Arra számítottam: Nagyszarván nehéz sorsú, megtört emberekkel fogok beszélgetni. Helyettük erős, kipihent, gyakran jól öltözött férfiakat láttam, akiknek – én úgy éreztem – nagyon is jó dolguk van itt. Az igazságot, persze, nehéz felmérni fél nap alatt.
Inkább csak a benyomásaimról számolhatok be: az itt lakók többsége a harmadik világból érkezett szerencselovag, akik motyogtak ugyan valamit nehéz sorsukról, ám nehéz volt hinni nekik.
Itt van mindjárt az első interjúalany
A fiatal srác elég zavaros történetet ad elő: Afganisztánból jött, ahol sok a gond a tálibokkal... Egy banda, amely élvezi a tálibok bizalmát... el akarta venni a családja földjét... menekülnie kellett. Hm. Nehéz követni. Hamarosan megtudom: a srác egyáltalán nem Afganisztánból érkezett.
– Ezek így füllentgetnek? – kérdem a dolgozókat. Részvéttel a hangjukban felelik:
– Azt hiszik, így előnyösebb helyzetbe kerülnek. A rendszer hibája, hogy az afgánok hamarabb kapnak menedékjogot, mint például a pakisztánok. Pedig mindegy, hogy a határövezet melyik oldaláról érkezik valaki: itt is, ott is folynak harcok, nehéz az élet.
Mivel nincs megszabva, hányszor kérhet valaki menedékjogot, és mivel messziről jött ember azt mond, amit akar, a bevándorlók időnként „mesélnek”. Sőt, az is előfordult már Nagyszarván, hogy egy illető néhány év elteltével nemcsak országot váltott, hanem nevet és – életkort is.
Aliból Hasszán lett, és kész. A hivataloknak nincs könnyű dolguk: nehéz el-dönteni, ki szorul rá igazán a menedékjogra. Az ún. gazdasági migránsok elkülönítése az igazi menekültektől Európa-szerte kényes, nehézkes és sokszor lehetetlen feladat.
A táborlakók élete ekképp csordogál: nyolctól kilencig meleg reggeli (ezt sokan túl korainak tartják, úgyhogy inkább átalusszák). Délben meleg ebéd, ekkor kiosztják a száraz vacsorát is. A délelőtt általában takarítással, mosással telik, délután pedig elsétálnak a falubeli internetkávézóba, meglátogatják a barátaikat Pozsonyban, hűsölnek a fák alatt, esetleg sportolnak a kertben. Kéthetente tiszta ágyneműt, havonta mosóport, tisztálkodási eszközöket, fogkefét, fogkrémet is kapnak. Feltűnik, milyen jól öltözöttek, nem egy férfin látok márkás cuccokat. Az alkalmazottak megsúgják: nem egy „szegény bevándorlónak” otthonról küldenek pénzt!
Például elmesélik egy férfi esetét. Három gyermeket hagyott otthon, és miközben ő itt szundikált, az asszony küldte neki a zsebpénzt. Mikor szóvá tették neki, csak ennyit felelt: „Mit csináljak? Ilyen kényelmes a természetem...” Ugyanakkor rosszindulatú lennék, ha azt sugallnám: a bevándorlók mind hazug, naplopó emberek. Ez nem így van. Sokan igenis dolgozni jöttek ide, Szlovákiába, mert szerintük ez jó hely.
A tábor területén található imaszoba is, hogy a muzulmánok szabadon gyakorolhassák hitüket.
– A tábor lakói kértek meg, hogy a nevükben is beszéljek – mondja egy Afganisztánból érkezett férfi, aki egy éve van itt, de már jól tud szlovákul (nem mindenki töri össze magát ezen a téren). – Mindent köszönünk, de szeretnénk már dolgozni. Fiatalok vagyunk, életerősek, törvénytisztelők, nem akarunk tovább üldögélni!
Hamarosan megtudom: ő az egyike azoknak, akik tevékenyen töltik napjaikat. Segít, ahol tud: mosogat, takarít. Emellett, mint kiderül, ő a tábor sztárja. A dolgozók szerint „nem lehet nem szeretni, annyira aranyos”. Ahogy feltűnünk a színen, máris körülöttünk nyüzsög. Kell egy fotó? Már pózol is. Ja, hogy nem ő? Semmi gond: hoz maga helyett mást. Intézkedik, szaladgál, beszélget. Arra gondolok: ez már talán pótcselekvés. Egy kis „akció” az egyformán telő napokban. A tábor közösségi termei (étkező, tv-szoba, foglalkoztató- és konditerem, kiskonyha, mosókonyha, imaszoba) közé tartozik a tanulóhelyiség is. Heti háromszor két órára jár ki egy pedagógus, aki szlovák nyelvet oktat.
Egy szintén Afganisztánból származó táborlakó elmondása szerint édesapját megölték a tálibok, azért jött Szlovákiába, hogy otthon maradt édesanyját és kistestvérét támogatni tudja.
Csak egyvalaki mondja: köszöni, hogy biztonságban érzi magát
Az egyik interjúalanyom Bangladesből érkezett, és politikai menekült. Az itt töltött négy (!) év alatt megtanult szlovákul. Kifinomult magatartásából azonnal kiérezni, hogy értelmiségi, jó családból származik. Politikus volt hazájában, ámde pártja ellenzékbe került. A fiatalembert a kormánypárt képviselői hazug vád alapján szeretnék börtönbe juttatni. Álma, hogy egy itteni karitatív szervezetnél dolgozhasson, és nem érti, miért kell még mindig tétlenül várakoznia. Ő az egyetlen, aki hangsúlyozza: örül, hogy itt van, mert biztonságban érzi magát. És köszöni szépen a törődést.
Ingyenes orvosi ellátás
A nővérke, Lancz Erzsébet munkanapokon héttől háromig tartózkodik a táborban. Az orvos hetente egyszer látogat ide, illetve szükség szerint rendelőjében fogadja a betegeket. A menekülteknek ingyenes orvosi ellátás jár, amit egyesek ki is használnak. A fog- és a szemspecialista a legkeresettebbek.
Örök elégedetlenkedők
Vannak azonban olyanok, akik elégedetlenek. Az egyikük panaszkodik: nem érti, Szlovákia miért hiszi, hogy Elefántcsontpartról jött, ami nem igaz. Szeretne már papírokat kapni. Ausztriában is kért menedékjogot – onnan azonban visszatoloncolták ide. A másik pedig egyenesen fel van háborodva a tábori körülményeken. Szerinte borzalmas, hogy a szobák ajtaját nem zárhatják be, így ellophatják az értéktárgyait. Panaszáradatának se vége, se hossza. Leginkább azon döbbenek meg, ahogy a kosztot szidja. A pozsonyi éttermekben jobb az étel!!! Mikor halkan megkérdezem, Kamerunban jobb volt-e az ennivaló, szemtelenül rám vigyorog, majd azt feleli: jobb. Nem szólok semmit, de magamban azt gondolom: ha valaki kér, akkor legyen szerényebb.
„Igazi menekültek” és gazdasági migránsok
Milliók kényszerülnek arra, hogy fegyveres konfliktusok, éhínség vagy klímaváltozás miatt elhagyják szülőföldjüket. Ők az „igazi menekültek“, akiknek védelme mindnyájunk feladata. Azonban tudomásul kell venni: közülük csak kevesen jutnak el Európába. Elsősorban a hazájukhoz közeli országokban, a harmadik világban keresnek menedéket. Az Európába eljutó bevándorlók közül sokkal nagyobb azoknak a száma, akik egyszerűen szeretnének magasabb színvonalon élni, több pénzt keresni. (Mielőtt ítélkeznénk: vajon hány szlovákiai ismerősünk telepedett le Nyugaton?) Ezeket a bevándorlókat nevezzük gazdasági migránsoknak.
Szarvas Gabriella, a tábor gazdasági vezetője: ,,A világ másik végéről érkezett embernek is van támogatója"
– Hány menekülttábor található Szlovákia területén?
– Összesen öt. Medvén és Gálszécsen azokat helyezik el, akik határsértést követtek el, és még nem nyújtották be menedékkérelmüket. A többség úti célja általában valamelyik nyugati ország. A táborok szigorúan őrzött intézmények, amelyek a rendőrség hatáskörébe tartoznak, és ahol legfeljebb kilenc hónapot tölthetnek el a bevándorlók. Itt két lehetőségük van: vagy menedéket kérnek Szlovákiától, vagy visszatoloncolják őket. A menedékkérelem benyújtása után Homonnára kerülnek, ahol elvégzik rajtuk a szükséges orvosi kivizsgálásokat. Ha mindent rendben találnak, Apátújfalura (családok vagy az egyedülálló nők gyermekekkel) vagy Nagyszarvára kerülnek (egyedülálló férfiak). Ez a kettő már bentlakásos tábor, azaz lakói szabadon mozoghatnak, amennyiben eltávozást kérnek. Itt aztán a bevándorlók megfelelő körülmények között kivárhatják, míg megkapják a letelepedési engedélyt, illetve a kiegészítő védelmet.
Szarvas Gabriella
– Mit értsünk ez alatt?
– Azokra vonatkozik, akik nem kaptak menedékjogot, és az országban, ahonnan jöttek, veszélyeztetve volt az életük, vagy megaláztatásban volt részük. A védelem egy évre szól, utána kérvényezni lehet a hosszabbítást (illetve a letelepedési engedélyt). Lényege, hogy egy évig „szemmel tartják” az illetőt, betartja-e Szlovákia törvényeit. Egyébként akár letelepedési engedélyt, akár kiegészítő védelmet kap valaki, a társadalomba való beilleszkedését nonprofit szervezetek segítik.
Mellettük állnak a papírügyek intézésekor, munka és szállás keresésekor, néha étellel és anyagi segítséggel is támogatják őket. E nélkül lehetetlen lenne talpra állniuk egy idegen országban.
– Többnyire iszlám férfiak kerülnek ide. Mit szólnak hozzá, hogy most nők „dirigálnak”?
– El kell telnie egy bizonyos időnek, míg megszokják. Érdekes, hogy az afrikai férfiaknál sokkal nehezebb kivívni a tiszteletet, mint a hagyományosan iszlám világból (például Afganisztánból) érkezőknél. El kell mondani: akkor a legnehezebb valakivel, mikor ideérkezik. Sajnos, a legtöbbjük számára idegen a nálunk alapvető illem, a köszönöm vagy a jó napot. Most, hogy átlagosan 40-50 lakónk van (mert volt olyan időszak, hogy kétszáz volt a létszám), mindenkivel foglalkozhatunk.
– A tábor létrejötte óta itt dolgozik. Gondolom, ez idő alatt javult a kommunikációs készsége...
– Az biztos! Sok tapasztalatra, komoly emberismeretre tettem szert. Megtanultam, mit jelent a tolerancia, hogyan lehet úgy idegenekkel dolgozni, hogy engedjek, de követeljek is. Ma már ránézésre tudom, ki őszinte, és ki nem. Sőt, arctípus alapján meg tudom különböztetni, hogy a világ melyik részéből érkezett valaki! Nagyon érdekes, változatos a mi munkánk. Kapunk jót és rosszat is, de inkább a jó marad meg bennünk. Úgy érezzük, a világ másik végéről jött embernek is van támogatója – és ezek mi vagyunk.
