Sokan „szegény otthontalan”-nak nevezik azokat a gyerekeket, akiknek a szülei ugyan elváltak, de közös szülői felügyeletet gyakorolnak. Sokszor igazságtalan a megbélyegzés. A közös felügyelet ugyanis jól is működhet, ha a szülők meg tudnak egyezni a szabályokban.
Az alkotmánybíróság szerint a közös felügyelet az egyik legjobb megoldás, amikor is a válás után mindkét szülőnek egyforma jogai és kötelezettségei vannak a közös gyerekük nevelésében. Írásunkban Lola (39) mesél az ezzel kapcsolatos tapasztalatairól.
„Nekem is van egy közös felügyelet alatt álló fiam, s már négyéves korától felváltva gondoskodunk róla – meséli Lola (39). – Majdnem eszemet vesztettem, amikor meghallottam az ítéletet, de engedelmeskedni kellett. Ma a bíróság előszeretettel alkalmazza ezt a megoldást. Aki szintén válni készül, és meg kell oldani a gyerek(ek) elhelyezését, valószínűleg rá is ez az ítélet vár. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy kezdetben nagyon nehéz volt. Akadozott a kommunikáció köztem és a volt férjem között, és a gyakorlati dolgokban teljes volt a káosz. Ki vigye fogorvoshoz a gyereket? Ki vesz neki cipőt télre, ki veszi meg a kabátot, a füzeteket az iskolába? Ki segít neki összepakolni az erdei iskolára? Ma is emlékszem a tanácstalanságra és a haragra, ami az első hónapokat kísérte. Aztán idővel kialakult az együttműködés. Ma már nyugodtan mondhatom: nincs olyan érzésem, mintha a közös felügyelet ártott volna a fiunknak (aki most tizenhat éves). A gyerek nyugodt, kiegyensúlyozott, állíthatom, hogy a korának megfelelően öntudatos gyerek. Ráadásul nagyon örülök, hogy még egyszer sem mondott olyasmit, hogy elszakítottam az apjától.”
Az a tisztességes, ha fele-fele
„Említettem, hogy eleinte volt egy olyan érzésem, hogy a közös felügyelet igazságtalan. Valahogyan mindig én jártam orvoshoz a gyerekkel, én vittem fogorvoshoz, mert fogszabályozó kellett neki és így tovább. Emellett a többi dolog sem ment mindig simán: pénteken, amikor átvettem a fiamat, kiderült, hogy otthagyta az apjánál a füzeteket meg a tankönyveket, vagy nem adták be neki az orvosságot, amit szedett. Ebbe azonban egyszerűen bele kellett törődnöm.”
„A közös felügyelet egyértelműen előnyös is lehet – mondja a pszichológus. – Határozottan jót tesz a gyereknek, de csak akkor, ha a szülők együtt akarnak működni, és nem jelent gondot számukra, hogy a folyó ügyeket megbeszéljék egymással.
Ha azonban az egyik szülő nem hajlandó együttműködni, ezért mindig a másiknak kell gondoskodnia a gyerekről, logopédushoz, utókezelésre hordani, megvenni a tanító néninek az ajándékot, megszervezni a gyerek születésnapját, akkor az már nem igazságos. Nem elfogadható, hogy csak az egyik szülő vállára nehezedjen minden teher.”
Aljas húzások
„A közös szülői felügyelet embert próbáló állapot – mondja Lola. – De az én példám bizonyítja, hogy lehetséges. Jobban mondva lehetséges, ha mind a két szülő akarja. Csak be kell tartani egy egyszerű szabályt: tisztességesen kell viszonyulni a másikhoz. A jó kapcsolat persze nem jön magától. Akkor van nagy gond, ha a két szülő ki nem állhatja egymást. Előfordulhat, hogy az egyik eszközt lát a gyerekben ahhoz, hogy bosszút álljon a másikon. Elvből elutasít mindent, amit a másik ajánl. Vagy nem hajlandók szóba állni egymással, s ebből kifolyólag a legegyszerűbb problémát sem tudják megbeszélni.”
Sajnos, nagyon gyakran az is előfordul, hogy a szülő a legkeményebb harcot választja: alávaló módon megvádolja a másik szülőt azzal, hogy veri, bántja vagy zaklatja a gyereket... Számos esetben előfordul, hogy az anya úgy érzi, egyedül csak ő tud gondoskodni a gyerekről. Megvádolja a másik szülőt, hogy rossz minőségű ételt ad a gyereknek, nem öltözteti megfelelően, nem gondoskodik róla, például nem keni be fényvédő krémmel, ha a tengernél nyaralnak.
„A gyerekkel való manipulálásnak sokféle változata van. Lehet verbális vagy nem verbális. Például az egyik szülő azt mondja a gyerek előtt a másikról, hogy nem tudja jól gondozni, s igyekszik meggyőzni a gyereket, hogy nála jobb helye van, mint a másik szülőnél. Vagy azon aggódik, hogy a gyerek a másiknál csak unatkozik – mondja a pszichológus. – A praxisomban egyre gyakrabban találkozom a gyerekek manipulálásával, amikor az egyik szülő igyekszik elidegeníteni a gyereket a másik szülőtől azzal a céllal, hogy minél kevesebb időt töltsön vele.”
Sok szülő a válás fájdalma miatt nem tud különbséget tenni a volt házastárssal való kapcsolata és a gyerekkel való kapcsolata között. Holott a feladata az lenne, hogy ne a volt társával törődjön, hanem a gyereke javát nézze.
Fontos a jó példa
A gyerekre nemcsak az van hatással, hogy milyen hangnemben beszélünk előtte a másik szülőről, hogyan értékeljük mindazt, amit a gyerekért tesz, hanem az is, hogyan viselkedünk, amikor elvisszük a gyereket a másik szülőhöz, illetve hazahozzuk tőle. Hogy az elválás drámai módon zajlik-e, például sírunk-e közben...
„A szülők gyakran nem szentelnek figyelmet annak, hogy a veszekedések milyen nagy sebeket ejtenek a gyereken. Az ilyen helyzeteknek súlyos következményei szoktak lenni – mondja a pszichológus. – A gyerek számára a válás nagy megrázkódtatás, de még rosszabb számára az, ha a szülők megmaradnak egy rossz, feszültségekkel, sértésekkel tele házasságban.” Ezért szokták ajánlani a válni készülő szülőknek egy mediátor segítségét, ha képtelenek megfelelően kommunikálni egymással.
A pszichológusok egyetértenek abban, hogy a családterápia és a mediátor bevonása sok esetben segítség a házaspárnak. Viszont patthelyzet alakul ki akkor, ha az egyik szülő nem hajlandó javítani a kapcsolaton, és nem fogadja el a segítséget. Ez a helyzet a gyerek számára is borzalmas.
