Mostanában sok szó esik a császármetszésről. Elemző írások taglalják, vajon mi az oka annak, hogy egyre több nő így akarja világra hozni a gyermekét? Szóba kerül a félelem a fájdalomtól, a gyermek biztonsága is.
Vannak szakemberek, akik azt mondják: a vajúdás annak a megtanulása, hogy hiába érzi néha úgy az anya, nem bírja tovább – mindig kiderül, hogy igenis bírja! Ha hagyják vajúdni, akkor megtapasztalja, hogy jön egy pillanat, amikor az, ami már-már elviselhetetlenül rossz, képes átfordulni valami jóba. Ez nagyon fontos tudás minden anya számára! Hiszen a szülés utáni időszakban az anya néha annyira elbizonytalanodik, hogy úgy érzi, fizikailag, lelkileg nem bírja tovább. Mert például a gyerek csak sír és sír. És akkor nem lesz ott senki, aki azt kérdezné: akarja, hogy vége legyen?
Sok esetben a császármetszés iránti igény már jóval a szülés előtt megfogalmazódik. Makkegészséges nő keresi fel a szülészt a tizedik hétben. "Magánál szeretnék szülni, doktor úr, de csak, ha császár lesz!..." Vajon miért küszködik ez a nő olyan elementáris félelmekkel, amelyek elképzelhetetlenné teszik számára még a gondolatát is annak, hogy megszülje a gyerekét? Mintha a szüléssel kapcsolatos mai információk mind azt sugallnák: a szülés veszélyes. Ezért; ha biztonságban akarod tudni a gyereked, bízd másra!
Amikor egy nő császármetszésre vágyik, magát, mint a legnagyobb bizonytalansági tényezőt, egyszerűen ki akarja iktatni – magyarázza a pszichológus. – Ha ebben támogatják, a benne lévő bizonytalanságot erősítik meg, ahelyett, hogy megtapasztalná, mi mindenre képes. Éppen a várandósság és a szülés képes arra, hogy átírja az összes bizonytalanságot!
Érdekes végiggondolni, miért félnék jobban a nők a fájdalomtól vagy a szülőcsatornában történtektől – mint azoktól a veszélyektől, amelyek a műtét során várhatnak a gyerekre és rájuk.
Tízszer kockázatosabb császármetszéssel szülni. Kutatások tömege bizonyítja, hogy az alkalmazkodási problémáktól az allergián át mi mindenre nagyobb az esélye egy olyan babának, akit műtéti úton hoztak a világra. Azt is tudjuk, hogy a születés utáni első órák történései is kulcsfontosságúak lehetnek anya és gyermeke számára.
A császármetszésen átesett nő, ellentétben a hüvelyi úton szült anyával, lábadozó betegnek tekinthető. Ám a gyerekágyas osztályokon sokszor mégsem tekintik annak: Mintha azt várnák tőle, hogy tegyen úgy, mintha meg sem műtötték volna. Ha saját fájdalmára figyel, sokszor megróják érte, hiszen neki a babával kellene törődnie... Az amúgy is sokfele testi változás, mint a has, a méh visszahúzódása, vagy a tejbelövellés, kiegészül a sebgyógyulás nehéz folyamatával. Amikor azt várják a nőtől, hogy ezzel ne is törődjön, hanem forduljon teljes figyelmével a babája felé, olyat kérnek, ami nem teljesíthető – viszont újabb bűntudatot ébreszt. Vajon a sebészeti osztályon is mondanának ilyet két nappal műtét után?
A szakemberek tapasztalata-szerint egészen más az olyan császármetszések elfogadása és feldolgozása, ahol maga a szülés – és nem a benne résztvevők türelmetlensége, fájdalma, félelme indokolta a műtéti befejezést!
Tévedés, hogy a magzatnak jobb a császármetszés! A szülés a baba számára ugyan erős megterhelés, de ha ez egyértelműen káros volna, rég kihalt volna az emberiség. A szülés közbeni élettani stressz a magzat számára kívánatos – kimutathatóan stabilabb lesz tőle a keringés. A stressz mobilizálja azokat a hormonokat, amelyek segítik a környezethez való alkalmazkodást, növelik az ellenálló képességet. A szülőcsatornán való áthaladáskor kipréselődik a tüdőben fölgyűlt víz, tisztább, nyugodtabb az újszülött légzése. A császáros újszülötteknél ellenben gyakori az úgynevezett vizes tüdő-szindróma, amikor rá kell segíteni a lélegzésre.
Az anyánál szülés közben élettani stressz megy végbe: a szüléskor fölszabaduló örömhormonok erősítik az anyai érzéseket, szorosabbra fonják az anya és gyermek közti kötődést.
