyszerre teli a hordód és mámoros az asszonyod. Nem érezhetjük egyszerre a kezdeti vágyat, mámort, szívdobogást – és a stabil kapcsolat biztos nyugalmát. „A szerelem a lélek forradalma – a szokás és az átlagosság önkényuralmával szemben” – írja találóan egy német pszichológus. A kérdés csak az, milyen messzire vagyunk hajlandók elmenni a forradalomban, és milyen magas barikádokat húzunk magunk köré. Használunk-e élestöltényeket, és lecseréljük-e seperc alatt a régi kapcsolatot egy újra, mint jó néhány celeb? Majd hátradőlve várjuk, hogy három év múltán az új pasink is unottan babráljon mellettünk a mobiljával? Vagy megpróbáljuk felmelegíteni a kihűlt érzelmeket?
Biztosan ismerik a történetét annak az idős házaspárnak, amely már ötven éve együtt van jóban-rosszban, és azt mondják, ők még abból a világból jöttek, ahol az elromlott dolgokat nem dobták ki, hanem megjavították...
Gabriela Leipold pszichoterapeuta szerint olyan helyzetekbe is vissza lehet hozni a szerelmet, amelyek már reménytelennek látszanak. „Beszélgessenek! A szerelmesek állandóan beszélnek arról, amire éppen gondolnak.” De mi a csodát tehetünk, ha életünk párja meg sem szólal? Csak azért is próbálkozni kell! S mi van, ha mi magunk is kelletlenek vagyunk, nem akarunk beszélgetni? „Gondolkozzunk el arról, hogyan viselkednénk, ha valakivel éppen most találkoznánk először. Bizonyára érdekelne, hogy mit gondol az életről, emellett igyekeznénk mi is a legjobb formánkat hozni és minél több időt eltölteni együtt” – mondja a pszichoterapeuta.
A helyzet rendezésének kulcsa a nő kezében van: össze kell törni a sztereotípiákat. „Kezdjünk valami újba, eddig szokatlan dologba. Az új izgalom visszahozhatja a szerelmet is.” Jó ötlet lehet egy kirándulás vagy egy gasztroest, esetleg egy fesztiválbérlet. Csak fel kell készülni a meghökkent reakcióra és az ilyen típusú, kelletlen válaszra: „De nekem a hétvégén dolgom van!” Vagy: „Felesleges pénzkidobás, jobban kellene új klíma a kocsiba!”
Azért kell ezekkel előre számolni, nehogy felidegesítsük magunkat, s ezzel kudarcra ítéljük a tervünket. Félre a sértettséggel, hiszen egy kísérlet végrehajtói vagyunk. Napközben küldözgessünk pár izgi SMS-t. Meglátunk egy szép kardvirágot – küldjünk róla képet! Gondolkodjunk el arról, milyennek lát minket a kedvesünk. Nem vagyunk idegesítőek és fásultak? Ha igen, lehet még ezen változtatni? A tapasztalat azt mutatja, hogy a nyitottság nyitottságot szül: ha változik az egyik fél, a másik is beindulhat. S ha hiába az igyekezet, semmi nem változik? Legalább tisztában leszünk azzal, hol tartunk az életünkben. Mert a legügyesebb indián is csak éghető anyagból tud tüzet csiholni...
Első osztályú minőség
A felnőttes szerelem sokban különbözik a lángoló szerelemtől. Ha sikerül is visszacsempészni életünkbe a régi intimitást, a közös sétákat, a vacsorákat, ne várjuk tőle az első szerelem mámorító érzését. Törődjünk bele, hogy nem fogjuk percenként lesni a mobilunkat, hívott-e a férjünk... A cél ugyanis a csendes boldogság, amely harminc év múltán sem kopik.