Háztartásvezetés régen és ma

Azt, hogy a háztartás vezetése nem könnyű dolog, már az elődeink is tudták. Akkoriban nem volt annyi háztartási gép, de a szerencsésebb csillagzat alatt születettek legalább egy mindenest vagy több cselédet is tartottak.

A nagyobb háztartásokban külön szakácsnő is dolgozott. A háziasszony azonban az ilyen házaknál sem volt tétlenségre ítélve.

A régi háziasszony nemcsak a feladatokat osz­totta el, és a végrehajtásukat ellenőrizte, de abban is biztosnak kellett lennie, hogy nem ad alkalmat arra, hogy a cselédség meglopja. A gondos háziasszony éppen ezért mindent ala­posan lajstromba vett, elzárt, és a szekrények, ládák, kamrák kulcsait is külön elzárva tartotta. Így csak arra a kulcsra kellett ügyelnie, amelyik a kulcsosszekrényt nyitotta.

Az alapot az összehasonlításhoz egy régi szakácskönyv – Bánffyhunyadi Hunyady Erzsébet: A jó házi konyha – szolgáltatta, melynek az interneten komoly rajongótábora van, és kedves olvasónk bocsátotta a rendelkezésünkre. Még apukája édesanyjáé volt, akiknek három gyerekük született, majd kisebb kerülők után a kis család Somorján telepedett meg. Ide járt aztán évtizedekkel később vasárnapi ebédekre, immár saját lemenőiket asztalhoz vezetve, az egész terjedelmes família. Azoknak a régi lakomáknak az íze még most is a szájukban van, mert a nagymama zserbóját nem lehet feledni... Mindörökre a családi legendárium része marad a csokikrém, amely olyan volt rajta, mint a korcsolyapálya. A vasárnapi receptek többsége pontosan ebből a fentebb említett, agyonlapozott szakácskönyvből származott, amelyet anno babonás tisztelettel forgatott kicsi és nagy, hisz olyan titokzatos dolgokról írtak benne, mint a jég tárolása vagy a helyes ültetésrend. Minden szombaton ott tipródtak az unokák a fazék mellett, amelyből a nagyi a krumpliskását mérte. Igazából ezekből a momentumokból állt össze az a házirend, amely alapján az unoka később a maga háztartását is elkezdte vezényelni...

A fentebb említett könyvben, amelyik a módos házak mel­lett az egyszerűbb háztartásokkal is foglalkozik, sok hasonló szöveget találtunk. A könyv rendszerezi a városi és a vidéki gazdasszonyok feladatait, s ma is találunk köztük jó egyné­hány megszívlelendőt.

„A magyar nő híres jó gazdasszony volt mindég. Ha kellett, egymaga egész gazdaságot vezetett és az idegen csodálkozva állott meg a rend, tisztaság, bőség láttán, aminek párját másutt nemigen találta. Az idő kereke nagyot fordult. Ma az a jó há­ziasszony, aki mennél keve­sebből, ­mennél ­rövidebb ­idő ­alatt,­ ke­vés ­helyen,­ kevés ­fáradsággal­ tud rendes háztartást vezetni. Ez a tréfásnak látszó mondat ma főszabálya a házvezetés tu­dományának. Kevésből: mert nincs sok. Rövid idő alatt: mert kell, hogy másra is jusson ideje. Kevés helyen: mert a lakások bizony összezsugorodtak, a régi hatalmas konyháknak, szo­báknak, kamráknak híre sincs. Kevés fáradsággal: mert ereje, munkaképessége másra is, kenyérkereső munkára, gyermek­nevelésre, magaművelésére stb. is kell. Ezért lett tudomány a háztartás vezetése, amelynek okosabbá, észszerűbbé tételén, könnyítésén, tökéletesítésén bizony komoly tudósok, nemzetgazdászok gondolkoznak. Ők készítik el az elméleteket, a segítő eszközöket. De gyakorlatban mégis a háziaszszony feladata ma­rad, hogy ezt a tudományt átvigye az élet­be és megalapozza vele a maga és családja boldogulását.”

A jó szervezés: a kályha, mitől indulhatunk

Ezt mi, mai háziasszonyok is jól tudjuk.

„A háztartás megindításánál mindjárt kezdetben meg kell állapítanunk azt a munkarendet,­ mellyel a ház rendjét­ és a tisztaságot fennt akarjuk tarta­ni. A munkarend megállapítása azért fontos, mert tisztaságot teremt, anélkül, hogy állan­dó felfordulással, takarítási lázzal, rendelke­zéssel tenné idegessé a háziasszonyt, csalá­dot és személyzetet. A takarításnak, tisztoga­tásnak úgy kell történni, hogy az munkájá­ban senkit se zavarjon, hogy amiatt hivatal­ból, iskolából egyik családtag se késsen el. Sem a mindennapi­, sem nagytakarításkor. Még befőzés idején vagy nagymosás nap­ján sem!”

A cselédség munkáját ma már nem szervezzük, de számos ügyes eszköz és remél­hetőleg családtagjaink is segítenek a háztartás zavartalan menetének biztosításában. Jó, ha bizonyos feladatokat a hét meghatározott napján végzünk el, nem pedig összevissza, ötletszerűen. Ilyen be­tervezhető feladat a nagymosás, természe­tesen mosógéppel. Ilyenkor rendszerint na­gyobb darabokat, ágyneműt, törülközőket mosunk. Betervezhető a nagybevásárlás vagy a heti vasalás (amit nem muszáj, feleslegesen ne vasaljuk). Akkor van baj, ha a feladatok összetorlódnak. Ilyenkor nincs más hátra, újabb tervet kell készíteni, hátha sikerül újra rendszert vinni az életünkbe. A régi szöveg havi és heti terv elkészítését is ajánlja. (Az ilyen tervezés nekünk, mai háziasszonyoknak is jól jöhet.)

A főzésről

A tűzhely melege nélkül egy lakás ma sem igazi otthon. A tűzhely pe­dig csak akkor ontja a hőt, ha főznek is rajta. A mai rohanó világban gyakran csak a fél­kész ételekre jut idő, melyek a fagyasztóból a mikróba vándorolnak, és onnan egyenesen az asztalra kerülnek. Érdemes végigpásztázni ezeket a bölcs konyhai gondolatokat: „A legkitűnőbb gazdasszonynak sincs igaza, ha nem használ szakácskönyvet, és mindég csak a maga kitalálásával vagy régi ételeivel untatja családját. Nem szólva arról, hogy a szakácskönyvek mai írói sok jó gazd­asszony és orvos tapasztalatait szedik egybe, szűrik le, ami mindég, feltétlenül több, mint eggyé! Szabálya még a főzésnek, hogy csak a konyhára szorítkozzék minden hozzávaló munka! Sem szag, sem piszok ne jusson be más helyiségbe. Szép időben dolgozhatunk főzéshez való részletmunkát erkélyen, fo­lyósón stb., de ennek nyoma ne maradjon. Még ruhánkon sem! Főzéshez vegyünk kü­lön ruhát, kötényt, hajunkat kössük be. Ezt a tisztaság feltétlenül megkívánja. A főzés­sel elkésni nem szabad. Rendes háziasszony munkabeosztásának ez a próbája! Mikor a munkából hazatérő családtagok megjönnek, ebédet kell kapniok. Akkorra már a háziasszony is átöltözött. De még az asztal is terítve vár!”

Sajnos, a mai háziasszony és családja rendszerint menüt vagy menzakosztot ebé­del, hiszen jóformán senki sem tartózkodik hétköznap délelőttönként az otthonában. Ha a nő mégis, mondjuk, kényszerpihenőn lenne, akkor is azon aggodalmaskodik, mikor kap újra munkát.

Nehéz ilyenkor jó tanácsot adni, hiszen ha újra munkába áll, a családja fog meghökkenni: hová tűnik a megszokott otthoni kényelem... Mert megszokták már a kiszolgálást s az otthoni kosztot! Éppen ezért mindenkit be kell vonni az otthoni munkába. (Nem baj, ha ők nem csinálnak meg mindent olyan tökélete­sen, hiszen „gyakorlat teszi a mestert”.) Ha nem segédkeznek, hogyan szerezzenek gya­korlatot? Igen, a főzésben is lehet munkamegosztás. Nem kell a férjet kiüldözni a konyhából, ha nem olyan kényesen mosogat el.

A terítésről

Gyakran megfeled­kezünk arról, hogy nemcsak a szánkkal, hanem a szemünkkel is eszünk. A szépen terített asztal már önmagában meghozza az étvágyat. A terítés nem nehéz feladat, ennek ellenére mégis nagy gondosságot igényel. Íme, néhány tanács: „Terítés előtt mindent újra át kell törölgetni, poharat, pohár­edényt edényruhával, evőeszközt megint másikkal. Mert a legtisztább kony­hában, szekrényben is por rakódik le, ami egészségtelen. A többféle ruha pedig azért kell, mert pl. az evőeszközhöz nem hasz­nálunk olyan finomat, mint a pohárhoz, utóbbi nem lehet szálas, különben a pohár is az lesz. A terítés rendje legyen állandó, azaz, aki terít, tudja, mi kell az asztalra, ne felejtsen el semmit, mert abból bosz­szúság származik.”

A terítés kultúrájához még hozzátartozik: „Elszedetlen asztalt éjszakára soha se hagyjunk, akármilyen fáradtak vagyunk is.“ Ez ma is éppúgy érvényes. Nincs kiábrándítóbb látvány, mint a rumlis asztal a reggeli fényben.

A mosogatásról

A régi irat ezt jegyzi a mosogatásról: „Ennek nem szabad órákig tartani, akármennyi az edény! Először is: már főzés közben vigyázzunk a konyha tisztaságára, vízvezetékre, szemetet a sze­méttartóba ürítsünk, de nem nedveset! A mosogatáshoz ebéd közben melegíthet­jük a vizet, de csak annyit, és amennyi ideig kell. Melegvízzel ne takarékoskodjunk, mert edényünk bánja meg! Mosogatáshoz két tál kell, egy a mosogatásra, másik az edény öblítésére. Kell még egy hely, ahová az öblített edényt lecsurogni rakjuk, legjobb, ha ez bádoggal van borítva.“

A vizet manapság már nem szükséges megmelegí­tenünk, jobb esetben a mosogatógép teszi meg helyettünk. Persze, azt is ki kell tapasz­talnunk, milyen mosogatószerrel működik alegjobban. A piszkos edényeket először le­öblítjük, csak ezután helyezzük a mosoga­tógépbe. A kisebb háztartásokban sokszor elég a kéttálas mosogató, csepegtetőrésszel. A régi tanácsok közt azért akad még néhány megfogadandó: „Az aluminiumedényt nem szabad súrolni! Ha valami lesült benne, kis ecetesvízzel feltesszük főni és mire a víz fel­forr, fenekéről felválik a lesült étel. Így szép ezüstszínű is lesz megint. Ha feketedik, főz­zünk benne almahéjat, attól megtisztul. Zo­máncos edényt, ha lesült, kis szódásvízzel főzünk ugyanígy.“

A mai világban elterjedt teflon­ vagy kerámiabevonatú edényeket nem szabad felkarcolni. Lehet kimondot­tan olyan szivacsot kapni, amelyik nem tesz kárt bennük.

A nagytakarításról

A mai háziasszonyok évente legalább kétszer, ta­vasszal és ősszel végeznek nagytakarítást. A nyári hónapokban pedig gyakran kihasz­nálják a perzselő meleget, és szinte minden nehezebben száradó holmit is átmosnak. A régi háziasszonyoknak ezt tanácsolták:

„Nagytakarítást­ egy évben négyszer csi­nálunk, eközül kettő, a tavaszi és az őszi kü­lönösen nagy munka. Van ház, ahol minden hónapban csinálnak nagytakarítást, ami tel­jesen felesleges dolog, ne higyjük, hogy a sok porolás, örökös tologatás használ a bú­tornak, szőnyegnek stb. Ahol mindennap alaposan, rendesen sepernek, törölgetnek, ott elég a négyszeri nagytakarítás. Ha porszívóval takarítunk, akkor elég kétszeri nagytakarítást osztani munkatervünkbe. A nagytakarítás előmunkálata ­a ­szek­rények,­ polcok kitakarítása,­ függö­nyök,­ kézimunkafélék mosása, kitisztogatása, amelyeket aztán tisztán teszünk félre. Éppen így a szőnyegeket is előre porszívózzuk vagy poroljuk ki és tesszük félre. A párnázott bú­tort szintén. Elrakunk minden törékeny dol­got, apróságot, de mindent tisztán. Ha van helyünk, előre leszedjük, megtisztogatjuk és kivisszük a képeket, tükröket is.”

A bútortisztításról

Ma a bú­torokat előre elkészített, boltban kapható bútortisztító kendőkkel vagy spray­vel és pu­ha ronggyal tisztítjuk. A valódi fából készült darabokat méhviaszos bútorfényezővel ké­nyeztetjük. A fényes bútort a mi vidékeinken diavázzák. Az egykori háziasszonyok ezeket a tanácsokat kapták: „Fekete bútort, ha lakko­zott felületű, nagyon puha rongyra csepeg­tetett tiszta táblaolajjal dörzsöljünk át, azután tiszta ronggyal töröljünk fényesre. Ha nem lakkozott, akkor jó hozzá a terpentines bútor­paszta. Puha ronggyal, a kenőcsből mindég keveset véve, a fa szála irányában kenjük be, azután ugyanígy alaposan áttöröljük, míg fé­nyes. A barna bútort, ha furníros, ugyanígy, de barna pasztával tisztítjuk. A fehér lakko­zott bútort mosni szokták. Lehet is, de csak szódátlan vízzel, szódátlan szappannal, na­gyon szárazra törölve. Utána pedig okvetle­nül fényezzük át fehér bútorpasztával. Ahol bútorpaszta nem kapható, ott megfelelő szín­ben használhatjuk a terpentines cipőpasztát is. Ha a fehér bútor nem piszkos, akkor elég a bútorpasztával való átfényezés. Utána na­gyon erősen, fényesre dörzsöljük. Olyan lesz, mint az új. Ajtó­, ablakkereteket is átfénye­síthetünk így, nagyon szép lesz.”

A szerszámszekrényről

A mai háztartásokban ennek karbantartása a férj feladatkörébe tartozik. „...bár nagyon gyámoltalan háziasszony az, aki minden szeg ­beverésért, zárjavításért, ládafelnyitásért mes­terembert hivat.“ Ezt a véleményt – úgy vé­lem – a mai háziasszonyok is osztják. Minden háztartásban szükség lehet alapvető szer­számokra, és a régi könyv ezek tárolására ad kitűnő tanácsot: „A szerszám drága holmi, külön rekeszekre osztott szekrénykében vagy fiókban tartsuk. A láda nem jó, ott turkálni kell és közben a finomabb holmi törik. Sze­get, srófot, fúrókat fajta és nagyság sze­rint csoportosítva, dobozokban tartsuk. A nagyobb szerszámot, fűrészt, fúrót stb. fel­akasztva, vagy kamrában vagy a padláson, ahol nedvesség nem éri. A szerszámszekrényt könnyen elérhető helyen, de lezárva tartsuk mindég, mert avatatlan kéz bajt csinálhat a szerszámokkal. Ha nem is nagyon gazdag, legyen benne: kalapács, harapófogó, drótvágó, fúró, reszelő, kis­ és nagy srófhúzó, franciakulcs, fa­ és vasresze­lő.“

A mi korunkban az egyszerű szerszám­készletek elérhető áron a nagyáruházakban is beszerezhetők, és így magunk is el tudjuk végezni a kisebb javításokat, de az sem baj, ha a férjet bízzuk meg vele. Még mindig sze­rencsésebb dolog, és olcsóbb is, mint minden apróságért mesterembert hívni.

A gyógyszeres szekrénykéről

Ki ne bosszankodott volna már azon, hogy amikor szüksége volt valamelyik gyógyszerre, az addigra éppen elfogyott, vagy lejárt a szavatossága. A gyógyszeres szek­rény ma is fontos dolog egy háztartásban. Láz­ és fájdalomcsillapító gyógyszerek, aktív szén (gyomorrontásra, mérgezések esetén), kötszerek, égések, sebek kezelésére szolgá­ló szerek és egyebek alkotják. Íme, a régi­ek gyógyszeres szekrényének tartalma:

„Le­gyen a házigyógyszertárban: tökéletesen steril (fertőtlenített) vatta, kötözőszer, dermatolos (vérzéscsillapító) géz, billrot­battiszt boro­gatásokhoz, nem rozsdásodó biztosítótű a kötözéshez. Aspirin, kalmopirin, előbbi ízzasztó, utóbbi fájdalomcsillapító szer. Kamillatea, bodzatea, hársfatea és eibistea, izzasztó, kelésfakasztó, stb. szerek. Diachylontapasz, kelések fellágyítására, fertőtlenített vászonnal, melyre rákenjük. Szódabikarbona, gyomortúlterhelés esetére. Angoltapasz, kisebb sérülé­sekre. Káliumpermanganat, fertőtlenítésre. Hyperol, toroköblögetésre. Timsó, ugyan­erre. Gyomorcsepp, orvosi rendelet szerint. Ólomecetes víz, gyulladások borogatására. Zsályatea, foghús gyulladásánál öblítésre. Szalmiákszesz, tisztogatásra. Mustárta­pasz (hólyaghúzó.) Vazelin, kipállott bőrre. Jódtinktura, kis sérülés fertőtlenítésére. Kar­bolos oldat, fertőtlenítésre, 2­3 százalékos. Ostya, porokhoz. Ricinusolaj, karlsbadi só stb. hashajtók. Szalycilpor, lábízzadás ellen. Cinkkenőcs, gennyező kiütésekre. Tiszta al­kohol, fertőtlenítésre. Benzin, tapasz lemo­sására. Éter. Hintőpor. Ezen kívül az orvos által a családtagok számára előírt orvos­ságok.”

Ez bizony még az antibiotikumok megjelenése előtti időkben volt használatos (akkoriban gyakoribbak voltak a kelések.) Emellett ajánlatos, hogy a háziasszonyok jártasak legyenek az elsősegélynyújtás­ban – ez ma is fontos lehet.

A háztartási könyvelésről

Egy jól működő háztartásban minden iratnak megvan a maga helye. Külön tárol­juk a lakbérrel, rezsivel kapcsolatos iratokat, a személyes okmányokat, bizonyítványokat, valamint a jótállás alatt álló ruhák és készülé­kek számláit és egyéb dokumentumait. Sze­rencsés, ha kiadásainkat és bevételeinket is vezetjük. Persze, nem muszáj, hogy a ház­tartási könyvvitel feltétlenül a háziasszo­nyok feladata legyen. Ha van hozzá kedve és hajlama, ezt a feladatot elláthatja a férj is. A mai, hitelből élő generációk is tudnak ötle­tet meríteni a régi sorokból: „Másik fontos, különleges feladata a háziasszonynak a háztartási könyvvezetés, amivel a jövedelem helyes beosztását segíti elő. Ennek legfontosabb szabályai a következők: minden hónap végén írjuk össze, mit kell a követke­ző elsején kifizetnünk. Aki hetibért kap, az hetenkint tartsa számon. A kifizetések után fennmaradó összeget pedig úgy ossza be, hogy abból még félretenni is tudjon, előre nem látott bajok idejére!”

„A lakás bérét nem mi határozzuk meg és azon szabad legkevésbé takarékoskodni, mert különben egészségtelen lakást kapunk! Táplálkozásra ma körülbelül a jövedelem fe­le megy el, ezen csak előrelátó beosztással, befőzéssel segíthetünk. Az is takarékosság, ha a nem romlandó anyagokat egyszerre nagyobb mennyiségben szerezzük be, így jobbat, olcsóbban kapunk és nem mérics­kélik hozzá mindig a burkot. Táplálkozás­ra télen többet szánunk, nyáron viszont pi­hentető, egészséget edző dolgokra költünk és téli beszerzésekre. Ruházkodásra legfel­jebb jövedelmünk tíz százalékát költsük, ezt egész esztendőre elosztva értjük, mert nem minden hónapban vásárolunk ruhafélét. Itt takarékoskodhatik a háziasszony legjobban, a ruha gondozásával, javításával, meg azzal, ha maga varrogat. Világításra, fűtésre kb. a jövedelem 6­8 százaléka megy el, itt jó kály­hával, idejében való beszerzéssel takarékos­kodhatunk.

Gyermeknevelésre mindenütt más és más összeg kell, de itt nem szabad takarékoskodni, mert a gyermek jövője bánja meg. Egészségünk ápolására, legalább 2 százalékot kell szánnunk, a szellemi táp­lálékra ugyanennyit. Van még biztosítási díj, nyugdíjjárulék, ezeket sohasem szabad elmulasztani! Utolsónak marad az előre nem látott kiadásokra szánt összeg, ezt se hagy­juk el soha, mert sok bajból segíthet ki!

A háztartási könyvvezetésben minden kiadást be kell jegyezni, naponkint. Minden hónap végén összegezzük a bevételt és kiadást, valami felesleg mindég maradjon, az a félreteendő öszszeg. Év végén átvizsgál­juk az egész évi költségvetést, könyvvezetést, okulunk belőle, mérleget készítünk. És ez a mérleg szabja meg a következő esztendő ter­veit, beszerzési lehetőségeit.”

Azt, hogy százalékban milyen kiadásra mennyit szánhatunk, csak korunk pénzügyi tanácsadói tudhatják pontosan. Néha elég­gé irreálisan kicsi összegeket terveznek be az étkezésre, élelmiszerekre, pedig éhesen nem lehet gondolkodni. Mindenesetre a fogyasz­tói társadalomban a ruhavásárlás nem számít annyira ritka cselekedetnek, mint a múltban. Talán azért sem, mert ma nehéz örökös da­rabokat találni. Ma már az eldobásnak vesszük meg a holmit. (Ha egy nőt azzal biztatna a férje, hogy olyan cipőt kap szülinapjára, amely örökös, a nő beadná a válókeresletet.) Mindent egybevetve: mégsem árt megfo­gadni ezeket a régi jó tanácsokat, hiszen ki­segíthetnek minket, mai háziasszonyokat is. És még egy jó tanács: ne akarjunk mindent mi magunk megcsinálni. Legyünk bátrak, és kérjünk segítséget (férjünktől, gyerekeinktől, fizetett takarítónőtől)!