A legalapvetőbb illemszabályokat vesszük át, melyek emelik az ünnep fényét.
Nagyanyáink is pontosan tudták, hogy a fehér abrosz az ünnepi asztal elengedhetetlen kelléke. Ne sajnáljuk elővenni és használni. Porcelán étkészletet és szép, egyforma poharakat használjunk. Adjuk meg a módját! A szép terítékkel is illik megtisztelni egymást és az alkalmat.
Laza formák
Könyveit szétkapkodják, előadásai ma telt házakat vonzanak, a fiatalok is isszák a szavait. Görög Ibolya protokollszakértőt az illő viselkedésről kérdeztük.
Könyveit szétkapkodják, előadásai ma telt házakat vonzanak, a fiatalok is isszák a szavait. Görög Ibolya protokollszakértőt az illő viselkedésről kérdeztük.
– Az ünnepek alkalmából szépen felöltözünk. Ott belül kell a tudat, hogy önmagamnak tartozom a szép ruhával. Valami ilyet írt a Mindennapi maceráink című könyvében...
– Ha elnyűtt otthonkában vagyok, akkor még a tartásom is más: beesik a vállam, és utálok élni. Ám ha felveszek egy szép cipőt, egy szoknyát pulóverrel, esetleg egy kendőt is terítek a vállamra, akkor rögtön másképp tartom magam. Mihelyt kihúzom a derekamat, és megemelkedik a vállam, abban a percben a nap is kisüt, és érdemes lesz élni. Magyarán: az öltözködés pont arra jó, hogy amikor nagyon nem jó reggelünk van, olyankor kell nagyon-nagyon törődni azzal, mit veszünk fel. Hogy mire felöltözöm, azt mondhassam: érdemes volt! És kihúzom a derekam, és megyek győzni.
– Melyik az az öltözet, amivel nem nyúlhatunk mellé?
– Embertől függ, kinek mi tetszik. Az öltözködés üzenet, ami alapján értékelnek. Ha az utcán megy valaki, nem tudom róla eldönteni, okos-e, vagy sem, hány nyelven beszél, jól főz-e. Csak az öltözéke alapján alakíthatom ki róla a véleményemet. Azt vegyem hát fel, amit el akarok magamról hitetni.
A kismajom is azt utánozza, amit a nagytól lát: ha az lenyalja a kést, ő is a szájába veszi.
– Egyre kevesebben tudunk szépen enni. A középkorban még a király ruhája is sárga volt a sáfránytól, mert az emberek kézzel ettek, s leették magukat. Újabban az utcai evés lazította fel a szokásokat...
– Igen, a formák fellazultak. Sokan ezért nem tudnak mit kezdeni az asztalkendővel vagy a késsel, villával. A „street food“-hoz szoktunk hozzá. Az utcai evés pedig soha nem volt európai szokás, csak a mcdonald‘sos időszaktól jött divatba. Éppen ezért sok embert zavar, sőt, azt is, aki eszik. Figyeljük meg: a legtöbb ember, ha utcán eszik, megáll a fal mellett vagy egy oszlopnál. Én eléggé hedonista alkat vagyok, imádok enni. De nekem ahhoz terítő kell, meg szalvéta, egyszóval: szeretem megadni a módját. Ha látunk valakit a buszon enni, az mindig lehajtja a fejét, és lecsukja a szemét. Az evés egy egészen intim viszony az ételhez. Nem eszünk kifelé: ez magándolog.
– Szükséges-e illemszabályokkal kordában tartani egy gyereket? Vagy elég az, ha a gyerek látja a szülői mintát?
– Mindig a szülői példa az elsődleges! Ha az apuka lepöcköli a csikket, majd azt mondja: „Fiam, ne szemetelj az utcán!”, a gyerek szemetelni fog. A kismajom is azt utánozza, amit a nagytól lát: ha az lenyalja a kést, ő is a szájába veszi. Annyira látszik egy gyereken, hogy foglalkoznak-e vele, vagy sem! A gyerek mindig azt tanulja meg, amit lát, s nem azt, amit mondanak neki. Tehát úgy kell viselkedni vele, ahogyan szeretnénk, hogy ő is viselkedjen másokkal szemben.
Mutatós csokor almából. Kössünk egy csodálatos almacsokrot az asztalra! Mi a piacon vettünk pár színes-piros szaftos almát és körtét. A csokor elkészítése nagyon egyszerű. Amire szükségünk van: olló, színes szalag, hurkapálcikák, bármilyen zöld ág vagy virág. Mi eukaliptuszt, csipkebogyót és zöld ágakat használtunk – 4 almát és 4 körtét. Nagyobb csokornál több almára és körtére van szükségünk. Az almák közepére 2 hurkapálcikát szúrunk, összefogjuk azokat, behúzzuk közéjük a virágokat, majd levelekkel körberakjuk az egészet, és szalagot kötünk rá. Almacsokrunkat házi dekoratőrünk, Alexandra Gubelová (Dunaszerdahely) készítette
Schiffer Miklós stílusszakértő Köszönöm, kérem c. könyve az illő viselkedés rejtelmeit tárja fel.
A modern illemről kérdeztük.
A modern illemről kérdeztük.
– Az utóbbi években ezzel a két szélsőséggel találkoztam leginkább: vagy valaki nem ismeri a viselkedési szabályokat, vagy éppen túl konzervatívan ragaszkodik hozzájuk – még akkor is, ha már naftalinszagúak. A könyv pont ezért született: úgy éreztem, segíteni kell az embereknek az eligazodásban. Vannak alapszabályok, melyeket mindenki ismer, hogy a férfi megy be először az ajtón, lesegíti a nő kabátját, kihúzza a székét. Ám sokan forgatják tépelődve a szalvétát, hogy most hová, miképp... Miközben azt tehetjük az ölünkbe, de akár be is gyűrhetjük az ingünkbe, hogy védje a ruhánkat. Az étkezés végén pedig a székre helyezzük. A másik nagy téveszme az, ami a hölgyeket elbizonytalanítja, hogy a táskát nem illik a földre tenni. Dehogynem, elég megnézni II. Erzsébet fotóit. A táskája mindig mellette van, a földön. A terített asztalra viszont nem illik rakni, legfeljebb az apró színházi táskát. Tárgyalásnál viszont, ha nincs az asztalon semmi harapnivaló, megengedett. (Jobb éttermekben, persze, van táskafogó az asztal szélén vagy kis székecske a táskának.)
Vannak alapszabályok, melyeket mindenki ismer, hogy a férfi megy be először az ajtón, lesegíti a nő kabátját, kihúzza a székét.
Dinamikus lett a világ, és a mai, „casual“ életérzés korában attól az embertől, aki beugrik valahová meginni egy délutáni kávét, esztelenség lenne nagy szertartásosságot elvárni. Ma már semmi sem történik, ha valaki nem fogja a kezébe a csészealjat, vagy nem tökéletesen csippentve fogja meg a teáscsészét. A késés azonban nem tolerálható. Ha karácsonyi vagy ünnepi vacsorára hívnak, időben ott kell toporogni. Véleményem szerint a késés a legnagyobb modortalanság. Kérni – megköszönni – pontosnak lenni az illendő viselkedés három alapköve. Minden más csak a társas viselkedés finomra hangolása.
Még ha az emberek nem is tudják mindig, mi az ünnep valódi értelme, a maguk módján akkor is ünnepelnek. Vannak „alvó“ időszakok, amikor materializálódik a világ, és az ünnep látszólag csak a vacsorát és az ajándékokat jelenti. Ám ha tartjuk az időpontokat és a hagyományokat, van esély arra, hogy visszatér az eredeti cél és tartalom. Ezért kell ünnepelnünk, és erre kell megtanítani a gyerekeket is.
Még ha az emberek nem is tudják mindig, mi az ünnep valódi értelme, a maguk módján akkor is ünnepelnek. Vannak „alvó“ időszakok, amikor materializálódik a világ, és az ünnep látszólag csak a vacsorát és az ajándékokat jelenti. Ám ha tartjuk az időpontokat és a hagyományokat, van esély arra, hogy visszatér az eredeti cél és tartalom. Ezért kell ünnepelnünk, és erre kell megtanítani a gyerekeket is.
A késbak régi alkalmatosság. Evés közben használjuk csak, hogy védjük az asztalt. Mi ezt a szép példányt a csilizközi piacon vettük. Mert terítékünket régi tálalóeszközökkel is színesíthetjük.
–bernád, janković–
