– Hogy sikerült megtörni a jeget? Felvidéki szerzőként elsőnek kerültél be az Ulpius-házhoz?
– Most mondhatnám azt is, hogy szerencsém volt. De igazából kidolgoztam a belem, mire mindezt elértem. A kezdetektől fogva az volt a célom, hogy bekerüljek egy nagy magyarországi kiadóhoz. Ahogy az lenni szokott, engem is rengetegen visszautasítottak. Az Ulpius-ház kétszer is nemet mondott. Harmadszorra már maga a kiadó igazgatója, Kepets András keresett meg, hogy nem szeretnék-e ulpiusos szerző lenni? Dehogynem, feleltem. Ahogy Hobo is megénekelte: „A sikernek ára van, nem titka!”
– Idén a könyvhéten először az Ulpius-ház sátránál, majd a Bookline-nál dedikáltad a Sub Rosát, valamint az áprilisban megjelent sikerlistás könyvedet, a Non nobis, Domine első kötetét. Amikor nekikezdtél, sejtetted, hogy ekkora sikere lesz?
– A Sub Rosa esetében már éreztem, hogy ezt a könyvet sok embernek írom. A korábbi könyveimnél nem éreztem ilyesmit. Így is lett. A Non nobis, Dominenél tudtam, hogy a témát én írom meg először. Talán nem véletlen, hogy szemben korábbi regényeimmel, melyeket általában hónapok alatt megírtam, ezen a könyvön három és fél évig dolgoztam. Megérte.
– Mikorra várhatjuk a folytatást?
– A második kötet ősszel jelenik meg. Kétkötetes regényről lévén szó, ezzel zárul a történet. Jobban mondva: elvarrtam bizonyos cselekményszálakat. Időközben ugyanis annyira beleszerettem a magyar középkorba, ezen belül a tizennegyedik századba, hogy már tervben van az Anjouk című sorozat, melyet hatkötetesre tervezek.
A sorozat a Non nobis, Domine folytatása lesz: végigvonul a teljes Anjou-dinasztián. Az első kötet remélhetőleg 2014-ben kerül a boltokba.
– Írás közben hűen ragaszkodsz a történelemhez?
– A kettő nem zárja ki egymást. Történelmi regényeket írok, így nyilván nagyon kell figyelnem a történelmi hűségre. Szereplőim azonban javarészt kitalált figurák, így szabadon szárnyalhat a fantáziám. A történelmi alakok esetében már másképp működik a dolog: a fiatal Károly Róbert személyiségét későbbi tettei alapján igyekeztem felépíteni. Végül úgy alakult, hogy jobban megszerettem, mint az általam kitalált karaktereket. Érdemes megemlítenem Tamás esztergomi érseket is, akiről szinte semmiféle adat nem maradt fenn. Az ő esetében megint csak a fantáziámra támaszkodtam.
– Huh, ezek szerint minden mást félretettél, és csak az írásnak szenteled az életed?
– Nem mondanám. Hobbiként még ott van az éneklés, munkának pedig a Historium Kiadó, melyet tavaly alapítottam. Eddig nyolc könyvünk jelent meg. Legutóbb pedig szerveztük egy középkori fesztivált, melynek a dunaszerdahelyi Sárga kastély udvara adott otthont. A főszereplő, a Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete megígérte, hogy jövőre is eljön, és én is megígérem, hogy jövőre is megrendezzük a Historium Történelmi Napokat!
– Amikor zenekaroddal, a Csak Vannal hátat fordítottál a Megasztárnak, lemondtatok a hangos sikerről. És lám, a siker a nyomotokba szegődött, hiszen koncertjeitek teltházasak, lemezeteket pedig minden korosztály szereti. Hogy lehet ennyi mindent győzni?
– Két tényező segít: az őrült munkaszenvedélyem és persze – a Múzsám. Közben bátran támaszkodhatom életem párjára. Nemrég egy nagyon jó barátom ezt írta nekem: „Nézz a szemébe, és ha a tekintete tetszik, otthon vagy benne, vedd el, ne vacakolj!” És mivel ez a barátom az egyik legokosabb, legműveltebb ember, akit ismerek, hát nem mertem neki ellentmondani. Hamarosan nemcsak boldog író leszek, hanem boldog férj is.
– Mennyire fontos neked a szerelem?
– Mindig is romantikus lélek voltam, ez a legtöbb könyvemben érezhető. Olyan férfi vagyok, aki sosem tagadta, hogy hisz a szerelemben.
– Az a típus vagy, akinek a cél a fontos, vagy olyan, akinek az odáig vezető út?
– Az út és a cél is fontos. A céljaimat azért tűzöm ki magam elé, hogy elérjem őket, és ez rendszerint sikerül is. Az úton pedig, ami oda visz, állandóan tanulok, tapasztalok valami újat, s ezáltal gazdagabb leszek. Nem osztom a nézetet, miszerint az út fontosabb lenne, inkább azt mondanám, nem lehet kihagyni. A célokat azonban el kell érni, másképp nem lehet.
