Waris Dirie A sivatag virága c. önéletrajzával, melyben őszintén vall a rajta is elvégzett körülmetélésről, felrázta a világot.
Sajnos a nők csonkolása a mai napig valóság – és nem csak a fejlődő országokban. Nyugat-Európában is több ezer olyan nő van, akinek túl kellett esnie e beavatkozáson. Valamint fiatal lányok, akiknek rettegniük kell attól, hogy anyjuk sorsára jutnak.
(© Majestic / Walter Wehner)
– Hatéves voltam, amikor körülmetéltek – meséli Amal, egy ma már Svájcban élő afrikai nő. – A beavatkozás napján hennával mintákat rajzoltak a bőrömre. Örültem, és büszke voltam. Azt még nem tudtam ugyan, hogy mi fog velem történni, mert Szudánban, a hazámban senki nem beszélt arról, mi zajlik ezeken az ünnepélyes ceremóniákon.
Csak az édesapja volt az aktus ellen. Ám ő akkoriban egy messzi városban dolgozott. Egy bábaasszony jelent meg náluk, aki érzéstelenítő injekciót adott a kislánynak, majd levágta a klitoriszát, a kisajkait, a nagyajkak középső részét, végül a sebet úgy varrta össze, hogy csupán egy málnaszem nagyságú nyílás maradjon.
A műtét után nagy volt az öröm. Sokan jöttek gratulálni a kislánynak: most már ő is egy volt közülük, igazi nő. Arany fülbevalókat és karpereceket kapott ajándékba, sőt még kólát is ihatott. Aztán később langyos fekete teával mosogatták a sebet, majd hoztak neki egy edényt, hisz nem tudott menni. A vizelet pokolian égetett. A kislány ordított, és három napig nem mert szinte semmit sem inni, és visszatartotta a vizeletét, annyira félt az égető érzéstől. Pár évvel később újra kellett hívni a bábaasszonyt, mert a vizelet még mindig nem távozott rendesen, és a havivérzés idején pokoli fájdalmakat okozott a felgyülemlett vér. Amal megfogadta, hogy bármibe kerül is, ő nem hagyja, hogy a saját lányát körülmetéljék.
Egykor Európában is megcsonkították a nőket: a viktoriánus korban eltávolították a nők méhét és klitoriszát, a maszturbáció, a homoszexualitás, a hisztéria és a melankólia „kezeléseként”. Az Egyesült Államokban ezen módszereket még az ötvenes évekig alkalmazták. Az orvosok Sigmund Freudra hivatkoztak, aki a nőiesség kifejlődését a klitorális szexualitás eltávolításához kötötte.
Világszerte 138 millió asszony él mindörökre megcsonkítva. A beavatkozások legdrasztikusabb formája az infibuláció, amikor nemcsak a külső nemi szerveket távolítják el, hanem a hüvely nyílását is összevarrják, minimális nyílást hagyva. A legtöbb asszony minden szülés után újra összevarrattatja magát, ismét csak málna nagyságú nyílást hagyva. A egészségügyi világszervezet (WHO) feltételezései szerint évente 2-3 millió kislányt metélnek körül.
Legtöbbször érzéstelenítés nélkül, borotvával, késsel, üvegdarabokkal, éles kövekkel. A gyerekeken általában 8-14 éves korukban végzik el a beavatkozást, de egyre gyakoribb, hogy fiatalabb korban, akár csecsemőkorban metélik körül a kislányokat. Mindez sokszor jár drasztikus következményekkel: fájdalommal járó vizelés, havivérzés és közösülés, rettegés a nemi élettől és a szüléstől, depresszió, gyakori fertőzések...
Bár a női nemi szervek megcsonkítása jó ideje az emberi jogok ellen elkövetett bűntettnek számít, és a legtöbb országban, ahol hagyománya van, ma már büntethető, csaknem 30 afrikai és ázsiai államban, mint például Egyiptom, Mali, Kenya, Nigéria, Szomália, Szudán, valamint kisebb közösségekben Palesztinában, Jemenben, Észak-Irakban, Indiában, Srí Lankán, Indonéziában, Malajziában mégis tovább végzik a szörnyű beavatkozásokat. A hírek szerint Guatemalában is vannak ilyen esetek, és a migráció következtében Észak-Amerikában, Ausztráliában és Európában úgyszintén. A feltételezések szerint Angliában 90 ezer körülmetélt bevándorló van, Franciaországban 60 ezer, Svájcban pedig 7 ezer. Ezen nők többsége Egyiptomból, Szomáliából, Etiópiából és Eritreából származik.
Waris Dirie A sivatag virága című könyvében meséli el körülmetélése történetét (© libri.hu)
A körülmetélés egy rituálé. Egyes afrikai muszlimok vallási kötelességnek tartják, bár a Koránban egy szó sem esik a női nemi szervek csonkításáról. Sőt, a Korán ellenez minden cselekményt, ami a (házasságon belüli) szexuális kapcsolat beteljesülésének útjában áll. A körülmetélés eredete a Krisztus előtti időkre vezethető vissza. Sírleletek bizonyítják, hogy az ókori Egyiptomban már praktizálták ezt a kegyetlen eljárást: az egyik fáraó közelében talált női múmiákon teljes körülmetélésre, infibulációra utaló jelek láthatóak. Minden bizonnyal így fejezték ki a nők az uruk iránti hűséget. Végül is ebben rejlik a nemi szervek csonkításának fő oka.
A szüzesség házasságig történő megőrzése és a szexuális hűség sok országban a mai napig a család becsületével egyenlő. Aki nincs körülmetélve, azt megbélyegzik, kinevetik, gyakran ki is zárják. Szomáliában azt mondják, senki nem akar nyitott vaginájú nőt, az már biztosan férfiakkal hentergett. A lányok veszekedés közben „Te körülmetéletlen!” felkiáltással sértegetik egymást.
Amikor Deeqo Ahmed húsz évvel ezelőtt Svájcba érkezett, nem tudta, hogy vannak körülmetéletlen nők. Amikor első gyermeke születése után ismét össze akarta varratni a hüvelyét, megdöbbent, hogy az orvos elutasította a kérését. „Ez itt nem Afrika” – jelentette ki a nőgyógyász. Ezután Deeqo elkezdett információkat gyűjteni a körülmetélésről. „Azóta is, ha hallom, hogy egy család körül akarja metéltetni a lányukat, igyekszem őket lebeszélni” – mondja.
A vizsgálatok szerint az Európában élő bevándorlók hamarabb megkérdőjelezik a beavatkozás szükségességét. Ám vannak olyanok is, akik attól való félelmükben kérik a nemi szervek csonkítását, hogy mi lesz, ha egyszer majd hazatérnek, vagy a helyi kisközösség kiveti őket, ha nem követik a régi szokást.
A lányok ezért maguk kérik a beavatkozást, bár az anyjuk sokszor ellene van. Hogy mennyi fiatal lányt metélnek körül, senki sem tudja pontosan. Sokszor még a barátok sem szereznek róla tudomást. Egy 2004-ben végzett felmérés szerint Svájcban hat orvost kértek fel, hogy vállalják el a körülmetélést, 42 egészségügyi dolgozónál és szociális munkásnál pedig érdeklődtek, hol végeznek ilyesmit.
Aicha Ali szomáliai tanítónő 13 éve él Bernben. Hatévesen őt is körülmetélték, még Afrikában. Ma felvilágosító előadásokat tart egész Svájc területén, hogy lebeszélje a szülőket a nem veszélytelen beavatkozásról, valamint, hogy elvonja a figyelmét állandóan visszatérő altáji panaszairól. (A kisajkak eltávolítása után nagyon gyakoriak a különféle fertőzések, ugyanis nincs, ami védje a hüvelybemenetet a kórokozókkal szemben.) „Annak ellenére, hogy az anyák ma már tisztában vannak a körülmetélés kockázataival, paradox módon aggódnak, mi történik majd a lányukkal, ha egyszer visszatérnek Szomáliába. Talál majd férjet?” – mondja.
Nem kevés nő titokban körülmetélteti a lányát, egyfajta biztosítékként. A beavatkozást Afrikából érkező bábaasszonyok végzik. Vagy a lányokat utaztatják Afrikába, esetleg Olaszországba, ahol munkanélküli szomáliai nők csonkítják meg őket. „Olaszországnak az az előnye, hogy ott kevésbé metélik körül a lányokat, mint Afrikában. Így kevesebb a komplikáció, és az orvos számára kevésbé felismerhető a beavatkozás” – mondja Aicha Ali. Svájcban – Franciaországgal és Svédországgal ellentétben – tavaly augusztusig nem létezett kimondottan a női nemi szervek megcsonkítását tiltó törvény, a körülmetélés csupán testi sértésnek számított. Augusztustól viszont már bűntényként kezelik, és tízéves szabadságvesztés jár érte.
A megelőző programokon van a fő hangsúly, azon, hogy a közösség nagy része önként mondjon le erről a szörnyűségről, és ne kezelje többé követendő normaként. Kulcsfontosságú szerepet játszanak a férfiak. A nagymamák, anyák sokszor ugyanis elsősorban azért ragaszkodnak e kegyetlen hagyományhoz, mert azt gondolják: lányuknak másképp nincs esélye a patriarchális társadalomban. „Ha a férfiak többé nem arra fognak vágyni, hogy leendő feleségük kétszeresen szűz legyen – szűzhártyájuk mellett még egy varrat is biztosítsa az érintetlenséget –, megoldódik ez a probléma” – véli a Svájcban élő tanítónő.
Mokhtar Alio (40) azon kevés férfiak egyike, akik nyíltan fellépnek a női nemi szervek megcsonkítása ellen. A ma már Nyugat-Európában élő férfi annak idején büszke volt, hogy a menyasszonya kétszeresen szűz. „A nászéjszaka előtt bevallotta nekem a feleségem, hogy szörnyen fél a testi kapcsolattól” – emlékszik vissza. Csupán három napja volt, hogy elvegye hitvese szüzességét, különben férfiatlannak kiáltják ki.
Ám amikor a felesége sírt és kiabált, megnézte a heget, majd úgy döntött: várnak. A férj bejelentette az anyjának és az anyósának, hogy nem érdekli a határidő, és síkosító gélt vásárolt. Ezután mindennap próbálkoztak. „A feleségem állandóan sírt, ráadásul olyan szűk volt a hüvelye, hogy megsértettem a hímvesszőm bőrét. Egy hónapig tartott, amíg sikerült” – mondja. Amikor később a felesége ragaszkodott ahhoz, hogy a lányuk is essen át a kegyetlen beavatkozáson – mondván: neki is meg kell tanulnia elviselni azt a fájdalmat, amit a többi nőnek –, válással fenyegetőzött. Soha nem engedte volna meg, hogy a lánya ugyanúgy szenvedjen, ahogy a feleségét szenvedni látta.
Ám Mokhtar Alio kiállása sok férfinak nem tetszik. Hasonló tapasztalatokat szerez a már említett Deeqo Ahmed is: honfitársai közül sokan árulóként tekintenek rá.
Azért mégis van remény. Amikor Aicha Ali a Caritas segélyszervezettel és az Aarauban működő szomáliai közösséggel karöltve egy, a témával foglalkozó filmvetítést szervezett, „Aanu Wada Hadallo” (Beszéljünk róla) mottóval, 14 nő, 6 férfi és néhány gyerek jelent meg. A film bemutatta azokat az egészségügyi és szociális problémákat, amelyeket a régi szokás okoz. „Ha felszámolunk egy ilyen hagyományt, magunkra vonjuk Isten haragját” – szólalt fel az egyik nő. „Mit beszélsz? Hisz az a legfontosabb, hogy a gyerekeink és a nővéreink egészségesek legyenek” – szállt vele vitába egy másik, akinek aztán többen is igazat adtak.
Egyre több körülmetélt nő szeretné visszakapni azt, amit elvettek tőle. Sok fiatal lány eltávolíttatja a varratot, mielőtt még partnerre lelne. Normális szexuális életet szeretnének élni. A szeméremajkak rekonstrukciójára van lehetőség, ám a klitoriszt már nem lehet pótolni...
