Napjainkban majd minden második házasság felbomlik. Múltkor volt gimis osztálytársnőmmel találkoztam. A húga harmincvalahány éves, lányosztályba járt, és most volt az érettségi találkozójuk. A husszonyolcas osztályból huszonhatan már elváltak! – mesélte döbbent hangon.
Nemrégiben megjelent az interneten a hír, hogy Jack White popzenész és Karen Elson fotómodell nagy ünnepséget rendezett házasságuk hatodik évfordulója – és egyben válásuk – alkalmából. Kijelentették, hogy továbbra is jó barátok maradnak, és gyerekeiket is együtt fogják nevelni. Hangsúlyozták, hogy mindketten hálásak azokért a szép napokért, amelyeket együtt töltöttek.
Ez mind szép és jó. De vajon mit érez Jack és Karen? Lehetséges-e egyszerűen azt mondani valakinek, akivel hat teljes évet töltöttünk el, akit valamikor szerettünk, akivel közös gyerekeink vannak, hogy köszönöm szépen, elég volt, ne haragudj? Elválunk, de azért barátok maradunk, rendben?
Veled nem lehet élni. Elmegyek
2025-ben a válás olyan mindennapi dolog, mint az autóvásárlás. Senki nem csodálkozik rajta. Az emberek házasságot kötnek, azután elválnak. A párok, vagyis elsősorban a nők (főleg a nők, mert a válások nagy részét a nők kezdeményezik) általában tíz év után jutnak arra a megállapításra, hogy olyan valakit választottak házastársul, akivel nem tudnak vagy nem akarnak együtt élni. Nagyon gyakran elhisszük, hogy „én szeretlek téged, te szeretsz engem, összeházasodunk, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk”. Csakhogy az élet nem mese. A szerelemnél sokkal többre van szükség ahhoz, hogy egy házasság fennmaradjon.
Érthetetlen például, miért hisszük azt, hogy a házasságban meg tudjuk változtatni a házastársunkat. Az ember lényege sohasem változik. Ha egy férfi önző természetű, ha saját érdekeit mindig a másik érdeke elé helyezi, sohasem lesz más. Már azt is nagy sikerként könyvelhetjük el, ha megtanulja, hogy a vécéülőkét használat után ne hagyja fönt, hanem tegye vissza a helyére. Többet nemigen várhatunk tőle. Ezt a tapasztalatot azonban nem tudjuk átadni másoknak. Mindenki azt hiszi magáról, hogy neki majd sikerül, ő majd meg fogja váltani a világot.
A válások nagy része azokra a párokra esik, akik házasságukat a harmincadik életévük előtt kötötték. Hazánkban a válóokok nagyjából megegyeznek azokkal, amelyeket Európa más országaiban hoznak fel a válni akaró párok. Tehát vagy olyasvalakit választottunk, akivel lehetetlen együtt élni, vagy olyat, akivel nem lehet megegyezni a mindennapokban.
Nem jelenthetjük ki azt, hogy a mai emberek kevésbé lennének felkészülve a házasságra, mint az előző generációk. A mai nők nincsenek annyira függő helyzetben, mint anyáink és nagyanyáink voltak. Sem anyagilag, sem lelkileg nem függenek olyan mértékben a férjüktől. A válások nagy számában szerepet játszik az is, hogy a ma társadalma nem ítéli el az elvált nőket, mint a régebbi korokban.
Egy másik eset
Mindenki ismeri egy-egy híres színésznő válásának esetét. De felmerül a kérdés: Miért válik el a férjétől, akivel jól megvolt? Ezt csak ő tudná megmondani. Története azonban példaértékű. A közelmúltban a színésznő nyilatkozatot tett közzé, amelyben elmondta, azért válik el, mert hiányzik neki a személyes szabadság. Nézzük meg közelebbről, mit jelent ez (és közben feledkezzünk meg fiatal barátjáról, akit a közvélemény az igazi válóoknak tart). Éljük bele magunkat a színésznő helyzetébe.
Patrícia ezt tette, és erre a következtetésekre jutott: „Én is férjnél vagyok, és van egy gyermekem. Tudom, hogy a személyes szabadságom korlátozott, időnként nagyon is. Nekem sincs mindig kedvem hozzá, hogy naponta elvégezzem a szükséges házimunkákat, a bevásárlást, főzést, takarítást, ami egy házasság törvényszerű velejárója. Szintén hiányzik az az érzés, hogy azt tehetek, amit akarok, akkor mehetek el valahová, amikor akarok. Mert nem tehetem, nem mehetek. Sokszor van olyan érzésem, hogy nem csinálhatom, ami érdekel, nem szentelhetek annyi időt a munkámnak, amennyit szeretnék és amennyit kellene. Ettől függetlenül még soha nem jutott eszembe, hogy elváljak. Egyrészt azért, mert szeretem a férjemet és a kislányomat, másrészt azért, mert egyszer ígéretet tettem, hogy kitartok a házasságban, és ezt az ígéretemet meg is akarom tartani. Ugyanakkor nem értek egyet azzal sem, hogy egy házasságot mindenképpen fenn kell tartani.”
Mit mond a pszichológus?
Mi viszi rá az asszonyt, hogy kilépjen egy sokéves házasságból, amelyben kis gyerekek is vannak? A szakember válasza nem meglepő: „Manapság az asszony akkor is a válást szokta választani, ha »csupán« egy lényeges dolog hiányzik a házasságából. Például nincs meg az érzelmi háttér. Vagy a férje közönyös, érdektelen vele és a családdal szemben. Még gyakrabban válnak az asszonyok azért, mert a férfi már nem imponál nekik, tehát elhagyják a kicsinyes, zsugori, lekezelő és uralkodó típusú férfiakat. És persze olyanoktól is elválnak, aki bántja, bántalmazza őket. Újabban nő azoknak a válásoknak a száma, amelyekben a nő „a szívére hallgat”, esetleg nem is a szívére, hanem csak jobb orgazmusra vágyik.”
Hogyan tovább?
Korunkban az emberek sokkal magasabb életkort érnek meg, mint régebben, anyagilag függetlenebbek vagyunk egymástól, a társadalom pedig jóval elnézőbb a válással szemben. A megoldás talán az lehetne, ha nem holtomiglan-holtodiglan kötnénk házasságot, hanem csupán egy meghatározott időre. Úgy öt-hat év után számot vetnénk a kapcsolatunkkal, leülnénk és megbeszélnénk, jó-e a házasságunk, együtt maradunk-e, vagy sem. Hideg fejjel, mint Jack White és Karen Elson. Talán azt mondanánk, köszönöm, ennyi elég volt. Már nem akarok együtt élni veled, szabadságra van szükségem.
Bolond ötlet? Nem az, és nem is most találtuk ki. Skandináviában évek óta komoly viták folynak a témáról. A pszichológusok szerint azonban ez a megoldás sok buktatót rejt magában. Már csak azért is, mert nem számol azzal, hogy a családban gyerekek is vannak, akiknek kiskorukban nagy szükségük van a stabil, bizalommal teli otthonra. A család továbbá gazdasági egység is, amelyben egy válás a földrengéshez hasonlatos. Másrészt viszont vicces lenne megfigyelni, mi történik a családon belül, amikor közeledik a kiértékelés, valamint a döntés pillanata.
Nehogy úgy viselkedjünk ekkor, mint a politikusok választás előtt, amikor fűt-fát ígérnek a választóknak, utána pedig semmit nem tartanak be. Alaposabban végig kell gondolni ezt a javaslatot. Talán más és jobb viselkedésre hangolná a férjeket és feleségeket, hogy semmi sincs örökre biztosítva. Vagy mégsem?
Lux Elvira, a neves szexuálpszihológus mondta a válásról:
– Nagyon sokszor megkísértettek a pácienseim, hogy valljak színt, adjak tanácsot: tegye? – ne tegye? megcsalja? elhagyja? korábbi társát. Soha nem a „könnyebbik út” mellett tettem le a voksot. Főleg akkor nem, ha a párnak gyereke volt. Soha nem támogattam azt, hogy az egyén a saját érzelmeit helyezze a gyermeke érzelmei elé. Nem kell aggódni: „Nincs az a szerelem, ami nem múlik el.” Gyereket nem lehet rövidtávra tervezni, házasságot, párkapcsolatot igen: „ Az új emberek sem jobbak, mint a régiek.” (TH. Wilder: A mi kis városunk) Ezt hallottam 8 éves korom körül a Rádió színházi közvetítésében. Elhittem, hogy így van. Így van. Ebben az „érzelmi-fogyatékos” világunkban nagyon tisztelem a tiszta és mély érzelmet, nagy érték. Amikor azonban ennek a meghajtója csak a szexuális kívánalom, sajnálom a „bajba jutottakat”. „Nemcsak kenyérrel él az ember” és nemcsak az orgazmusnak lehet örülni.
