Sok nép meséiben megtalálható a szorgalmas és a rest leány története. Egy özvegyember feleségül vesz egy gonosz özvegyasszonyt, majd beköltözteti a házába. Mindkettőjüknek már van egy lánya, de míg az özvegyember gyermeke szerény és dolgos, addig az özvegyasszony leánya gőgös, undok és lusta természetű. A mostoha elejétől kezdve NEM szívleli újdonsült férje gyermekét. Olyannyira nem, hogy elkergeti szegényt otthonról: menjen szolgálni, pénzt keresni. A lány útközben különféle kéréseket teljesít, ami által tanúbizonyságot tesz jószívűségéről, szerénységéről és dolgosságáról. A magányos körtefát például megtisztítja a száraz ágaktól, megkapálja a szőlőbokrot, kitisztítja a kemencét, kitakarítja a piszkos kutat, és megnyírja a bozontos kutyust. Minden alkalommal elhangzik az ismert „jó tettedért jót várj” mondás. A leány nemsokára elérkezik egy tündérlakta házba, ahol szolgálatba áll. A házban hét szoba található, ezeket a leánynak minden nap ki kell sepernie, a hetedik szobába azonban tilos belépnie. Egy év elteltével a tündérek hazaengedik a leányt, és mivel nagyon elégedettek vele, bekísérik a titkos hetedik szobába. Szem még nem látott annyi aranyat és ezüstöt, ami ott hever! A leány meghempergőzhet bennük, hogy ráragadjanak: ezt kapja fizetségül a szolgálataiért. Elindul hazafelé, és az úton is megjutalmazzák egykori jótetteiért: a kút tiszta és friss vízzel kínálja meg, a borzos kutyus telis-tele van aggatva igazgyöngyökkel, a kemence ízletes bélesekkel és kalácsokkal várja, a szőlőbokor borral, a körtefa pedig mézédes körtével. Amikor betér a falucskájába, kiskakasuk már a kerítésről kiabálja: „Kukurikú-gángú, jön az én nénikém ezüsttel, arannyal telifuttatva!” Nagy öröm van odahaza, végre édesapja is meglátja, milyen jó leánya van, hogy ilyen gazdag fizetséggel tért haza. Mire a mostoha is világgá küldi a leányát. Őt persze nem egy szál semmiben, hanem felpakolva étellel-itallal. A lusta és gőgös leány, aki nincs a munkához szokva, útközben mérgesen elhajtja a könyörgő körtefát, a kemencét, a szőlőbokrot, a kutat és a borzas kutyust. Ő aztán nem fog „a csecsebecse lábacskáival és a vacsabacsa kezecskéivel” piszkos munkát végezni! Hasonlóan lusta és arrogáns a tündérek házában is, ahol hiába kérik, hogy a hetedik szobába ne lépjen be. Nagy meglepetésére azonban nem arany és ezüst várja ott, hanem kígyók, békák és más gonosz teremtmények, melyek jól összemardossák. Haza is menekül nyomban, ám útközben hiába kérleli a kutat, hogy adjon vizet vagy a kemencét, hogy adjon finom kalácsot. Mindannyian elutasítják, mert ő sem akarta bepiszkítani a kezét velük. „Kukurikú-gángú, jön az én nénikém vérrel futtatva” – kiabálja a kiskakas, amikor a rest leány szégyenszemre megérkezik. A végén a jó leány édesapja észhez tér, és feleségét és annak rest lányát elzavarja a háztól.
Így hát mind a ketten megfizetnek a gonoszságaikért…
Ennyi a meséről, amelyik arra akar megtanítani bennünket, hogy aki jószívű, segítőkész, mindig alázatos és szorgalmas, annak az élet a jóságát visszafizeti. Sok népmesénk alapszik ezen a mondáson, és gyermekeinknek nagy örömmel olvasgatjuk a tanulságos kis történeteket, hogy ha majd egyszer felnőnek, belőlük is rendes és tisztességes emberek váljanak. Nagyanyáink korában, amikor még fontos volt a tisztesség és a becsület, ezek a mesék AKTUÁLISAK voltak, és mondandójukat az élet is igazolta.
Ám mi a helyzet ma? Milyen tanulsággal szolgálhat egy ilyen történet a mai gyerekeknek, akik abban a felfogásban nőnek fel, hogy aki önzetlen és szorgalmas, az bizony semmi jót nem várhat az élettől. Az önző és magamutogató emberek sikeresek és gazdagok lesznek. Mert aki okos, és az iskoláit jó eredményekkel végzi, és éveket tölt a különféle egyetemeken, sokszor siralmas fizetségért dolgozik, a háza táján nem talál munkát, és sehogy sem boldogul. Míg aki fittyet hány a tanulásra, és átdorbézolja az egyetemi éveket, vagy egyáltalán nem tanul, csak szelfizget egész nap – szerencsés lesz az életben. És mit lehet mondani lányainknak, akik azt látják, hogy az erkölcsös és tisztességes lányok nincsenek megbecsülve, a fiúk nem kapkodnak utánuk két kézzel (ha te nem vagy „hajlandó”, az utánad következő „hajlandó” lesz, mondják nekik nevetve). Ezért aztán ezek a lányok szeretetéhségükben sokszor egy lusta és önző alak karjaiban végzik, aki mellett pokollá válik az életük. Míg az egoista, önimádó plázacicák jóképű és gazdag férjet fognak maguknak, vagy GÁTLÁSTALAN törtetésükkel sikeressé válnak, és jól fizető állásokat kapnak ki maguknak.
Úgy tűnik, világunkra nem nagyon jellemző a „jó tettedért jót várj” mondás. A tudás, a becsületesség, a szorgalom vagy a női méltóság mint emberi erények már a kutyát sem érdeklik (kivéve a mesebeli bozontos kutyust, de hát nem élünk a mesében). A modern felfogás szerint jó az, ami neked jó, és a gátlástalan ember jobban érti ezt a csíziót. Mindegy, mit csinálsz, az a fontos, hogy király legyél, és sok pénzt keressél. Amikor mindennap azzal szembesülünk, hogy pincesötét celebek uralják a médiát, melyik gyerek akarna orvos, tanár, tűzoltó, rendőr, esetleg pék lenni? Ki akarna keményen tanulni, és reggeltől estig gürcölni, mikor kiderült, hogy puszta szelfizgetéssel is pénzhez, sok pénzhez lehet jutni?
Ám milyen jövő vár ránk, ha a világ modellekből és celebekből fog állni? Ki fogja megsütni a kenyeret, ki fogja megjavítani a vízcsapot, ha már senki nem akar orvos, tanár, pék, vízszerelő, rendőr lenni. Mert mindennapjainkat igenis ezek az emberek tudják napfényessé és lepkekönnyűvé varázsolni.
Nemrégiben egy nagyon kedves ismerőssel, egy majd 90 éves bácsival, egy egykori tanárral boncolgattuk, hogy megéri-e egyáltalán a mai világban tanulni. Érdemes-e egyetemre, esetleg doktori tanulmányokra adni a fejünket, mikor az oly sok munka és tanulás nem ad nagyobb esélyt a sikerre? Az idős tanár úr azt válaszolta: lehet, hogy sosem fogunk meggazdagodni egy doktori diplomával, azonban egy ilyen titulus elérése komoly szellemi és erkölcsi értékkel bír. Ha valaki sok időt és energiát fektet abba, hogy szellemét fejlessze, annak személyisége ez alatt a hosszú út alatt teljes egészében átalakul. Olyannyira, hogy egy idő után különleges aura veszi majd körül, és az első találkozás után tudni fogjuk, hogy nem egy hétköznapi emberrel állunk szemben. Ezt a kisugárzást pedig pénzért nem lehet megvenni.
Mi tagadás, meglepett és megörvendeztetett a válaszával! Úgy tetszik, az idősebb generáció többet tud. Az idősebb emberek számára még fontos az erkölcs és a tisztességes munkával megkeresett pénz.
Mert amit a tanár úr elmondott, az nem csak a diplomásokra érvényes. Ha valaki tisztességesen végzi a munkáját, és segítőkészen fordul embertársai felé, az mindig meglátszik. Az mindig különlegessé teszi azt az embert, és teljesen mindegy, hogy milyen munkát végez.
Népmeséink tanulsága pénzzel tényleg nem mérhető. Abban viszont igazuk van, hogy nem mindegy, milyen nyomot hagyunk a többiek életében, és szívesen emlékeznek-e majd vissza ránk... Esetleg az idő múltával példamutató életünket belefoglalják egy újabb népmesébe.
Radi Anita, Bodrogszentes
