Jósoltatunk!

A női lapok mindenütt új paradigmáról beszélnek, jósokat és jóslatokat idéznek. New York eget karcoló toronyépületei alatt kifestett nők suhannak a valahányadik emeleten trónoló jósnőhöz vagy múltidézőhöz.

Eddig az volt a közmegegyezés, hogy a jövőt nem lehet kikutatni. Badarság ilyenben hinni, a modern nő ura magának és életének, a tudomány mindent megold és megmagyaráz. Most pedig itt a paradigmaváltás, az égen felsejlik a homály, a modern nő kristálygömbbe néz, a csillagokban hisz, egyik nap körmöshöz megy, a másik nap csillagjóshoz.

(Illusztráció: Steffi Hofmann)

Klára

„Az angyalos jósnő azt mondta, hogy nagyapám, aki 8 évvel ezelőtt hosszú betegség után elhunyt, hozzám van tapadva. Szerintem papinak megkönnyebbülés volt, hogy elhagyhatta ezt a földi világot. Instrukciói alapján megkértem papit, hogy szálljon fel egy képzeletbeli szekérre, és hagyjon magamra.“

Anikó

„Teszek én sokfélét! Időnként terpeszbe állok, a füstöt behajtom a szoknyám alá: s ezzel kitisztítom a gyökércsakrámat. Ez azért fontos, mert minden férfi, akivel életünk során dolgunk volt, benne hagyja a méhünkben az energetikai lenyomatát. A DNS darabok beépülnek a nőbe, a tisztítással pedig megszabadulunk tőlük. Hiszem vagy nem, de csinálom, hátha! Tudok tisztítani, bizonyos időközönként kifüstölöm az otthonomat. Fémtálba szenet rakok, majd tömjént és guggula gyantát szórok rá. Végül egy madártollas legyezővel megtisztítom a lakást.“

Krisztina

„A háttérben spirituális zene szólt, ami hozzátett a közérzetemhez. A jósnő elmondta, hogy az őrangyalomat Klárának hívják, ősz és két fejjel magasabb, mint én. Házi feladatot is kaptam, épp itt tartok, írnom kell egy levelet a szüleimnek és a gyerekkori énemnek. Azt mondta, majd tudni fogom, miről szeretnék írni; arról, mit üzennék nekik. A levelet ezek után szét kell tépni, és eldobni. Becsületkassza működött nála: tegyek bele annyit, amennyit gondolok. Utána kikérte magának, hogy többet szokott kapni.”

Az ember balga, mert vagy a múltján rágódik, vagy a jövőjében bolyong, ami irreális, hiszen még nincs. Ahelyett, hogy megélnék a jelent, ami közben elmúlik, elszalad.

Látogatás egy jósnőnél

Nem félek a jósoktól, de azért kattog a fejem. Jósnőhöz megyek. Biztos, hogy ezt akarom? Jó lesz ez nekem? Mi van, ha nem is igazi jósnő, és valami olyat mond, amit nem akarok hallani, aztán majd aszerint fogok élni, mindig csak azt a rosszat fogom várni... Hallottam már önbeteljesítő jóslatokról. Kezdek elbizonytalanodni. 18 éves koromban voltam először jövendőmondónál, a barátnőmmel elmentünk egy kártyavető cigányasszonyhoz. Kirakta a kártyát, közben behabarta a főzeléket. Fiatalok voltunk és szépek, persze, hogy azt szerettük volna tudni, eljön-e a  hercegünk? A kártyavető tapogatódzó kérdésekkel rávezetett, hogy lesz egy katona szerelmem. Rábólintottam, nem akartam vele ellenkezni.

Akkoriban a kötelező katonai szolgálat épp megszűnőben volt, a fiúk többsége pedig azt kereste, miként úszhatná meg a féléves kaszárnyai kínlódást... Kifejezetten nehéz volt délceg katonára találni... Aztán megfeledkeztem a jóslatról, mígnem rám borult az első nagy szerelem, akár a holdas éj; és a fiú katonai hagyományőrző volt. „Na, tessék, itt az én katonám!“ Azóta eltelt jó néhány év, az a fiú már máshol van érdekelve, ahogy én is; de azóta is hiszek abban, hogy a sorsunk előre meg van írva. Hiszek a látnoki képességekben.

A jósnő, akihez indulok, egy kicsi házban lakik, előtte rózsalugas. A házat előre kikerestem a Google-térképen. Az utcafronti felvételen egy fekete macska flangált előtte. „Te jó ég, egy fekete macska!“ Szerencsére nem láttam benne fekete mágiát, mert szeretem a macskákat, sőt, jót nevettem a véletlenen. (Vagy semmi sincs véletlenül, minden okkal történik? – szólal meg egy hang a kisagyamban.) De elhessegetem, inkább bekopogok az ajtón. Egy kedves ötvenes hölgy fogad, bekísér az egyik szobába. A falon kereszt – ezek szerint hívő ember. Meggyújtja a mécsest, a szekrényből előveszi a kártyapaklit, és elkezdődik. Látja a múltat...

„Nem kell izgulni!” – nyugtatgat. Naná, hogy izgulok, hiszen egy igazi jós látja a jót és a rosszat is! Felkészülök mindenre, és remélem a legjobbakat: ezzel ülök le a kanapéra. A hölgy a kártyapaklival körkörös mozdulatot tesz a gyertya felett, majd megkér, hogy válasszam háromfelé. Közben mondja, amit lát. Nem a kártyákból, csak úgy: jellemez engemet, a házasságomat. „Akkor ő most tényleg lát?!“ Megkeveri a kártyákat, majd leoszt hatot egymás mellé. Beszél a családomról, látja a családtagokat. Újból leoszt hat kártyát egymás mellé. Nem tudja, ki a testvér, unokatestvér, sógornő vagy keresztszülő, csak leírja a külsejüket. Majd megkérdezi: „Valaki meghalt a családban? Hoztál magaddal valakit? Ne ijedj meg, nem kell félni.”

„Nem félek” – válaszolom. Egy éve annak, hogy a nagymama elment. Csakis ő lehet itt velem. Valamit nagyon el akar mondani; a jósnő hol kártyából olvas, hol a nagymama üzenetét közvetíti.

A nagymama régi családi dolgokról beszél. Az életemről mesél, döbbenten hallom vissza a sok régi, az emlékezet mélyére temetett családi titkokat. Ha csalóval van dolgom, vajon ezeket honnan tudja? Hol a múltban, hol a jövőben keresem magam. „Hű, ez aztán egy hullámvasút!“ Biztat, hogy bátran kérdezzek, mindenről, ami csak érdekel. Ha pedig más sorsára is kíváncsi vagyok, először mutassak róla egy fényképet. Nekem viszont már elég. Az előzetes telefonos egyeztetéskor a lánykori nevemen mutatkoztam be. Nincs közös ismerősünk sem. Szűkszavú vagyok, nem adom a válaszokat a szájába. Lesz elég dolgom és elrendeznivalóm azzal a kevéssel is, amit az előbb hallottam. Ezek szerint valóban előre meg van írva a sorsunk, és nincs mit tenni!? Szó szerint szédelgek.

Látni fogok én is...

Arra viszont kíváncsi vagyok, milyennek látja a szellemvilágot? „A test halandó, de a lélek halhatatlan. Szeretteink fentről mindent látnak, jót és rosszat egyaránt. Odafent nincs hazugság” – magyarázza a jós. „Látják a mostani, de a korábbi érzéseinket is. Nem számít, hogy ott és akkor nem voltak jelen. Továbbá vigyáznak ránk.” Többször is megkérdezi tőlem, hogy én látok-e? Először nem értem, mire gondol. Van szemem, látok! De a jövő rejtély előttem.  A jós váltig állítja, hogy én is fogom látni a jövőt. „Te jó ég, mibe csöppentem bele?!” Csak pislogok nagy kerek szemmel.

Elkezdi magyarázni, hogy mindenki, aki felnőttként megkapja a látás képességét, nagy lelki traumán van túl. Némelyek álomképekben kapnak üzeneteket, van, aki előre megálmodja az eseményeket (erről Tru Calling Az őrangyal című sorozata jut eszembe). Más csak ránéz valakire, és lelki szemei előtt azonnal elkezd pörögni egy film, vagy képek ugranak be neki. Megint más a szellemeket látja, és velük kommunikál. Ezek a képességek aztán keveredhetnek is, vannak, akik látnak és éreznek is, álmodnak is...

S van itt még egy fontos dolog. Az igazi jós vagy látó a jövendőmondásért nem kérhet pénzt. Amit a kliens magától ad, azt viszont elfogadhatja. „Az embereket mindig a jövő érdekli. Nem akarják megérteni, hogy a jövő a kezükben van. Nem arra van szükség, hogy tudjuk, mi lesz tíz év múlva, hanem iránymutatásra” – magyarázza búcsúzáskor a jós. „Mindenki a saját sorsa kovácsa. Mindig két út áll előttünk. Sokan gyöngék, csak kevesek képesek változtatni az életükön. Mindig a könnyebbik utat választják.” Megnyugtató a válasz: ezek szerint semmi nincs kőbe vésve. Az élet képlékeny. Egész idő alatt egy filmben éreztem magam, lepergett előttem az elkövetkező tíz évem, majd a végén megint ott voltam a film elején. A jelenben lépek ki a rózsalugas alá.

Az üzenet világos: Nincs szükségem arra, hogy ismerjem a holnapot. A mában kell élni! A jövőn bátran változtathatok, csak rajtam múlik, miként lesz... Rajtam múlik, hogy a jobb vagy a bal lábamat használom először, és kezemben a kulcs, amelyikkel ajtókat nyithatok ki.

A Biblia nem szereti!

Az ember mindig át akarta lépni a rá bízott időt, nemigen akarta elhinni, hogy nincsen tovább.A jövőbe való leselkedés is ennek egyik vetülete. Mi van az életen túl, miért csak annyi, amennyi? Mi vár még rám? Azonban a vallás tiltja, hogy jósokhoz és halottlátókhoz forduljunk. Nem azt állítja, hogy nincsenek szellemlátók, hanem azt mondja, hogy ne vedd őket igénybe. „Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük.” Nem máshol olvashatjuk ezt, mint a Bibliában. (3Móz 19,31) Ezt mondja a többi vallás is, nem csupán a zsidó és a keresztény. Ezt mondja Buddha is: nem szabad kutatni, hogy ki voltam előző életemben, mi a karmám. Ez már nem az emberi kompetencia területe. Nem kell a jövőbe nézni, itt van nekünk a jelenünk.

Száz szónak is egy a vége

Egyik vallás sem nézi jó szemmel, ha oda akarunk leselkedni, ahova nem kéne. Kedvenc pszichológusom, Popper Péter azt írta, hogy ő bizony nem szeret halottakkal beszélgetni. Az emberre a születésétől a haláláig terjedő idő tartozik, s ami a születése előtt volt és ami a halála után történik, az az isteni kompetencia területe, abba nem kell az embernek beleütnie az orrát. Persze, az ember jól informált akar lenni, s abba is bele akar kukucskálni, ami nincs elé kiterítve. Nem kéne inkább az élet dolgaival foglalkozni? – hangzik a régi kérdés.

Ne feledjük, ha valóban meg tudná valaki jósolni a jövőt, akkor senki sem menne el olyan jóshoz, aki pontosan megmondaná, hogy mi fog történni velünk. Hisz akkor azt nem lenne már érdemes megélni, mert mindent tudunk... A jóslásnak az a lényege, hátha ez lesz, hátha az... Benne van a felszabadító bizonytalanság. Vannak látók, akik azt állítják, hogy a másik világba távozott emberekkel tudnak kommunikálni, megint mások képesek rákapcsolódni az ember harmadik szemére. Olyan jósnőt is ismertem, aki az Akasa-krónikára hivatkozott. Ezt energetikai archívumként képzelik el, amelyik az összes lélekre vonatkozóan tárol információkat.

Üresség

A háború után az emberek azt hitték, hogy nincs szükség hitre, a tudomány mindent megmagyaráz. Aztán a tudományról kiderült, hogy nagyon kétélű dolog. Segít életben maradni, de másrészt segít meghalni is, hisz tönkreteszi a természetet, fegyvereket gyárt.

Az ember mára csalódott a tudományban, ezért egy nagy ürességet érez. Kapaszkodókat keres, ki ide, ki oda menekül, jön a kézrátétel, a fényátadás, ami már csak hiszékenység, nem hit.

Boszorkányszombat

Tudnivaló, hogy régen a boszorkánygyanús némbereket halálra ítélték. Könyves Kálmán, aki 1102 és 1116 között uralkodott, az egyik legokosabb királyunk volt – testileg nyomorék, de nagyon okos király. Róla tartják azt, hogy le akart számolni a babonákkal, ezért állítólag kijelentette: „Boszorkányok pedig nincsenek! De strygis vero quae non sunt, nulla amplius quastio fiat.”

A történészek szerint ez tévedés, ő csak a strigák, a vérszívó vámpírok létezését tagadta, akik repkedve az emberek vérét szívták; a tehenek tejét elapasztó, gonosz varázslatokat végző boszorkányokban ő is hitt. Ennek ellentmond, hogy az ő idejében kevesebb boszorkányper volt, s ritkább volt a halálos ítélet boszorkányok ellen.