A minap verset kerestünk. MAI VERSET, AMI ÓDÁKAT ZENG A NŐRŐL. És nem sok zengedezést találtunk, csak Varró Danit találtuk, akinek a verseiben több az SMS, mint a nő. Romantika meg véletlenül sincs. Sehol. VÉGE A NŐKULTUSZNAK, csapott a homlokára FÉRFI KOLLÉGÁNK. MA MÁR NINCS NŐKULTUSZ! Igaz ez vajon? Mit szólnak ehhez a legilletékesebbek, a férfiak? Írásunkban ennek próbáltunk utánajárni.
Vajon hogyan látják mindezt a férfiak? Három férfit kérdeztünk erről. Egyikük irodalmár, költő. Ő a költészeten keresztül közelíti meg a kérdést. A másik újságíró, aki a nőt elsősorban mint a társadalom SZEREPLŐJÉT vizsgálja. És vajon hogyan látja a nőt a festő, akinek munkája abból áll, hogy kikutassa a modell lelkét?
Mizser Attila költő: – Ha számba vesszük a szerelmi líra változatait, mondjuk, Csokonaitól Závada Péterig, azt látjuk, hogy míg kezdetben a nő a vágy elérhetetlen tárgya volt, később, a 19. századtól kezdődően már változik a kép. Nézzük a Csokonai-verseket: a nő nála elérhetetlen, magasabb rendű alak. Kéréssel, kérdéssel fordulhat ugyan hozzá a vers beszélője (a férfi), de hogy választ kap-e, az bizonytalan. A visszajelzésben, hogy a kedves valamilyen titkos nyelven az érzés kölcsönösségéről biztosítja majd őt, éppen CSAK reménykedhet. A remény pedig, mint tudjuk, „földiekkel játszó égi tünemény”, „csalfa” és „vak”, hiszen a nő kiismerhetetlen, megfoghatatlan idea...
Petőfi sok szempontból megújította költészetünket. Az ő szerelmi költészetének újszerűségét a hitvesi tematika jelenti: bensőséges, intim nyelven szól feleségéhez. A nő nem istenség, hanem hús-vér ember, társ az életben, egészen a sírig. Már nem a férfi mögött áll, hanem inkább mellette. Egészen más nőt testesít meg Vajda János Ginája. Ő nem a tisztasága vagy tartózkodása miatt elérhetetlen, hanem mert egy bűnös, veszélyesebb világ részese. Gina figurája a független, sőt, a bukott nő: egyszerre vonzó és taszító, a férfi szenvedélyének és magányának is okozója. Az erotika, a testiség Adynál jelenik meg igazán karakteresen. A Léda-versekben a nő partner, aki éppúgy küzd a domináns szerepért, ahogy a vers (férfi) beszélője. A héja-nász olyan aktus, amelyben mindkét madár ciklikusan alá- és fölérendelt.
A modern költészet sajátossága, hogy a nő figurájáról KOMPLEX módon gondolkodik: a másik a férfi számára lehet a vágy tárgya (Somlyó Zoltán), lehet társ és anya (József Attila), lehet egyszerű alkatrésze, működtetője a férfi sorsának (Szabó Lőrinc), és lehet a hétköznapok megkerülhetetlen szereplője, aki ellentétes érzelmeket vált ki (Petri György). A legújabb irodalomban szintén megtaláljuk az ellentétes pólusokat: míg Térey János a költészetében számot vet a nő alárendeltségének tabujával, és ezáltal érzékeny témákat érint, addig például Závada Péternél a nővel való kapcsolat hétköznapi természetessége az összetartozás, a másikban való feloldódás vágyának kifejeződése. Életünk akár a múltban, akár a jelenben a két nem örökös harcáról szól. Sem az irodalomban, sem az életben nem létezhet nő férfi, férfi nő nélkül. A modern nő engedi a férfinak, hogy gyenge is legyen, és a szerepek közötti átjárás is lehetséges.
Gazdag József sportújságíró: – Lehet, hogy régen szép versek születtek a nőkről, lehet, hogy a közfelfogás megkövetelte a lovagiasságot a nőkkel szemben, de ez nem jelenti azt, hogy a régi világ aranykor lett volna a nők számára. A nőket nem ismerték el egyenrangúnak, nem volt általános szavazati joguk – Svájcban például 1971-ig nem szavazhattak a nők. Heller Ágnes filozófus nagyanyja volt az első nő, aki a bécsi egyetemen végzett, de AZ ELŐADÁSOKAT – megalázó módon – Ő IS CSAK PARAVÁNNAL ELKERÍTVE HALLGATHATTA. Szóval: még a 20. század eleje sem kedvezett a nőknek. Nézzük csak kedvenc sportomat: sokáig szabályzatok tiltották, hogy a nők focizzanak, s a tiltást csak a hetvenes évek elején törölték el. De például Iránban a nők a mai napig nem látogathatják a meccseket, így néha férfinak öltözve, álruhában próbálnak bejutni a stadionokba. Vagy: mikor közvetíthetett először női sportriporter futballmeccset a sportág bölcsőjének számító Angliában? Alig hihető, de csak 2007-ben! Nézzük meg a szakmámat, az újságírást. Dolgozhattak-e régebben nők újságíróként? Nemigen. Ehhez képest most egy újságírónővel ülök szemben. Sőt: több mint 10 évet dolgoztam az Új Szónál, ahol a lapigazgató nő, az általam készített futballmelléklet grafikai szerkesztője Toronyi Xénia, olvasószerkesztője pedig Grendel Ági volt. A Vasárnap hetilap főszerkesztője nő, és ugyanott a legrátermettebb újságíró is nő: Vrabec Mari. Sokan azt mondják, hogy az emancipációval veszett ki a nők iránti tisztelet. Szerintem a 21. században nemcsak a nőket nem tiszteljük, hanem általában SENKIT. S nemcsak a tisztelet hiányzik, hanem – a szolidaritás is. A többségi társadalom nem szolidáris az idősekkel, a betegekkel, a gyengébbekkel, a különböző kisebbségekkel. Számomra a nő a férfival egyenrangú, világteremtő fél. Mindannyian elsősorban emberek vagyunk, s csak másodsorban férfiak és nők. Embernek lenni – ez a legfontosabb feladatunk. Ezért nem is tudok általános igazságokat mondani arról, milyenek ma a nők. Éppen annyira sokszínűek, mint a férfiak. Én szerencsés embernek tartom magam, mert a feleségemmel szeretjük egymást, és ebben benne foglaltatik minden. Ha szeretünk valakit, akkor MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐ a lovagiasság, a hódolat. A férfi és a nő elválaszthatatlan egység, és egyik sincs fölé- vagy alárendelve a másiknak. Ahogy Weöres Sándor is vallja: a teljességet csak együtt érhetik el.
Szkukálek Lajos festő: – Nem vagyok sem macsó, alfahím, sem A JÓL MEGÉLT kapcsolatok hőse. Nem állíthatom, hogy megtaláltam a kulcsot a női lélekhez. Viszont érdekelnek a nők, szeretem őket. Sok lány, asszony barátom van, akik be-betérnek a műtermembe. Megkérdezik tőlem, amit most te is: „Mondd, hogyan látod te ezt vagy azt a dolgot mint férfi? Mert én ezt nem értem...” És igyekszem elmagyarázni a NŐKnek: mi, férfiak se vagyunk ördögök. Csak VALAHOGY másképp működünk.
A trubadúrok szerelmi költeményeiket nem a szomszéd Icukához írták. Ő ugyanis elérhető volt, és hamar kiderült róla, hogy nem tökéletes. Viszont a nagyúr feleségét, akit ritkán lehetett látni, fel lehetett ruházni az ideális nő eszményével. Elérhetetlen volt, így a nő maga lett a csoda... A mai társadalomban kicsit úgy jártunk, mint a trubadúrok a szomszéd Icukával. Közel kerültünk egymáshoz, koedukált világban élünk – és a mítoszok lerombolódtak. A nő nem titok többé. Mi, férfiak rádöbbentünk: a nők NEM SOKKAL különbek nálunk. Miközben az is igaz: mindegy, hogy milyen korban élünk. A szerelmes férfi a szerelmét tökéletesnek, teljesnek látja. Nem tudja piedesztálra nem állítani, nem tudja nem imádni. Bármelyik nőből, akibe beleszeretnek, csoda lesz, akinek a szerelmes férfi kifejezi hódolatát és tiszteletét. Ahogy mondják: minden nő királylány. CSAK KI KELL HOZNI BELŐLE! Hogy sikerül-e, az, persze, a nőtől is függ. Meg kell tanulnia, hogy kicsoda, és hogy mennyit ér. Ha felfogja, hogy ő értékes, úgy is kezd viselkedni. Ennek köszönhetően olyan aura alakul ki körülötte, ami a férfiemberben tiszteletet ébreszt. De nem a mellét tiszteli, vagy a szemét, száját, még azt sem, hogy hány kiló, hanem azt a megfoghatatlan, belső tartalmat. Ha a nő nem tud más értéket felmutatni, csak a testét, ruháját (mert sokkal nehezebb gondolkodni ám!), és hagyja, hogy az egyéjszakás kalandok hősnője legyen – mert azt hiszi, a szerelem egyenlő a testiséggel –, akkor ne csodálkozzon, hogy nem fog tiszteletet kapni. Nem adja meg az esélyt, hogy a férfi beleszeressen. Hiszen a szerelemhez idő kell. Fontos, hogy a kapcsolatnak ÍVE legyen, ami alatt a férfi gondolkodhat, álmodozhat a nőről, hogy megérhessen benne a vágy. Idő szükséges ahhoz, hogy mindaz, amit a férfi megtudott a lányról, beégjen a lelkébe. De ha a lány mindjárt az első éjszaka „aláfekszik” a férfinak, akkor ő csak egyféle használati tárgyként tudja a nőt elképzelni, aki később esetleg valamilyen „alkalmazásban” lesz nála. Főz, mos, takarít is néha – de mivel nem teljes értékű nő, nem kap TELJES tiszteletet sem. A lány pedig csodálkozik: miért nem szeret, mikor mindenemet odaadtam? Nem érti, hogy a testét adta oda, a lelkét nem, mert arra ő maga sem figyelt oda. Erről ki tehet? Ha már ilyen BUTÁCSKA... Ha nem érti az alapigazságot, hogy közösülni közösülhetünk akárhány emberrel, de szeretkezni csak azzal lehet, akibe szerelmesek vagyunk. Nézzük a másik oldalt is. A férfi akkor válik férfivá, ha képes odafigyelni másokra. Amíg magával, az egójával van elfoglalva, a felfújt muszklijaival, a mobiltelóval, meg hogy csillog-e az új autója, addig ott kuporoghat mellette a legértékesebb és legcsodálatosabb lány is, fogalma se lesz róla, hogy egy királylánnyal él együtt. Másképp szólva: a KIRÁLYLÁNYT csak egy igazi férfi odafigyelése tudja kihozni a nőből.
A férfi-nő kapcsolat kicsit olyan, mint egy gondosan megrajzolt, szép portré. Amíg készül, a festő csak a modellre figyel, órákon keresztül beszélget vele, keresi a formát. Az a nő, akit lefestenek, szerelmes lesz. Ha nem is a festőbe, de abba a délutánba, amikor ez vele megtörténik. Mert talán soha nem kapott ekkora figyelmet, mint most, amikor valaki megpróbálja őt megfejteni és kinyitni. És attól, hogy végigsimogatják, milliószor megérintik az arcát vagy a testét azzal a kis ecsettel, királynőnek érzi magát. Valaki számára fontosnak. És megdöbbentő, ahogyan az alatt az egy délután alatt megváltozik a tartása, a hangja, a tekintete: fényleni kezd. Manapság felületes korban élünk, a nem lényeges dolgokra fókuszálunk. Magunkat se tiszteljük, nemhogy a társunkat. Nem vigyázunk a saját szavainkra, a gondolataink tisztaságára, a tárgyainkra, a Földre. Aztán csodálkozunk, ha keszekusza, zavaros az életünk? A mai társadalom nem gazdasági válsággal küzd – hanem értékválsággal. Ezért érzik azt a nők, hogy A FÉRFIAK NEM tisztelik őket. Azonban a csoda nem tűnt el, hiszen az maga az ember. Csak meg kell tanulni odafigyelni egymásra!
Hübschné Dráfi Anikó
Kik azok a trubadúrok?
Trubadúr volt a neve a középkori francia irodalomban az olyan költőnek, aki – ellentétben a fizetésért éneklő dalosokkal – a költészetet csupán kedvtelésből művelte. Lírájuk állandó témája a szerelem. Nem a megélt szerelem, hanem a vágyakozó, a be nem teljesedő szerelem, melyben fontosabb maga az érzés, mint annak beteljesedése. Ennek oka a lovagi eszményben keresendő: a hős lovag egyik meghatározó erénye a nők védelme és tisztelete (nőkultusz). A legtöbb esetben a szeretett nő nem független, hanem előkelő, férjes asszony, így a trubadúr számára elérhetetlen. A szerelem erkölcsi érték, az imádott nő nem a lovag szerelmese, kedvese, netán múzsája, hanem misztikus, éteri lény.
Závada Péter: Szinopszis
(részlet)
Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.
Vajda János: Gina emléke
Szeretsz-e te, vagy szeretél-e már –
S ha nem – szeretsz-e valaha?
Forró-é a nap keble, vagy csupán
Visszaverődő sugara?
Lehet-e az, hogy csak egyet szeress
Te, kit egész világ szeret?
Talán – talán – hisz csak az bizonyos:
Szeretni nem fogsz engemet.
Méltatlanabbat fogsz szeretni majd,
Mint ez történik rendesen;
Ez átok az, mi végett soha nincs
Egész mennyország idelenn...
Ha engemet szeretnél! – oh hisz úgy
Kijátszanád a végzetet:
Az örökkévaló is irigyel
Ilyen mulandó örömet!...
Ady Endre: Héja-nász az avaron
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
