Mi magunk is gyárthatunk magunknak csodás ékszereket?! Na ne! Pedig igen, igen! Kis kézügyességgel igazán nőies, antik hatású ékszereket készíthetünk, amelyek nem köszönnek vissza az utcán.
A gútai Király Andrea és lánya, Bernadett ékszereinek fő alkotóeleme az ásványi kő: ezt díszítik körbe-körbe. Lássuk csak a képeket!
Az alkotók és műveik.
– A Tiffany-technikával készült ékszerekkel úgy négy éve találkoztam. Azonnal beléjük szerettem – kezdi Király Andrea, aki autodidakta módon sajátította el az ékszerkészítést. – Hivatalos tanfolyamra egyrészt nem volt pénzem, másrészt Zsolnán tartották. Irány hát az internet! Kerestem, kutattam, amire pedig választ nem kaptam, azt kikísérleteztem.
Egy évvel utána a lányával bejelentkezett Pozsonyba egy tanfolyamra. Gyorsan kiderült, hogy itt már semmi újat nem tudnak nekik mutatni. A szebbnél szebb ékszerek láttán önkéntelenül felmerül bennünk a kérdés: mennyi idő kellett ahhoz, hogy ezt a szintet elérjék?
– Úgy másfél-két év alatt tanultuk ki a szakmát. Az első munkáink kezdetlegesek voltak. Az idők során a stílusunk is sokat finomodott, mert inspirálódunk, ahol csak lehet. A szecesszió vonalvezetése például ugyancsak megérintett!
A technika elsajátításával egyidejűleg az ásványi kövekbe is beleszerettek, ezért ritkán dolgoznak üveggel, illetve kerámiával.
– A kőnek lelke van, mindegyik más! – mondja lelkesen Andrea, aki előtte is sokat olvasott a kövek pozitív hatásáról. – Azóta még jobban a szívemhez nőttek. Fontos, hogy ne a ruhához válasszuk a köves ékszert, hanem először nézzük meg, hogy a hangulatunkhoz mi passzol. Minden ékszerbe be van zárva az alkotója lelke, másrészt a kő tulajdonságai is uralkodóak. Ha ez a kettő nincs egy hullámhosszon, akkor mi azt a követ inkább félretesszük! Van olyan ásványi kövünk, amely már három éve raktáron van, mert nem adta meg magát – hangsúlyozza Andrea. – Pontosabban: még nem találtuk meg hozzá a megfelelő tokot, a „formát”.
Andrea a megtisztított követ körberagasztja rézszalaggal.
Közben egy achátkövet tesz le az asztalra, a szerszámok is a munkafelületre kerülnek, és nekilát dolgozni. A megtisztított, zsírtalanított követ körberagasztja rézszalaggal, amely kötésként szolgál majd. Az egyenletesség érdekében rásimogatja a kőre a fóliát, majd forrasztópáka segítségével ezüstözött rézdróttal bevonja.
Rásimítja a kőre a fóliát, hogy egyenletes legyen.
Amíg a felforrósodott kő hűl, az ezüstözött rézdrótból kis virágot készít.
Ezüstözött rézdrótból készül a kis virág.
– A drót végeit mindig reszelem, hogy ne legyen durva, ne sértsen – magyarázza közben.
A virág két végét megreszeli, hogy ne legyen éles.
Az elkészült kis virág ezüstözött rézdrótból.
A munka során egy kevés savat is használ, amely segíti a rézdrót ezüstbevonatának olvadását, illetve ezzel sima felületet tud kialakítani.
Egy kevés savval megkeni, hogy a rézdrót könnyebben olvadjon.
A forrasztópákához ólommentes ónt használ.
– Behúzom cinnel a rézfóliát. Ugyanezt a savazást és a cinezést a dróttal is megteszem, akkor biztos, hogy tartós marad. Van, aki forrasztópisztollyal dolgozik – és nem forrasztópálcával. Nekünk ez utóbbi vált be!
Behúzza cinnel a rézfóliát.
A savazás és cinezés a drótnak is jár.
Majd rákerül a drót a kő szélére.
Forrasztópálcával rögzíti a drótot az előkészített felülethez.
Lereszeli az élesebb részeket.
Közben a kis virág belsejét kitölti ónnal, ami a kő dísze lesz.
– Egyszerre 3-4 ékszeren dolgozom párhuzamosan: amíg az egyik kő hűl, addig a másikkal foglalkozom. A végeredmény mindig más, mint aminek az elején indul... Ez nem baj!
Azt is elárulja, hogy a jelen ékszert egyszerűbbnek tervezte, de „a kő nem hagyta magát oly könnyen lerázni”.
Volt már úgy, hogy nem volt megelégedve a végeredménnyel. Ilyenkor szétszedte darabjaira az ékszert, és újra „nekilendült”...
– Van úgy, hogy félreteszem két-három napra, és megálmodom, mit kezdjek vele... Amíg nem vagyok elégedett, addig az ékszer nem eladó – magyarázza munka közben.
Elkészül a kő akasztója, karika formájában.
Manapság a világháló jó segítség a kézműves termékek értékesítésében, külön honlapok szakosodtak erre.
– Tetszik a kőnek a formája, hogy van benne egy pici tökéletlenség, hogy „hibás”. Úgy próbálom rátenni a virágot, hogy ne takarja el – fogalmazza meg krédóját. Végül már csak az akasztó megformálása és rögzítése van hátra, és kész is a kis virággal díszített, achátköves ékszer. Jelenleg még ezüstös színe van, amit egy újabb tisztítás követ, és a patinázással kapja meg végső színét, az óezüstöt. Munka közben pedig zene szól. Mindketten a rockzenét szeretik, ritmusával segíti az alkotást. Két egyforma ékszert nem tudnak készíteni. Még a megrendelt ékszerek sem egyformák.
Forrasztópálcával erősíti a kő széléhez.
– Aki megreked egy szinten, egy idő után belefásul, és elveszti az érdeklődését. Sorozatban gyártani ugyanazt, csak más kövekkel: egy idő után unalmassá válik! – mondja Bernadett, amit édesanyja még mosolyogva kiegészít. – Mi, ha két napig nincs a kezünkben forrasztópáka, akkor reszketünk érte.
Az achát díszítőelemei is elkészülnek.
Andrea három éve már csak ékszerek készítésével foglalkozik:
– Mikor munkából hazajöttem, már nem voltam képes alkotni. Úgy döntöttem, inkább legyen kevesebb bevételem, de hadd csináljam azt, amit tényleg szeretek. Azon szerencsések egyike vagyok, akinél a hobbi és a munka összefolyik. Azért néha találok időt az olvasásra.
Végül a virágot is a kőhöz rögzíti.
Bernadettől megtudjuk, hogy édesanyja mindig is kreatív volt: horgolt, varrt, és még sok más kézműves dolgot kipróbált. Bernadettet is inspirálta anyukája ügyessége. Rajzolt, gyöngyöt fűzött.
– Mivel nagyon tetszett anyu stílusa, megpróbáltam hasonlót készíteni, de én jobban szeretem váltogatni a stílusokat. Emellett inspirálódunk mások műveiből is – magyarázza. Pesten vagy Győrött szeretne ezüstművességet tanulni.
„A kő nem hagyja magát olyan könnyen befejezni”.
– Anyuval ellentétben, szeretem lerajzolni az ötleteimet. Mindig van nálam füzet és ceruza, hogy ami eszembe jut, vagy ha valami érdekeset meglátok, azt lerajzolhassam. Ha nincs ötletem, kinyitom a füzetet, és ami elsőre megfog, annak kezdek neki. Anyu is elhatározta, hogy ő is elvégzi az ezüstművesképzést. Remélhetőleg ötleteket ad majd!
Az elkészült ékszer és a szerszámai.
Mi mást tehetnénk hozzá: sikeres tanulást és ötletdús alkotásokat kívánunk!
Az óezüst színt patinázással nyeri el.