Azok a gyerekek, akik kisgyermekkorban közel kerülnek-elmerülnek a zenében – felnőtt korukban is élvezni fogják, és mernek majd énekelni. A tapasztalatok ezt bizonyítják. Ezért él még mindig a kórusmuzsika (ami nem egy látványos műfaj és nem is nagyon divatos), mégis minden valamirevaló kisvárosunknak megvan a maga énekkara.
A zene tehát tovább él a felnőtt lelkében! Kik azok, akik a kórusmuzsikát választják? – kérdeztük Horváth Gézától, a zselízi Franz Schubert Vegyeskar vezetőjétől és karnagyától. (Apropója is van a beszélgetésnek: nemrégiben ugyanis harmincéves jubileumukat ülték.) A kórus igazából a város énekkara. Sőt, a gyermekkar támogatására a tagok létrehoztak egy polgári társulást is, Zselízi Hangok néven – és a nyáron megrendezték a Szíjjártó Jenő Kórusfesztivált.
– Valamikor a kezdetek kezdetén ötvenkét tagja volt a kórusnak – kezdi Horváth Géza. – Az volt a hőskorunk, de mára, sajnos, elmúlt. Ma hivatalosan huszonkilencen vagyunk. Persze a hangzás nem feltétlenül a létszámon múlik, mert a tagok, tisztán, szépen énekelnek. Legfeljebb olyan gondunk adódhat, mint tavaly, Egerben, amikor szerettük volna elénekelni a Fölszállott a pávát. Nem lehetett, mert csak három férfi énekesünk volt ott, s mind egy szólamban. A karban a nők vannak többségben – csak éppen náluk nagyobb a fluktuáció, mint a férfiaknál. A gyermeknevelés, az idős szülő gondozása – a konvenciók alapján – még mindig a nőkre hárul. Ezért ők többet is hiányoznak a próbákról Több család is énekel a kórusban: a Balla család (édesanya és két fiú), a Mézes család (apa, anya és fiuk, aki hegedű tanszakon tanul a Zeneakadémián), a Javorka család (szülők és lányuk, aki Budapestre jár zenei gimnáziumba).
A távolabb élők a fellépésekre eljönnek – de már nem tudnak minden új művet. Ezért néha külön próbát tartok nekik. Az egyik tenoristánk például Budapesten tanít, így hétvégeken foglalkozom a tenorral, mert csak így tudjuk a szólamokat megtanulni. Alkalmazkodnom kell és meg-megszakítani a próbafolyamatot.
– Milyen érdekes versenyen vettek eddig részt?
– Legérdekesebb a bécsi versenyünk volt, nagy nemzetközi mezőnnyel. Izgalmas volt a „Svátky písní“ elnevezésű olomouci verseny, ahol a tenorba kisegítőkre volt szükségünk: és Nagykürtös környékéről jöttek énekesek, erősíteni a csapatunkat. Ilyen módon került hozzánk a későbbi szlovák Superstár győztese – a magyarul egyébként folyékonyan beszélő – Peter Cmorík. Az autóbuszban kapta meg a kottákat, szinte blattolva tanulta meg a dalokat és szilárd támasza volt a szólamnak. Vegyeskarunknak régebben volt egy kisebb kamarakórusa, velük is nagy sikert értünk el. A nagy kórussal rendszeres résztvevői vagyunk a Bárdos Lajos Napoknak. A fesztivál évente április közepén kezdődik, és június közepén fejeződik be. Sok helyszínen zajlik, közülük az egyik Zselíz. Eddig négy alkalommal szerveztük meg a program ránk eső részét. Ennek kapcsán mindig más kórusokat hallhatunk és más városokban léphetünk fel, a legutóbb Budapesten és Vácrátóton jártunk. Ezt megelőzően Egerben voltunk, Százhalombattán, valamint a Búcsi Katona Napokon.
– Milyen eseményekre készülnek a jövőben?
– Egy éves késéssel, de mindenképpen megrendezzük a Franz Schubert Vegyeskar fennállásának 30. évfordulója alkalmából esedékes jubileumi koncertet. Meg kell emlékeznünk az utolsó öt évről is: ahogy ezt eddig mindig megtettük. Ezen kívül több kórusnak tartozunk meghívással, valahogy meg kell oldani ennek a finanszírozását is. Eddig a város adott egy biztos összeget – és ha nem is kaptunk sokat, kijöttünk belőle. Már két éve semmit sem tudtak adni. Ingyen használjuk a Művelődési Otthon próbatermét, ezzel támogatnak minket. Tudom, a mi hibánk is, hogy annyira számítottunk erre az összegre, hogy máshova nem is pályáztunk. A jövő mindenképpen a pályázatírásé. Távolabbi terv a Kodály Napok, mely egy év múlva lesz. Többször voltunk aranykoszorúsak, a legutolsó alkalommal – jogosan – ezüstkoszorús minősítést kaptunk. De jó lenne ismét megkapni az aranykoszorút! Ezek a vágyaink!
