Azt mondják, a nőt egy másik nő tudja legjobban megérteni. Ezt a megértést és elfogadást támogatják a női körök.
Mai énünktől távolabbi bolygón létezhettek a női körök, mikor nem az énidő meg az „énseb” voltak a legfontosabbak, hanem valahogy fenn kellett maradni, s ez csak közösségben volt lehetséges. Akkor még az emberek jobban szinkronban éltek a természettel, s a nők a maguk működését az évszakok váltakozásával mérték: tehát volt egy ősi tudásuk. Tudták, ha feljön a hold, akkor velük valami történni fog, hisz például annyiszor megélték már, hogy teliholdkor a szülések könnyebben beindulnak.
A női körök ma is kizárólag nők számára fenntartott terek, ahol a nőiességet ünneplik, buktatóit pedig megbeszélik. Például ki tudja jobban megérteni, hogy mit jelent fogóval szülni vagy órákat kínlódni a vajúdóban? Csak egy másik nő. Voltak ősi kultúrák, melyekben a nők havivérzésük idején vörös sátrakba voltak kénytelenek bevonulni, hiszen kirekesztette őket a törzs – ott aztán ment a terefere, a beszéd arról, hogy milyenek a férfiak és miért olyanok. Hisz a nő élete elsősorban a férfitól függött, mert ő hozta az élelmet.
Hasonlóképpen működtek az egykori fonók is, ahol a nők téli estéken szőttek, fontak, hímeztek, közben történetmesélések során tanították meg egymásnak a női létezés teljességét. A női körök a mai napig támogató közösséget jelentenek, ahol meghallgathatják egymást a nők, nevethetnek és sírhatnak, a fiatal tanulhat az idősebbtől és fordítva. Ma a társalgás mellett akár gyógynövényeket égetnek, vagy csak fekszenek a jurtában és meditálnak. A női kör alapja lehet tánc vagy épp babagyász, mikor elbúcsúznak eltávozott babájuktól.
A jó női körben mindig létrejön az az érzés, hogy együtt erősebbek vagyunk, mint egyedül. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha nem ellenfélnek tekintjük egymást, hanem testvérnek.
Ez azt jelenti, hogy érzelmileg támogatjuk, megértjük és meghallgatjuk egymást, ami hihetetlenül gyógyító lehet. Az üzenet pedig az, hogy „amit érzel, az számít”! A női körök célja nem az, hogy mindenki mindenkit szeressen, dehogy. Hisz itt is előbukkanhat a kicsinyesség érzése, hogy úgy érezzük, mi kevesebbek, sebzettebbek vagyunk, mint a másik nő, akit titkon elkezdünk irigyelni. Ha jó a közeg, egy idő után felszínre kerülnek ezek a tartalmak, s lassan az is kiderülhet, mi áll a rivalizálás hátterében.
Nővériség
A szexhez, szüléshez, menstruációhoz kapcsolódó negatív vagy pozitív élmények nehezebben tudnak feljönni akkor, mikor a férfiak is ott vannak – az ilyen azonnal átrendezi a dinamikát. A nők a női körökben nem a férfi szemében tükröződnek vissza vagy mérettetnek meg, hanem egymástól tanulhatnak valami érvényeset a női sokszínűségről és érzéseik változékonyságáról. A jó női körben mindig létrejön a női testvériség érzése: a nők régen is együtt ültek a padon, s kibeszélték magukat, saját sanyarú sorsukat vagy elégedettségüket. Erre jó példa lehet a Szerelempatak c. film, amelyben erdélyi idősek mesélnek a szerelemhez és szexhez való viszonyukról. Ne higgyük, hogy ezt a sok mondanivalót elhallgatták a fiatalasszonyok elől! A 70 perces alkotásból kiderül, hogy a szépkorúak is tudnak olyan nyíltsággal beszélni a szerelemről és a szexről, hogy csak a kamera nem pirul bele!
Kicsináljuk egymást! Miért is?
A nőt csak egy másik nő tudja igazán megérteni. Ezzel kezdtük, de ezzel is zárjuk. Női szerkesztőség vagyunk, sok tanulsággal, női munkatársakkal. Ahol ennyi nő van egy helyen, előbb-utóbb kicsinálják egymást. Igen, ilyen is volt, néha úgy mentem be az évzárókra, hogy legszívesebben felborítottam volna az asztalt...
Miért van az, hogy ahol három nő összejön, ott a harmadikat kikezdik? S nem azért, mert ő szép vagy csúnya; nem tudom, miért. Talán mert az egyik egy gonosz perszóna, aki nem nőtt fel a saját kivételességéhez. Irigy. Pedig férfi sincs a közelben, hogy ő lenne a tét (őt kellene egymás elől elorozni). Mikor viszont kihullik a férgese, csodás összetartást élünk meg. Beszippant bennünket a női összefogás varázsa, megkapjuk egymástól azt a figyelmet, amit eddig nőtől sohasem.
Claudia Cardinale
Amikor Claudia Cardinale feltűnt a filmvásznon, Brigitte Bardot féltékenyen azt mondta: „Nehogy már ez a fruska elküldjön bennünket a francba...” Semmi ilyen nem történt, csak épp Claudia Cardinale hozzá tudott tenni a világhoz valamit, amit kevés női sztár tudott. A női teljességet.
Addig olyasmiket írtak, hogy az igazi nő gyengéd, csábító, bestia, alkalmazkodó, de ő egyszerre volt uralkodó és befogadó, irányító és védtelen, hódító és hódításra vágyó. Nem váltak benne ketté a férfias és a nőies tulajdonságok, hanem egyszerre hatottak. Ilyen nőre vágyik minden férfi, s ilyen minden igazi nő, hisz jelen van bennünk a női rész és a férfi rész is.