Ahány vélemény, annyiféle.
Ennyi sok mindent gondolnak egy nőről a nők – munkatársaink.
Nagyvendégi Éva
1783-ban jelent meg Magyarországon egy kis füzet, amelyik „megmutatja, hogy az asszonyszemélyek nem emberek“. Az asszonyban ugyanis az állatok minden tulajdonsága benne van: kevély, mint a páva, csalárd, mint a róka, irigy, mint a kutya. S a végső érv: a majmok is nevetnek, mint az asszonyok, mégse tartja őket embernek senki.
Majd kétezer évig a nő nem volt egyenlő a férfival – csökkent értékűnek (szelleműnek) számított. Szabadon terjedtek olyasfajta nézetek (mint a kriminológus Lombrosóé), hogy „még a normális nő is félig bűnöző lény”.
Kik voltak a szüfrazsettek? Azok a nők, akik a nők választójogáért küzdöttek. Mozgalmuk Manchesterben indult 1903-ban, és egy negyvenöt esztendős özvegyasszony, Emmeline Pankhurst alapította meg. Ezek az elszánt nők semmitől sem riadtak vissza, hogy felhívják magukra a figyelmet.
Kirakatüvegeket törtek be, a kerítéshez láncolták magukat. Egyikük kutyakorbáccsal támadt az akkoriban belügyminiszteri posztot betöltő Churchillre (aki nem sokra tartotta a nőket). A legharcosabbakat börtönbe vetették, a hírhedt „macska-egér törvény“ szellemében. (Ha megbetegedtek, hazaengedték, de gyógyulásuk után újra letartóztatták őket.) Az éhségsztrájkolókat az orrukon át ledugott csövön keresztül táplálták, olyan kíméletlenül, hogy akadt, aki beleőrült a fájdalomba. Mindezzel azonban csak azt érték el, hogy a nép egyre inkább a szüfrazsettek mellé állt.
Mikor kitört a világháború, az angol szüfrazsettek lelkes honleányokká változtak. 1918 végén a parlament újra napirendre tűzte a női választójogot, és ez a szavazás meghozta a rég várt eredményt. A mozgalom szülőanyja, Mrs. Pankhurst még megérhette ezt a győzelmet. l928-ban, a törvény királyi szentesítése után hunyt el.
Nagyvendégi Éva
A második világháború után, 1949-ben jelent meg a francia Simone de Beauvoir könyve, A második nem, amelynek alapgondolatával sokan egyetértettek. Mégpedig azzal, hogy az a baj, mi, nők mindig a férfiak szemével néztük magunkat. Pedig csak akkor lehetünk szabadok, ha vállaljuk önmagunkat.
Az ötvenes években megugrott a gyerekszülések száma (ahogy már ez a háborúk után lenni szokott). Az asszonyok számára az anyaság és a háztartás lett a legfontosabb. Ezért számított olyan nagy eseménynek, mikor az amerikai feminista, Betty Friedan 1962-ben megjelentette A női misztika című könyvét, amely kétmillió példányban fogyott el. Pedig a „háztartásbeli“ Friedan semmi különöset nem mondott, csak hogy az asszonyokat nem elégíti ki a gyerekszülés és a konyhában való forgolódás. Azóta a feminizmus rengeteg ágra szakadt. Vannak olyanok, akik szerint a férfi és a nő között csupán az a különbség, hogy a nő ki tudja hordani a gyerekét, a férfi pedig nem. Egy másik csoport azt állítja, hogy a férfiakban nem lehet megbízni, semmi szükség rájuk: az aktivisták nagy része ennek „megfelelően“ leszbikus. Ezek persze csak szélsőségek.
Varga Henrietta: A nő feladata a család
Olyan családban nevelkedtem, ahol az anya volt az, aki egyszerre volt képes sütni, főzni, mosni, takarítani, kertészkedni, állatokról gondoskodni, gyermeket nevelni – és nem egyet, legalább kettőt, hármat. Ő volt az, aki megadja az otthon melegét. És ez ma is így van rendjén számomra.
Apa a házfő, anya pedig a gazdasszony. A nőnek és a férfinak is megvan a maga szerepe. És nem szabad hagyni, hogy ezek teljesen megváltozzanak, mert ezzel felrúgnánk a több ezer éves hagyományokat. Az állatoknál is a hím a domináns nem – így az embernél is.
Varga Henrietta
A nőknek is legalább annyi joga legyen, mint a férfiaknak! Ebben egyetértek, ám én azt mondom, a munkavállalásnál legyenek meg a határok. A legtöbb anyának nincs ideje a gyermekére, mert dolgozik, ha pedig hazaér, várják az otthoni teendők, amelyek alól kibújni nem lehet.
Mert hát ott cseng minden nő fülében, hogy ha valahova betér az ember, és nincs rend, nem azt mondják, hogy milyen férj ez, hanem, hogy milyen asszony lakik itt. És hát, mire a nő elvégzi munka után az otthoni teendőket, belefárad az „életbe”. Inkább lefekszik a tévé elé, és csak annyit mond: „Szolgáljátok ki magatokat!” Ám én azt mondom, hogy egy édesanya nem mondhat ilyet...
Tudom, hogy ma már nem él meg az ember háziasszonyként, a nőnek is dolgoznia kell, egy férfi keresete nem elég. A fiatal nőknek meg sem fordul a fejükben, hogy ne dolgozzanak. Nem baj ez, a világ megváltozott. Csak ne menjen a családalapítás rovására!
Ando Krisztina: Nőnapra szegfű
Emlékszem, nőnap táján azt szokták mesélni a szüleim, hogy a szociban mennyire megünnepelték a nőnapot. Minden munkahelyen köszöntötték a nőket, szegfűt és ajándékot kaptak. Az ünneplés végén pedig a férfiak jól berúgtak. (Bizonyára a nők egészségére ittak annyit.) Szerencsére ennek vége, csak most meg a másik oldalra billent a mérleg nyelve. Ma semmit sem kapunk. Még egy köszönömöt se. (Pedig azóta megint divatba jött a szegfű.)
Ando Krisztina
Annak idején a New York-i nők azért harcoltak, hogy a nők is ugyanolyan bért kapjanak, mint a férfiak. Ám ez még mindig nem teljesült be. Még mindig el kell viselnünk, ha a férfiak kinevetnek azért, mert valamit nem úgy tudunk, mint ők, hanem másképp tudunk. Nem nőnek való a vállalatvezetés, autóvezetés – mondják gúnyosan. Csak ezek mind gyenge férfiak.
Igazi Nőnek csakis egy igazi Férfi mellett érezhetjük magunkat, aki nem aláz meg, nem nevet ki, nem zsarol, nem bánt. Nem könnyű megtalálni, de nem is lehetetlen...
Még mindig él az emberekben, hogy a szülés fájdalma a nő büntetése – és sok helyütt nem bánnak méltóképpen a szülő nővel. Még mindig mások akarnak dönteni a kizárólag a nőket érintő abortuszról. Még mindig kevesebb fizetést kapnak a nők.
Derzsi Bernadett: Egy nőnél senki sem lehet szebb!
Egy férfi soha nem tud olyan szép lenni, mint egy nő. A női szépség tényleg páratlan. Persze, nem mindenkinek ugyanaz a szép. Én például sosem voltam az a lány, aki szerette a fodros szoknyákat. Sőt, anyukám naphosszat kérlelt, hogy bogozzam ki a hajam, mert nem igazán szerettem fésülködni.
Derzsi Bernadett
Sportcipő, farmer, póló – ezek voltak a kedvenc ruhadarabjaim. Tulajdonképpen mind a mai napig így van (bár már sokat változtam). Viszont pont ez miatt mindenkitől azt hallgathattam, hogy „fiús” vagyok. Nem értettem. Hogy lehetek én fiús, ha lány vagyok? Mert éreztem, hogy nagyon más vagyok, mint a fiúk.
Ma már az agyammal is tudom, nőnek lenni azt is jelenti, hogy ösztönszinten bennünk van a szeretet, a kedvesség, az aggodalom, a báj, a család utáni vágy, a finomság, és igen, a hisztire való hajlam is.
Sok nő szeret magas sarkú cipőt húzni, de egy nő nem ettől nő. A szívétől, a lelkétől „nő” (a szó szoros értelmében). S ha ezzel tisztában van, közelebb kerül ahhoz, amit az élettől szeretne.
Darnai Krisztina
„Minden nőnek, aki kövérnek tartja magát, mert nem nullás a mérete, üzenem, hogy csodálatosak – és a társadalom torz.” (Marilyn Monroe)
A nők nagy része elégedetlen a külsejével. Nagy befolyással van rájuk, hogy mit gondol róluk a környezetük, ezért megfelelési kényszer alakul ki náluk. Egy nő soha nem lehet elég szép vagy okos. Ha szép, az eszét vonják kétségbe, ha okos, akkor a külsejét kezdik kritizálni. Mielőtt egy nő kilép az otthonából, nem kevés időt szán magára. Mert csinosnak kell lennie ahhoz, hogy le tudja nyűgözni a férfit vagy akár egy nőtársát. És ez elég sok időt vesz igénybe.
Darnai Krisztina
Először is olyan ruhát kell kiválasztania, amelyikben majd jól érzi magát, a haját is rendbe kell tennie, ugyanis az éjszaka alatt összekócolódott, egy kis sminket is fel kell vinnie. És ez még csak az alap.
Órákba átszámolva rengeteg, s a nő már itt hátrányban van a férfival szemben, mert neki mindez sokkal kevesebb idejébe kerül. Számomra a női szépség megélése mégis csodálatos dolog. Ez a női lét egyik nagy plusza! Szeretek nő lenni, és fontosnak tartom, hogy jól érezzem magam a bőrömben.
Igaz, vannak nekem is olyan napjaim mikor legszívesebben a takaróm alá bújnék, hogy senkivel se kelljen találkoznom. Az ilyen napokon általában édesség szokta feldobni a kedvemet...
Janković Nóra: Szegény szürke férfiak!
Egészen kicsi koromban még nem törtem a fejem az élet „nagy” dolgain. Még az sem igazán tűnt fel, hogy a világomban csak nők vannak. Néha ugyan, amikor a fecskék visszatértek, vagy a gólyák útra keltek, betévedt hozzánk egy-egy férfi, de ahogy jött, úgy el is ment. Mígnem egy nap a szomszéd néni megkérte a nagymamámat, vigyázzon már egy kicsit a fiaira. Átmentünk hozzájuk. Hármasban, mert vittem a kék ruhás Kati babát is. A fiúk nagyjából egyidősek voltak velem. Én azonnal szerelembe estem. Na nem a fiúk egyikébe, hanem a szobájuk közepén zakatoló kisvonatba.
A haddelhadd akkor tört ki, amikor az anyukájuk hazaérkezett, és meglátta, hogy kicsi fiai „babáznak”. Én pedig elkezdtem törni a fejem az élet „nagy” dolgain, és menten rájöttem, lánynak születni nagy szerencse. A női létben sokkal jobban megférnek egymással az „és”-ek. (Ma már persze tudom, hogy ez nem minden földrajzi koordináta esetében igaz.) De itt, ahol mi élünk, nőnek lenni tényleg jó.
Janković Nóra
Tény persze, hogy ha karriert építünk, akkor beverjük a fejünket az üvegplafonba, és ugyanannyi munkáért kevesebbet kapunk, mint a férfiak. A tudományos élet zárt férfiklubjának legfeljebb a kapujáig juthatunk. Ám az élet nekünk mégis többet adott. Csak a párkapcsolaton belül hányfajta arcunkat mutathatjuk meg! Lehetünk feleségek, megértő nejek, szelíd háziasszonyok, undok házisárkányok, rideg dögök, alázatos szeretők, csábos démonok... izgalmas NŐK. És ez hatalmat ad nekünk a teremtés koronái fölött! Szükségük van ránk, Nőkre. Nélkülünk elveszettek. (Bár ők ezt soha nem vallanák be, még akkor sem, ha éppen elanyátlanodott óvodásként jönnek haza, mert leszúrta őket a főnök.)
Ők csak statisztálnak, mert miénk a főszerep. Szegény férfiak, lemaradnak a gyerek első lépéséről és később az első szerelméről. Ahogy annak idején egy kicsit a sajátjukról is. Nem is foglalkoznak vele. Nem beszélnek róla. Nincs is nagyon kinek, a férfibarátságok nem az érzelmekről, hanem a tizenegyesekről és a politikáról szólnak. Az ő lelkiviláguk olyan egyszínű, mint egy grafitceruza-gyűjtemény. A gardróbjukról nem is beszélve...
