Fiatal nő vagyok, keresem a párom. Ám a mai férfiak, mintha nem is lennének férfiak... Barbie rózsaszín világában érzem magam, mert mindenütt Ken futkározik.
Olyan, mintha a mai fiúk elfelejtenének férfiak lenni. Ez megmutatkozik már a megjelenésükben is. Trendi cuccok, nagy gonddal válogatott póló, feszes nadrág, színben tartott öv és cipő, sokaknál még a cuki táska is befigyel. A hajuk gondosan belőve, arcszőrzetükben vigyázzállásban állnak a legapróbb szőrszálak is. Na és persze az ívelt szemöldök (némelyek szálasra kitetováltatják, akár a nők). Ékszereket halmoznak magukra, csilli-villi karláncokat, nyakláncokat, gyűrűket.
Lányos fiúk
Lefogadom, hogy ezek a pasik háromszor annyi időt töltenek a fürdőszobában, mint én! Tévedés ne essék, nem az ápoltsággal van bajom, hanem azzal, hogy túlzásba viszik a küllemükkel törődést. Nem jóképűek és sármosak – sokkal inkább csinosak. Márpedig ez a jelző kifejezetten a hölgyeket illeti meg. Egy férfi ne legyen csinos! Legyen tiszta, jól öltözött, de maradjon meg a férfias sármja. Legyen erős karja, szúrós tekintete, szóval ne veszítse el a férfias vonzerejét. Esküszöm, manapság a plázákban több pasi nézegeti magát a kirakatüvegekben, mint amennyi nő! Annyira aggódnak, hogy minden részlet passzoljon, hogy ők legyenek a Tökéletes Fazon. Ám ez nekem nagyon gáz (huszonhét éves vagyok)!
Egyre ritkább az a férfi, akire a gyönge nő fel tud nézni – mintha hosszában nem is nőnének, mert csak az izmaikra gyúrnak. Sajnos, nem csupán külsőleg nőiesedtek, többet folyik a könnyük, mint nekem a kis női budoáromban. („Nem hívtál fel, Pici!” S már gördül ki a könnye. „Miért nem csörögtél meg?” De hisz húsz perce beszéltünk! Először azt hittem, érzékcsalódás áldozata vagyok, félreértelmezem a külvilágból érkező ingereket. Aztán odanyúlok: igazi könnyek ezek? És igaziak.)Először azt hittem, hogy bennem van a hiba, nem vagyok gyöngéd vagy elég lágy... Az is megfordult a fejemben, hogy nagyok az elvárásaim, ezért önvizsgálatot tartottam. (Rájöttem, hogy én nem akarok egyetemi professzort, se gazdag csávót, se szelíd motorost.) Tényleg nem akarok sokat, csak annyit, hogy a férfi legyen férfi!
Két ujjal csak beintesz
Abszurd helyzetek! Képzeld el például, hogy a barátnőkkel szombat este elmentek mozizni. Ez most egy közös este, szóval a fiúk is jönnek. Kiválasztjátok a filmet, s mikor mindenki befut, beálltok a jegypénztárhoz. Pontosabban: a férfiak szépen besorakoznak, az egyedüli kakukktojás te vagy. Pontosabban: te állsz be a sorba a fiúd helyett, s bár ő is ott lébecol valahol az oldaladon, de ő nem lapogatja a zsebét. Mikor az ablakban a srác közli, hogy mennyit kell fizetni, tüntetőleg az oldalsó plakátot kezdi vizslatni. Így mi mást tehetnél, előhalászod a táskádból a pénzedet, és fizetsz, mint a köles. Nézzünk egy másik esetet. Közös vacsora a menő étteremben. Mert hát menő étterembe kell menni, mert őurasága nagyon szereti a hasát, nem szereti lejjebb adni... A finom falatok mellett jókat nevetgéltek, sztorizgattok. Későre jár, ideje hazaindulni. Igazán hangulatos este volt. Kikéritek a számlát, pontosabban: a fiúd annyit fészkelődik, hogy inkább te inted oda a pincért, két ujjaddal felfelé jelentkezve...
Még jó, hogy tegnap az instán kifigyelted a mozdulatot Myka Meier posztjából (ő az etikett amerikai guruja). Azt is megtudtad Mykától, hogy Franciaországban vannak olyan helyek, ahol a hölgyeknek eleve árak nélküli menülapot hoznak. A pincér, mint aki jól végzi a dolgát, a párodhoz igyekszik a számlával. Párodnak pillája sem rebben, nyúlik a perc, végül odaszólsz a pincérnek: „Legyen kedves hozzám fáradni!” Mosolyogsz, lassú mozdulatokkal kiszámolod a pénzt a fizetődobozba, ám közben nagyon szégyelled magad. Ebből „férfi” kísérőd semmit sem vesz észre, nagyokat csippent a szemével, miközben a hasát simogatja: „Mennyire jóllaktam!” Neki az a természet rendje, hogy mindig a nő fizet. Most bizonyára azt gondolják, hogy én egy anyagias perszóna vagyok. Pedig erről szó sincs. Sőt, sokszor oda kell ügyelnem, hogy ne döngöljem a földbe a párom férfias önérzetét, mert mindig én kapok először a tárcám után, én ugrok ki elsőnek az autóból, hogy megtankoljak, s még a százas szöget is beverem a szekrény hátuljába, nem várom meg vele az erősebbik nemet. Nem vagyok az a nő, aki elvárja a férfitól, hogy mindent ő álljon, hisz büszke vagyok arra, hogy önálló egzisztenciám van, amit két szép, vörös karmos kacsómmal teremtettem meg. Ám nekem is sok, ha állandó jelleggel nekem kell virítani a zöldhasút...
Egy férfi ne legyen csinos! Legyen tiszta, jól öltözött, de maradjon meg a férfias sármja. Legyen erős karja, szúrós tekintete, szóval ne veszítse el a férfias vonzerejét. Egyre ritkább az a férfi, akire a gyönge nő fel tud nézni – mintha hosszában nem is nőnének, mert csak az izmaikra gyúrnak.
Zokog, nyüszít, akár a tenger árja
Lépjünk túl az anyagi vonzatokon, különben is, ezeket illik letisztázni még a kapcsolat legelején. (Én ezt rendre bűnösen elmulasztottam.) Beszéljünk inkább a modern férfilélekről, ami ennél is nehezebb dió. A mai metroszexuális pasi egy nebáncsvirág. Elég egy oldalpillantás, s máris a kardjába dől. Erről is megosztok pár igaz történetet. Átlagos hétköznap, szürke égbolt, egész nap dolgozol, mint egy szorgos méhecske. Magadba öntöttél már vagy öt csésze méregerős kávét, hogy bírjad a strapát. Van ilyen, ez egy nehéz nap, lesz ennél jobb is. Este kilenc körül megérkezik a párod. Ajtót nyitsz neki, kedvesen köszöntöd, megöleled, az ajkára lehelsz egy „de jó, hogy itt vagy!” puszit. Ám mivel lapzárta van, és a cikket le kell adni, nem nyújtod a végtelenbe a ciróka-marókát, suhansz vissza a laptop elé. Este tízkor teszel pontot az i-re, és mikor mindennel végeztél, odasétálsz hozzá. Becézgetnéd, de a válaszából érzed, hogy valami nagyon nem oké. „Mi a baj?” „Semmi.” „De látom, hogy van valami...” „Nem, nincsen semmi”. Az egész napos hajtás után nincs sok türelmed, így a harmadik „semmi” után lapoznál. Igen ám, de ő úgy dönt, hogy mégis megosztja veled a bánatát. Ennek örülsz, hiszen alapvetés egy párkapcsolatban, hogy tudjátok józanul megbeszélni a problémáitokat.
Nem voltál elég lelkes, mikor megérkezett! Bizony ám, ez a baj! Ez nyomorítja a gyönge lelkét. Nem ragyogott fel az arcod, nem szédültél a nyakába, mint az első randitokon anno... Ráadásul a csók sem volt elég forró. „Már nem szeretsz? Mi történt?” Te csak nézel ki a fejedből, és nem érted. Ilyen hisztit a nők szoktak csapni, ők koldulják a szeretetmorzsákat, ők nyavalyognak ilyesmiken, ők ennyire érzelemorientáltak. Mi történik most, szerepcsere van? Bal szemöldököd a magasba szökik, a fejed felett megjelenik a buborék a kérdőjelekkel. Az est további része azzal telik, hogy az érzelmeitekről beszélgettek. Elmondod neki legalább huszonötször, hogy igen, nagyon szereted őt, nincsen semmi baj, csupán csak kimerültél a munkában, és hát nem ugorhatsz a nyakába, mindahányszor meglátod. Főképp, hogy tegnap láttad utoljára.
Újabb hétköznap, újabb történet
Napközben mindenki teszi a maga dolgát, este ismét találkoztok. Jól indul az este, a végén mégis összevesztek, mert ő megint talált pár kósza jelet, melyekből leszűrte, hogy már nem szereted úgy, mint régen. Hogy mik voltak ezek a jelek? Nem rebegtetted a pilláidat, nem remegett a lábad, mikor hozzád szólt, s mindennek tetejébe csak úgy elsétáltál mellette. Nem érintetted meg, nem simítottad végig a tarkóját lágyan... Ezen a sok szemrehányáson a későbbiekben annyira kiakadsz, hogy képtelen vagy higgadtan tenni a dolgodat. Meg is kapod a magadét, mert hát miért vagy ilyen türelmetlen? Veszekedésbe torkollik ez az este is. Kiút nemigen van, mert a párod nem enged, beakadt ez a lemez is. „Te már nem is szeretsz!”
Durcásan ültök egymás mellett a nappaliban, végül bekapcsoljátok a tévét. Ráakad egy jó filmre, aminek te igencsak megörülsz: majd csak eltereli a gondolatait, és leakad a témáról. Meg a mesemaci habostortával (ahogy mondani szokás), mert egy ideig csendben megy a film, de mikor épp a szerelmes pillanatokhoz ér a fiú és a lány, párod felpattan mellőled, és közli veled, hogy ő most lefekszik aludni. Soha, de tényleg soha nem fekszik le nélküled! Tudod, hogy most itt nagy baj van. Ennek ellenére végignézed a filmet, és abban reménykedsz, hogy mire ágyba kerülsz, ő már aludni fog. Már hogy a fenébe aludt volna el? Alig várja, hogy bemenj hozzá. Azért még jó éjszakát kívánsz, mert hullafáradt vagy. Három perc múlva szepegést hallasz, majd csuklásokat, és a nagy behemót férfi ott ül az ágy végében és zokog. Nem túlzás, becsszó! Zokog, zokog, mint a tenger, nyüszít is hozzá. Kezded adogatni neki a zsepiket, egy perc múlva már újabb csomagért matatsz az éjjeliszekrény fiókjában...
Szlávik Cyntia: A mai férfiak nem jóképűek és sármosak, sokkal inkább csinosak...
Szerelmes SMS-ek
A nők imádnak kis szerelmes „üziket” váltani vagy írni! Sok nő duzzog, hogy „Miért nem válaszoltál szivi?” Ám a férfi más üzemmódban működik, a többségnek ez macera. Eddig legalábbis ezt hitted. Kiderül, hogy kedvesed hozzá van nőve az okostelefonjához. Minden semmiséget megoszt veled. Ez még rendben is volna, csak te most épp egy értekezlet kellős közepén ülsz, és négy szempár mered rád kitartóan. Már csak ezért sem tudsz minden rezdülésedről hírt adni. Ám ő ír, ír és ír... Az applikáció kimutatta, hogy elérhető vagy. Hogy lehet az, hogy másnak írtál, csak neki nem? Igen, így volt! A munkatársaidnak írtál, akik tőled várták az eligazítást.
A te munkádban nagy szerepet játszik az internet, ha elérhető az állapotod, az nem azt jelenti, hogy épp unatkozol. Ezt persze a párod nem érti, hiába magyarázod a bizonyítványodat. „Nekem miért nem írsz?! Miért írsz olyan ritkán? Miért nem írod ezt, miért nem írod amazt? Miért nem küldesz emotikonokat?” Ja, igen, az emotikonok. Ugye, mindenki úgy köszön be a párjának, hogy: „Szia, egyetlen drága szívecském!”. És mögé tesz egy pirulós szmájlit és legalább egy szívet. Ugye, így van? Mert nálad nem ez van. Akkor van csak szívecske, ha a szíved valóban megdobban. Mire zuhognak a vádak: „Hisz már nem is szeretsz.” Újabban napi ötször hív fel azzal a kérdéssel, hogy mi újság. Napi ötször mi a fene újdonságot tudnál neki mondani, hisz munka után mindennap találkoztok, és együtt vagytok másnap reggelig? Kimegy pár szívecske, de könyörgöm, nem tudok szimultán dolgozni és emotikonokat nyomkodni. Nem megy.
Szép a szád, szivi!
A férfilélek törékenységét jelzi, hogy minden körülmények között elvárják a dicséretet. Bennünket is dicsérnek a pasik, mi is megjegyezhetjük a kedvesünknek, hogy cukin áll rajta az új ing. Nem is ezért kapod a letolást és a hisztit. Hanem mert nem dicsérted meg a szemét, a száját vagy épp a kezét. Nem mondod el neki napi többször, hogy mit szeretsz benne, és mi tetszik rajta... Mindezt csöpögős, habos-babos stílusban. Plüssmackót a nagy mackónak!
Egyszer írtál az ölelésről egy jegyzetet. Mennyire jólesik egy őszinte ölelés, sokszor többet segít, mint a szavak! Azt is leírod, hogy a szinglik se csüggedjenek, hiszen az ölelés érkezhet egy családtagtól, de akár egy közeli baráttól is. Mit kapsz ezért otthon! Leszednek a tíz körmödről, mint a rossz gyereket, aki csúfolódik az iskolában. A drágád ugyanis elolvasta a cikket. S a következőképpen értelmezte: „Van, valakid? Megcsalsz? Szóval te nem az én ölelésemre vágysz, hanem egy másik férfiéra? Már nem szeretsz?” Wellness hétvégére indultok. A szállást, ellátást felesben fizetitek, hisz te is dolgozó nő vagy! Beültök a te kocsidba, amit te tankoltál meg, és útnak indultok. A táj festői, a szoba kellemes, a masszázs ellazít. Nagy az öröm, hogy végre egy kis pihi van, és mikor már teljesen átszellemülsz, megszólal a drágád: „Na, hova hoztalak?”
Ő megint talált pár kósza jelet, melyekből leszűrte, hogy már nem szereted úgy, mint régen. Hogy mik voltak ezek a jelek? Nem rebegtetted a pilláidat, nem remegett a lábad, mikor hozzád szólt, s mindennek tetejébe csak úgy elsétáltál mellette.
Végszó
Olyan fiúm is volt, aki mozdulni sem akart nélkülem: együtt tusoljunk, együtt menjünk bevásárolni, együtt csináljunk mindent... Az egyik annyira függött tőlem, hogy még azt is megkérdezte: akkor levisszük a szemetet? A harmadik állandó babusgatást követelt. Vezetés közben, moziban, vendégségben, a vonaton fogni kellett a kezét, vagy ő fogta az én combomat. Bárhol voltunk, bárki ült, állt mellettünk, tízpercenként csókot kellett vele váltani, és ha nem elég hamar mozdultam, volt este nemulass! Zokogott, zúgott a tenger, folyt a könnyek árja, adogathattam neki a zsebkendőt egész éjjel.
Szlávik Cyntia
Fotó: Dömötör Ede
Kapcsolódó írásunk: Aki nem féltékeny, az nem is szeret?
