Presinszky Király Ágnes (40, Feketenyék) az a fajta ember, aki pedagógusnak született. Mindene megvan, amire gyerekkora óta vágyott: boldog család, kertes ház. Ha az élet mégis elé gördít valamiféle akadályt, azon ellentmondást nem tűrő természetével lendül át. És persze a sütéssel, ami az egyik legjobb családi elfoglaltság! Lássuk, hogy készíti kicsik és nagyok kedvencét, a puha és omlós zserbót, ami a Presinszky családnál egyetlen karácsonyon sem hiányozhat az ünnepi asztalról!
Hogy miért szeretjük a zserbót? Talán a ropogós dió miatt. Vagy az aranylón fénylő baracklekvár csábít el bennünket? Az is lehet, hogy a sütemény tetején huncutul csillogó csokimáz a ludas, ami a szánk sarkában maszatos nyomot, a szívünkben pedig boldogságot hagy. Ezen vitatkozhatnánk, az azonban biztos, hogy karácsonykor az egyik sztárdesszertünk a zserbó. Az ínyencség hagyományos változatát Presinszky Király Ágnes magyar–történelem szakos tanárnő készítette el nekünk.
Presinszky Király Ágnes
Ágnesék házában mindenkinek saját kuckója van, most mégis a konyha az otthonuk lüktető szíve. Itt beszélgetünk egy kancsó tea mellett, miközben fia riportot ír magyarórára, lánya pedig – idősebb testvér lévén – felügyeli öccse munkálkodását.
– Elárulod, miért olyan kedves a szívednek a zserbó?
– Gyerekkorom egy régi karácsonyán anyukám letett a család elé egy nagy tepsi zserbót. Annyira finom volt, hogy még most is érzem az ízét! Később azonban hiába rágtam anyu fülét, hogy süsse meg újra, egyik próbálkozás sem sikeredett olyan jól, mint az első. Idő közben felnőttem, s magam kezdtem kutatni a tökéletes zserbórecept után. Próbálkozások követték egymást, de mindegyikkel volt valami probléma. Míg egyszer rá nem találtam az igazira! Ez volt az: a nagybetűs zserbó, gyerekkorom karácsonyáról! Tíz éve már, hogy a családnak ezt készítem.
– Mennyire látod igényesnek a receptet?
– Nem mondanám nehéznek, de sok függ attól, mennyi gyakorlatunk van a konyhában. A legfontosabbnak egyértelműen a hozzávalókat tartom. A házi baracklekvártól, a vajtól (nem a margarintól!) és a friss diótól lesz igazán finom a zserbónk. Mi minden nyáron főzünk be lekvárt, és a süteménybe frissen darált, házi dió kerül.
„Sokkal egyszerűbb lenne boltban beszerezni a hozzávalókat, ám akkor a végeredmény közel sem lenne hasonló! Ezért azt tanácsolom, hogy ha nincs is diófánk az udvaron, vásároljunk pucolt, házi diót ősszel, az út menti árusoktól.”
– Cukorbetegséged van, melynek ellenségei az ünnepi finomságok. Ilyenkor kirúgsz a hámból vagy azért odafigyelsz a cukorbevitelre?
– Mindent, amit lehet, cukor nélkül készítek. A zserbóról sem kell emiatt lemondanunk! Általában teljes kiőrlésű liszttel dolgozom, s nyírfacukrot használok répacukor helyett. Azzal viszont számolni kell, hogy a cukorpótlók más-más mértékben édesek, és sütés közben sem feltétlen viselkednek úgy, mint ahogy azt a répacukortól megszokhattuk. Cukorbetegként a mentes süteményekből sem ehetünk mértéktelenül, viszont sokkal nyugodtabb lelkiismerettel kaphatunk be egy-egy szeletet belőlük.
– Nálad a karácsonyi sütés ráhangolódásnak számít, vagy inkább az anyukai munkakör része?
– Kifejezetten szeretek sütni! Ez a tevékenység az egész családot összefogja. Ilyenkor „befogom” a gyerekeket és az apukájukat, s közösen teszünk-veszünk a konyhában. A lányom gyúrja a tésztát, a fiam keveri a krémet, közben beszélgetünk, zenét hallgatunk, vagy éppen követjük az aktuális sportközvetítéseket. A közös munkát még akár terápiának is felfoghatjuk, hisz sütés közben a mélyebb dolgokról – érzésekről, iskoláról, barátokról – is tudunk őszintén beszélgetni. Látom azt a tendenciát, hogy karácsony közeledtével sokan elmennek otthonról, és szállodában töltik az ünnepeket. Nem akarnak a konyhában sürgölődni... Pedig egész évben ez az egyetlen olyan időszak, amikor kicsit lelassul a világ, és együtt lehet a család! Nekem ez a vándorlás nem szimpatikus: kiöli a karácsony varázsát…
– Más sütemények szempontjából is inkább hagyománykövetők vagytok?
– Mi teremtjük a hagyományokat. Ami ízlik a családnak, az bekerül a tradíciók közé. (Mosolyog.) Karácsony közeledtével meg szoktam kérdezni a gyerekektől, idén milyen édességeket ennének, majd készítünk egy listát, melyre rákerülnek a leginkább óhajtott sütemények. A zserbó egy ideig nem tartozott bele a repertoárba, ám a felfedezett recept annyira ízlett a férjemnek és a gyerekeknek, hogy most már minden évben kötelező eleme az ünnepi asztalunknak.
– Az ünnepi asztal összességében is kiemelt szerepet kap nálatok?
– Igen! Kicsit olaszos család vagyunk: imádunk közösen enni. A karácsonyi ételek viszont minden évben ugyanazok: aszalt szilvás borsóleves, fonott sós lepény és krumplisaláta rántott ponttyal. Ezt otthonról hozom. A férjem Zoboraljáról származik, ott is vannak különleges szokások. Például: annyifelé vágnak egy almát, ahányan vannak, és mindenki eszik belőle. Ez megmutatja, milyen lesz az illető egészsége a jövőben: ha jó almadarabot kapott, jó, ha rosszabbat, akkor aggódhat. A karácsonyi vacsora előtt mindig felolvassuk Jézus születésének történetét, s mivel elég muzikális család vagyunk, énekelni is szoktunk a fa körül. A szüleimet, testvéreimet szintén meglepjük egy-egy karácsonyi dallal.
– Pedagógusként diákok hadával vagy körülvéve nap mint nap. Hogy látod, más családoknál mennyire élnek még a közös programok?
– Általánosságban, sajnos, hiányoznak a közös családi programok. A gyerekek sokat számítógépeznek, amit nem vethetünk a szemükre, hiszen ez a generáció már ebben nőtt fel. Nekik ez a hobbi, s nem pedig az, ha az udvaron játszanak vagy a többi gyerekkel „bandáznak”. Ugyanakkor azt gondolom, ha egy családban a szülők törekszenek a közös időtöltésre, akkor a gyerekek is rá fognak kapni az ízére. A legkisebbekkel is éreztetni kell, hogy jó és fontos, amit csinálnak! Még akkor is, ha eleinte egy-egy ilyen időtöltés plusz munkával jár nekünk.
Karácsonykor egyébként is különösen fontosak a közös családi hagyományok, hiszen ezek adják meg a gyerekeknek a stabilitást. Így, ha majd egyszer kirepülnek otthonról, nem üres szívvel mennek…
– Te kitől tanultál meg sütni?
– Apukám nagyszerű szakács: imád főzni, a gasztronómia szeretetét tőle hozom. Ha valamiféle konyhai vészhelyzettel találom magam szembe, a mai napig tőle kérek segítséget. Sütni viszont magamtól tanultam meg. Utánaolvastam a technikáknak, s rengeteg receptet kipróbáltam. A jókat eltettem, a rosszakat elvetettem. Én ugyanis azt vallom, hogy sütni könnyű, csak jó recept kell hozzá! Meg persze, egy kis gyakorlat a kezünkbe. Azt ugyanis csak a rutin hozza meg, hogyan kell megfelelően megsütni a tésztát vagy kikeverni a krémet. S persze az sem magától értetődő elsőre, hogy mitől lesz szép fényes a csokimáz. Amikor az új házunkba költöztünk a férjemmel és a gyerekeinkkel, sokat kellett tanulnom ahhoz, hogy minden gördülékenyen menjen, és örömteli legyen a háztartás.
– Azt mondják, a kétkezi munka jó hatással van azokra, akik szellemi tevékenységet végeznek. Ezt te is tapasztalod?
– Igen! Sokszor, amikor összegyűlik a papírmunka és az iskolai javítanivaló, a sütést hívom segítségül. Így kéthetente biztos, hogy kerül valamiféle finomság az asztalra. (Sütnék én hetente is, de akkor talán kicsit sok lenne az édességből.) Most egyébként épp a mézeskalács sütésére készülődünk! A gyerekek imádják díszíteni, főleg, mióta a klasszikus formák – csizma, karácsonyfa, hópehely, csillag, rénszarvas – mellett a pingvin, a kutya és a traktor is felbukkantak. Ezek idén is mókásan mutatnak majd a tányéron a többi hagyományos mézes – meg persze zserbó – között!
HAGYOMÁNYOS ZSERBÓ – AHOGY ÁGNES KÉSZÍTI
Hozzávalók a tésztához:
500-550 g liszt
300 g vaj
80 g cukor
2 db tojás
1,5 dl tej
15 g élesztő
csipet sütőpor
csipet só
Hozzávalók a töltelékhez:
1 l sárgabaracklekvár
200 g darált dió
150 g cukor
Hozzávalók a mázhoz:
300 g cukor
4 ek. holland kakaópor
1 dl víz
100 g vaj
Elkészítés:
Langyos tejbe teszünk egy csipet cukrot, és hozzámorzsoljuk az élesztőt. 15 percig hagyjuk pihenni. A lisztet összemorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk az élesztős tejet, a cukrot, a tojásokat, a sót és a sütőport. Alaposan összegyúrjuk a tésztát, majd letakarjuk, ezután egy órán át hűvös helyen pihentetjük. Közben ledaráljuk a diót, majd hozzáadjuk a cukrot. Ezt félretesszük. A tésztát három egyenlő részre osztjuk, és olyan méretű téglalapokat sodrunk belőle, amekkora zserbót szeretnénk. Legjobb, ha már az elején kigondoljunk, mekkora tepsivel dolgozunk.
Az első tésztalapot alaposan megkenjük lekvárral, megszórjuk dióval. Erre rátesszük a második tésztát, ugyanúgy lekvározzuk, diózzuk, majd az utolsó tésztát is ráhelyezzük. Pihentetjük a sütit 60 percig, megszurkáljuk, aztán 170 fokon, körülbelül 25 perc alatt aranybarnára sütjük. Ha kihűlt a süti, elkészítjük a csokis bevonatot. Vastag fenekű edényben, közepes lángon felforraljuk a vizet, a cukrot és a kakaót. Folyamatosan keverjük, míg elolvadnak a cukorkristályok. Ekkor levesszük a tűzről, és elkeverjük benne a hideg vajat. Még forrón a zserbó tetejére öntjük. Másnap szeletelhetjük.
