„Korábban minden májusban jött a zöldár, és ha kiöntött, magával hozta a homokot, amelyből friss hajtások nőttek. Zöldárnak nevezik a tavaszi esőzések és a magashegyi hóolvadások következtében keletkező árvizet. Azért hívták zöldárnak, mert már zölddel borított területeket öntött el.
Apukám kint pásztorkodott az árterekben, ezért pontosan tudta, hol vannak azok a részek a somorjai Öreg-Dunánál, ahol vesszőt gyűjthetünk. Amióta megépült a mesterséges meder, kivágták a fákat. Később vettem csak észre, hogy a fűzfavessző a kanális partján is bőségesen megterem” – kezdi Józsi bácsi, aki elárulja, hogy manapság már vízügyi szakemberek gondoskodnak a vesszők sorsáról a kanális mentén. A fűzfa könnyedén gyökeret ereszt a vizes területeken. Szükséges visszavágni, mert máskülönben megbontaná a partot és a töltés oldalát.
Csípje meg a fagy!
A kosárfonást hosszas és gondos előkészületek előzik meg. Józsi bácsi a vesszőszedésre télvíz idején egész napokat áldoz.
„Amint beérik a vessző, ledobja a levelét, így könnyebb szedni. A nedves vesszővel egyszerűbb dolgozni, hiszen ekkor hajlik igazán. Ha marad is rajta levél, azt le kell pucolni. Fontos, hogy egyszálas legyen, ami annyit tesz, hogy ne ágazzon többfelé a vessző vége, mert azzal nem lehet fonni” – folytatja a kosárfonó mester, aki szerint óvatosan kell bánni a vesszővel, mert attól, hogy hajlik, még könnyen eltörhet.
„A vesszőszedés nagyon időigényes munka, amit még mindig nem a fonás követ, hiszen a szedés után hosszúság és vastagság szerint osztályozom a vesszőket. Ez a fonás szempontjából fontos.” Az osztályozás után kötegbe köti a fűzfavesszőket, és kezdődhet a várva várt munka.
Ötven vessző
Egy kisebb kosár elkészítéséhez körülbelül ötven vessző szükséges. A kosárkészítés menete: 5-6 szálból csillagot készítünk, majd elkészítjük a kosár fenekét, amelybe a vezető karókat helyezzük, és 20 vesszővel megkezdődhet a fonás, ami tágas teret, időt és precíz munkát igényel.
Főzik-e még a vesszőt?
Ezt kérdezzük Józsi bácsitól, mire azt feleli: ő csak akkor főzi, ha tavasszal is folytatja a munkát. Ilyenkor beáztatja a vesszőket, majd egy erre rendszeresített edényben 5-6 órán keresztül tart a főzés. Ezután lehántolja, majd kiszárítja őket. Ügyelni kell, hogy a szárítás után nehogy bepenészesedjenek a kötegek. Az ekképp előkészített vesszőket sokáig lehet tárolni, sőt pácolni is lehet.
„Havonta egy-két alkalommal kimegyek, és beszerzem a kosarak alapanyagát. Tavasszal, mikor már rügyezik a vessző, jobban törik. Ekkor pihen a kosárfonó” – teszi hozzá mosolyogva Józsi bácsi.
Megtudom, hogy ezért tavasszal és nyáron az internetről rendel magának pucolt vesszőt. (Már ilyet is lehet.)
Nincs ennél szebb
S hogy miért jobb a mi kosarunk, mint az a rengeteg, külföldről behozott termék? Azért, mert ez a miénk. A fűzfavessző itt terem nálunk, a Csallóközben. A kosárfonás eleink emlékét idézi. Aki pedig a vesszőhajlítás ősi mesterségét ismeri, az értéket ment, tovább örökíti a hagyományt.
