Terhesség előtt úgy véltem, hogy rögtön a szülés után visszamegyek dolgozni. Aztán az első pár hónapban ez megváltozott.
Szűcs Krisztina (30) az Új Nő mosolygós és szerény lapmenedzsere öt éven keresztül szorgosan vette ki részét a szerkesztőség mindennapjaiból. Kriszti e hónap végén néz anyai örömök elé, és úgy érzi, most érett meg igazán az anyaságra.
(© Vicente Niro)
– Régen is úgy gondoltam, hogy 30 évesen fogok szülni, és tényleg így történt. Már 18 éves koromban is ezt az utat láttam ideálisnak és járhatónak. Elvégeztem a főiskolát, elkezdtem dolgozni, karriert építeni, megalapozni a jövőmet.
Kriszti őszintén bevallja, hogy két évvel ezelőtt még ő is kicsit félve gondolt a babázásra. Akkor úgy érezte, még nem jött el a családalapítás ideje.
– Féltem, mert nem volt meg bennem az érzés, hogy gyereket szüljek. Féltem, hogy mi lesz, ha soha nem fogom ezt érezni. De hát minden változik, az élet, a gondolkodásunk és a körülmények is. A terhesség alatt is állandóan változik az ember: először nem akarsz elszakadni a munkahelyed miatt, a végén meg már minden a baba körül forog.
Szűcs Krisztina
Krisztitől mindenki azt kérdezgette az elmúlt hónapokban, hogy mikor fog visszajönni, hiszen jól ismerik: szeret dolgozni, és munkáját mindig örömmel végzi.
– Terhesség előtt úgy véltem, hogy rögtön a szülés után visszamegyek dolgozni. Aztán az első pár hónapban ez megváltozott. Úgy éreztem, szeretnék otthon lenni a fiammal és csak vele foglalkozni. Ez a szülés után megint megváltozhat – teszi hozzá mosolyogva. – Lehet, hogy szülök még egy gyereket! Ez mind úgyis később derül majd ki. Az egyetlen nehézséget abban látom, hogy nekem a szüleim már nem tudnak segíteni. Igaz, mindenki felnő, és felneveli valahogy a gyerekét, szóval: biztosan meg fogom oldani én is. Az az egy viszont biztos, hogy most már szeretnék anya lenni.
Lampl Zsuzsanna egyetemi docens, szociológus. Zsuzsa anno a Nőnél kezdett újságíróként, közben két gyönyörű gyermeket nevelt fel, és ugyanazzal a férfival él immár 32 éve házasságban (ő sportriporter az Új Szónál).
– Igen, összeegyeztethető a karrier és a család, bár nem könnyű. Három körülményt kell figyelembe venni: milyen munkát végez a nő, mekkora a gyermek, van-e a nőnek segítsége. A születés az élet csodája. Anyának lenni kiváltság. Ám amennyire csodálatos és szép érzés, ugyanannyi aggályt is okoz a nők számára. Olyan ez, mint a tyúk és a tojás dilemmája. Csak itt nem az a kérdés, melyik volt, hanem az, hogy melyik legyen előbb. A gyerek vagy a karrier? Ha pedig eldől a kérdés, utána jön még vagy száz másik: Mi lesz a munkahelyemmel? Vissza fogok tudni menni dolgozni? Vissza akarok egyáltalán menni? Hogy lesz majd ezután? Jó anya leszek? Szüljek még egy gyereket? Kell a munkáltatónak az olyan nő, akinek gyereke van? Mert a gyerek, az gond.
Lampl Zsuzsanna
Kit vegyünk fel?
Manapság, ha meghirdetnek egy asszisztensi állást, felvetődik a kérdés, hogy kit válasszanak. Olyan fiatal nőt, aki még nem szült, vagy olyat, akinek már van két csemetéje? Ha huszonéves fiatal lányt alkalmaznak, akkor nem fenyeget a veszély, hogy azonnal elmegy szülni. Ergo: bőven beletanulhat a szakmába, és végzi még a munkáját jó ideig. De a fene tudja, mikorra tervezi a babázást, így ezzel is számolni kell. A kétgyermekes anyukának feltehetőleg nagy szüksége van a pénzre, viszont a munkáltatónak is nagy türelemre van szüksége vele szemben. Hiszen megbetegedhetnek a gyerekei, és ha nem tudja másra bízni őket, akkor otthon marad egy-két hétre. Vagy eltöri a gyerek a lábát, netán összeverekedett az iskolában, akkor is az anyát hívják. És az anya feláll az íróasztaltól, mert a gyerek az első. Kimarad a munkából, vagyis: lemarad.
Marcsi (35) vezető pozícióban dolgozik, és jól tudja, milyen az, amikor egy nőt pontosan azért nem alkalmaznak, mert gyereke van. Nem egy kisgyermekes anyuka jelentkezett hozzájuk, ő mégis férfiakat keres.
– Amikor meghirdetünk egy jó pénzt kínáló állást, és kétgyermekes anyák jelentkeznek, a szívem hasad meg. Nem tudjuk őket fogadni, mert a munka igazán időigényes, többszöri külföldi utazással. Egy kisgyermekes anya képtelen száz százalékosan teljesíteni. Viszont meghirdetünk olyan állásokat is, amelyeknél egyáltalán nem számít, hogy az alkalmazottnak van-e gyermeke, vagy sem. Igaz, itt már alacsonyabb a bér.
Sok nő azért is halogatja a gyerekszülést, mert fél, hogy anyukaként nem talál a képzettségének megfelelő munkát.
Orsi (28) 6 hónapos terhes, és az egyetem után rögtön munkába állt, asszisztens lett egy nagyvállalatnál. Szeretett volna tapasztalatot szerezni, és minél több pénzt keresni, hogy utána gyereket tudjon vállalni. Párjával együtt mindketten úgy látják, hogy a családalapítás előfeltétele a szükséges anyagiak beteremtése (főleg a külön lakás). Spórolni kell, kicsit félretenni, mert az egy fizetés csak a napi betevőre elég, jó részét elviszi a rezsi meg a kölcsönök.
– Szerintem egy nőnek kell az, hogy dolgozzon! Hogy kipróbálja magát az életben, s utána döntsön, hogy mit szeretne. Dolgozni, karriert építeni, vagy családot alapítani? Nekem szerencsém van, mert rögtön az egyetem után jó munkát találtam. És most mindenki sajnálja, hogy elhagyom a céget, és várnak vissza pár év múlva. Ennek így kéne lenni minden rendes munkahelyen!
Első a család
Ezt nem csak a gyermekes anyukák gondolják így. Igen, egy nő életében legyen első a család, de tudjon mellette dolgozni, és kis „énidőt” (ez most divatos fogalom) kispórolni magának a napi taposómalomból. Mert nem lehet mindig csak adni, töltekezni is kell. S talán ebben rejlik a titok: hogy amikor egyszerre zuhan ránk minden, tudjunk választani, mi az elsőbbrendű és a legfontosabb számunkra.
Barbi (31) távúton végezte a jogi egyetemet, mellette dolgozott egy ügyvédi irodában, ám közben teherbe esett. Mindez négy és fél évvel ezelőtt történt. Az iskolát befejezte, a munkahelyét azonban otthagyta.
– Nem úgy képzeltem az életemet, hogy a diplomázás után majd hajrá, karrier, a csúcsig meg sem állok. Ellenkezőleg. Szerettünk volna gyereket, és terveztünk is. Eszembe sem jutott, hogy várjak.
Mielőtt Barbi fia óvodába ment volna, a fiatal anyuka nekiállt munkát keresni. Addig-addig kutatott, mígnem talált egy testreszabott munkát, kedvező feltételekkel. Jelenleg ingatlanosként dolgozik teljes munkaidőben, viszont rugalmas a munkaideje. Ez azt jelenti, hogy Barbi heti három napot bejár a munkahelyére, a többi napon otthonról, „home office”-ban dolgozik. (Sajnos, még kevés cég engedélyezi, hogy alkalmazottjai távmunkában dolgozzanak a hét bizonyos napján, otthoni íróasztaluk mellől. Van törzsidő, mikor mindenkinek bent kell lenni, amúgy meg kötetlen a munkarend.)
– Szerencsés vagyok, tudom. Én azt tartom, hogy az életemet én alakítom. A nő szüljön, ha úgy érzi, hogy eljött az ideje, és tényleg családot akar. Ne a munkáltatótól függjön élete legfontosabb döntése. Mert ilyen is előfordul.
Bizony, nem csalás, nem ámítás, nemegyszer szóban megegyezik a főnök a beosztottjával, hogy pár évig „nem esik” teherbe.
Anikóval (33) ez történt. Igaz, most már három hónapos a fia, de már korábban szeretett volna babázni. Mivel jó munkahelye volt (kisfőnök volt egy logisztikai cégben), nem akarta elveszíteni az állását. Viszont ha visszapörgethetné az idő kerekét, ma mindent másképp csinálna.
– Már 25 éves koromban szerettem volna gyereket. Ám elég magas pozícióba kerültem, ráadásul a főnököm megkért, hogy a következő három évben, a cég érdekében ne essek teherbe. Így kivártam. Lojális voltam a cég iránt, szerettem és élveztem a munkámat. Aztán megbetegedtem, porckorongsérvem volt, ezért halasztani kellett a babaprojektet.
Anikó végül hét évet várt arra, hogy áldott állapotba kerüljön. Szerencsére sikerült neki, s ma már élvezi az anyaság örömeit. Időközben – hiába, az élet nagy rendező, mindig gondoskodik izgalmakról – olyan fülest kapott, hogy a cég feltehetően meg fog szűnni. És neki nem mindegy, hogy lesz-e hova visszamennie három év után, vagy sem.
Mikor a nő első gyereke: a karrierje!
Mindenki azt mondja, fiatalon jó szülni, a test gyorsan regenerálódik, a nő nem aggódja halálra magát, az idegei még kötélből vannak, és a gyerekek szinte maguktól felnőnek. És élnek még a nagyiék, akik segíteni tudnak. Ez mind szép és jó, viszont nem mindenki találja meg húszas éveiben a nagy Ő-t.
(© Golden Cosmos / The New York Times)
Nórinál (35) ezért került a karrier első helyre.
– Nem mindenkinek jön össze a karrier, és ha mégis, akkor azt kell kiélvezni. Utána jöhet a baba. Előny, hogy most már van mit a tejbe aprítanunk. Külföldön is dolgoztam pár évig egy számítógépes cégben, de tíz év intenzív munka után végre otthon akartam maradni. Ekkor már magam mellett tudtam az ideális apajelöltet, teherbe estem. Most 35 éves vagyok, és úgy érzem, nem késtem le semmiről. S ha nem jött volna a nagy Ő, akkor legfeljebb azt mondom: nekem, úgy látszik, „nem adatik meg”. Akkor a karrierem volna az én bébim.
Nóri kislánya nem volt kétéves, mikor Nóri úgy döntött, hogy visszamegy dolgozni. Úgy érezte, hiányzik neki a munka, a pezsgés. (Meg aztán nem leányálom egy kreatív ember számára évekig egy pici gyerek szintjén mozogni.) Persze, Nórinak segített, hogy anyósának magánóvodája van, így volt kire bízni a gyereket. Másrészt óriási mázlija van, ugyanis tárt karokkal várták vissza régi munkahelyén. Így, babástul, családostul is.
Elhivatottság
Íme, egy másik példa, amikor a nő olyan hivatást választ magának, hogy igenis kénytelen kitolni a szülést a harmincas éveire. Veroni (32), mióta csak az eszét tudja, endokrinológus szeretett volna lenni. Mindent ennek rendelt alá, tudatosan menetelt a cél felé. Nyolc év belgyógyászati munka után letette a szakvizsgáját, és végre belevághatott a sűrűjébe.
– A szakvizsga után kaptam egy kecsegtető ajánlatot, tudtam, hogy el kell vállalni. Nem haboztam, bár éreztem, hogy ketyeg a biológiai órám, lassan szülni kéne.
S bizony nemsokára megjelent a két ominózus csík a terhességi teszten. Veroni, persze, mérhetetlenül boldog volt, mégis ott sorakozott a megannyi kérdőjel. Mi lesz a betegeivel? Az új munkahelyével? Igazi, nagybetűs szerepkonfliktus.
– Azon rágódtam, hogyan leszek anya, feleség, doktornő egyben. Hogyan fogok megfelelni a picinek, a családnak, a betegeimnek és nem utolsósorban saját magamnak, az álmaimnak? Így hát osztottunk, szoroztunk, végül végigdolgoztam mind a kilenc hónapot. Hegyeket tudtam volna mozgatni, még sosem éreztem magamban ennyi rengeteg erőt! Három hónapos volt a fiam, mikor heti két napra vettük a rendelést (a nagyszülők örömmel vállalták a kis unokát). Jól döntöttem? Egyelőre úgy érzem, hogy igen. Mindig a fiam és a család lesz az első, de ott a kiskapu a karriernek, magamnak, a betegeimnek, akik számítanak rám, és akiket nem hagyhatok cserben. Nekem így teljes az életem.
Későn szültem
Szilvia fodrász, a vendégei imádják. 38 éves volt, amikor megszülte első gyermekét.
– Mindig szerettem volna gyereket, de hiányzott az apa. A korom miatt tele voltam aggállyal, de így hozta a sors. A terhesség zökkenőmentes volt, a munkaidőm pedig abszolút rugalmas, a szülők is besegítenek. Ráadásul tök fiatalnak érzem magam, úgyhogy nem rágódom azon, mennyi idős lesz a gyerekem, amikor én 60 leszek.
Szilvia úgy tartja, bármit hozzon is az élet, az a legfontosabb, hogy legyen mellettünk egy szerető társ, aki mindenben támogat minket. A másik legfontosabb pedig, hogy azt csináljuk, amit szeretünk. Aki szenvedélyesen szeret, és szenvedélyesen dolgozik: az a nyerő az életben.
(© Ruby Taylor)
A megoldás
„Jó lenne, ha a családfenntartók, azaz a férfiak többet keresnének. Így sok nőnek nem kellene visszarohanni munkába egy-két év után”, mondta nem egy riportalany. Ma már azonban ez a szentencia sem igaz, sőt! Mert sok esetben a nő a családfenntartó, és ő keres sokat. És egyre több férfi megy gyerekgondozási szabadságra. Másrészt a nő tényleg vissza akar térni a munkahelyére, mert az teszi boldoggá őt, ha dolgozhat. Kevés nőről tudok (sőt, egyről sem), aki egész életében minden reggel kötényt akar kötni maga elé. Nem ismerek olyan nőt, aki örök életében háztartásbeli akarna lenni. Esetleg pár évre, míg a gyerekek felcseperednek. Gyarlók vagyunk, mert mindenkire ujjal mutogatunk. Arra is, aki 18 évesen egy napot sem dolgozott le életében, és máris két gyereket szül. S arra is, aki kitolja a szülést a harmincas évei fölé. Tesszük ezt azért, mert úgy gondoljuk, a másiknak „mindig jobb, mindig könnyebb”! Miközben a sors nagy játékmester, és mindenkinek mást dob. Szó se róla, kényelmesebb volna a mai nő élete, ha több lenne a rugalmasabb munkahely, vagy az olyan részmunkaidős állás, amit jól megfizetnek. De ezek egyelőre oly ritkák, mint a fehér holló.
Zita (26) friss anyukaként már most úgy érzi, néha a nap 24 órája sem elég arra, hogy teljesítse anyai kötelességeit.
– Ha belegondolok abba, hogy mi lesz akkor, ha oviba megy a gyerekem, már előre rettegek. Nem tudom, hogyan fogom győzni.
S most lássuk a medvét! Miért érdemes anyukákat alkalmazni?
Egy nőnek igenis fontos, hogy az élet összes területén helyt álljon. Fontos, hogy úgy érezze, megbecsült tagja a társadalomnak. Ehhez viszont az szükséges, hogy a családban és a munkahelyén is elismerjék. A nőnek szíve joga eldönteni, hogy mikor vállal gyereket. Most még ott tartunk, hogy az állásinterjún szégyenkeznünk kell amiatt, hogy gyerekünk van.
Persze, az is fontos, hogy egy nő üntudatos legyen: tudja, mi az, amit szeretne. Ne tévelyegjen az életben, legyen tisztában a saját értékével. Elvégre is, a születés (és szülés) az élet legnagyszerűbb csodája. És a nőn kívül más nem képes rá (ezért kéne megbecsülni az anyákat).
Lampl Zsuzsanna szerint
Mindig azoknak könnyebb, akik rugalmas munkaidőben tudnak dolgozni. A gyermek kora is fontos. Mielőtt az első gyerekem megszületett, összeírtam, hogy mi mindent fogok csinálni az anyasági alatt. Hát annak a töredéke sikerült, pedig a kislányom jó kisbaba volt. Ám nem tudtam elszakadni tőle (viszont a másoddiplomámat, az újságíróit, az anyasági 5 éve alatt szereztem). Persze, a gyermeknek nem csak pici korában van szüksége az anyjára. Sőt, én úgy látom, hogy mindig (és ez így van jól). Csak mindig másképpen. A lánynak az a jó, ha látja, hogy az anyja nem csupán anyaként kiteljesedő személyiség.
A harmadik fontos kérdés: van-e, aki segítsen az anyának a gyerek körül? Elsősorban a gyerek apja, de ez nem elég. Én például mindig számíthattam az anyukámra, és ennél önzetlenebb segítség nincsen. A mai nőknél már számításba jönnek a háztartási alkalmazottak. Egyik felmérésem szerint a szlovákiai magyar kulturális elit 5 százalékának, a gazdasági elit 25 százalékának volt háztartási alkalmazottja, és szerintem azóta még többnek van. Olyanról is tudok, hogy a vő alkalmazza az anyósát, aki örömmel mos, főz, takarít, a lánya pedig elsősorban a gyerekekkel foglalkozik. És mellette interneten építi a karrierjét.
