Régen másképpen nevelték a lányokat, mint manapság. Az akkori édesanyák arra törekedtek, hogy a lányaik megtanuljanak mindent, amitől Tökéletes Feleség válhat belőlük. Ma is megtanulunk ezt-azt, de már nem ez a legfontosabb.
Rém távolinak tűnik az az időszak. Ma az a lényeg, hogy egy kislánynak szép legyen az arca, kisportolt az alakja, 140 feletti az IQ-ja – és persze, legyen egy szuper munkahelye… Aztán majd csak kifogja az Audin járó királyfit, vagyis a vastag pénztárcájú nagymenőt. Bezzeg régen! Anyáink idejében a tökéletes „gazdasszony típus” volt divatban – csak a lisztes és tisztes kötényű nagylányok remélhették, hogy időben elkelnek…
Karrier helyett ősanya
Eljegyzés, esküvő, minél előbb elkerülni otthonról, minél előbb gyermeket szülni – ez volt anyáink legfőbb célja. Utazni nem utazhattak, pénzt keresni nem lehetett, a fizetést sem volt mire elkölteni, nagy karriert senki nem várt tőlük (akkoriban az emancipáció traktorista nőket termelt, nem főnöknőket). A lányok abban versenyeztek, hogy ki megy előbb férjhez, ki rak előbb fészket.
Ehhez persze meg kellett tanulni főzni. Az a háziasszony volt a példakép, aki saját kezűleg dagasztotta a kelt gombócot, órákig főzte-sütötte a marhacombot, házi tojásból keverte a majonézt, és mákos kalácstól illatozott a lakása…
A tökéletes háziasszony bestoppolta a zoknikat, reggelit készített a férjének, este a fotel mellé tette a papucsát, de legelsősorban minden gondját-baját magába fojtotta. Akkora köténye volt, hogy nemcsak a ház szégyenét, de saját magát is betakarhatta volna vele. Így ő láthatatlan maradt, és senki nem gondolta, hogy neki is lehetnek külön bejáratú óhajai és vágyai.
Az ideális feleség mindenben a férje kedvét kereste, a szeméből olvasta ki a kívánságait, nem ébresztette fel, ha elaludt a tévé előtt; de helytállt a munkában is, sorakozott a boltban, bevásárolt, hazacipekedett, és tanult otthon a gyerekekkel.
Miből állt a kelengye?
Paplanból, vánkosból, törülközőkből, ágyneműből. A fiatal lányok megtanultak harisnyát és kesztyűt kötni, és a barátnőkkel kuglófreceptekről társalogtak. A nagynénik honorálták is az igyekezetet egy-egy lepedővel, abrosszal, amellyel a stafírung gazdagodott. Amikor eljött az esküvő napja, a fiatal lány számos ropogósra vasalt törülközővel, hímzett vánkos- és paplanhuzattal, számtalan abrosszal, lepedővel dicsekedhetett, hiszen ezt vitte a házasságba minden korabeli asszony.
Mikor a fiatal lány végre férjhez ment, férjurának is bemutathatta a tudományát. Meg tudta rövidíteni a nadrágszárat, felhajtotta a kabát ujját, karácsonykor tízféle süteményt sütött, és a lakása mindig ragyogott a tisztaságtól. Legfőképp az ingvasalásban jeleskedett – barátnőivel ellentétben egy óra alatt nem nyolc, hanem tíz inget tudott kivasalni. Férjecskéje nadrágjára olyan élet varázsolt, hogy az magától megállt a földön. Saját hobbijait elfelejtette, barátnőit nem kereste, ura volt az ő istene, már olvasni sem olvasott, hogy vacsorát tudjon főzni. Olyan rend és tisztaság uralkodott a lakásában, hogy enni lehetett volna a padlóról – még az ágyak alatt is.
A régi Nőben sorra jelentek meg a „receptek” azt illetően, hogyan lehet a szakadt selyemharisnyákból lábtörlőt csomózni, az olcsó műszálakból papucsot horgolni. A nagy barátkozások nem voltak divatban. Az asszonyka örült ennek, mert a férj szőrmók haverjai csak összemászkálták a lakást, és egy halom piszkos edény maradt utánuk. Hogyisne! Percek alatt megették volna a megfőzött ételt, és telefüstölték volna a lakást. Mivel nem jöttek (és a jó feleség tett arról, hogy ne legyen kedvük jönni): a lakás tiszta maradt, a háziasszony pedig tökéletesnek érezhette magát.
És akkor történt valami
Ez a valami sokkolta a Tökéletes Feleséget. A férje belehabarodott az egyik kolléganőjébe. A feleség nem is azért haragudott rá, mert a kollegina fiatalabb és szebb volt, hanem azért, mert ez a barátnő még egy teát se tudott megfőzni, és dagasztás helyett nyújtógyakorlatokat végzett. Érdekes módon a férjet ez nem zavarta – rajongott a nő kisportolt alakjáért.
A feleségét egyszeriben konyhaszagú és zsémbes házisárkánynak kezdte látni. „Nem tud főzni – milyen érdekes!” – mondta az imádott nőről, és elmentek egyet lazítani, közben „bekaptak” egy kis kínait.
Kell a kutyának a tökéletesség
A Feleség, mivel még mindig tökéletes volt, nem gördített akadályt a férj útjába: hagyta elmenni. Tökéletesre keményített kockás zsebkendőjével még integetett is utána. Egy-két évig aztán elmerült a bánatban, önsajnálatában megivott néhány üveg bort. (A Tökéletes Feleségek zugivásáról akkoriban sokat cikkeztek, még szociológiai tanulmányok is foglalkoztak a jelenséggel.) Aztán a Tökéletes feleség azt mondta, „elég!”, és a borosüvegekkel együtt a bánatát is kihajította. És lemondott a tökéletességről! Többet nem főzött meleg vacsorát, helyette bérletet vett az edzőterembe. Sütemények sütögetése helyett most könyveket olvas, sétáltatja a kutyusát, vagy beül egy kávéra. A szakadt nejlonharisnyákat eldobja, a vasalót a fiók mélyére süllyesztette, inkább minőségi kasmírpulcsikat vesz, mert azok nem gyűrődnek. A kertbe tavasszal már nem veteményt ültet, hanem füvet, és ezzel véget vetett a fárasztó robotnak... Már a virágoknak se parancsolja meg, milyen nagyra nőjenek. Lakása ablakait pedig az eső mossa tisztára.
A napot nem takarítással kezdi, port pedig akkor töröl, amikor már ráírhatja az asztallapra: „Szeretlek.” Gyakran látja vendégül a barátnőit, és az üres tálakat, tányérokat, piszkos villákat és boros poharakat elmossa a mosogatógép… Vége a tökéletességnek, éljen az élet! Kicsit rendezetlenebb, mint régen, de érdekes és izgalmas!
