Eljön az az idő, amikor szüleink visszafelé indulnak az időben, és ők lesznek a mi gyermekeink. A mai világ valahogy erre sem készít fel bennünket; a filmekben meg a TikTokon nem arról szól az ének, hogy ugyan most kirepülünk a szülői házból, de ők azért ott lesznek, és ez a kötelék életünk végéig tartani fog.
A szülő méltatlan és kiszolgáltatott helyzetében sok-szor csak hozzánk fordulhat. Az állam nem akar ebből részt vállalni, sőt, még törvénybe is foglalta, hogy a gyermeknek kötelessége gondoskodni a szüleiről.
(Kép forrása: instagram.com/artistwonders)
Kitekintő!
Kevesen tudják, hogy mi betonozza be még mindig a nők hátrányos helyzetét a világban. Sok más mellett egyes országokban az a vezérmotívum, hogy ott nincs nyugdíj. Éppen ezért sok gyermek születik, már csak abból az elgondolásból is, hogy közülük az egyik gondoskodni fog az idős szülőkről. Így van ez például Indiában is. A lánygyermek nem sok hasznot hoz, mert elmegy a háztól; és új otthonában nem a saját apjáról és anyjáról fog gondoskodni, hanem a férje szüleiről. Ezért is olyan nagy vívmánya a civilizált világnak a méltányos nyugdíjrendszer.
Sokan nem tudják – vagy épp nem akarják tudni –, hogy a nyugdíj a szülő jussa. A nyugdíj jó esetben fedezi a gondozás költségeit, mikor például a szülő idősotthonba kerül. Ha pedig magasabb az illeték, akkor az örökség egy részét is fel lehet használni a szülők alkonyi éveinek bearanyozására.
A lelki nyugalom lesz a mi jussunk; ha az örökségből így kevesebb is marad, legalább tiszta lesz a lelkiismeretünk, hogy méltóképpen elláttuk a szüleinket.
Az ageizmus
Ugyanolyan megkülönböztetés, mint a rasszizmus. Úgy tesz, mintha az emberek egy bizonyos életkortól mind azonossá válnának: az ageizmus az időseket különálló fajnak tekinti. (Az age angolul kort jelent.) Az emberek szinte önkéntelenül csúsznak bele abba a szürke zónába, ahova ma az öregeket száműzik. Ha valaki már nem tudja olyan ügyesen nyomkodni a telefont, nem tudja megszerelni a számítógépet, nem tudja, mi az a kriptovaluta – azonnal megbélyegezik, hogy már megöregedett. Nem számít, hogy kinézetre fiatalos, s rugalmasabb, mint húsz évvel fiatalabb kollégája: belökődik az időseknek fenntartott szürke zónába.
A láthatatlan női munka
Mikor a papa vagy a mama leesik a lábáról, legtöbbször a család nőtagjai kezdenek gondoskodni róluk. A meny vagy a lánygyermek otthagyja a munkahelyét, s azontúl minden reggel az idős szülőknél kezdi a napot. Hátrébb lép a munkától a család érdekében, ami nem kis áldozat; s ezt az áldozatot mindig a nő hozza meg. Főz, mos, takarít, tárgyal az orvosokkal, intézkedik. Lelkileg nagyon megterhelő helyzet ez, mert szomorú dolog a határozott és addig vidám szülőket kiszolgáltatottan látni, „fordított helyzetben“. A szülőt sokszor pelenkázni kell, fürdetni, s nem maga a munka viseli meg a nőt, hanem az, hogy az ő édesanyjáról van szó.
Az egészségügyi nővér vagy gondozó érzelmileg távolságot tud tartani a gondozottól (másképp nem is végezhetné a munkáját, hisz lelkileg belerokkanna). A családtagnak már nehezen megy ez a távolságtartás, hisz érzelmileg kötődik a papához és a mamához. Az idős szülő sokszor ellenséges lesz, még mindig a gyermekét látja a gondozójában: számonkéri tőle, hogy mit parancsolgat neki...
Még nehezebb helyzet, mikor az idős embernél megjelennek a demencia tünetei. Már nem lehet vele beszélgetni, nem mesél, ugyanazt megkérdezi harmincszor, sokszor már fel sem ismeri a saját gyermekét – vagy épp üldözési mániában szenved, esetleg mindenre rámondja: Te tudod, kislányom! A gyermek pedig próbálja behunyni a szemét, s azt hajtogatja: Nem, ez már nem az anyukám, ez a betegség. A betegség beszél belőle, nem haragudhatok rá! Hiszen sokszor olyan érzése van, hogy már nem ugyanazzal az emberrel beszél, aki őt felnevelte; ez itt vele szemben egy idegen ember.
Fájdalmas látni gyermekként nap mint nap, hogyan változik az idős szülőnk állapota, s milyen személyiségváltozást okoz nála a demencia.
Az sem ritka, hogy a gondozó annyira a lelkére veszi a szülei iránt érzett felelősséget, hogy maga is megbetegszik – a szüleiket gondozó nők gyakran szenvednek például övsömörben. A gondozó családtag mindig csak rájuk gondol, aggódik értük, remeg, mikor megszólal a telefonja... Még pár napra sem akar kisegítőt fogadni, a túlzott felelősségtudat ezt nem engedélyezi neki. A megoldás ilyenkor mindig az, hogy a gondozási láncba belép egy idegen ember, aki a terhek egy részét átvállalja magára.
(Kép forrása: instagram.com/artistwonders)
Nem a te dolgod?
Régen az a felfogás élt, hogy a szülő azért is vállalja a gyermekeit, hogy legyen, aki időskorában majd ápolja, és gondoskodik róla. Mai világunkban ez a felfogás már eltűnőben van. A modern társadalmakban a család az államra testálja az idősellátás feladatait: a jóléti államokban idősotthonokat létesítenek az idősek számára.
Belgiumban például az idősek hetven százaléka ilyen otthonokban él, ki-ki jövedelmi viszonyainak megfelelően. (Pontosan ezért tarolt a belga idősek körében a koronajárvány, mert az otthonokban megfertőzték egymást.)
Ausztriában már házi gondozásban oldják meg az idősek ellátását – az állam hozzáfizet a gondozói díjhoz. Ez közimert, hisz pontosan a mi asszonyaink ingáznak a határon túlra: általában kéthetes váltásokban gondoskodnak az osztrák öregecskékről.
Nálunk a sok esetben a jövedelemi viszonyok nem teszik lehetővé, hogy szeretteinket színvonalas idősotthonba adjuk. Kevés is van belőlük; az állam pedig nem kívánja kivenni a részét az idősgondozásból. Így a teher a család vállát nyomja.
Milyen lesz, mikor megöregszünk?
Erre valahogy gondolni sem akarunk. Megtervezzük, milyen lesz a szalagavatós ruhánk, az esküvőnkre mi választjuk ki a virágot, megtervezzük a gyerekeink számát és a karrierünket... De arra, hogy hol és hogyan fogunk szépen megöregedni, nem gondolunk. Pedig kéne. Kérdés: mekkora a nyugdíja az ápolásra szorulónak, telik-e belőle a gondozási díjra? Általában nem telik, mert a nyugdíjak nagyon alacsonyak. Egyébként ápolót sem könnyű találni, hiszen ma a középkorú nők jó része Ausztriában ápol. A gondozók két hét alatt megkeresik azt a pénzt, amit nálunk egy hónap alatt se – a következő két hetet pedig otthon tölthetik. Az általunk megkérdezett gondozónők mégsem szívesen járnak külföldre. Sokan arra panaszkodnak, hogy a család nem fogadja be őket: a családtagok lekezelik a gondozót, nem tartják magukkal egyenrangúnak, pedig tehetetlen, ágyban fekvő betegeket lát el. Nemritkán úgy nyilatkoztak: inkább végeznék a gondozást itthon, nyolc órában.
(Kép forrása: instagram.com/artistwonders)
Szlovákia lakossága elöregszik, évről évre emelkedik a gondozásra szoruló emberek száma. Ennek ellenére mégsem létezik átfogó országos tervezet az idősgondozás szabályozására. Mindenki úgy próbálja megoldani a helyzetet, ahogy tudja – nemegyszer megesik, hogy a lerobbant idős embert nincs hova vinni a kórházból. A családok szerteszét a világban; és fogalmuk sincs (vagy nem is foglalkoznak vele), hogy ki fogja ellátni az idős hozzátartozóikat. Emellett az idősotthonokba sem egyszerű a bekerülés.
Házi gondozás
A törvény értelmében a helyi önkormányzatok kirendelhetnek házi gondozásra gondozónőt, ha azt a család kérvényezi. Ezt a munkát megint csak nők végzik. Az otthoni idősgondozás ugyanolyan láthatatlan munka, mint a legtöbb női munka: csak itt emberekről gondoskodnak. S azért láthatatlan, addig észre sem lehet venni, míg működik. A jóságos törődés, a kedvesség és a szép szó megfizethetetlen szolgálat. Az idősgondozás hivatásnak számít, mert idős és kiszolgáltatott emberekkel dolgozni végtelen türelmet és odaadást igényel.
