Tisztelt Szerkesztőség! Világéletemben szerettem bulizni, és a bulizásnak a jó társaságon kívül az alkohol volt a másik, ha nem a legfontosabb része.
Már a középiskola alatt is így volt: hogy honnan volt rá pénzünk, arra már nem emlékszem, de mindig megoldottuk, hogy pénteken vagy szombaton este ne menjünk józanul haza.
Aztán jöttek az egyetemi évek, amikor mindegy volt, hogy hétfő van-e vagy csütörtök, valahol biztos lehetett mulatni egy jót. A diplomaosztóval aztán ez a korszak véget ért. Hamarosan munkába álltam: egy nagy multinál kezdtem el dolgozni. Hétvégenként összejártunk a régi barátokkal, nyaralót béreltünk, sokat nevettünk, jókat főztünk, de főként rengeteget ittunk. Hétfőn viszont mindig fitten és frissen, csinosan mentem munkába. Munkanapokon nem hiányzott a társaság vagy a pia sem.
A munkahelyemen viszont egy idő után már nem éreztem jól magam, ezért váltottam. Az új helyen egy sokkal összetartóbb csapat része lettem. Természetessé vált, hogy egy-egy nehezebb nap után együtt lazítottunk, azaz ittunk egyet valamelyik közeli bárban.
A Covid alatt home office-ba kényszerültünk, így elmaradtak a közös lazítások, és mindennapossá kezdett válni az otthoni italozás. Úgy éreztem, csak így tudom levezetni az otthon üléssel járó stresszt.
Azt gondoltam, ez majd megváltozik, ha újra normálisan járhatunk mun-kába. A munkahelyemre ugyan visszatértem, de az alkohol a mindennapjaim részévé vált. Minden este ittam: megünnepeltem, ha jó napom volt, és megsirattam, ha rossz. Természetes mozdulattal ejtettem minden reggel az üres üveget a kukába. Persze, addig el kellett jutni – mármint a kukáig és a felöltözésig. Ez ugyanis egyre nehezebben ment. Nehéz volt felkelni és munkaképes külsőt ölteni. Nem bírtam a munkára figyelni: azt vártam, mikor kortyolhatok egy jót. A teljesítményem romlását a munkahelyemen is észrevették, és kirúgtak.
Az első sértődöttség után ez döbbentett rá, hogy változtatnom kell. Először azt gondoltam, hogy majd január elsejétől váltok, de rájöttem, hogy a változásra azonnal szükségem van, így száraz volt már a novemberem is. Nehéz, nagyon nehéz, de igyekszem kitartani, és abban reménykedem, hogy az új évben rendbe jön az életem.
P.
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztanünnep a haji örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk