Bokor Réka, a Jóvilágvan énekesnője rajong a szobanövényekért. Most ő mesél nekünk.
Huszonévesen szinte észre sem vettem, hogy egy szobában vannak-e növények vagy sem. Akkor még keresztülnéztem rajtuk. Bezzeg most!
Manapság, ha bemegyek egy szobába, a szemem virágok után kutat. Ennek jó oka van, de erről picit később. A szobanövények felvidítják a napunkat, ha megtanuljuk becsülni a szépségüket. Általában trópusi vagy mérsékelt égövi területekről származnak, ezt ajánlatos szem előtt tartani a gondozásuk során. Bár nem épp nebáncsvirágok, túl tudják élni, hogy gyengébb fényviszonyok, kisebb páratartalom mellett kis cserépbe szorítják őket. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd lelkes rajongójuk leszek.
Az amatőrök nyugalma
A hibázásnak is van kultúrája. Ha belevágunk egy új kalandba, nem minden fog sikerülni. Ez igaz a szobanövényekre is, de sebaj! Ha például beszerzünk egy divatos aloe verát, a tanulás és a felfedezés útjára lépünk. Jómagam is olyan növényekkel kezdtem, melyek igénytelenek. Gyermekkoromban a szobám egyik falán viaszvirág-zuhatag csüngött. Jellegzetes illatú virágát kizárólag akkor növeszti, ha jól érzi magát. Ez az illat ma is visszarepít a gyermekkoromba. A szobanövény ugyanis élő matéria: nem csupán szemet pihentető zöld tömege van, de sokszor illata is lehet: ez utóbbi hangulatot teremt, miáltal emlékeket ébreszt.
Az előbb említett futónövény olyan elszánt, hogy jellemzően mindenbe belenő – a függönyök apró lyukain is átbújik, s ott levelet hajt. Ilyenkor (ha csak nem kapjuk el időben) bizony előkerül a kés. Én 2-3 leveles „töredékekre” aprítottam a levágott növényrészeket, vízbe tettem őket, s nemsokára szépen, gyorsan kigyökereztek. Volt azonban egy-két levél, melyek közben leestek a szárról, ezeket – „Miért is ne?” – leszúrtam a földbe. És láss csodát, nem fonnyadtak el, hanem pár hónap után kihajtottak. A viaszvirág tehát levélről is szaporítható, elég nagy sikerességi rátával.
Gondoltad volna, hogy egy növény is leéghet a napon? Az első ilyen egyleveles szaporításomnak annyira örültem, hogy szerettem volna kényeztetni, kiraktam hát az ablakpárkányra napozni.
Szépen kint is felejtettem három napra, mire kiégett. Egy életre megtanultam, hogy a közvetlen napfény nem tesz jót neki, de még így is annyi szaporítványom maradt, hogy az ismerőseimnek is tudtam belőlük adni. További nagyon egyszerűen tartható növénykék a zöldike vagy a mindenféle futókák, de inkább térjünk át a még igénytelenebb kaktuszokra.
A kaktuszok
Bizonyára találkoztunk már olyan emberrel, aki így nyilatkozott: „Nálam még a kaktusz is kipusztul!” Bizony, a kaktuszok nevelése külön műfaj, ugyanakkor vannak igénytelen fajták, melyekkel a feledékenyek is – akik a locsolókannát hírből sem ismerik – megpróbálkozhatnak. Nekem viszont meggyűlt velük a bajom: az egyik ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy némelyik példány a fény utáni sóvárgásában amorf formát öltött. Száruk itt vékonyodott, ott vastagodott; végül ismerősöm tanácsára átálltam a teleltetésre.
Az alapos októberi-novemberi öntözést követően megvárom, míg kiszárad a földjük, majd lehordom őket a sötét pincébe, ahol télen sincsenek mínuszok. Márciusban hozom fel őket újra, mikor is a pihentető téli álom után elképesztő növekedést produkálnak. A szobában hagyva télen is csak keresnék a fényt, elindulna a hajtásnövekedés, de a kaktusztestek ilyenkor csak elnyurgulnak, színük elhalványul. Ez idővel rontja a növények kinézetét, nyárra nagy bumszli fejük nő...
A vadászat
Szeretem saját magam szaporítani a szobanövényeimet, figyelemmel kísérni a fejlődésüket. Itt a nagy pillanat, hogy töredelmesen bevalljam: jártamban-keltemben le-lecsippentek pár hajtást idegen növényekről. A legtöbbször persze kérek hozzá engedélyt, de erre nem mindig van lehetőség. Így aztán egy sor olyan növényem van, amelynek nem ismerem a nevét, viszont – Nomen est omen! – a nevük a sorsuk. Történetük van, azóta is tudom, honnan, milyen körülmények közt szereztem be őket!
Egy szép vacsora emléke például az egyik kis pozsgás növénykém: az asztalközépen trónoló szukkulensből kértem pár szemecskét, abból szökkent szárba. A barátnőktől kapott hajtások pedig erősítik a köztünk levő köteléket, mert mára kötélformába nőttek. Szóval a növényszerető ember olykor vadásszá avanzsál, vagy legalábbis mindig tart magánál ollót, hogy csippentsen vele egy kis zöldet a könyvtárban, a hotel folyosóján, az uszodában, a különböző hivatalokban, a kirándulásokon, az iskolákban...
Az ismeretlen növények identifikációjára manapság már rengeteg telefonos applikáció létezik, melyek fotó alapján képesek felismeri a növénykéket (nem mindig persze). Viszont szerencsével járva mindig mohón elolvasom, milyen az új nevelményem föld-, fény- és vízigénye, majd igyekszem aszerint eljárni.
Remek könyvek, Instagram-oldalak is segíthetnek elmerülni ebben a csodás világban, a teremtő zöld boszorkányságban! Nem költséges hobbi a szobanövényesdi (legalábbis esetemben). A szaporítványokat jellemzően műanyag joghurtospoharakba, tojástartóba helyezem; cserépbe már az kerül, amelyik megmaradt.
Közben mi is gyökeret eresztünk
Túrni, nyomkodni, porhanyítani a földet elemi szükséglet: a természettől elszakadt ember érzi is a hiányát. A földdel való munkát legjobb megélni falun, a kertben – de a szobanövények által a lakásban is lehet benne részünk. A szoba növények ápolása varázslat, teremtés; a velük való gyengéd foglalkozás kiragad a mindennapi rohanásból, nyugtat és megállít.
A szobanövények tartása és szaporítása remek hobbi, türelemre tanít, illetve arra, hogy az apróságoknak is örüljünk: például egy új levélnek, a víznek, a napfénynek, a földnek! Jó beszédtéma, új barátokra tehetünk szert általa, emellett kihívásokat is tartogat, hiszen az idő előrehaladtával kényesebb növények tartásába is belevághatunk. Senki sem sürget, a magunk tempójában haladhatunk a tanulás ösvényén: a növények megvárnak bennünket, s jutalomképp az otthonunk és a szívünk is kivirágzik!
