Először a kissé ormótlan hangszert veszem észre, és csak utána a vékony, törékeny lányt. Ujjai a húrokon pihennek, míg felé nem fordulnak a fények. És akkor hirtelen minden megváltozik, de legfőképpen a lány. A szelíd kislányból érzéki nő lesz, az ormótlan nagybőgőből pedig egy kecses hangszer.
A félhomályban a műsorfüzetből próbálom kiböngészni a nevét: Gardenö Klaudia. Milyen fura név. (Később kiderül, hogy a svéd gyökerek miatt.) Ám először a nagybőgőről kérdezem. Lány nagybőgővel! Nem megszokott páros.
– Nemrég megfigyeltem a bőgősöket egy koncerten – kezdi Klaudia. – A hétből három nő volt! Szóval, már nem érvényes a sablon. Vácott a konziban a bulikon mindig népzene szólt. A nagybőgős fiú jó barátom lett, mire megkértem, tanítson meg nekem pár dalt. Az első a „Cirmos cica, haj” volt, majd jöttek a dzsesszballadák, ahol, ugye, kevesebb hang is megél a kíséretben. Ez a „mániám” azóta is tart. Nekem biztonságot ad, hogy ott van mellettem „az” a nagy hangszer. És a közhiedelemmel ellentétben, nem nehéz: tokban simán elviszem a hátamon.
– A komáromi színházban már szerepeltél Spiró György Csirkefej című darabjában. Most pedig Az ügynök halálában, Letta szerepében a zenei átkötések alatt mindvégig középpontban vagy. Nem vagy lámpalázas?
– Mindig szerettem a színpadot. Ott úgy érzem, szabad vagyok. Gyerekkoromban érdekesnek tartottam, hogy izgulok a műsorok előtt. Játszottam egy iskolás színjátszó csoportban is. Tizenhat éves koromban pedig Sarah Vaughan hatására elkezdtem dzsesszt énekelni. Szerencsére a családom, bár nincs köztük színész, mindenben támogatott. Szerintem gyerekként mindenki muzikális, csak az egyiknek lehetősége adódik a fejlődésre, a másiknak pedig nem.
– Mennyire volt egyenes a színpadra vezető út?
– Komáromba és Párkányba jártam gimnáziumba. Igazság szerint nem igazán találtam a helyemet az iskolában. Megtanultam persze, amit kellett, mindig „jó tanuló” voltam, de mindvégig kerestem a kitörési pontot. Harmadikban aztán jelentkeztem a váci konzervatórium dzsessz–ének szakára, és az utolsó évben párhuzamosan jártam a két suliba.
Fantasztikusan jó év volt, mert állandóan volt valami feladat, amin pöröghettem. Miután nem vettek fel a színművészetire, úgy döntöttem, elmegyek Svédországba, ugyanis én Svédországban születtem!
– Akkor innen a neved, a Gardenö...
– Innen. Édesapám hatéves volt, amikor 1956-ban a családjával elmenekült Dombóvárról. Ő már svéd iskolákba járt, svéd nyelven gondolkodik. Sőt, van két húsz évvel idősebb bátyám, akik nem is beszélnek magyarul. Anyukám Zsitvabesenyőről származik, a Balatonnál ismerkedtek meg apukámmal. Először Svédországban éltünk az apukámnál. Anyukám azonban visszavágyott, és hároméves koromban Szlovákiába költözött az egész család. Édesapám itt nem kapott munkát, vissza kellett mennie Svédországba. Ekkor kezdődött az ingázás. Az iskolát csak hétévesen kezdtem, néha fél éveket is kint töltöttünk „látogatóban”. Erről egészen pontos emlékeim vannak. Utána viszont már ritkábban láttam az apukámat. Az ingázásnak köszönhetően viszont mindkét világban otthon vagyok. Sokszor mondom, hogy talán éppen a helykeresés az én identitásom.
– A gimnázium után egy malmői színháznál helyezkedtem el, ahol az identitásról csináltunk egy előadást. Ott fogalmaztam meg ezt először magamnak. A kinti egy év alatt hihetetlenül sokat megtanultam a színházról. Jelenleg skandinavisztikát és színháztudományt tanulok az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Most megint két színház és két ország között ingázom. De nem bánom. A Jókai Színház megkeresésének mindig nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy megint egész nap a színházban lehetek. Ilyenkor megkapom az egyik vendégszobát, így még azt is elmondhatom: „Na, én a színházban lakom.” Szeretem, amikor éjszakánként „egyedül” vagyok az épületben, mintha egy gyerekkori álmomat élném újra. Felmegyek a színpadra, próbálom elképzelni az előadást. A Csirkefej óta egyre jobban érdekel a próbafolyamat, az, ahogyan megszületik az előadás.
– Hogyan teltek egy magyar-svéd lány ünnepei? Milyen érzésekkel várod az új évet?
– Az ünnepek tanulással teltek, hiszen ilyenkor vizsgaidőszak van. Édesapám már nyugdíjas, és ideköltözött hozzánk, Garamkövesdre. Előtte mindig Svédországba utaztunk az ünnepekre, és ilyenkor találkoztam a két bátyámmal is. Nekem az újév is a családról szól. A svédek nagyon odafigyelnek a szokásokra, fontosak náluk a formaságok. Még a családi vacsorákon is ünnepi beszéd járja, köszöntők hangzanak el, és alkalmi kis dalokat énekelnek. A „visák” vicces, rövid kis pálinkadalok, melyeket minden ünnepen, télen, nyáron kötelezően elénekelnek. A gazdag svédasztalokon szinte minden étel megtalálható: a lazac és hering mellett ott a húsgolyó, a virsli, a főtt sonka, a hideg húsételek, a krumpli- és céklasaláta. Desszertként tradicionális sáfrányos kalácsot fogyasztanak, mellé pedig glöggöt, forralt vörösbort isznak, amit mandulával és rummal átitatott mazsolával fűszereznek. Mindenki abból vesz, amit szeret.
– A svéd mentalitás mérhetetlenül különbözik a miénktől. Svédországban az individuum, az egyén a legfontosabb: az, hogy neked mi a jó. Nem a mi, hanem az én a fontos. Még a családon belül is tiszteletben tartják egymás függetlenségét. Mindenki szabadon dönthet, a család nemigen szól bele a gyerekek életébe. A vallási, etnikai, nemi különbözőségeket is sokkal szabadabban kezelik. Azt viszont nem mondhatjuk, hogy nyitottabbak lennének, mint mi. Máshogyan engedik közel magukhoz a másikat. Időbe telik áttörni a falaikon, de ha sikerül, akkor már biztos lehetek abban, hogy egy igazán jó baráttal lettem gazdagabb.
– Abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy három országban is otthon vagy, hiszen Vácott és Budapesten is tanultál, tanulsz. Hol képzeled el a jövődet? A helykeresésnek egyszer vége lesz?
– Egyelőre az a fontos, hogy szerezzek egy alapos tudást, és a színház világában is megtaláljam a helyemet. Hogy aztán hova sodor az élet, azt ma még nem tudom.
Fiatalon másak az ember szempontjai. Most az érdekel, hogy menjek, és minél többet lássak. Hogy majd egyszer legyen mit mesélnem...
Új év a svédeknél Gott Nytt Är!
Azaz boldog új évet! Nincs olyan svéd család, ahol a skol, vagyis az egészségedre mellé nem hangzik fel ez a jókívánság. Legtöbbször otthon, amiben az is közrejátszik, hogy ha rossz az idő, nincs kedvük kimozdulni, és alagutat ásni a hóba. Nem beszélve azokról az ezrekről, akik a kis szigeteken vagy a kis falvakban laknak, és nehezen tudnak közlekedni.
Nagyvonalú trakta helyett piknik
Ha egy svéd vezet, nem iszik alkoholt, ezt itt igen szigorúan veszik. Nagyvárosokban a fiatalok, osztálytársak persze házibuliznak, ami azért nem pontosan olyan buli, mint itthon. Egyrészt korosztályhoz van kötve – akkor viszont minden megengedett. A középosztály viszont már meggondolja, kit engedjen be a lakásába. Nagyvonalú traktákra nem lehet számítani, viszont divat a piknik – mindenki hozzon valamit. Nemritkán mindenki cipeli otthonról a saját megbontott flaskáját, és abból kortyolgat. Ez udvariassági gesztus a háziak felé. Közismert, hogy itt csak külön boltokban lehet kapni alkoholt, és csak zárt kirakatú üzletben.
Fagylaltot esznek a király beszédéhez
A király újévi beszédét szinte az összes svéd meghallgatja. Ez afféle humorforrás is szokott lenni, mert a király állítólag diszlexiás, ezért nehezen olvas. Utána a fiatalok kimennek a közeli parkokba petárdázni. A svédek újévkor házi készítésű gyertyákat ajándékoznak egymásnak, ugyanis a hagyományok szerint a fény az öröm szimbóluma. Mert Svédország olyan ország, ahol kevés a világosság, ezért a fényt nagy becsben tartják.
