Lassan ott tartunk, hogy a fél országnak van valamilyen titulusa. Van pár ismerősöm, aki a középiskolában majdnem megbukott. Azóta mindnyájan diplomások, elvégeztek valamilyen egyetemet.
Egyetemeinken rengeteg a „büfészak“. Anno így hívtuk a könnyen elvégezhető szakokat, hallgatóik ugyanis mindig az egyetemi büfében tanyáztak. Mióta a felsőoktatás finanszírozása ugyanúgy zajlik, mint a középiskoláké, azaz a diáklétszám alapján osztják a pénzt: minden megváltozott. Vannak egyetemek, ahova nehéz bejutni, sokat kell tudni a felvételin. Ám nem ez a jellemző, ma már a főiskolákon és egyetemeken is a fejpénz az úr. És lassan minden félreeső garázsban főiskola és továbbképző nyílik.
– A kvótarendszer bevezetése óta mindenki azért harcol, hogy több diákja legyen. Bárkit felvesznek, a színvonal egyre csökken. Ez aláássa az egyetemek és általában az oktatás tekintélyét. Ez nemcsak nálunk van így, külföldön is, ahol ugyanez a modell érvényesül. Merthogy ezt nem nálunk találták ki! – magyarázza egy egyetemi docens, aki 20 éve tanít. – Nagy különbségek vannak az egyetemek között. Nem mindegy, hogy van-e felvételi, vagy nincs. Az sem mindegy, hogy a felvételi csak a látszatra utazik, vagy valóban egy ROSTA, ami átszitálja, megszűri a jelentkezőket. Van még pár egyetem, ahol bizonyítani kell minden vizsgaidőszakban, minden szigorlaton, és az oktatók is elismert, címzetes tanárok, akik megkövetelik a tudást.
Csámpai Ottó, a Nagyszombati Egyetem docense „tömegegyetemnek” nevezi azokat az intézményeket, amelyeken egyáltalán nincs felvételi, illetve ahol évente kétszer is felvételt hirdetnek. A felsőoktatási intézményeknél ugyanaz a helyzet, mint a középiskoláknál: minél több a diák, annál nagyobb összegből tud az intézmény gazdálkodni. Így az egyetem azért pedálozik, hogy népszerű legyen a diákok körében. A diákok pedig mindig a kisebb ellenállás irányába mennek el: biztosan nem oda jelentkeznek tömegével, ahol sokat kell tanulni. Ezáltal a felvételi olyan, amilyen, vagy nincs is. Így hígul fel a hallgatóság. Míg egykor diploma csak a legjobbaknak járt, mára nincs fedezete, mert nincs mögötte valódi tudás. Elértéktelenedett. – Tisztelet a kivételnek – mondja Csámpai Ottó. Mert azért vannak még rangos intézmények, csak meg kell őket különböztetni a „diplomagyáraktól”.
– Nem titok, hogy a szlovákiai oktatás mély krízisben van. A legnagyobb problémát a teljes érdektelenségben látom. Talán, mert a helyzet mindenkinek megfelel?! Elég megnézni a finanszírozást: az oktatásügy az egészségüggyel és a kultúrával karöltve az utolsó helyen kullog. Az elégedetlenség beférkőzött az egyetem falai közé, egyre több a pályaelhagyó. Azok a tanárok pedig, akik maradnak, félnek beszélni – mondja Rožňo Jitka, aki 10 éve tanít egyetemistákat.
Jó recepthez jó alapanyag? Nem kell ahhoz nagy matektudás, hogy lássuk: Szlovákiában túl sok a felsőoktatási intézmény. Az 5,4 milliós országban az idei iskolaévben 35 felsőoktatási intézmény, 115 kar (és összesen 3194 tanulmányi program) működik. 99 140 diák jár nappali képzésre, s további 16 495 diák tanul távutas képzésen. Régen, ugye, elsősorban a gimnáziumi érettségivel rendelkezők közül szemezgettek az egyetemek. Ma európai uniós jelszó, hogy „mindenki” jogosult a diplomára. Ma egy érettségizett gázszerelő is bejuthat a szociológiára. Az egyik adjunktus riportalanyom elárulta, hogy ők a pincér-szakácsokat a fizetős távutas képzésre veszik fel. Nem éppen önzetlen indokból: fizessenek, ha már vesződnek velük, mert akkora hiátusok vannak a felkészültségükben. Ma a főiskolákon és az egyetemek padjaiban kitanult kozmetikusokat, varrónőket, gépészeket is találunk. Ők általában valamelyik humán szakra nyertek felvételt.
A másik nagy kérdés: a mai hallgatók hogyan boldogulnak a megszerzett diplomájukkal vagy szakképesítésükkel? Szükség van-e annyi médiamunkásra vagy szociális munkásra, mint amennyit ma a főiskolák és az egyetemek kiképeznek? Az oktatási minisztérium tavalyelőtti felmérése szerint mára elég kozmetikust, virágkötőt, fodrászt, szakácsot és pincért képeztünk ki. (Miközben a valóságban: jó éttermek is hiába keresnek pincért, nincs jelentkező.) Az idegenforgalom, a marketing, a gazdasági informatika is népszerű szakok, restaurátor és dizájner is van elég. Kevés viszont a geológus, a geotechnikus, a gázszerelő és -javító, a molnár, a pék, az elektromechanikus, a kémikus és a biokémikus. És még sorolhatnánk.
– Vissza kéne állítani a szakmák becsületét. Az állam is kezd rájönni arra, hogy a szakközépiskolákat kéne támogatni, mert bizonyos mesterségek kiveszőben vannak. Pont azok, amelyek a mindennapi élet olajozott működését biztosítják – fejtette ki véleményét Szokol Dezső, aki Gútán magán-szakközépiskolát működtet. Tőlük is sokan jelentkeznek főiskolára, egyetemre, ám közel sem szakirányú továbbképzésre. Szóval, nem biztos, hogy mindenkinek diplomával kellene rendelkeznie. Ki fog akkor kenyeret sütni, marhát vágni, villanyt szerelni? Ma mindenki menedzser akar lenni (talán, mert senki nem tudja, mit csinál egy menedzser), miközben mesteremberekből országos, mára bevallott hiány van.
Riportalanyaim megegyeztek abban, hogy a felsőoktatás felhígult, olyan diákok ülnek az egyetemi aulákban, akiknek nincs meg az általános műveltségük. Ami, ugye, alapvetés lenne egy egyetemi diploma megszerzésénél. – A hallgatók jó része a nagyon egyszerű dolgokat sem érti meg. Az a baj, hogy a középiskolai oktatás színvonala nagyon csökkent – folytatja Csámpai Ottó docens.
Lampl Zsuzsanna egyetemi docens az egyik problémát abban látja, hogy a hallgatók nem is tudatosítják hiányosságaikat. Olyan légkör alakul ki, hogy minek az elméleti ismeret, a gyakorlati jártasság az igazi. – Csakhogy az egyetem pont attól egyetem, hogy az elméleti tudásra épít. Akinek csak a gyakorlati tudás kell, az ne menjen egyetemre! – mondja Lampl Zsuzsanna. – Az egyetemen a szakok tudományágak szerint csoportosulnak, s elmélet nélkül nincs tudomány. A tanár aztán kénytelen lejjebb vinni a követelményeket, mert a vizsgán nem szórhatja ki az évfolyam háromnegyedét, hiszen ezzel megszüntetné a szakot. Ám az is demotiválja a diákot, ha azt látja, hogy kis vagy szinte nulla teljesítménnyel is diplomát lehet szerezni.
A jövő: hogyan tovább? Az Erasmus ösztöndíj a más, uniós országok társintézményeiben való továbbtanulást segíti. Vannak diákok, akiknek olyannyira megtetszik, hogy „Erasmus-függővé” válnak. Mit jelent ez? Azt, hogy nemcsak egy programon vesznek részt, hanem akár 3-4 „Erasmus-élményt” is abszolválnak. Nyílt titok ugyanis hallgatói berkekben, hogy érdemes kimenni, de csak az „élmény” végett. (Nemrégiben az egyik ismerősöm, aki Dániában tanult, eldicsekedte, hogy az órákra ugyan nem járt be, ám egy tetoválószalonban tűrhetően megtanulta a konyhanyelvet.) Igen, minél többet lát a fiatal, annál jobb. Gyakorolja az idegen nyelvet, önállósul, viszont mindezt az adófizetők pénzéből. (A programot európai uniós pénzekből támogatják.)
Szlovákiában a legfrissebb, februári adatok szerint az alapképzésben résztvevő diplomások közül 4 876 fő állástalan, míg a mesterképzést befejezők közül 22 006 fő keres munkát. A legtöbb állástalan diplomás közgazdasági, politológia, jogi és pszichológiai tanulmányokat végzett.
Sokan panaszkodnak, hogy bizonyos szakokra nincs piaci kereslet. Vajon mennyire szükséges, hogy egy szakra piaci kereslet legyen? – Az egyetem nem a következő félévre készíti fel az ifjúságot, ezért nem tud reagálni a gyorsan változó piaci helyzetre. Sokakkal ellentétben én nem gondolom, hogy az egyetemnek ez a feladata. Olyan sosem volt, hogy minden végzős a szakmájában helyezkedett el. Még az én időmben sem – osztja meg velünk véleményét Lampl Zsuzsanna. Rožňo Jitka megjegyzi: főként a humán szakokat kritizálják, hogy nem jövedelmezőek, nem hajtanak hasznot, míg a természettudományokat és a technikai irányultságot a piedesztálra emelik. Ez egyoldalú hozzáállás, hiszen „humánumra” is szüksége van a világnak, nem lehet mindent csak pénzben mérni. Persze, fontos, hogy ne legyen humán szakosokból akkora túlképzés, mint most van. – A felsőoktatásnak teljes megújulásra volna szüksége, a diákszámot is limitálni kéne – mondja az egyik egyetemi adjunktus. – Felsőoktatásunk ezer sebből vérzik!
Peternai Zsuzsanna gimnáziumi igazgató (Érsekújvár) az utóbbi években azt tapasztalja, hogy inkább csak a közepes és gyengén teljesítő diákjaik jelentkeznek tanári szakra. Régen ez is másképp volt. – A közepes diákból még lehet jó tanár. • Ám a gyengébb diákot, aki minden tantárgyból gyengén teljesít, már nem tudom elképzelni a katedrán – osztja meg tapasztalatait az igazgatónő. • Aki tanári pályára adja a fejét, annak tudnia kell, hogy nagy a felelőssége: kezében van a jövő generációjának nevelése, és a tudás átadása. • Ez komoly és felelősségteljes hivatás. A bérszínvonal, persze, nem ezt tükrözi. • Ezért van az, hogy az okos diákok többsége inkább választja az informatikát vagy a közgázt, mint a pedagógiát. Ördögi kör ez!
Ando Krisztina
Egy menedzser mondja: általában folyamatosan több termelő és vendéglátós cégbe keresünk munkaerőt. Pár éve, ha meghirdettünk egy recepciós állást, főleg médiaszakosok, marketingesek és szociális munkások jelentkeztek. Lassacskán olyan érzésem volt, hogy itt minden tévés karrierről álmodozó fiú és lány zöld utat kapott, a szociális munka szakot pedig azok választják, akik nem akarnak sok munkát fektetni a diploma megszerzésébe. Ma odáig jutottunk, hogy pultos-recepciósnak hungarológusok jelentkeztek. Mint kiderült, túlképzés van belőlük, hogy a többi humán diplomáról ne is beszéljek. (A múltkor egy régész jelentkezett be, aki panaszkodott, hogy kis falujában nem tud elhelyezkedni. Mondjuk, ezen nem csodálkoztam.) A valóság és az álommunka között tehát széles a szakadék. Egy biztos: egyetemeink és főiskoláink nem az életnek képezik a diplomásokat. Olyan szakokat nyitnak, amelyekkel nem lehet munkát találni. Vagy talán úgy gondolkoznak az egyes egyetemek, hogy a szél a pelyvát kifújja, s a mag máris meg van pucolva. Ámde mi lesz a pelyvával? Mennyi sok pénzbe kerül a felesleges diplomások kikupálása az államnak, az összetört szívekről nem is beszélve. Arról nem is szólva, hogy rengeteg pozícióra hiába keresünk szakembert, egyszerűen nem képeznek vagy nem megfelelő szinten.
–nagyvendégi–
