Ááááá! Hallgass, csitulj te fránya vekker! – csap oda Sári 5:45-kor az éjjeliszekrényre, de az ébresztő tovább zümmög. Te jó ég, ilyenkor még a pék is alszik! – morog tovább, s próbálja elérni a még mindig zenélő telefonját. Nagyot sóhajt, kúszik-mászik a jó meleg dunna alatt, csak véletlenül se kelljen a vállát kidugni a párna alól. Szerintem csak én kelek az egész bolygón ilyen korán! Ó, hogy mennyire utálom! – dünnyög, mire végre sikerül elérnie a bűvös mobilt, és egy gyors mozdulattal rögtön be is szippantja a jó meleg kuckóba. Megnyomja a szundit, s rögtön visszazuhan az édes álomba.
Húsz perccel később megint fent van. Miért? Miért? Miért? – kérdezgeti magától állandóan. Miért nem tudom végre kialudni magam? Miért nem feküdtem le korábban? Miért van ilyen hamar vége a karácsonynak? – sajnálkozik, mire beér a fürdőbe, és hirtelen rájön: Te jó ég! Hogy nézek ki?! Óh, ne! Azok a karikák a szemem alatt! Nem mostam meg tegnap a hajamat! Miért? – tekint az ég felé, és szája már-már sírásra görbül. Ilyen borzalmas külsővel mégsem mehet be az év első munkanapján az irodába. Vagy mégis? Lehet, hazaküldenének... – gondolja.
S már majdnem elmosolyodik, de még mindig rém szerencsétlennek érzi magát. Miközben próbálja lehámozni magáról a pizsamáját, arra gondol, hogy nem is az ünnepek hiányoznak neki annyira. Csak az a néhány, pihenéssel eltöltött nap, amikor végre olvashatott, pizzát rendelhetett magának, mert végre senki nem látta, hogy mit eszik.
– A karácsonyi nagynénik pedig kifejezetten nem hiányoznak, mert szerintük megint csak híztam! Nem is híztam, vén fúriák! – fintorgott a tükörbe, s már ugrott is a forró zuhany alá. Miközben haját samponozta, megint eszébe jutott szilveszter éjszakája. Már kilenc napja, hogy nem tudja előhívni az emlékeit. Nem is érti, hiszen egyáltalán nem jellemző rá az ilyesmi. Egy házibuliba ment a barátaival, ahol alig ivott, mégis, mintha az éjszaka közepén elvágták volna a filmszalagot.
Arra még emlékszik, hogy a barátaival volt, de hogy mikor és mivel, netán kivel ment haza, arra már végképp nem. Barátait többször kikérdezte: ők egyöntetűen azt állítják, hogy Sári éjjel egy órakor színjózanon hagyta el a buli helyszínét. Azt mondják, éjfél után fáradtságra hivatkozva elbúcsúzott mindenkitől, és távozott. Sárinak viszont már ezek az emlékek nincsenek meg. Csak azt tudja, hogy reggel a saját ágyában ébredt. Hála az égnek, egyedül. Ám rémesen fájt a feje, s mintha púp nőtt volna rajta. Ruhája egy kicsit koszos volt, lehet, csak megcsúszott hazafelé. A szégyenen kívül más fájdalma szerencsére nem volt, de azóta is próbál visszaemlékezni az ominózus éjszakára. Mindhiába.
Ahogy kilépett a zuhanyból, gyorsan felkapta legcsinosabb ruháját, citromlevet facsart magának, és gyorsan kisminkelte magát. Hm, nem is rossz! – gondolta, miközben a tükörképére mosolygott. A konyhába rohant, s a bögréje után nyúlt, de nem fogta meg rendesen, s a kis pohár tartalma egy pillanat alatt szétterült a konyhapulton. A francba! – kiáltott fel Sári, s próbálta megállítani a csésze szaladgáló tartalmát, mielőtt eléri a konyhapadlót.
– Nyilván ez is csak velem történhet meg az év első munkanapján! – morgott az orra alatt, s lelki szemei előtt szinte látta, ahogy főnöke lesajnálóan néz rá, és közben a fejét csóválja. Tipikus. Sári gyorsan összetakarított, térült-fordult, s már zárta az ajtót, és szaladt a munkahelyére, hogy el ne késsen.
Amint megérkezik, elszáguld a portás előtt, mert rájön, hogy a lift épp lent van, s már nyomja is a gombot: irány az ötödik emelet! Kipirult arcát nézegeti a lift tükrében, lekapja magáról a sálat, és szétcipzárazza a kabátját, amikor hirtelen tátva marad a szája.
– Ó, atya ég! Ó jaj, ó ne! – közelít a tükör felé, és elképedve bámulja a csodaszép méregzöld ruháján éktelenkedő nagy, sötétbarna színű kávéfoltot. Ez nem lehet igaz! Mit fognak gondolni, hogy nem voltam képes kimosni a ruhám! Ó jaj! – mered a foltra Sári, amikor hirtelen kinyílik a liftajtó. Ahogy kilép, egy óriási forgatagban találja magát. Aki észreveszi, mindjárt köszön neki, és boldog új évet kíván. Mindeközben Sári meg merne esküdni rá, hogy kilencven százalékuk csak a kávéfolt miatt méregeti őt olyan gyanúsan. Biztos észrevették, s nevetnek rajtam – gondolja csüggedten, amikor hirtelen Máté terem az orra előtt. Máté! Máté, az elszámolásról. Máté, akivel soha nem beszéltek, és akihez Sári soha nem is merne hozzászólni, mert annyira jóképű.
– Szia! – mosolyog rá a fiú Sárira. – Hogy vagy? Kiheverted végre az év végi fáradalmakat? – kacsint a lányra. S mielőtt még Sári válaszolhatna, Máté folytatja: – Jól van, hagylak az első munkanapodon, majd délután beszélünk – mosolyog rá bájosan, és ott hagyja.
Sári levegőért kapkod, mert fogalma sincs, mióta vannak beszélő viszonyban Mátéval. Vörös fejjel huppan le jó öreg irodai székére, és szinte a padló felé csúszik szégyenében, mikor a kávéfoltra pillant.
– Sári, üdvözlöm újra köztünk! – szól rögtön egy másik mély férfihang Sári háta mögött, melyre a lány gyomra teljesen összerándul. Tudja, hogy a nagyfőnök áll mögötte, és kénytelen lesz a kávéfoltos ruhájában köszönteni.
– Jó reggelt kívánok! Öhm, BÚÉK! – mondja Sári kicsit remegő hangon, s közben kezével a foltos rész előtt matat.
– Kérem, fussa át ezeket az anyagokat – nyomja Sári kezébe a főnök a mappákat –, s ha kész, jöjjön az irodámba.
– Rendben – feleli mosolyogva Sári, mire a főnöke újra szóra nyitja a száját.
– Azért legközelebb jobban vigyázhatna magára az ünnepek alatt! – kacsint a főnök Sárira, s szinte köddé válik a lány előtt.
– Hogy mi? – ráncolja homlokát Sári, s hirtelen azt se tudja, hol van. – Miért kéne magamra jobban vigyáznom? – értetlenkedik. Ezek teljesen megőrültek? Mi történt, míg nem voltam? Azon gondolkozik, hogy megkérdezi „kedvenc kolléganőjét”, akit titokban csak lepcses szájú Laurának hív. Áh, nem, szó sem lehet róla. Laurát nem... S közben ismét elmereng: Máté üdvözli őt, a főnöke meg aggódik érte. Mi a fene van ezekkel? Azt hittem, majd morcosan fogadnak, hogy már mindenki egy hete robotol, erre körbeugrálnak! S közben elmélázik: biztos azért van mindez, mert még a december 23-át is az irodában töltötte. – Vagy komolyan ennyire le kell az embert sajnálni azért, mert lelocsolta magát kora reggel egy kis kávéval? Te jó ég! Biztosan csak szánakoznak fölöttem, hogy egyedül töltöttem a karácsonyt, és biztos sírtam... – temeti arcát kezei közé Sári.
Amikor már épp elfelejtené az egész hercehurcát, Laura topog mellé, és rögtön beszélni kezd:
– Mindig is tudtam, hogy egy tökös csaj vagy, kisanyám! Á-á! Egy szót se többet... – ingatja hosszú vékony ujját jobbra-balra a pletykás ajkú nő. – Most már kénytelen leszel velem is meginni valamit! – s Laura itt óriási hahotában tört ki.
– Na jó! – csattan fel Sári. – Miről beszél itt mindenki?
– Hát a szilveszteri mutatványodról! – veti oda Laura Sárinak lenézően, s hirtelen észbe kap. – Ó, te magasságos! Te nem emlékszel semmire? – s még hangosabb nevetésben tör ki. – Te szegény pára! Hahaha, hát akkor igazán nem lehet most neked kellemes! – Amint kimondja, útnak is indul, Sárinak pedig esélye sincs elkapni a cserfes szájú nőt. Mindegy, nem kell több feltűnés! Csak legyen vége ennek a mai napnak. Csak élje túl...
– Oké – gondolta magában Sári. – Most elvégzem a dolgomat, és majd utána kiderítem, mi történt. Vagy elvégzem a dolgomat, és gyorsan hazarohanok. Vagy azt mondom, rosszul vagyok, és már most megyek! De nem tehetem, mégiscsak ez az első napom az évben... Te jó ég! Hogy fogom ezt végigcsinálni, hogy el ne süllyedjek szégyenemben? Mit tehettem? Az asztalon táncoltam? Megvertem valakit? Kiabáltam? Ó, egek, csak legyen vége! Legyen vége ennek az egésznek!
A szégyenérzet jegyében telt Sári első napja. Azon vacillált még délben is, hogy egyáltalán merjen-e lemenni a közös étkezőbe. Végül úgy döntött, hogy ez most nem a megfelelő alkalom, így megeszi ebédre azt a két miniatűr mandarint, amit még reggel dobott a táskájába.
A délután különös módon gyorsan eltelt, igaz, egész nap szürkeség volt, és délután háromkor meg már sötét. Sári próbálta kikerülni a rázúduló pillantásokat, gyorsan lezavarta a megbeszélést a főnökkel. Végül öt óra után összeszedte a holmiját, és a lifthez osont. Eltervezte, hogy otthon hét lakat alá zárja magát, és soha többé nem jön ki onnan. Egyre szaporábban szedte a lábát, mígnem meghallotta, hogy valaki az ő nevét kiabálja.
– Sári! Ne fuss már, na! – s mire a lány megfordult, Máté állt előtte mosolyogva.
– Hideg van, kissé fázom – vágta rá Sári, s még maga is meglepődött, hogy milyen jól tud improvizálni.
– Nem akarlak feltartani! – nézett Máté a lány szemébe. – Csak nem láttalak ebédnél, és meg akartam kérdezni, hogy vagy.
Sári ekkor teljesen összezavarodott, és úgy döntött, itt az idő, meg kell kérdeznie ettől a nagyon aranyos fiútól, hogy most akkor mi van. Miért beszél hozzá, egyáltalán mióta kommunikálnak. És mit hallott arról a bizonyos szilveszter éjszakáról? Elvégre lehet, hogy valami perverz dolgot művelt, és most, hogy híre ment az irodában, ezért nyomul... Gyorsan kiverte a gondolatot a fejéből, és így szólt: – Máté, ne haragudj, de elég furcsán fog hangzani az, amit most mondok. Kis szünetet tartott, de összeszedte a bátorságát. – Fogalmam sincs, miért kérdezed tőlem, hogy vagyok. És nem tudom, egyáltalán mióta vagyunk mi beszélő viszonyban. Borzalmas napom volt, reggel lelocsoltam kávéval a ruhámat, aztán jöttél te. Majd a főnök azt mondta, örül, hogy nem esett semmi bajom. Kész káosz! Érted? Lep... Pardon, Laura meg a szilveszter éjszakámról humorizált, amire konkrétan kilenc egész napja nem emlékszem. Szóval, kérlek, ha tudsz valamit, világosíts fel róla, mert igen jólesne...
Máté kissé meglepődve nézett Sárira, de a lány nagy megkönnyebbülésére rögtön mosolyra húzta a száját.
– Az nem is jutott az eszembe, hogy nem emlékszel semmire, de végül is, teljesen érthető! – bólogatott a fiú, mikor látta, hogy Sári értetlenkedve néz rá. Gyorsan folytatta: – Tudom, hogy vicces, de meg kell kérdeznem: mégis mire emlékszel a szilveszter éjszakából? Sári lesütötte a szemét. Értem – mondta Máté, és mély levegőt vett. – Akkor téged ez a bejelentés most sokkhatásként fog érni. Szóval, kezdjük az elején. Te meg én egy pubban futottunk össze szilveszter éjjelén.
Sári tágra nyílt szemekkel hallgatta a fiút.
– Ugye, ez most nem csak valami rossz vicc? – szegezte Sári a kérdést a fiúnak.
– Nem, komolyan beszélek. Szóval, a pultnál találkoztunk, amikor a melletted lévő fickó fennhangon sértegetni kezdte a barátnőjét. Mire kedvesen csitítani próbáltad őt, de az lökdösni kezdte a lányt. Odáig fajultak a dolgok, hogy már emelte a kezét a nő felé. Erre te meg akartad fékezni, csakhogy balul sült el, mert végül téged lökött meg,... És hát, nekiestél a pultnak. Koppant is a fejed.
Sári maga elé bambult, és elképedve csak ennyit bírt kinyögni: – Most már értem, miért fájt annyira a fejem másnap reggel. – Majd hozzátette: – Nagyon szégyellem, Máté, én még mindig nem emlékszem semmire.
– Különös tényleg, de akkor még nem volt semmi bajod! Mentőt akartak hívni, de azt mondtad, jól vagy! A fickót kidobták, téged pedig mindenki pátyolgatni kezdett. Beléd nyomtak néhány deci pálinkát. Ez sincs meg? – nézett kérdőn Máté Sárira. Sári pedig csak a fejét rázta.
– Majd visszajönnek az emlékek – mosolygott a fiú, közben az órájára pillantott. – Ne haragudj, de rohannom kell. Holnap beszélünk, ha már a Facebookon nem akarsz visszajelölni.
– Én nem használom... – motyogta Sári, s eszébe jutott még egy nagyon fontos dolog. – Máté, nem tudod véletlenül, hogyan jutottam haza?
– Hát a barátod kísért el, akivel a bárba jöttél – nézett Máté gyanakvóan a lányra. – Szerencsés fickó, hogy ilyen tökös barátnője van. Na, rohannom kell. Szia!
Sári meg ott állt leforrázva, mint a reggeli frissen gőzölgő kávé, és azt se tudta, hirtelen merre induljon el. A barátom? Milyen barátom? S most Máté komolyan azt mondta, hogy szerencsés ez a fickó? Milyen fickó? Ááááá, megőrülök!
