Dunaszerdahelyen a Karcsai úti telep az, ahonnan nem vezet már út a mi világunkba. Ahol a gyerek úgy nő fel, hogy már az anyatej előtt megkapja a szert.
A Karcsai úti roma telepet nemrégiben a terjedő sárgaság miatt kapta fel a sajtó. Ide is kijárt még pár éve egy gömöri lány, Tóth Zsuzska, aki tizenöt évig cigánymissziót végzett a magyar vidékeken.
A lakótelepen délelőttönként áll az idő. A fodrászlány, akihez járok, gyakran az ajtóban vár, ott cigarettázik. Néha csatlakozik hozzá egy roma lány a Karcsai úti roma telepről, akkor ketten szívják a cigit.
A roma lány szeme versenyt izzik a kezében tartott füstrúddal, közben a párját nézi, aki a ruhászsákokkal megpakolt szemeteskukában guberál. A pasi a szakállába motyog, mit mennyiért ad majd, mert a telepiek nem mosnak (miben, mivel?); a tetvek miatt inkább lecserélik a ruhát.
Ma viszont a fodrászlány észreveszi, hogy megnőtt a roma nő hasa.
– Terhes vagy? – kérdi kíváncsian, majd kapcsol. – És a cigi? Nem árt a babának?
– Jaj, az nem számít! – mondja a roma lány. – Úgyis leadom. Ez már a hetedik lenne...
A telepen terjedő sárgaság felhívja a figyelmet arra, hogy semmiféle koncepció nem létezik a városban a romatelep jövőjét illetően. Dömötör Ede szociofotói Kassán, Gömörben és nálunk készültek.
