Orosz Örsöt nem csak azért szeretjük, mert okos beszédeket mond. Hanem mert bozótot irt, fát vág, betonoz, falat épít... Olyan dolgokat csinál, mint ma már kevés férfi. Igazi férfias dolgokat. Nem rombol, hanem épít. Mi, fiatalok Örstől hallottunk először a szimbólumrombolásról. Mi is ez? Felmerülnek előttünk ledöntött szobrok képei. Örs négy évvel ezelőtt vállalta, hogy csapatával együtt feltárja a Felvidék rég elfeledett kincseit.
Jön, megy, fát hasogat, majd összetereli a népet. Ugyanakkora lendülettel dicsér, mint amekkorával fed. „Szerintem Örsöt a staff nagy része bárhová követné” – csúszik ki a barátnőm száján, én pedig bólogatok. Honnan tudom, hogy igaza van? Onnan, hogy én sem mosogattam soha azelőtt akkora lelkesedéssel, mint négy éve Gombaszögön. Háttérinfó: Orosz Örs (36) tábori főszervezőként pár éve megálmodta a Gombaszögi Nyári Tábort.
A Sine Metu csapata menti és feltárja az ipolysági kolostort.
– A kétnyelvű táblákat is ti raktátok ki szép piros monterkában, ugye? Erre még sokan emlékeznek...
– Igen. Magyar vasúti és irányjelző táblákat helyeztünk el a magyarlakta településeken. Ezzel azt szerettük volna jelezni, hogy a magyar nyelv nem alábbvaló, helye van a köztereken. Társulásunk jelszava, a Sine Metu azt jelenti, Félelem nélkül.
– Kár, hogy az olvasóink nem látják, mekkora bőrönddel érkeztél hozzánk. Megmutatod, mit rejt?
– Elhoztam pár 16. századi könyvet gyűjteményem legértékesebb darabjai közül. Nagy becsben tartom őket, hiszen ezek ritkaságok. De vannak itt 18. századi pecsétnyomók, ezeket Mária Terézia adományozta Komáromnak, mikor szabad királyi város lett. Ezt az ezüst babérkoszorút pedig a rozsnyói gimnázium diákjai adták az iskola egyik neves tanárának 1912-ben!
Mária Terézia pecsétnyomója és egy ezüst babérkoszorú Rozsnyóról. A könyv több mint 400 éves.
– Megtudhatnánk, hogyan lesz valakiből gyűjtő?
– Tízéves koromban nagymamám templomos retiküljében találtam egy dunamocsi képeslapot a harmincas évek végéről. Egészen addig azt hittem, képeslapokat csak híres helyekről készítenek. Nagyon meglepődtem, hogy létezik képeslap a mi falunkról is. Később kiderült, hogy a kárpát-medencei jegyzék pontosan 12 dunamocsi levelezőlapot számlál. Össze is gyűjtöttem mindet. Sőt, ma 20 ilyen képeslapom van, mert több közülük katalogizálva sem volt.
A filokartia képeslaptudományt jelent, gimis koromban már jól beleástam magam. Pontosabban a felvidéki helytörténet és a szimbólumrombolás volt a gyűjtőköröm. Csak később tértem át a régi könyvekre.
– Mi, fiatalok, tőletek hallottunk először a szimbólumrombolásról. Arról, hogy a régi magyar szobrokat ledöntötték és eltüntették.
– Társaimmal évekig szerveztük a honismereti emléktúrákat, és rendszeresen jártunk honvéd sírokat takarítani. Vagy épp elfeledett emberek sírjait látogattuk meg a fenti részeken. Az országot járva nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy minden kistérségnek megvan a maga fájó pontja. Ez lehet egy katasztrofális állapotban lévő történelmi épület, amiről az egész környék beszél: ilyen például a komáromi poliklinika, a nagykövesdi vár vagy az ipolysági premontrei kolostor! Nem beszélve azokról az emlékművekről, amelyeket szándékosan megsemmisítettek.
– Honnan eredt ez a nagy érdeklődésed a régi dolgok iránt?
– Mindig volt bennem egy erős vágy, hogy minél jobban megismerjem a Felvidéket. Biztos, hogy ebben az otthoni mintának is nagy szerepe volt, mert már a szüleim is kerékpártúrákra jártak. Apám alapította a Gímesi Művelődési Tábort, ami 34 évvel ezelőtt honismereti túraként indult. Egy nyáron – emlékszem, 14 éves lehettem – felpakoltuk a bicikliket az Aviára, és útnak indultunk. A család ugyanis zöldségfuvarozással foglalkozott, s a zöldség mellé bennünket is felpakoltak. Hajnalban kitettek bennünket Krasznahorkaváralján Stubendek Attila barátommal, innen aztán eltekertünk a nagyszüleimhez, Jászóra. Annyira megtetszett az egész, hogy később a barátainkkal mi is alapítottunk egy honismereti biciklitúrát. Évekig azzal tekertünk, hogy „Minek mennénk addig külföldre, míg a Felvidéken is akad látnivaló?” Mire 21 éves lettem, mind az 540 magyarlakta településen megfordultam.
Orosz Örs Dunamocson született. A prágai Károly Egyetemen szerzett diplomát politikai földrajz szakon. Hazatérve a Fórum Kisebbségkutató Intézetnél kezdett dolgozni Tóth Károly mellett. Együtt dolgozták ki a kétnyelvűség felmérő körút ötletét, amely a nyelvhasználatot kutatta a magyarlakta településeken.
– A közösségi oldalad tele van megmentett magyar honvédszobrok és emlékművek képeivel. Az egyik nap nyakig sárosan az ipolyági kolostor alapjait ásod ki, egy hét múlva a gombaszögi pálos kolostor falát rakod újra, utána egy daru mellett állsz, amelyik egy lovas szobrot állít fel. Erre miért van szükség?
– Én hiszek abban, hogy ha ezeket a szobrokat rehabilitáljuk, összefogásban a jóravaló szlovák testvéreinkkel, akkor végre le lehet zárni ezt az átkos 19. századot. Mert most mindenki úgy tesz, mintha Szvatopluk és Štúr közt légüres tér lenne... Mintha nem lett volna az a 800 év, ami sikeres és közös volt! Mi most azon dolgozunk, hogy kihúzogassuk a fájó fullánkokat. S így egyszer talán mindenki belátja: egyikünk sem rosszabb a másiknál csak azért, mert szeretné megőrizni a saját identitását. Erről szól az emlékezetpolitika.
A lőcsei honvédszobor újraalkotása például egy brutálisan hosszú munka volt: mivel a talapzatán ma Štúr áll, a szoborral együtt azt is újra kellett alkotnunk.
– Melyik tettedre vagy a legbüszkébb?
– A roskoványi honvédemlékmű megtalálására vagyok a legbüszkébb, ez a valaha volt legelső magyar emlékmű az 1848-as forradalom idejéről. A legionáriusok ledöntötték, több mint száz évig hevert a földben, még a helyét sem tudta senki. Buják Gábor történész barátunknál voltunk Lőcsén, mikor felmerült, hogy a kigyűjtött szócikkek alapján megpróbálhatnánk megkeresni. Mivel Roskovány nincs messze Szepességtől, rögvest útra keltünk. Drónnal egy bozótos közepén szúrtuk ki a csonkaoszlop egy részét. Azonnal szervezkedni kezdtünk, s a következő héten kiástuk az egészet. Kiderült, hogy egykor épp a szlovákok ásták el, hogy megmentsék; ám az 1990-es években valaki ráásatott, s ekkor került felszínre az oszlop egy darabja. Csak a láncok hiányoztak, de pár hónappal később valaki azokat is előkerítette egy padlásról. Egyes leírásokban egyébként az szerepelt, hogy az oszlopnak nincs felirata. Kiderült, hogy egy olyan síkra, melyet szemből nem lát az ember, ráírták, hogy Dessewfy Mór készíttette az elesett honvédok emlékére 1851-ben. Tehát igaz, hogy van is felirata – meg nincs is!
Egyébként beadtuk a kérelmet, hogy nyilvánítsák nemzeti műemlékké. Mára megszületett a határozat, hogy vissza fogják állítani az eredeti helyére. Nem állunk meg ugyanis az ásásnál: igyekszünk az emlékművek védelméről is gondoskodni.
– Kicsit úgy hangzik, mint egy kincskereső játék...
– Valahol az is! Ott van például a kassai honvédemlékmű története. A fáma arról szólt, hogy amikor lerombolták, egyes köveit bebetonozták a Hernád gátjába. Amikor próbáltam kideríteni, hogy merre lehet pontosan, mindenki Halász Gyuri bácsihoz irányított. Ő viszont azt mondta, nem árulhatja el. Végül Kassán elhívtam egy kávéra, megmutattam neki a képeslapgyűjteményemet. Valószínűleg érezhette az elhivatottságot, mert utána kimentünk együtt a helyszínre, s rábökött egy helyre: „Itt.” És a szoborledöntés 100. évfordulóján sikerült megtalálni a követ, ami ma Kassa belvárosában van kiállítva. De a feketehegyi Tompa-szobor története is érdekes, ennek csak a talapzata maradt meg. Sokáig egy lengyel származású szlovák volt a tulajdonosa. Jól ismert bennünket, hisz a honismereti túrákon kijártunk a talapzathoz. Mikor eladta a telket, felhívott minket: ha érdekel bennünket a szobor, jöhetünk. Kiástuk a talapzatot, majd hirdettünk egy közgyűjtést. Tompa Mihály születésének 200. évfordulóján a helyére került.
– Meddig tart egy ilyen feltárás?
– Az ásás a legtöbbször egynapos esemény. Van állandó darukezelőnk, s a munka annyira ügyesen megy, hogy sokszor még a kőfaragók is csodálkoznak, mennyire stabilan kötjük fel a több tonnás objektumokat. Szerencsére még vannak jó honismerőink és építészeink. Ám míg a projekt A-tól Z-ig a végére ér, az évekig eltart.
– Milyen érzés a végére érni?
– Mint amikor gyerekként hazamész a nyári táborból; hirtelen üresnek tűnik minden. Nehéz mit kezdeni azzal, hogy amiért évekig küzdöttél, az egyszerre készen van. Ám aztán jön a következő munka. Idén rengeteget dolgoztunk a gombaszögi és az ipolysági kolostoron, mindkét helyen komoly, 6-6 héten át tartó ásatások folytak. És hab a tortán, hogy pályázati úton sikerült pénzt nyerni az Andrássy-kúria felújítására. Itt terveink szerint állandó tárlat nyílik majd a Gombaszögön feltárt régiségekből. Ez több ezer leletet jelent.
– A közvélemény tudja, hogy mit csináltok ti tulajdonképpen?
– A felvidéki sajtó valamiért szisztematikusan elhallgat bennünket, ezért elsősorban a közösségi médiában kommunikálunk.
A Facebookon most már 12 ezres követőbázisom van: sikerült elérni, hogy egy szétbágerezett pincének ezrek tapsoljanak! Persze, ez nem ment egyről a kettőre, évek munkája van benne.
– Feltételezem, ez nem úgy zajlik, hogy az ember ásót ragad, és nekiindul. Nem lehet egyszerű beszerezni minden engedélyt...
– Minden kiásott négyzetméter több évnyi tárgyalás és „iszap-birkózás” eredménye. Volt, hogy ültünk a megterített asztalnál, az illetékesek látták a szándékot meg a hatalmas önkéntesgárdát, de csak annyit mondtak: Ne akarjatok magyar Disneylandet csinálni a gombaszögi völgyből. Viszont az évek során megtanultunk, hogy akarattal és közös erővel át lehet törni a falakat. Sosem felejtem el például, amikor az egyik piros monterkás akciónkon igazoltatni akart minket a rendőr. Mire a csapat egy emberként kimondta, hogy itt nincs főnök; s ha igazoltatni akar, akkor mind a 24-ünket igazoltatni kell! A csapat megtartja az embert. Ezért van olyan óriási szükség a közösségekre. Gombaszögön azért dolgozunk, hogy ez az erős szövet megmaradjon.
– A vezető szerep – főleg, ha valaki a politikában is aktív – óhatatlanul vonzza magával az ilyenolyan kritikát. Hogy birkózol meg ezzel?
– A közösségi média árnyoldalait naponta megtapasztalom. Az, hogy ma az emberek a legnagyobb magabiztossággal formálhatnak erős véleményt háttérinformáció nélkül, a béka feneke alá húzza a közbeszéd színvonalát. Viszont mindenki keresi azt az utat, ahol a legkisebb az ellenállás. Én is. Abban, hogy ennyi időt töltök a keleti végeken, az is benne van, hogy a gombaszögi völgy magányában nyugodtan tudok a csapatommal dolgozni. Persze, olykor az ember ennek ellenére elcsügged. Az öröm és a bánat sose felváltva jönnek, hanem csőstül. Egyik is, és a másik is.
– Jól sejtem, hogy nem vagy az az ember, aki könnyen félre tudja tenni a munkát?
– Egyetemista koromban végigmentem az El Caminón, de ma már nem tudnék egy ilyen háromhetes túrát teljesíteni. Mindig a kolostoron jár az eszem... Most tanulok kikapcsolni.
– Végezetül megosztanád velünk néhány tervedet?
– Hogy az év 365 napjából 100-at fixen Gombaszögön töltök, ad egy kettős látásmódot. Látom, hogy egy gömöri ember mennyire más problémákkal szembesül, mint egy csallóközi. Szomorú tapasztalni, hogy a tehetséges, ambiciózus fiatalok sorra mennek el a keleti térségből. A másik probléma: a rengeteg szlovák iskolába íratott gyerek. Ők pedig úgy kompenzálnak, hogy a kocsijukból maximum hangerőn bömböl a Kárpátia. Mindeközben a csallóköziek zöme azt hiszi, Ipolyságtól keletre már nincs élet... Fontos missziónk, hogy valahogy feloldjuk a kelet és nyugat közti különbséget.
Szeretnénk, ha a jövőben létesülne egy találkozóhely, ahol a fiatalok ismerkedhetnek egymással. Értékmentés terén pedig a következő nagy projektünk tíz Árpád-kori helyszín feltárása a Lévai járásban. Egyelőre szűz terület, rajtunk kívül nem kutatta senki!
SINE METU – Társulás félelem nélkül
Orosz Örs a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom egyik alapítója volt. A piros monterkások félelem nélkül helyezték ki a vasúti állomásokra a magyar nyelvű feliratokat és irányjelzőket. Vezetésével a Gombaszögi Nyári Tábor elérte a 29 ezres vendégéjszakát. Ez nem kis reményt ad, hogy el lehet jutni az A pontból B-be. „A múltból építünk jövőt! Olyan sok szép dolog van még a Felvidéken, amit rendbe kell tenni!” – mondja.
Szoborsorsaink
Ez lesz könyvének címe! Hisz abban, hogy a csapatával csodákra lesz képes. Negyvenhat város, hatvankilenc emlékhely, összesen 976 történelmi fotó – ez lassan megjelenő könyvének a mérlege. Szívügye a gombaszögi pálos kolostor megmentése. Orosz Örs jelenleg a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, a Szövetség elnökségi tagja, a Nyitra megyei idegenforgalmi bizottság elnöke. Egy kisfiú, Nimród édesapja.
