Tisztelt Szerkesztőség! Három felnőtt gyermek édesanyja vagyok, de közülük kettőt bármikor letagadnék.
Majdnem négy évtizeddel ezelőtt fantasztikus érzés volt, amikor feleségül mehettem életem szerelméhez, és gyermekekkel ajándékoztam meg. Minden nap próbálok rájönni arra, hogy a családi idillünk miért tört darabokra.
Lehet, hogy a legkisebb fiunkat túlságosan elkényeztettük, és ez vezetett oda, hogy úgy gondolja, bármit megtehet. Hogy minden jár neki, amit csak megkíván, legyen az sütemény, nő vagy autó, és az sem probléma, ha mindez valaki másé. Most éppen nemi erőszakért ül börtönben.
A lányunk igazán ígéretesen indult – ő volt a legidősebb, tiszta egyes bizonyítvánnyal ballagott el az alapiskolából. A középiskolát pedig már be sem fejezte. Másodikos volt, mikor barátja lett, és gyanús alakok társaságába került. Óriási sokk volt, mikor egy kora estén részegen esett haza. Iskola után egyre később ért haza (aztán kiderült, hogy nem is iskolában volt), majd egész hétvégékre eltűnt. A jegyei romlottak, év végén meg is bukott.
A nyári szünetben pedig kiderült: terhes. Megszülte a gyereket, de egy percig sem foglalkozott vele – a férjemmel neveltük fel a legidősebb unokánkat.
A szülést követően hiába próbáltunk a lelkére beszélni, kitartott a furcsa barátok mellett, és elköltözött otthonról. Hónapokig nem tudtunk róla. Mindig akkor bukkant fel, mikor szüksége volt valamire – legtöbbször pénzre. Aztán egyszer csak megint terhesen állított haza. Ígért fűt-fát arról, hogy megjavul, csak segítsünk, de szülés után újra lelépett. A gyerekét a középső fiunk és a felesége vette magához. Pár év eltelt azóta, és szült még két gyereket. Egyet az öccséék gondoznak, a másik pedig olyan komoly fogyatékosságokkal született, hogy intézetbe kellett adnunk, mert nem vagyunk képesek róla 24 órában gondoskodni.
A lányunk miatti stresszre pedig ráment a házasságunk – nem bírtam együtt élni a férjemmel, aki a történtekre az alkoholban kereste a megoldást. Nemrég pedig újra beállított a lányom, az ötödik unokámmal a pocakjában... Hol, mikor rontottam el? Mivel érdemeltem ki, amit a sors mért rám? Vagy egyszerűen csak csődöt mondtam anyaként?
I.
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
