,,Tisztelt Szerkesztőség! A párom lassan eljátssza az életünket. Korábban is szerette a sportfogadásokat, de megelégedett azzal, hogy kis összegekben fogadott. Mostanra azonban elvesztette a kontrollt a szenvedélye felett." – írja egy olvasónk.
Ahogy a nőiségnek száz arca van, úgy a női test is sokféle lehet. Ne akarjunk hát egyformák lenni: aknázzuk ki saját szépségünket! Hogyan kezdjünk hozzá? Kérdezzünk meg például egy profit!
Ma azt mondják, hogy régi könyveket nem szabad a fiatalokkal olvastatni, mert azokat nem értik meg – A Pál utcai fiúk például egy elavult könyv. Pedig dehogy elavult!
Rúzzsal és pezsgővel ünnepeltünk a DAC utolsó meccsén – na meg a molinónkkal, amely azt hirdette sok ezer ember szeme láttára, hogy „az Új Nő is nektek szurkol”.
Az emberek azt tartják, a szabadban jobban ízlik az étel. Olvasóink is igazat adnak majd nekünk, ha megkóstolják a marharagus pennét, a ropogós paninit vagy az ínycsiklandó mandulás csókot.
Az egyik legnagyobb kihívás a mai korban, hogy el tudjuk hinni: urai vagyunk a saját testünknek. A modern korban rászoktattak bennünket, hogy mindent más végez el helyettünk, s ezzel elvették a saját magunkba és a testünkbe vetett hitünket.
Sokszor csak női olvasóink írnak nekünk, most azonban egy férif ragadott tollat. Méghozzá nem is akármilyen témát boncolgat: szeretne ő is odaférni a háztartási feladatokhoz!
Bemutatjuk Szakálos Évát, a freskók szerelmesét. Éva a középkori templomokat kutatja, freskókat tár fel. Mert a nehéz időkben nem csupán ételre, italra,...
Kíváncsi vagy, mit üzennek a csillagok? Olvasd el júniusi horoszkópodat, így biztos lehetsz benne, hogy semmi sem marad titokban előtted. Láss bele a jövőbe!
"Rázzák le magukról a hétköznapok terheit és teljesen adják át magukat a karácsony szellemének! Ritka alkalma ez az évnek és olyan sokat kell rá várni. Ne hagyják, hogy jó élmények nélkül teljen el!"