Orlovský Erzsébet tanítónő Kistárkányban, a keleti végeken. Ott, ahol még a madár sem jár, mert kezdődik az ukrán határ. Mikor először náluk jártam, Erzsike osztályában csillogó szemű gyerekeket láttam, akik verset mondtak, harsányan énekeltek, és fergetegesen táncoltak. Erzsike pedig velük táncolt és énekelt, és a legszebb dalainkat és meséinket tanította meg velük.
Többször eljutottak a Duna Menti Tavaszra. A cigány gyerekek akkor is, és ma is szeretik, mert adni tud nekik valamit, amire minden ember éhezik. S ők is visszaadnak valamit: vitalitást és felbuzogó energiát. Ezért tud Erzsike még most, húsz évvel az első találkozásunk után is ezerrel pörögni.
És ma már az sem igaz, hogy a végeken nincs élet: dehogyisnem van. Rengeteg a kulturális rendezvény, és Erzsike sok alkalommal főszerepben van: tanít, verset szaval.
– Kistárkányban élek, az ország legkeletibb szegletében. Ott, ahol a Tisza folyó hat kilométeren át természetes határt alkot Magyarország és Szlovákia között. Alsó tagozatos tanítónőként főleg hátrányos helyzetű gyerekeket tanítok. Szeretek nemezelni, a természetben barangolni, bogarászni, verset és mesét mondani, csillagokat nézni, a Tejúton járni, néptáncolni, népdalt énekelni...
Mindennek persze megfogható nyoma is van: a Credo Verséneklő Együttes (Ungvár) legújabb lemezén például Bodnár Éva verseit szavalja, és vannak közös fellépéseink itthon és Budapesten, a határon túl is...
„A lángot őrizni kell“ – mondja Erzsike. A feladatok adnak értelmet életének.
Igaz, hogy Komáromban született, de ma már a Tisza mellett van otthon. Minden évben szilvalekvárt főz a legjobb, a Tisza árterében „párálódott“ szilvából. Ha pedig van egy kis szabadideje, a kertjében dolgozgat, vagy kézimunkázik.
Lányom, Virág keramikus és alsó tagozatos tanítónő. Ez az ő munkája.
A nemezelés a hobbim.
Kedves költőm, Dsida Jenő verse: Psalmus Hungaricus.
Kedvenc illatom a Dune (Dior).
Kedvenc ruháim a sárospataki kézműves Momo boltból jönnek, Varga Klára tervezi őket.
