Jé, ez igaz! – kiáltottunk fel, mikor belelapoztunk Virág Anita katalógusába. Ezeket a neveket valóban csak mi, itteni magyarok értjük, senki más! Se a pesti magyar, se a szlovák, a külföldi meg pláne nem. Požoň, Ďörď. A szlovák el tudja olvasni, de nem érti, a pesti magyar érti, de nem tudja elolvasni.
Egy különleges lányt szeretnénk bemutatni, aki divattervezést tanult. Mi az izgalmas számára a divatban, s mi az a rés, amit Požoň elnevezésű kollekciójával kitöltött? Meg lehet tanulni egyetemen a divattervezést? Virág Anita (26) Pozsonypüspökiről származik, jelenleg Somorján él a párjával, és egészen különleges kollekciókat tervez.
Virág Anita kedvenc pizsamája
Az egyiket a nagymama tyúkudvara ihlette (az ingen csirke kapirgál), a másikat Pozsony építészete, például a gótikus dóm vagy a régi rádió épülete. Részletgazdag (és munkás!) darabok születtek Anita keze nyomán – mert ő varrta, kötötte saját kezűleg záró vizsgakollekciója minden darabját. Ezek mind változatos technikával készültek: jellemző a nyomtatás, a subázás, a hímzés, a kötés.
A vonalgrafikákon megjelenik a középkori és a modern Pozsony ritmikája, a ligetfalui lakóteleppel vagy a toronyépületekkel.
S mit kell még tudni Anitáról? Anita Pozsonyban a Szlovák Műszaki Egyetemen végezte az alapszakot (tájépítészetet tanult), de a mesterszakot már Budapesten folytatta, divat- és textiltervezést tanult.
Virág Anita
– Gyerekkori álmod volt a divattervezés?
– Mondhatjuk így is. Már kiskoromban érdekelt a divat, de ugye, mindenki azt mondta, hogy ebből nem lehet megélni. Így kerültem a tájépítészetre, azonban rájöttem, hogy mégsem ez lesz az igazi. Amikor befejeztem az alapszakot, kivettem egy év szabadot, és belevágtam a közepébe. Tájékozódtam, felkerestem a nevesebb divattervezőket, Lenka Sršňovánál, Dana Kleinertnél és Zlatica Hujbertovánál gyakorlatoztam. Nyitott szemmel jártam, próbáltam tökéletesíteni a szabó-varró tudományomat, majd elkészítettem a portfóliómat. Igazából azért tartottam ezt az egy év szabadot, hogy fejlődni tudjak. A portfóliómmal aztán jelentkeztem a Budapesti Metropolitan Egyetemre, ahova fel is vettek mesterképzésre.
Pamutpelerin: az applikációk az anyag szövött struktúráját követik, minden szál külön lett belehúzva a szövésbe. A szálak alul nincsenek eldolgozva, rojtot alkotnak
– Hogyan kell elképzelni egy divattervező-iskolát?
– Én nagyon szerettem Budapesten tanulni! Tudni kell, hogy rajtunk kívül még a MOME-n, a Mohol–Nagy Művészeti Egyetemen folyik nívós divat-és textiltervező képzés. Ám nálunk, a Metropolitanon keményebb a gyakorlat! Nagyon jó volt, hogy hétfőtől szombatig nyitva volt a műhelyünk, tehát bármikor be lehetett menni. Ez más iskolákon nincs így. És hétfőtől péntekig bent voltak varrástechnikusok is, akik mindenben segítettek. Az én szabásmintáim viszonylag egyszerűek, viszont sokan vannak, akik a szabástechnikákban élik ki magukat. És ugye, sokszor van, hogy az ember lerajzol valamit, de nem tudja kivitelezni. Ezért nagyon jól jönnek a technikusok, akik segítenek kitalálni, hogyan is lehet megvalósítani a terveinket. Nekem annyival könnyebb volt, hogy én jól tudok varrni...
Kézzel hímzett fehér lenvászon felsőrész
– Hol tanultál meg?
– A nagymamám varrónő, s én már a gyermekkoromban megtanultam varrni. Ez mindig egy olyan jó B terv volt számomra!
Ha semmi nem jön össze, akkor legfeljebb elmegyek varrónőnek, mivel a jó varrónőkből nagy hiány van.
– A tanítás is a műhelyben zajlott?
– Volt egy nagy, nyitott műhelyünk: egy az alapképzés számára és egy a mesterképzésnek, mellette pedig volt egy hatalmas konferenciaterem, ahol zajlottak az óráink. Nekünk főleg műhelygyakorlataink voltak. Akik végigjárták mind az öt évet (én, ugye, már csak az utolsó kettőt jártam, a mesterképzést), azoknak az első három év is változatos volt. Az alapoktól kezdték. Kezdték például a szoknyával: saját szoknyát kellett tervezni, majd megvarrni, közben kipróbáltak több technikát. Aztán fokozatosan következtek a további ruhadarabok, a nadrágok, a blúzok, a kabátok. Nekünk például az első feladatunk az volt, hogy készítsünk a japán szabászat inspirálta ruhaobjekteket. Itt nem a klasszikus szabásvonalakat követtük, hanem improvizáltunk, az anyagot is másképp kezeltük, mint a hagyományos szabászatban. Az „Egyéni hang” nevezetű feladatban pedig magunkat kellett bemutatni, a mi egyéni hangunkat.
Piroš: Ruha kézzel hímzett díszítéssel, a ligetfalui lakótelep struktúrája jelenik meg rajta
– És milyen a te egyéni hangod? Hogy láttál hozzá a feladat megoldásához?
– Törni kezdtem a fejemet, hogy miből tudnék ihletet meríteni, felmértem otthon a terepet. Három szektorra bontottam az inspiráció forrását: takarítás, főzés és a kert. Mindegyik szektorról rajzoltam különböző inspiratív rajzokat. Végül maradt a kert, mivel tájépítészetet tanultam, és ez állt a legközelebb hozzám.
A Pozsonypüspökin élő nagymamám kertje mindig kincsesláda volt számomra. Először a tyúkokat rajzoltam meg, majd pedig azt, ahogy a nagymamám eteti őket, és öntözi a muskátlikat. Végül a rajzaimat a textilműhelyben printeltem, vagyis szitanyomással felkerültek az egyes ruhadarabokra.
– A BLOK nevezetű kollekcióm pedig azért különleges, mert ki akartam alakítani egy egyéni divatrajzot. Linómetszettel készítettem el a rajzokat: a linó mint grafikai technika nagyon passzol a geometrikus vonalakhoz.
– Mindig a környezetedből merítesz ihletet?
– Általában abból inspirálódok, ami a közelemben van. A SEED kollekciómban, ugye, a nagymamám kertjéből inspirálódtam.
SEED: Lerajzoltam a nagymamámat, ahogy eteti a csirkéket...
– Egy kollekciód hány darabból áll?
– Az eddigi kollekcióim mind az iskola alatt készültek. Ezek kapszulakollekciók, vagyis alapdarabok: 6-10 ruhából állnak. Minden darab egymással kombinálható. Azt vallom, az a jó ruha, amelyik jól hordható és egyben eladható is.
– A ruháidat mindig te varrod? Van esetleg segítséged?
– Mindent én csinálok: a tervezést, a kivitelezést is. Požoň kollekcióm például nagyon sokszínű, több technika van jelen benne: a hímzés, a kötés, a subázás, a printek. Ezek kombinációja hivatott bemutatni a város sokszínű építészetét. Budapesten az ismerősök által bejutottam egy-két nagyraktárba, ahonnan minőségi anyagokat tudtam beszerezni. A saját mintáim alapján méteráruban is nyomtattattam anyagokat. Ezt itt, Szlovákiában egy Nyitra melletti kis faluban tudtam megoldani. Volt viszont olyan anyagom is, amelyet Bécsből szereztem be.
A BLOK kollekcióban Pozsony szocialista építészetéből inspirálódtam. Fekete pufikabát, kötött vállbetéttel
– Kinek tervezed a ruháidat?
– Egyelőre csak nőknek tervezek. Olyan fiatal, dizájntudatos nőknek, akik szívesen költenek különleges és egyedi ruhákra. A legutóbbi vásáron azonban rájöttem, hogy az idősebb generáció sokkal jobban értékeli a kézzel készített darabokat. Tudják, hogy mennyi munka van vele.
– Te is viseled a ruháidat?
– Igen. Mindig azon vagyok, hogy különböző alkatú nők tudják viselni a ruháimat. A nadrágoknál ezért például a gumis megoldást választom. Olyan szabásmintákat használok, amelyek 36-tól a 40-es méretig ugyanolyan jól állnak.
Inspiráció: a SzNF hídja
– Van olyan stílusjegy, amely rád jellemző?
– A print, a nyomtatás. Grafikusan közelítem meg a tervezést. Egyszerű szabásmintákat alkalmazok, melyeket aztán saját, printelt anyagokkal egészítek ki.
– Mesélj a Požoň nevű kollekciódról, mit kell tudni róla?
– A tervezés fázisában három korszakra osztottam fel a város építészetét: klasszikus, szocialista és modern. A Požoň kollekciómnál érdekesség, hogy a város nevét szlovák helyesírással írtam – és minden egyes ruhadarabom szlovák helyesírással írt magyar nevet kapott. Ilyen például a Ďula és a Ďörď. Olyan neveket választottam ki, amelyeket szlovákul máshogy írnak, ezért a magyarok nem tudják elolvasni, de értik, a szlovákok pedig el tudják olvasni, de nem értik. Csak MI, FELVIDÉKI MAGYAROK tudjuk pontosan, hogy miről van szó. A kulcs nálunk van!
– Mit jelent számodra a divat?
– Sosem voltam az a legdivatosabb. Nekem ez egy önkifejezési forma.
– Van olyan divattervező, aki inspirál?
– Konsánszky Dóra magyarországi divattervező. Ő volt a konzulensem az egyetemi évek alatt, neki nagyon sokat köszönhetek. A mintásabb és színesebb tervezői munkákat is szeretem, Jeremy Scott-Moschino munkáit például.
– Mi a véleményed az utca emberének a divatjáról?
– Én annak örülnék a legjobban, ha az emberek környezettudatosabban kezdenének el öltözködni. Nagyon örülök neki, mikor látom, hogy valaki használtruha-boltokban vagy olyan tervezőktől vásárol, akik környezettudatosan terveznek. Én is csak természetes anyagokból tervezek, és próbálok úgy varrni, hogy minél kevesebbet szemeteljek.
Vektorgrafikával készült, printelt pamut-selyem összetételű voile anyagból készült nyári ruha. A vonalminta Pozsony panorámaképeit dolgozza fel.
– Melyik darab a kedvenced?
– A pizsamaszett. Talán azért is, mert mikor a pozsonyi várnál fotóztunk, belénk futott a volt tanárnőm, aki nem nagyon bízott a divattervezői karrieremben. Most csak annyit mondott: „Ó, milyen szép szett van magán!” Hát ez hatalmas elismerés volt, és meglehet, épp ezért ez a kedvenc szettem. Ám mind a szívemhez nőttek.
– A jövőre nézve mi a terved? Nem szeretnél egy nagyobb divatházba bekerülni?
– Igazából grafikával szeretnék foglalkozni. Nagyon szeretem a divatot, de rájöttem, hogy a tervezős, rajzolós részét élvezem jobban. Szeretném, persze, folytatni, és beindítani a saját márkámat. Szeretnék egy műhelyt Pozsonyban, ami showroomként működne. Jelenleg egy pozsonyi cég tartalommarketing részlegén dolgozom, illetve szabadúszóként grafikai munkákat vállalok.
Hogy csinálják a nagyok?
Tudnivaló, hogy a nagy divatházaknál külön szektorok vannak a szabásszerkesztésre, a minták kialakítására, és vannak külön varrónők, akik levarrják a mintadarabokat. Ez igazából egy nagyon hosszú folyamat. S ha elkészült egy mintakollekció, amelyik már a kifutóra megy – az még mindig nem végtermék! Mert más a kifutó, és más az élet.
A vevők is vizsgáztatják az egyes darabokat, hogy megfelel-e a kívánalmaknak, mert lehet, hogy valami működik a teóriában, de a valóságban már nem. Mert lehet, hogy az adott ruha abból az anyagból, azzal a cipzárral nem lesz olyan kényelmes, vagy szúrni fog, vagy nem fog jól állni, esetleg az anyag nem jól esik.
Fotó: Paseczki Lídia • Bodnár Zsófia (Požoň)
