Kiket mondunk tehetségesnek? Az új gyógyszerek feltalálóit, a nyelvzseniket, a sikeres programozókat? Akiket már gyerekkorukban tehetségesnek tartottak? Kevesen gondolnak rá, hogy a tehetség nem mindig áldás: pedig a jobb képességű gyermekek nevelése különleges kihívásokat hordoz magában.
A tehetség nem csupán a kiváló teljesítményt jelenti, hanem különleges személyiségjegyeket és problémákat is, amelyekkel a gyerekek környezetének meg kell birkóznia. Milyen jellegzetességek figyelhetők meg a tehetséges gyerekeknél, hogyan támogathatjuk őket a fejlődésük során, illetve miért nem tud az iskolarendszer megfelelő segítséget nyújtani? Írásunkban ezeket a kérdéseket járjuk körbe.
Hogyan zajlana mindennapi életünk, ha a mi gyermekünk is tehetségesnek számítana? A szülők többsége úgy gondolja, hogy az ilyen kisgyerek már az óvodában megtanul olvasni és számolni, az első osztályt átugorja, az ábécéskönyv helyett enciklopédiákat lapozgat, a negyedikesekkel tanulja a matematikát, és a középiskolások fizikakönyve érdekli. Emellett otthon robotot rak össze, és angolul gondolkodik… Ki ne szeretne ilyen gyereket? Egyszerű, de nagyszerű élet vár rá, hiszen már mindent tud, nem igaz? Nem, nem igaz. Vagy csak ritkán.
Könnyebb élet?
A tehetséges gyerekek élete a fentebb leírtaknál sokkalta bonyolultabb. Jókora hátrány lehet egy közösségben, ha a gyerek többet tud, mint a vele egykorúak, ha több dolog érdekli, mint a többi gyereket. A tudásvágy a felnőttek értetlenségével is találkozhat, akik egykettőre kifogynak az ötletekből, és nem tudják lefoglalni vagy inspirálni a gyereküket. Az okos gyerek mindent előre tud az iskolában, az órákon pedig unatkozik. És mit csinál az unatkozó gyerek? Mérges és komiszkodik. A rossz pedagógus megjegyzéseket tesz rá, vagy pluszfeladatokkal foglalkoztatja, hogy lekösse. Talán a mai szülők is találkoztak hasonlókkal. Hogyan segíthetünk ezeknek a gyerekeknek?
Azt feltételezzük, hogy a tehetségesek élete könnyebb. Sikeres jövő vár rájuk, nem kell nekik segítség, sem odafigyelés. Röviden: a többiekkel ellentétben nyert ügyük van. Pedig általában épp fordítva szokott lenni.
A tehetséges gyerek nehezen evickél át az alapiskolán, nehezen talál barátokat, mert érdeklődése a szokatlan dolgok felé fordítja. Mélyen tud összpontosítani arra, ami érdekli, az unalmas feladatok viszont gondot jelentenek neki – nem azért, mintha ostoba volna, hanem azért, mert túl okos. Gondolkodik, töpreng, nem képes vakon teljesíteni az értelmetlen feladatokat.
A tehetséges gyerekek jellemzői
Többnyire azt hisszük, hogy a tehetség egyet jelent a magas IQ-val, esetleg ugyanaz, mint a zenei, nyelvtanulási és hasonló adottságok. Ezért a tehetséges gyerekek nagyfokú elvárásokkal találkoznak. Tehát milyenek a tehetséges emberek? Például az alábbi tulajdonságok jellemzik őket:
- Rendkívül mély és eredeti a gondolkodásmódjuk (gyakran ezért nevezik őket „tűnődőnek”).
- Sokoldalú, szétágazó gondolkodás jellemzi őket, aminek köszönhetően újabb és újabb összefüggéseket fedeznek fel.
- Már nagyon korán (akár az óvodában is) felnőttes a viselkedésük, gyerekekre nem jellemző kérdéseket tesznek fel.
- Különös makacssággal ragaszkodnak az igazságukhoz még a felnőttekkel szemben is. (A felnőtteket nem a koruk vagy a beosztásuk, hanem a viselkedésük miatt tisztelik.)
- Hajlamosak mindenben az összetettséget látni. Még akkor is, amikor egyszerű feladatot kapnak, figyelnek és gondolkodnak, hogy miféle csavar lehet benne. Ezért a kortársaikhoz viszonyítva lassúbbak, a tesztekben hibákat követnek el, mert észreveszik, ha ellentmondás van bennük.
- Nagyon erős az igazságérzetük, ragaszkodnak a szabályokhoz és a méltányossághoz.
- Gondolkodásmódjuk érzékeny, erős bennük a szociális érzék, de ez nem jelenti azt, hogy sikeresek a társas érintkezésben (más szóval nem ügyesek a kapcsolatteremtésben).
- A tökéletességre törekszenek, előfordul (főleg a lányoknál), hogy nehezen bocsátanak meg maguknak, ha hibáznak valamiben.
Rossz jegyek
Összegezve: ezek a gyerekek egyrészt mélyen gondolkodó, széles körű értelmi képességgel bíró személyiségek, eredetiek és kreatívak, másrészt viszont kudarcokat elszenvedő, kiszámíthatatlan emberek, bár ezt senki nem várná tőlük. Előfordul, hogy a tehetséges gyerek végigcsinál egy bonyolult kémiai kísérletet, de utána dührohamot kap, mert a kémcső nincs a helyén. A tehetséges gyereknek nagy elvárásai vannak magával szemben, és ha valamiben nem teljesen biztos, nem írja meg a feladatot részben sem, mint ahogy azt a többi gyerek tenné. A „semmit” inkább elviseli, mint azt, hogy téved, és valaki rájön a hibájára. Gyakran mondja magáról, hogy nem tud semmit – pedig sokat tud, sok mindent ismer. Ez az egyik oka annak, hogy a tehetséges gyerekek a feltételezésekkel ellentétben rossz jegyeket visznek haza.
Csak azzal foglalkoznak, amit érdekesnek tartanak – bár az érdeklődésüket felkelteni nem könnyű. Nem mindig fáradnak azzal, hogy a matematikai példák minden egyes lépését leírják. Agyuk olyan gyorsan dolgozik, hogy egyes részeket intuitívan oldanak meg, és csak a végeredményt írják oda. Minek leírni az egész folyamatot? Hiszen számukra minden teljesen világos...
Kétszeresen különlegesek
Ennek mi az eredménye? Nem látjuk a tehetséget minden összefüggésében. És nem értjük meg, hogy az elmélázó, tehetséges gyerekek nem tartoznak a „problémamentes”, „könnyen kezelhető” gyerekek közé, akikkel nem kell foglalkozni. Ők azok, akik az átlag fölé emelkednek. Az egyik oldalon vannak azok a gyerekek, akiket támogatunk, tanítunk, hogy le tudják győzni a hátrányaikat, a másik pólust pedig a tehetséges gyerekek képviselik, akik nem illenek bele az átlagba. Ők is egyéni bánásmódot igényelnek.
Különösen abban az esetben, ha a tehetséghez más diagnózis is kapcsolódik. Ezt nevezzük kétszeres különlegességnek, ami azokra a gyerekekre (és felnőttekre) vonatkozik, akik rendkívüli intellektussal vannak megáldva, ugyanakkor az autizmus széles spektrumának egyik szeletébe is beletartoznak, esetleg figyelemzavarosak, diszgráfiásak, diszlexiásakvagy diszpraxiásak (az utóbbi egy idegrendszeri eredetű mozgáskoordinációs zavar). A kiváló személyiségjegyek és képességek keverednek valamivel, ami elhomályosítja, néha el is fedi a tehetséget – főleg olyankor, amikor az érintett nem kap megfelelő segítséget.
Az iskolarendszer hiányosságai
Sajnos, a mi iskolarendszerünkben a tehetséges gyerekek igen gyakran nem kapnak segítséget. A pedagógusok elenyésző százaléka végzett el olyan tanfolyamot vagy vett részt olyan tudományos tanácskozáson, amely a tehetséges gyerekek képzésével foglalkozott. A probléma azonban ennél is nagyobb. Nemcsak hogy nem tudják megfelelően oktatni ezeket a gyerekeket, de azt sem tudjuk, mennyi van belőlük. Nem tudják ugyanis megtalálni őket. (A mai tesztelések alapján legalábbis.)
Pedig nagyon jó lenne, ha a pedagógusok az óvodából az iskolába küldve megfelelő utasításokat mellékelnének a gyerekhez, és nem megbélyegeznék a tehetségeseket, ami támogatás helyett csak árt. Ráadásul a tehetséges gyerekek nem is szeretnek kitűnni, jól elvannak a saját világukban.
Mindezek mellett sokat számít, hogy fiúról vagy lányról beszélünk-e. A lányok – az érvényes társadalmi szokásoknak vagy fejlettebb szociális érzékenységüknek megfelelően – gyakran rejtőzködnek. Láthatatlanná válnak. Nem akarnak figyelmet kelteni, sem kitűnni. A fiúk esetében a támogatás elmaradása lázadozásban mutatkozhat meg, és csak a pedagógiai-pszichológiai tanácsadókban derül ki – ahová elküldik őket –, hogy mi áll a problémás viselkedés hátterében. (Már ha a gyerek olyan szerencsés, hogy a szakember felismeri, miről is van szó. Mert gyakran ez nem történik meg.) Erre utalnak a hasonló jellemzések: „Az értelmetlen szöveg olvasásakor a gyermek tiltakozással húzta az időt.”
Az nem véletlen, ha a gyerek nem hajlandó elolvasni az értelmetlen szöveget, sokkal inkább az intelligenciájának a jele...
Megoldási lehetőségek
A legnagyobb gondot még mindig az otthoni környezetből a tanintézménybe való átlépés jelenti. Otthon a tehetséges gyermeket – jó esetben – elfogadják olyannak, amilyen. Az iskolában viszont be kell illeszkednie valamelyik skatulyába. Ez a legnagyobb ütközőpont. Ekkor van a legnagyobb szükség a képzett pszichológusra, valamint a képzett pedagógusra, akik átsegítik a tehetséges gyereket ezen a nehéz időszakon.
Mi lenne a legnagyobb segítség a tehetséges gyerek számára? Nyilván az, ha az iskola a direktív oktatásról – ahol a pedagógust még mindig a tudás forrásának tekintjük – áttérne a tehetségvezető oktatásra, amelyben a pedagógus a konkrét ismeretek helyett feltárja a lehetőségeket az ismeretek elsajátítására. Ebben az esetben már nem volna szükség címkével ellátni sem a hátrányos vagy átlagos képességű, sem a tehetséges gyerekeket.
