Apró korunkban lételemünk a mozgás: fogócska, futás, játékok, sportversenyek. Igazán fittek és aktívak vagyunk, amit később felvált a tunya és lusta felnőttkori életmód: sok munka, kevés mozgás. S ezt követően már kedvünk sincs az újrakezdéshez. (Tisztelet a kivételnek.) Mindenesetre rendkívül sokszor csak a lelkiállapotunkon múlik a mozgás, hiszen mindannyian jól ismerjük a sportolás előtti pillanatokat és sóhajokat, amit végül ez a mondat követ: „Nincs kedvem!”

Éppen ezért a következő, nagyon egyszerű ötletekkel könnyebben ráveheted magad a napi tornagyakorlatokra. Szuperjó játékos kardioötletek itt és most, egy helyen! 

A feledésbe merült ugrókötél kiváló kezdést ígér! Igen, hihetetlenül fel tud pörgetni és meg tud izzasztani, ha napi 20-25 percet ugrálsz intenzíven a kötéllel. Egyik láb, másik láb, páros ugrálás, és máris túl vagyunk a bemelegítésen. Számos pozitív hatása van ennek a nagyon egyszerű sportnak, mindamellett, hogy játékos. Fejleszti a koncentrálóképességedet, fejleszti a ritmusérzékedet, és teljesen karban tart! Plusz igazán jótékony hatással van a szívedre is. Előtte és utána viszont kötelező a nyújtás, hiszen a vádlink könnyen összerándulhat. 

Ha az ugrókötél még nem győzött meg, akkor tudunk még egy nagyon egyszerű dolgot, ami nem más, mint a hulahoppkarika. Bizony, gyermekkorunk egyik kedvence kiváló segítség az igazán ragaszkodó úszógumik ellen. A nagyon egyszerű, körkörös mozdulatokat elég napi 10 percig gyakorolni, és a várva várt eredmény garantáltan nem fog elmaradni! Ez a nagyon egyszerű, szuper kis eszköz azért is olyan jó, mert a legkritikusabb helyeken (has, fenék) segít nekünk. Továbbá, az ugrókötél és a hulahopp előnye többek között az is, hogy télen a meleg szobában is könnyedén gyakorolhatunk, edzhetünk velük.

Csoportos aktivitás: felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. A következő két, játékos sportaktivitás már igazán tavaszváró. Az egyik az ugróiskola, a másik pedig a gumizás. Ismerős? Nem kell biciklit szerelni, túracsomagot pakolni, elég, ha olykor-olykor visszatekintünk gyermekkorunkba, kiruccanunk az udvarra, és felrajzolunk néhány kockát az aszfaltra. Elég a krétával felfestett ugróiskola vagy a jó öreg gatyagumi, és indulhat a móka! Az ugróiskolába felnőtteknek több kocka dukál, a gumizásnál pedig a hosszabb ugráló-sorozatok. Legalább a következő generáció is ismerni fogja a legjobb és legizgalmasabb gyerekkori játékokat!

Ingyenes sport appok. Egy kis technikát is csempészhetünk a játékosságba. Igazán kiváló, ingyenesen letölthető alkalmazások segítik manapság az edzéstervünket. Vegyük csak a Sworkit vagy a Fitnet appokat. Elég egy sportfilc a padlóra, és azt is megmutatják nekünk, hogyan lehet 5-10 perc alatt teljesen bemelegíteni. Utána jöhetnek a jobbnál jobb gyakorlatok. Játékos edzésre fel!

Derzsi Bernadett

Új Nő csapata
Cookies