Akár tetszik, akár nem: férjünk életében nem mi vagyunk az egyedüli Nők. Más nőnemű lények is léteznek, akik fontosak. Vigyázat! Nem mindegyik nő a riválisunk. Sőt, vannak nők, akik még hasznot is hajtanak. Számunkra.
Ha kedvesünk egyik régi osztálytársával készül egy görbe estére, nem találunk benne semmi különöset. Ha viszont egy (osztálytárs)nőről van szó, talán már nem annyira kóser az ügy. Persze, nem kezdünk el tombolni, de ha rendszert csinálnak a randikból, konkurenciát kezdünk látni a másik nőben. Nem feltétlenül attól tartunk, hogy hűtlen lesz a férjünk. Először csak az nem tetszik, ha osztoznunk kell férjünk (kedvesünk) figyelmén, idején egy másikkal. Egy másik Nővel. Egy felmérés szerint a nőknek csupán 2%-a örül annak, ha párja más nőkkel is barátkozik.
Az édesanyja
Ő hozta világra és nevelte fel a párunkat, szereti őt, és szívén viseli a sorsát. Kérdés, hogy mi magunk megfelelünk-e az elképzeléseinek, vagy mást szeretne a fia oldalán látni... Például egy hosszú lábú, szőke orvosnőt, aki őzikeszemekkel néz bele a világba… A kérdés mindig úgy hangzik: hogyan kezel bennünket? Felnőtt emberként vagy ő is a riválist látja bennünk? Egy felmérés szerint a nők 65%-a szenved amiatt, hogy az anyós beleszól a magánéletükbe.
Mindig kicsit szorongva várjuk az első találkozást párunk édesanyjával. Aztán sok esetben kiderül, hogy nincs mitől tartani: barátságos fogadtatásban részesülünk. Ennek ellenére ne becsüljük alá az „anyukák” befolyását! Bármilyen jóindulatúnak is mutatja magát egy „anyuka”, nem vagyunk kötelesek elviselni, ha nem tiszteli a privátszféránkat: mindenbe bele akar szólni, semmibe veszi a döntéseinket. Például: „Húsvétkor tényleg el akartok utazni? Én pedig számoltam veletek, nagyon örülnék, ha nálam töltenétek az ünnepet.” Ezzel nyomást gyakorol a fiára – ami a férfiaknak sokszor fel sem tűnik. Ők ugyanis megterhelőnek érzik, ha az anyjuk és a feleségük nem jut közös nevezőre, és ezért általában szívesen ignorálják a problémát. De nem az „anyukát”!
Hogyan viszonyuljunk hozzá?
Legyünk vele szemben nyitottak és figyelmesek. Ne sajnáljuk tőle az időt, amit neki szentel a párunk. (Ha csak nem zsarolja érzelmileg, s ezért a férjünk túlzásba viszi a gondoskodást.) Nekünk nem kell vele mindenképpen barátságot kötni – hacsak tényleg nem érezzük úgy, hogy isteni jó együtt lenni! Ha pedig valami komoly probléma merül fel vele kapcsolatban, forduljunk a párunkhoz. Soha ne kritizáljuk nyíltan az anyósunkat, még akkor se, ha minden okunk megvan rá. Ezzel csak azt érjük el, hogy párunk sündisznóállásba merevedik, s automatikusan elkezdi őt védeni. Soha ne mondjuk a férjünknek: ő vagy én! Írjuk le a konkrét szituációt, amely kellemetlenül érintett bennünket, és mondjuk meg neki világosan, hogy mit várunk tőle.
Legyünk következetesek, ha a privát szféránkról van szó: „Már megbeszéltük, hogy elutazunk húsvétkor, szeretném, ha kiállnál a döntésünk mellett. Édesanyádat ezzel nem hanyagoljuk el, hisz szinte minden hétvégén meglátogatjuk.” Ne törődjünk azzal, hogy az anyós esetleg megsértődik (mert nem teljesült az akarata). Ezt neki kell elrendezni magában, nem nekünk.
Az exneje
Mindenkinek van múltja. A gond csak az, amikor az egykori kedves a jelenben is „jelen van”, szerepet játszik. Vannak nők, akik nem tudják megérteni, minek is tartani a kapcsolatot valakivel, akivel már egyszer szakítottunk. Pedig nem az baj, ha az egykori házastársak barátok tudnak maradni vagy legalábbis normális emberi viszonyban vannak egymással – ez azt jelenti, hogy feldolgozták a múltat. Az igazi probléma az, ha kedvesünk még nem dolgozta fel (régen úgy mondták: nem heverte ki) a viszonyt, s még mindig az előző után ácsingózik, mi csupán átmeneti megoldás vagyunk számára. Megálló két állomás között. (Van ilyen.) Ilyenkor beszéljünk vele nyíltan, és szüneteltessük egy időre a találkozásokat, hogy legyen ideje átgondolni, mit – kit is – akar igazán. Ha pedig nem erről van szó, legyünk lazák, és ne tulajdonítsunk nagy jelentőséget a telefonoknak. Végül is párunk mellettünk voksolt – velünk van, velünk él, nem a Másik nővel! Kell ennél forróbb vallomás?! A féltékenykedő nők éppen erről – a lényegről – hajlamosak elfeledkezni.
A gyerekkori barátnője
Óvodás vagy iskolás koruk óta ismerik egymást. Egy csomó közös emlékük van a régi időkről, együtt keverték a pisi kását a homokozóban... Elméletileg nem jelent konkurenciát egy régi barátnő. Gond csak akkor van, ha véd- és dacszövetséget alkotnak. Ha nem engednek be senki mást közös kis világukba, s párunk általában és egyre gyakrabban a régi barátnőt részesíti előnyben, s inkább vele beszéli meg a dolgait, gondjait, otthon pedig hallgat.
Hogyan viszonyuljunk hozzá?
Ha úgy érezzük, hogy párunk a régi barátnő miatt elhanyagol bennünket, mondjuk meg ezt neki. Persze, ne szemrehányón, és ne kérjük, hogy ne találkozzon vele többé. Csak arra kérhetjük, hogy velünk töltsön több időt. Esetleg megbeszélhetjük, hogy a hét melyik estéjét hagyjuk szabadon a barátok számára. Amíg ő a régi barátnővel találkozik, mi is élvezzük a szabadságunkat! Ne féltékenykedjünk: ők ketten elég régóta ismerik egymást ahhoz, hogy tudják, a szerelem ki van zárva. Ne keressünk a kákán is csomót: ne keressünk benne hibát. Inkább mérjük fel, melyek azok a pozitív tulajdonságok, amelyektől a párunk elalél, ahányszor vele van. Talán közös érdeklődést, közös vonásokat is felfedezhetünk benne, vele: és időről-időre tudunk olyan programot szervezni, amelyben mindnyájunknak nagy öröme telik.
A kolléganője
Ha párunk lelkesen beszél új kolléganőjéről, és épp vele készül egy hosszabb üzleti útra, töprengeni kezdünk: adott egy csinos nő, aki naponta több időt tölt a férjünkkel, mint mi, ráadásul kedvesünk tud vele társalogni olyan szakmai és munkahelyi témákról, amelyekhez mi nem tudunk hozzászólni. Talán eszünkbe jutnak a történetek a munkahelyi szerelmekről vagy a röpke flörtökről. És előbb-utóbb féltékenyek leszünk.
Hogyan viszonyuljunk hozzá?
Egy kis bizalmatlanság megengedett, ha párunk mindig csillogó szemekkel áradozik a nőről – vagy épp ellenkezőleg! Egy idő után már egyáltalán nem beszél róla: ez csak az igazi vészhelyzet. Ha viszont semleges tónusban és modorban szól róla, nincs nagyon mitől tartanunk. Az a legjobb, ha megismerjük őt – például kezdeményezünk egy közös vacsorát a kolléganővel és a párjával (ha van neki). Különben pedig meg kell bíznunk a férjünkben! Érdeklődjünk a munkájáról, és a legbanálisabb történeteknél se intsük le. Mert ha mi nem hallgatjuk meg figyelmesen, majd megteszi más.
A lánya
Ha párunknak van egy lánya az első házasságából – nem lesz könnyű dolgunk. A kis „hercegnő” ugyanis jól tudja, hogyan kell az apukát az ujja köré csavarni, manipulálni.
Hogyan viszonyuljunk hozzá?
A gyerekeknek szükségük van az apjukra, főképp kisgyermekkorban. A kislányoknak is, hiszen a nőies viselkedést, a nőies mintákat csak egy férfihoz viszonyulva sajátíthatja el a gyermeklány. Ezt már Lux Elvira anno is sokszor megírta. Ezért el kell fogadnunk, hogy párunk idejének egy részét lányának szenteli. Ez áldozatokkal jár részünkről – de hát már az elején tudtuk, hogy nős (vagy egyszer már nős) pasival kezdtünk. Emellett persze arra is ügyeljünk, hogy kettőnk kapcsolatába is elég energiát fektessen kedvesünk. Rossz jel, ha nem mutat be bennünket a gyermekének. Mindkét fél számára fontos, hogy megismerjék egymást. Nem kell állandóan jelen lennünk, ha partnerünk találkozik a lányával, de mindenképpen meg kell próbálnunk közeledni felé.
Bármilyen nagy is a kísértés, álljuk meg, és ne szóljunk bele az apa-lánya vitákba, és ne akarjuk átvenni párunktól a nevelést. Különben gyorsan a fejünkhez vágják: „Te nem vagy az anyám!” És ez igaz is. Viszont egyfajta mentora, idősebb barátnője még lehetünk kedvesünk lányának, ha nyitottak vagyunk felé, és sikerül vele jó kapcsolatot kialakítanunk.
Szingli barátnőnk
Régóta ismerjük, sok mindent átéltünk már vele. Természetes, hogy otthonunk ajtaja mindig nyitva áll előtte. Ráadásul párunk is kedveli őt. De reméljük, azért nem túlságosan! A legtöbb nő örülne neki, ha férje jól kijönne a barátnőivel. Ám ez a felállás kockázatokkal is járhat. Például, ha társtalan barátnőnk flörtölni kezd szerelmünkkel, rendszeresen tőle kér tanácsot pasi ügyben. Vagy kedvesünk állandó jelleggel nála játssza el az ezermestert, és már csak neki nyújt a lelki támaszt. Ha ilyesmire leszünk figyelmesek, először is kérdezzük meg magunktól: milyen mély ez a barátság? Ez is belefér talán? Amíg a flörtölés ártalmatlan, addig humorral kezelhetjük. Ha viszont barátnőnk túllő a célon, természetes, hogy megrendül a bizalmunk.
Hogyan viszonyuljunk hozzá?
Persze, részben értjük, hogy egyedülálló barátnőnknek időről-időre visszajelzésre van szüksége – egy férfi részéről. Na de miért a mi kedvesünknek kell lennie ennek a férfinak?! Ha úgy érezzük, hogy szívünk barátnője túl messze megy, finoman utaljunk rá. Ha nincs semmi hátsó szándéka, érteni fog a szóból. Ebben az esetben továbbra is lehet szó közös időtöltésről, anélkül, hogy közben bárki is kellemetlenül érezné magát.
