Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre növekszik azoknak a krónikus betegségeknek a száma, amelyek – megfelelő kezelés és gondozás esetében – ma már nem képeznek áthághatatlan akadályt a terhesség kihordásához. Még tíz-tizenöt évvel ezelőtt is, ha az epilepsziában szenvedő fiatal nő orvosa tanácsát kérte a várandósságot illetően, a válasz többnyire ez volt: inkább ne lépjen ilyen kockázatos útra…
Milyen veszélyeket rejtett – s rejthet még ma is – az epilepszia a várandós nő, ill. magzatja számára? Régi tapasztalat, hogy a „másállapot” megnövelheti a rohamok számát. Akiknél teherbe esésük előtt legalább havonta egyszer volt görcsroham, a rohamok gyakorisága növekedni szokott. Mi áll e növekedés hátterében? Az epilepszia kezelésére használt gyógyszerek, az ún. antiepileptikumok többsége a májban alakul át hatékony anyaggá. A „más” állapotban ez az átalakulás módosul. A megszaporodó női hormonok fokozzák a gyógyszert átalakító enzim működését a májban, ami gyorsabb hatóanyag-lebomlást idéz elő. Magyarán: a két tabletta bevétele közti időszakban a megszokottnál gyorsabban csökken a hatóanyag vérszintje, ami rohamot idézhet elő. Közismert, hogy a várandós szervezete hajlamos a víz visszatartására (bokadaganat). A visszatartás megnyilvánul az ereken belül, a vérplazmában is. Az így megnőtt plazmatérfogat hozzájárul a vérben keringő gyógyszerek felhígulásához, azaz hatásuk csökkenéséhez. Csökkenhet a gyógyszerhatás a várandósságban gyakori hányás miatt is.
Az említett kihívásokra ma már létezik megfelelő válasz: az antiepileptikumok vérszintjének rendszeres ellenőrzése (monitorozása). Ez lehetővé teszi, hogy az ideggyógyász az aktuális vérszinthez igazítsa a gyógyszer adagját. Persze nemcsak mennyiségi – mennyi tablettát naponta, milyen gyakran –, hanem minőségi problémáról is szó lehet. Közérthetőbben ez azt jelenti, hogy a terhes nő nem szedhet bármilyen antiepileptikumot. Előfordulhat, hogy azt a tablettát, amely a fogamzás előtt rohammentességet biztosított számára, a terhesség alatt nem szedheti a gyógyszer magzatkárosító, fejlődési rendellenességeket okozó (teratogén) hatása miatt. Rendszerint nem folytatható az ún. politerápia, azaz a többféle antiepileptikum kombinációja sem, hiszen így az egyes szerek teratogén hatása összeadódhat. Általános szabály, hogy „monoterápiára”, azaz egyfajta gyógyszer adására kell törekedni, és azt is csak a legalacsonyabb, de még a rohammentességet biztosító adagban szabad alkalmazni.
Az elmondottakból levonható legfontosabb gyakorlati következtetés: ajánlatos, hogy a gyermekáldás tervezése előtt minden, antiepileptikumot szedő nő felkeresse neurológus kezelőorvosát! Az ideggyógyász a rohamok gyakoriságának ismeretében, a várható kockázat és haszon mérlegelésével dönt arról, hogy maradhat-e a korábbi terápia, ill. szükség lesz-e a terhesség idejére a változtatásra. Ugyancsak életbevágóan fontos a várandósság folyamán a rendszeres kontroll, beleértve a gyógyszer vérszintjének monitorozását is. A kétszeres, ideg- és nőgyógyászi felügyelet mellett elérhető a magzat teljes idejű kihordása. A jól kezelt, rohammentesen tartott nő szülhet természetes módon is, a császármetszés nem indokolt.
Dr. Kiss László
