Hermetikusan zárt környezetbe, négy hónapra gyűlik össze negyvenhat ember, hogy szóval és tettel végigvegyék az összes létező nemi perverziót (a korabeli törvények által kiszabott büntetések súlyossága szerint csoportosítva őket). Még a legféktelenebb orgiák is előre megszabott rend szerint zajlanak: a szereplők először az eszmét ismertetik, majd a szexualitás által bizonyítják vagy éppen cáfolják is azt. Az eseményeket négy libertinus kényúr irányítja: a herceg, a püspök, a bírói hatalom képviselője és a pénzember. Nem nehéz felismerni, hogy hármójuk éppen azokat képviselik, akikkel Sade-nak élete során konfliktusa támadt, s akik iránt mélységes gyűlöletet érzett: a hatalom, az egyház és az igazságszolgáltatás képviselőit. A márki a művét 1785-ben, egy 12 méter hosszú pergamentekercsre írta a börtönben, de a Bastille 1789-es ostrománál a tekercs elveszett, s csak a 20. század elején került elő.
Bevezető
„A sok háború miatt, amit XIV. Lajos volt kénytelen viselni uralkodása alatt, kimerült az államkassza, elszegényedett a nép, annál jobban meggazdagodott viszont az a számtalan pióca, akik ilyenkor csak szítják a bajt, ahelyett, hogy orvosolnák, s igyekeznek minél nagyobb hasznot húzni belőle. A francia forradalom fennállása óta talán most, ezen egyébiránt oly dicsőséges korszak végén született a legtöbb sötét eredetű vagyon, mely mindig éppoly sötét tékozlással és kicsapongással párosul. Ugyanezen korszak végén, nem sokkal azelőtt, hogy a Régens az Igazságügyi Kamarának nevezett hírhedt bíróság felállításával megpróbált gátat vetni az albérlők mérhetetlen harácsolásának, négy effajta adóbérlő különös orgiát eszelt ki: erről szól regényünk.
Tévedés volna azt hinni, hogy csak a polgárság húzott sápot az ínségből, a legnagyobb birtokosok jártak az élen. Blanis herceg és öccse, a …-i püspök hatalmas vagyonra tett szert, kétségbevonhatatlanul bizonyítván, hogy a nemesség sem vetette meg a meggazdagodásnak azt a módját. E két illusztris személy fejében született meg annak a kicsapongásnak a gondolata, melyről most számot adunk, s miután bevonták két társukat, a híres Durcet-t és Curval elnököt, akikkel számos üzleti ügy és közös kicsapongás fűzte össze őket, ők négyen lettek főszereplői a hírhedt orgiáknak.
A négy libertinust már korábban is összekötötte vagyoni helyzetük és ízlésük hasonlósága, hat évvel ezelőtt pedig elhatározták, hogy még szorosabbra fonják kapcsolatukat, mégpedig házasságok útján, habár e frigyekben korántsem az ilyenkor szokásos megfontolások, hanem a kicsapongás játszotta a főszerepet.(…)
A társaság közös kasszát hozott létre, melyet a tagok hat hónaponként felváltva kezeltek, hatalmas összegeket halmoztak föl, s ezek csakis élveiket szolgálhatták. Óriási vagyonuk fölöttébb furcsa dolgokat is lehetővé tett, s ne csodálkozzon az olvasó, ha azt mondjuk, hogy évente kétmillió állt rendelkezésükre csakis az evés és a bujálkodás örömeire.
Négy hírhedt kerítőnőt és szintén négy kerítőt bíztak meg azzal a kizárólagos feladattal, hogy hajtsanak föl számukra a fővárosban és vidéken minden létező személyt, nőt-férfit, aki csak tápot adhat érzéki vágyaiknak. Hetenként négy vacsorát tartottak, négy különböző házban, Párizs más és más végében. Az első vacsorát mindig a szodómia örömeinek szentelték, ezekre csakis férfiak voltak hivatalosak. Hétről hétre egy sereg húsz-harminc éves fiatalember jelent meg, szám szerint tizenhat, s hála hatalmas szerszámaiknak, hőseink ezúttal nőkként ízlelhették meg a legérzékibb gyönyöröket. A férfiakat kizárólag hímtagjuk mérete alapján válogatták, s csaknem előírássá vált, hogy a tag oly pompázatosan hatalmas legyen, hogy előzőleg ne hatolhatott légyen egyetlen nőbe sem. Ez fontos kikötés volt, s mivel a pénz nem számított, ritkán fordult elő, hogy ne teljesült volna. De hogy valamennyi gyönyört egyszerre élvezhessék, a tizenhat fiatalemberhez hozzávettek még ugyanennyi sokkal fiatalabb fiút is, nekik kellett a nők tisztét betölteniük. Őket tizenkét éves kortól tizennyolcig válogatták, s akik bekerültek, sokkal zsengébbek voltak, sokkal formásabbak, bájosabbak, jobb megjelenésűek, ártatlanabbak és naivabbak, hogysem azt szavakkal érzékeltetni tudnánk. Nő nem vehetett részt e férfiorgiákon, melyeken minden megtörtént, amit csak Szodoma és Gomora a bujaság terén valaha is feltalált. A második estét a nemesi kisasszonyoknak szentelték, akik ezúttal kénytelen-kelletlen lemondtak gőgös fennhéjázásukról és szokásos pimaszságukról, s a kapott pénzösszeg fejében teljesíteniük kellett mindazt az erkölcstelen, sőt gyakran fajtalan szeszélyt, aminek csak hőseink alávetették őket. Általában tizenketten voltak, de mivel Párizs nem tudott volna a kellő változatosságban ebből a fajtából nyújtani, ezen estélyeket olyanokkal váltogatták, melyeken ugyanilyen számban csakis jó házból való úrilányok jelenhettek meg, az ügyészek osztályától a közhivatalnokokéig. E két osztályból csak Párizsban jó négy-öt ezer olyan nő van, akiket a szükség vagy a pompa effajta összejövetelekre kényszerít, kizárólag pénz kérdése, hogy megszerezze magának őket az ember, s mivel a mi libertinusaink a pénznek bőviben voltak, nemegyszer valóságos csodákra leltek e sajátos fehérnépek között. De hiába voltak e nők becsületesek, mindenben engedelmeskedniük kellett, s a kicsapongás, mely soha nem ismer határt, csak még magasabbra hágott attól, hogy e teremtmények mindenféle borzalmakra és gyalázatosságokra kényszerültek, holott a természetnek s a társadalmi szokásoknak látszólag meg kellett volna óvniuk őket az efféle megpróbáltatásoktól. Jöttek a nők, mindent meg kellett tenniük, s mivel mind a négy gazemberünk a legszennyesebb s legalávalóbb kicsapongásban lelte élvezetét, vágyaik feltétlen teljesítéséhez nem mindennapi jó gyomor szükségeltetett. A harmadik vacsorát a létező legalantasabb, legszakadtabb teremtményeknek szentelték. Aki ismeri a kicsapongás végleteit, az könnyen megérti ezt a kifinomultságot, kéjes dolog – hogy úgy mondjuk – a mocsokban henteregni az effajta népséggel, ilyenkor tudja magát leginkább elengedni az ember, ilyenkor alacsonyodik a legmélyebbre, a legszennyesebb tivornyákba, s ezek a gyönyörök, összevetve az előző napi gyönyörökkel, s azokkal a finom teremtményekkel, akik e gyönyörökben részeltettek bennünket, bőséges fűszert szolgáltatnak mindkét véglethez. Itt folyt a legféktelenebb tivornya, s nem maradt ki semmi, ami a tobzódást minél tömegesebbé s pikánsabbá teheti.(…) A negyedik vacsorát a szüzeknek szentelték. Hétévestől tizenöt évesig fogadták őket. A származás nem számított, csak az arc, melynek bájosnak, valamint az érintetlenség, melynek minden kétség fölött állónak kellett lennie. A kicsapongás hihetetlen kifinomultsága. Nem mintha valamennyi rózsát maguk akarták volna leszakítani, hogy is tudtak volna négyen mind a hússzal elbánni, amikor csak ketten rendelkeztek az ehhez szükséges képességekkel, lévén hogy a másik kettő közül az adóbérlő már rég nem volt képes erekcióra, a püspök pedig csak oly módon tudott élvezni, amivel, igaz, megbecsteleníteni ugyan megbecstelenítette a szüzeket, szüzességüket azonban érintetlenül hagyta.(…)
Első nap
November elsején reggel tízkor keltek, ahogy előírta a szabályzat, melytől esküjük értelmében egyetlen pontban sem térhettek el. A négy baszó, amelyik külön aludt, odavezette Zefírt a herceghez, Adoniszt Curvalhoz, Nárciszt Durcet-hez, Zelamirt pedig a püspökhöz. Mindegyik félénk volt még és zavart, de miután vezetőik lelket öntöttek beléjük, meglehetősen jól ellátták feladatukat, a herceg el is élvezett. A másik három barát óvatosabb volt, nem szórták el magjukat, s bár kapni ugyanannyit kaptak a seggükbe, egy csöppet sem adtak ki magukból. Tizenegy órakor átmentek a nők lakosztályába, ahol a nyolc fiatal háremhölgy meztelenül fogadta őket. (…)
Összetapogatták, csókolgatták őket, a szegény szerencsétlen lánykák elvörösödtek, amikor a legalantasabb bujaság áldozatául estek, takargatták magukat a kezükkel, próbálták védelmezni a bájaikat, de csakhamar mindent előtártak, amikor rájöttek, hogy szemérmességük csak bosszantja és vadítja uraikat.
(…) Durcet, aki ügyeletes volt, elvégezte az előírt vizsgálatokat és ellenőrzéseket. Hébé és Galamb vétkesnek bizonyult, tüstént kirótták rájuk a büntetést, s az idejét is kitűzték, szombatra, az orgia idejére. Sírtak, de senkit nem hatottak meg vele. Barátaink átmentek a fiúkhoz. Az a négy, amelyiknek reggel nem kellett jönnie (…) a rendnek megfelelően lehúzták a nadrágjukat, a barátok kicsit szórakoztak a látványon. (...) Megejtették a vizitet, senkit sem találtak vétkesnek. Egy órakor átsétáltak a kápolnába, ahol, mint tudjuk, az árnyékszéket helyezték el. Mivel az este esedékes szükségletek okán több engedélyt is megvontak, csak Konstanca, Mme Duclos, Augusztina, Sophie, Zelamir, Cupido és Louison jelent meg. A többiek hiába kérvényezték, valamennyiüket felszólították, hogy tartogassák a dolgukat az estélyre. A négy barát elhelyezkedett az e célra készített ülőke körül, sorban ráültették a hét delikvenst, majd miután beteltek a látvánnyal, lementek a szalonba, s miközben a nők ebédeltek, egészen addig cseverésztek, míg fel nem tálalták nekik az ebédet.”
Fotó: Zelei Péter
Kapcsolódó írásunk: De Sade márki – perverz, szörnyeteg, filozófus?
