„Gyere, kisfiam, terítsd meg az asztalt”– mondjuk, de az előbb még mellettünk álló gyereket sehol sem látjuk. Benézünk a nappaliba, és kővé dermedünk. Tízéves fiunk a szőnyegen fekszik furcsa pózban, görcsbe rándulva.
"Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!"