Városkáinkban közel s távol nincs egyetlen hasonló rózsakert, a dunaszerdahelyi az egyetlen. Története kalandos.
A rozárium Győry Szilvesztertől hallottam először felőle, egy kilencemeletes toronyház hatodik emeletén, ahol Szilvi bácsi a nemesített törperózsáiról mesélt. Akkor az álom – hogy termékeny szenvedélyének rozáriumot szenteljen a város – olyan távolinak tűnt, mint a betonpanel méretes ablakán bekukucskáló napocska.
Szilvi bácsi akkor még javában hajózott, és nem is nagyon értettem, mi köze lehet egy marcona hajógépésznek a teniszlabda méretű szépségekhez. Törperózsái a vasúti sínek melletti kiskertjében szökkentek szárba, s majd mindegyik történelmi nevet viselt.
A képek alapján azonnal örökbe fogadtam az egyik, „rokokós” ihletésűt, amelyik a Csallóköz híres szülöttéről, Amade Lászlóról kapta a nevét. (Apró rózsaszín szirmai ugyanolyan cikornyásak voltak, mint a kor, amelyikben első főúri magyar dalköltőnk élt.)
A rozárium ügye még sokáig nem mozdult előre. Hiába tudhatta magáénak Győry Szilveszter az ország legnagyobb magángyűjteményét, és nemesített zsebkendőnyi kertecskéjében több tucatnyi talajtakaró és törperózsát, a helyi kisvárosi politika nem pártfogolta.
Rózsaligetben rózsakert
Végül egy karakán nő karolta fel az ügyet: a nőkhöz a rózsaszálak mindig szebben beszélnek. Antal Ágota, aki a dunaszerdahelyi önkormányzat tagja, jól ismerte Szilvi bácsit és fiát, Attilát (aki a Családi Könyvklub könyvterjesztő céget működteti).
– Tenni kell azért, hogy Szilvi bácsi csodái ne csupán a külországi gyűjtőknél virágozzanak − hajtogatta Ági.
Nosza, létesítsünk rózsakertet!
Egyik képviselőtársa mindjárt helyszínt is ajánlott, a Rózsaligetet, ahol Szilvi bácsi lakik. A lakótelep szélén ott feküdt egy kihasználatlan terület. (A sors ujja lehet, hogy épp a rózsákról nevezték el?) A végén az önkormányzat igent mondott, és Ágihoz csatlakozott Harmanovsky Viktor, Dunaszerdahely főkertésze.
Összedugták a fejüket, és szépen, esztétikusan megrajzolták az ágyásokat és a lugasokat. Attila büszke volt édesapjára, akinek az angol királyi rózsakertben is megtalálhatóak a rózsái, ezért a beszerzést ő vállalta, és ő fizette ki a rózsatöveket.
Azt az elvet tartották szem előtt, hogy legalább 3 tő kell egy fajtából ahhoz, hogy mutasson. Egy éven belül a tervből valóság lett. És hogy a kert nagyobb fajtagazdagságot képviseljen, rendeltek a legnagyobb magyar rózsanemesítő, Márk Gergely legmutatósabb rózsáiból is. Már csak azért is, mert ő volt Szilvi bácsi mentora és egyben tanítója.
Mára a dunaszerdahelyi rozárium tüllszoknyaszerű szirmokkal és citromos rózsaillattal kényezteti vendégeit – és kényeztetett bennünket is a fotózás során. Szépséges modellünk, Bertalan Barbi kezébe tölcsért adtunk, amibe rózsaszirom került. A tölcsért a szomszéd fagyis nénitől kértük kölcsön.
Egyedül ő nem lelkesedett értünk, pedig még a madarak is sebesebb trillára váltottak, mikor lámpáinkkal és árnyékolóinkkal megjelentünk a bódéja mellett.
Ám a fagyis néni szíve helyén kő volt, nem nyitotta meg nekünk a mosdóját, ezért aztán kint, a rózsakert kellős közepén, egy kockás pokróc mögött öltöztettük át modellünket. Szeressék divatképeinket!
