A leghíresebb vágta a sienai vágta: a lovasok háromszor vágtáznak körbe a városka főterén, a nézők őrjöngenek, majd a győztest a vállukon beviszik a dómba.
És ez így megy már több száz éve, minden nyáron. Az arcokon öröm; mindenki drukkol, kiabál és boldog. A vágta ugyanis a szenvedély műfaja.
A tömeg ünnepli a győztest, ő pedig ünnepli saját magát. Azt, hogy a tömegben ő valaki lehet, s tartozik valahova: egy városállamhoz, egy néphez, amely mindig győz, s a győzelemnek ezt a csodálatos hagyományát az idők pusztító forgatagában is megőrizte...
Őrült vágta a főtéren: Siena
Nem akar más gondolatot közvetíteni a Felvidéki Vágta sem, ahol hetedik nyáron ültek nyeregbe a lovasok, hogy megünnepeljék a magyar lovas hagyományokat, és versenyezzenek településük nevében.
A helyszín a sikabonyi reptér (amely szívemnek kedves, hisz Sikabonyban születtem). Jó úton járunk, mert Dunaszerdahely határában a nézők idén is valami hasonlót élhettek át, mint amit én átéltem Sienában. Ha a lángot őrizni tudjuk, akkor a Felvidéki Vágta idővel valóban a magyar lovasok találkozója lesz (s a nőké, akik szeretnek lovagolni, hisz egyre többen indulnak a versenyen...). Szorítunk nekik!
Fotó: Örzsik Ödön
–néva–
