A nyári kalandok többféle okból érnek véget, de egy dolog közös bennük: hullócsillagok, fenséges, megismételhetetlen pillanatok, az örökkévalóság felvillanása.
A nyár ezer szállal kötődik a szerelemhez. Egy nyár akkor „igazi”, ha van benne szerelem. A filmek tele vannak vízparti csókjelenetekkel, a tenger habjaiból kilépő istennőkkel, lezser, napbarnította férfiakkal – akiket mintha csakis azért teremtett volna a jóisten, hogy légyottba keveredjenek velünk. A zenei videókban a nők lenge ruházatban, falhoz simulva várják szerelmüket az elbukó naplementében...
A zenészek sem tudják feledni „azt” a nyarat! „Egy nyáron át”, „Cover me sunshine!”, „Balatoni nyár”, „Régi nyár”, „Hosszú, forró nyár”: éneklik búsan és szenvedéllyel. Megpendítik a lélek húrjait, hisz mindenki átélt már egy nyári szerelmet! A friss nemzedék számára pedig fesztiválosak a nyarak, a színpadon a kedvenc bandák csak nekünk játszanak. Akár hisszük, akár nem, az össznépi szerelembe esésnek tudományos oka van.
Az ember mint a természet része!
Ahogy a természet is ilyenkor ragyog teljes pompájában, és mint a vulkán ontja magából gyümölcseit, virágait, illatait – mi, emberek is ilyenkor „élünk” a legintenzívebben. Együtt lüktetünk a természettel, tavasszal „zsongunk”; nyáron partiról partira járunk, élményeket gyűjtünk; ősszel szomorkodunk, hogy „elhull a virág, eliramlik az élet”, télen pedig visszahúzódunk és töltődünk. Várjuk az új tavaszt, hogy a fűben megint bénázzanak a bogarak, vagy hogy egyáltalán fű sarjadjon! Nyáron a nap hatására szervezetünkben több boldogsághormon (szerotonin) termelődik. Ez serkenti a vérkeringést, javítja a koncentrációt és erősíti az immunrendszert. Enyhül a depresszió, erősödik a libidó: a napfürdő növeli a férfiak tesztoszteron-, illetve a nők progeszteronszintjét.
A napfény számos szempontból kedvező hatással van az egészségünkre. Egyszóval, nyáron eleve jobb a közérzetünk, boldogabbak vagyunk. Pezseg a vér, barnul a bőr, szakad a cicifix...
Kevesebb felelősség, nagyobb szabadság!
Nyáron lazítunk a tempón, kevesebb a munka, általános az uborkaszezon, még a főnök is eltűnt a színről. Nincs iskola, végre nem kell leckét ellenőrizni, tízórait kenni. (Vagy a vírus miatt online a gép előtt darvadozni.) Felszabadító érzés, hogy nem kell annyi textilrétegbe csomagolni testünket... Vonzóbbnak, szexisebbnek érezzük magunkat, mint bármelyik más évszakban. Csak felkapunk egy könnyű ruhát és a nyári szandált, mászkálunk az utcán, villannak a színesre kikent lábkörmök és a csillogó bokaláncok. Több lehetőség van az ismerkedésre. Mindennek tetejébe a nyár a kerti partik, a hajnalig tartó borozgatások, a szabadtéri diszkók és a nagy üdülések ideje. Mindent összevetve: nyáron egészségesebbek, boldogabbak és felszabadultabbak vagyunk. A párkeresők nem online, hanem hús-vér, valódi emberekkel ismerkedhetnek; a házasok pedig elmélyíthetik kapcsolatukat. „Karom körülötted, bőröd a bőrömön...” Több lehetőségünk van a találkozásra is a nagy Ő-vel. Hisz ilyenkor mindenki az utcán jár, néz és lát: és csodát és babát lát, egy szép vagy még szebb nőt, mint aki otthon van. Nem véletlen, hogy mindenki nyáron lesz szerelmes, még az is, akinek nem kéne...
Nyári kalandok
Egyik barátnőm, az ötvenéves Eszter (csinos, fiatalos, ápolt) nyaralásai alatt bonyolódik kalandba, lehetőleg fiatal, telivér pasival.
– Tíz éve váltam el. Azóta egy komoly viszonyom volt csak – ma sem tudom, hogy melyik szakítás viselt meg jobban. Tény, hogy csalódtam a férfiakban. Emellett ügyvéd vagyok, okos vagyok, ez tartást ad nekem. Rólam ne szóljon az ének, hogy most éppen kinek vagyok a szeretője. A környéken mindenki ismer, nem akarom, hogy pletykáljanak rólam, hogy kihasznált valaki egy-két éjszakára. Inkább „nyaralni” járok. Egyedül. A világ végére – van pénzem, megengedhetem magamnak. Itthon merev vagyok, a tenger mellett könnyed és laza, a sós víz lemos rólam minden nyűgöt. Kiszabadulok és felszabadulok, két hétre kikapcsolom a telefonomat. Persze sokszor sírok a párnámba, mert éppen nem tűnt fel senki a színen, és ettől nagyon egyedül érzem magam...
– Ám akkor is szabad vagyok, hisz nem kell játszani, szabályokat betartani, itt nem ismer senki. Esténként felveszem a szépen dekoltált ruhámat, lesétálok a bárba, rendelek egy koktélt, még a távozó napocska is kukkol... Azonnal odajön valaki, s ilyenkor nem érdekel, hány éves, idős vagy fiatal. Nem érdekel, hogy nős-e, van-e gyereke. Csak az érdekel, hogy bejön nekem, zsigerileg vonz. Nem félek semmitől, a flört pont attól flört, hogy nincs az égvilágon semmi következménye. Csak pár nap az egész, és agyő, nincs talpalatnyi szégyen, csak öröm és egy napízű emlék. És a jó élmény feltölt, energiát ad a fénytelen napokban. Két hét őrület egy argentin fiúval, vagy mikor Vespával robogtunk Róma utcáin egy olajosbőrű olasszal... De olyan is volt, hogy három napig nem mozdultunk ki a hotelszobából, pincér hozta az ételt, italt. Ilyenkor megint nőnek érzem magam, ha napokra is, de megérint a szerelem. Nyilván tudom, hogy nem jó ez így. Mámor az egész, szemfényvesztés, hisz olyan férfira vágyom, aki a szürke mindennapokban is mellettem ébred. Megtalálom-e valaha? Már nem bízom benne.
Spontaneitás
Persze a nyári szerelmek többsége ennél spontánabbul alakul ki. A nő borozgat egy ismerős társaságban, s hirtelen rózsaszín köd száll rá, eltalálja Ámor nyila... A fene se érti, hogy mi történt, de azon kapja magát, hogy egyhuzamban azt a srácot nézi, akit ezer éve ismer. Mosolyognak egymásra, mint a vadalma. Órák kérdése, és őrült lánggal lobog a szerelem. Nem tudni, ilyenkor mi történik. Talán a nyári bódító virágillat, talán a társaság teszi, ahol eleve úgy érezzük, hogy szeretnek és elfogadnak minket. Talán a csillagok az égen... Ki tudja? Ám a könnyen jött szerelem könnyen elillan. Nyár végére semmi se marad belőle, lábunk nyomában hulló csillagok pora, könnyek a szemünkben. Mert többet láttunk bele, mint amennyi benne volt, jött egy friss „ájer”, ám hamar elszállt.
Azokban a csodás nyári pillanatokban minden finom volt, nem hétköznapi. Ha így jártál, ne kárhoztasd magad! Volt egy szép nyarad, és majd jön még egy szerelem – és akkor talán már okosabb leszel...
Fesztiválos nyár!
Fesztiválhangulatban pedig megtörténhet minden. Spontán csókolózás egy vadidegen csávóval a koncert kellős közepén, rám borul, szeretkezünk a csillagfényben.
– Marie-t, a törékeny francia lányt az egyik Szigetfesztiválon ismertem meg – meséli Zoli. – Imádtam a Szigetet, és imádtam Marie-t. Törtük az angolt, de hát a szerelem nemzetközi nyelv, és én akkor, azon a héten halálosan szerelmes voltam abba a lányba. Légballonnal emelkedtünk a levegőbe, tiltott helyen fürödtünk, hajnalig táncoltunk, hol külön, hol egymásba szédülve, összeházasodtunk az esketősátorban. Aztán vége lett a Szigetnek, Marie hazautazott, én is hazatéptem. Váltottunk még néhány ímélt – aztán ennyi volt... Ennek már tizenöt éve, gondolom, azóta szült egy gyereket, éli a hétköznapjait, mint ahogy én is. Negyvenéves vagyok, és már nem vágyom a Szigetre. Könnyű volt a lég, könnyű volt a szív, »kúl« volt az érzés... Ma már szép emlék, amire szívesen gondolok vissza.”
Vajon mindig vége lesz?
Egyáltalán nem. Az igazi szerelem nem csak múló vágy, és mindegy, hogy nyáron történik-e meg velünk, vagy télen. Nem csak egy kéz a lábadon... Jani és Erika például egy szerelmes nyár után házasodott össze.
– 1998 a mi nyarunk volt. Cserkészek voltunk, a nagytáborban szövődött köztünk egy kis, majd nagy érzés. Már sokszor találkoztunk ilyen-olyan alkalmakon, ám itt jobban megismerhettük egymást. Láttuk, hogyan reagál a másik, hogyan gondolkodik, szerettük a szeme villanását, hogy bátor volt, nem félt a sátorban, megvédte a gyöngébbet, volt kiállása, értettük fanyar humorát... A túrák során egymás mellé sodródtunk, rengeteget beszélgettünk, nevettünk. Egyértelmű kezdett lenni: ez már több, mint barátság. Aztán egyszer éjszaka őrszemek voltunk: míg a többiek aludtak, kettesben vigyáztuk a tábort. Hanyatt fekve néztük a csillagokat, pattogott a tűz, kezünk egymáshoz ért... Szép lassan megfogtuk egymás kezét. Semmi más nem történt, és jó volt ez így. A tábor végeztével Jani megkeresett. Azóta fogjuk egymás kezét, és most már a gyermekeinkét is. Hosszú, forró nyár volt... Igen, gyönyörű volt!
Ne erőltesd a kalandot!
És mi van akkor, ha veled semmi nem történik? Ha nincsenek nyári szerelmes élményeid, sőt, per pillanat semmilyen szerelmi élményed nincs, mivelhogy egyedülálló vagy? És most, ugye, tombol a nyár... Olyan jó lenne valakivel összegabalyodni! Elsősorban is ne erőltesd, mert könnyen nevetségessé válhatsz. Egyszer két barátnőmmel kiruccantunk a Balatonhoz néhány napra. Szinglik voltunk, és az ember igyekszik ismerkedni. Viki különösen „rajta volt a témán”: ha törik, ha szakad, ő most bepasizik. Képes volt ezért átköltözni egy másik hotelbe. Nos, az egyik este összefutottunk néhány sráccal, akiket még az egyetemről ismertem – tudtam, hogy mindegyiknek barátnője van, sőt, az egyik épp esküvő előtt áll...
Barátnőim semmit se tudtak róla: ott és akkor három nő és három férfi szórakozott egymással. Viki mellbedobásal győzött – kiszemelte magának a titkos vőlegényt. Kétértelmű megjegyzések, kacér pillantások, felhívás a keringőre...
A vőlegény sem volt rest, egész éjjel fűzte Vikit. Én szürke kis verébnek éreztem magam, és azon gondolkodtam: hát igen, nekem sosem volt olyan jó dumám, mint Vikinek. A végén biztos voltam benne, hogy esküvő ide vagy oda, ezek ketten Viki szobájában fognak kikötni. Viki szeme diadalmasan villogott... Ahogy szedelőzködtünk, meg is kérdeztem a másik srácot: Ezek most már együtt mennek el, nemde? Nagyot nevetett. „Dehogy! Vikinek csak az kellett, hogy egy kicsit nőnek érezze magát. Gyuszi megadta neki az érzést. Összefeküdni vele? Ugyan már! Gyuszi fülig szerelmes a menyasszonyába.” Viki másnap kínos mosollyal a szája szélén strandolt mellettünk, mi persze nem célozgattunk a tegnapi nagyjelenetre. Tudom, hogy írt pár kétértelmű üzenetet Gyuszinak, de válasz már nem érkezett. Ősszel összefutottam a srácokkal, akik röhögve kérdezték tőlem: „Te, ki volt az a kiéhezett nőszemély, akivel a múltkor együtt buliztál? Elképesztő, milyen ostoba!” Otthon már élesebb fény vetült a mi sötét nyári éjszakánkra... Szóval ne akarjunk mindenáron bepasizni. Viki inkább volt nevetséges, mint csábító. Játszani akart, mint egy cica, amelyik gombolyagot talált, a fiúk meg játszadoztak vele. Ciki helyzet volt!
A szerelmet nem keresni kell!
Azt hiszem, a „nyári szerelem” – egyáltalán a szerelem kérdése –, túl van misztifikálva. Mintha csak akkor lehetnénk boldogok, ha szerelmesek vagyunk. Túl sokat foglalkozunk azzal, hogy „bevonzzuk” a társunkat – és túl keveset azzal, milyen emberré kéne válnunk. Ha épp nincs senkink, és itt a nyár, és magányosan nézegetjük a csillagképeket, nehogy elkeseredjünk. Élvezzük a nyarat. Járjunk sokat társaságba, nevessünk sokat! Gyógyítsuk napsütéssel testünket-lelkünket. Ne párt keressünk, hanem önmagunkat: Vajon ki az a csodálatos ember, aki vagyok? Találjuk meg magunkat, próbáljunk nagyobb önbizalommal élni, tenni és bízni. A szerelmet nem kell keresni sem télen, sem nyáron. Jön az magától...
