Tóth Zsuzska a Vály-völgyből származik, a családias hangulatú kis Gergelyfaláról. Ha az ember szóba elegyedik vele, felderül a szíve, mert ebben a lányban ragyog a szeretet.
Egy szép gömöri lány és 15 év cigánymisszió. (*Misszió jelentése: a hit terjesztése. Általában minden vallás tagjai kötelességüknek érzik, hogy terjesszék a hitüket, és másokat is meggyőzzenek. A misszió latin eredetű szó, küldést jelent.) A fordulat után működött Jókán egy Uwe Martin Schmidt nevű német misszionárius lelkipásztor, aki a roma közösségekben is szolgált. (Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el.) A kilencvenes évek elején segélyszállítmányokat szervezett hozzánk, majd letelepedett Jókán a családjával, ahol missziós központot épített ki, az egykori kastélyban pedig gyermekotthont. Az ő támogatásával jelent meg a Biblia egyes részeinek roma fordítása.
Tóth Zsuzska őt tekinti elődjének. Tájékozódás közben átnézte a református mellett az evangélikus, baptista, pünkösdi egyházak anyagát, beszélt a missziók referenseivel. Mint mondja: a misszió maga a Krisztushoz vezetés és a gyülekezetplántálás.
Életrajz
Tóth Zsuzska (39) a Vály-völgyből származik. A középiskolát a losonci pedagógiai óvónőképzőben végezte. A rajz, a zene, a hangszerek és a mozgás végigkísérték ezeket az éveket, hálás ennek a remek iskolának a szakmai útravalóért. Innen Komáromba vitt az útja, magyar–hitoktató szakon végzett. Az aktív tapasztalatszerzés során volt olyan év, hogy hat komáromi intézményben is tanított hittant: a Selye János Gimnáziumban, a Marianumban, alapiskolákban, óvodákban is. Jelentkezett diakóniára, szeretetszolgálatra is, mert érdekelte őt például a felvidéki árvaházak története (az 1900-as években még egyházi árvaházak voltak, csak kevés irodalmuk van). Tóth Zsuzska szolgált, keresett, de végül a missziológián talált magára.
Tóth Zsuzska munkája nem tartozik az irigyelt hivatások közé. Teréz anyát tiszteljük, de mi azért nem akarunk utcán fekvő betegeket, illetve elhagyatottakat pátyolgatni. Mert az nehéz, mert az lehúz, azzal nem lehet villogni az Instán. (Bár aztán ki tudja...) Ha a mai embernek nekiszegezik a kérdést, akar-e dolgozni kevés pénzért 15 évig a legkülönfélébb helyeken, a legtöbben nemet mondanának. Zsuzska, ez a szép gömöri lány mégis igent mondott.
– Miért? – kérdezzük tőle. Zsuzska ugyanis az elmúlt 15 évben cigánymissziót végzett Felvidék-szerte.
– A segítői hivatás anyukám vonala – válaszolja Zsuzska. – De olyan természetesen lett az én életutam is, ahogyan tavasszal kirügyeznek a fák. Anyukám segítőkész ember, bennem teljesedett ki az ő elszántsága.
– Mégis hogyan alakul ki az emberben a segítés utáni mély vágy?
– Az ember lát, tapasztal. Csak akkor tudatosítottam mélyen, milyen ritka kincs az egymást megtartó család, mikor tanítani kezdtem Komáromban. Sok gyerek szülei elváltak: s ekkor értettem meg, hogy nem magától értetődő a szorosra font családi védőháló. Én addig a szétválasztottságot egyáltalán nem ismertem. Mi otthon mindig együtt ettünk, ünnepeltünk. Nem hallottam otthon hangos vagy csúnya szót. Szüleim egymás kezét fogva dolgoznak a családi vállalkozásban, tejfeldolgozással foglalkoznak. Édesapám csodálatos, béketűrő, szűkszavú ember, de ha mond valamit, akkor azt egy életre elteheted magadnak.
Az istenhitem is a családból jött. Nem tanult vallásosságot láttam magam körül, hanem a megélt hitet: láttam a szüleimet, nagyszüleimet Bibliát olvasni, imádkozni. Aki ezt kisgyerekként megtapasztalja, s később meg is érti, tudni fogja, hová tegye le a terheit: a kereszthez.
– Sok fiatal nehezen választ pályát. A te utad egyenes volt?
– Misi, a bátyám Komáromba járt az oda kihelyezett Corvinusra, s nekem is megtetszett a miliő, a város. A magyar–hitoktató szakot ezért választottam, a végén pedig doktori képzésre jelentkeztem missziológiából. Közben azért kacérkodtam sok mindennel, például aerobikedző kurzusra jártam Pestre. Ez sok energiát adott, s arról álmodoztam, hogy majd a testmozgással fogok pénzt keresni, főállásban pedig hitoktató leszek. Egy szerencsétlen baleset aztán véget vetett a fitneszkarrieremnek – gerincsérvem lett.
– A laikus annyit tud, hogy a misszió térítést jelent. Hogyan találkoztál a cigánymisszióval? Olyasmit meséltél, hogy lúdbőrös találkozás volt...
– Elhívtak Udvardra bibliaórát tartani. Nem értettem, miért nincs rá ember, de mikor megérkeztem, egy kedves cigány család várt. Minden vasárnap összeültek, énekeltek. A jöttömet úgy értelmezték, hogy „megjött a pap”. Még most is libabőrös vagyok, mikor ezekre a pillanatokra gondolok. Elmondták, milyen régóta imádkoznak azért, hogy jöjjön valaki, aki majd magyarázza nekik a keresztény tanítást. Itt kezdődött a kapcsolatom a cigány közösségekkel.
– A mai emberek többsége el sem tudja képzelni, hogy nem csupán Afrikában, hanem itthon is lehet missziót végezni.
– Én nagyon komolyan vettem a munkám, kutattam a szakirodalmat, összegyűjtöttem a jó gyakorlatokat. Fontos volt megértenem, hogy a cigánymisszió miben más, mint a többi missziós tevékenység.
– És mire jöttél rá?
– Hogy csak szeretni kell! A cigánymisszió attól rendkívüli, hogy a tanítást nem ugyanabban a kultúrkörben hirdeted, amelyikben benne vagy. Ez sokszor a komfortzóna teljes elhagyását jelenti, egy másik világot. Az ember pedig fél attól, amit nem ismer. Talán ez okozza a legtöbb nehézséget. Meg kell érteni egy másik népet, a traumáit, akár a testbeszédét, a babonákat, a családi hierarchiákat. Elmondhatom, hogy ma már sokkal többet tudok romológiából, mint sok roma! A fordulat egy evangélikus beás cigánytáborban történt, ahol egy cigány nő a következő dalt énekelte: „Uram, jövök eléd a nemzetért, a cigány népért könyörgöm...” S mikor másodszor is újrakezdte, már úgy énekel-te: „Uram, jövök eléd a nemzetért, a magyar népért könyörgöm.” Én hitoktatóként addig még egy református embert sem hallottam a cigányokért imádkozni, csak kárhoztatni őket. Azt kérdeztem: Hát imádkozunk mi a cigányokért?! Itt van ez a roma asszony, és a sajátja mellett a magyar népért is könyörög. Órákig sírtam utána, bár nem igazán tudtam, miért.
– Erre mondják, hogy elhívás történt?
– Igen. Ekkor kértem: „Uram, küldj engem, ha méltónak találsz rá.”
– Témánknál vagyunk. Ez nem az a munka, amelyikre bárki hajlandó lenne rátenni ez életét.
– Tátongó a hiány segítőkből, igen. Higgyük el, a cigányság nagyon éhezik az őszinte figyelemre és szeretetre, a befogadásra és elfogadásra. Az udvardiak, szentpéteriek, csataiak, akikkel dolgoztam, például annyira szerettek volna tartozni valahová – egyáltalán nem számításból. Tisztán akartak látni, mert egy halom babonás rárakódás, tisztázatlan kérdés, szertartás van jelen az életükben.
– Hol, merre jártál még a munkád során?
– Tanítottam speciális alapiskolában, ahol sok volt a cigánygyerek.
Általában romungrókkal dolgoztam, de voltak köztük lovári, később kárpáti cigányok is. Munkálkodtam Udvardon, Szentpéteren, a komáromi Harcsáson, a dunaszerdahelyi Karcsai úton...
– A Karcsai úton most felütötte a fejét a sárgaság, a helyiek félnek. Te soha nem féltél?
– Én még a kétezertízes években jártam oda, akkor még jobb volt a helyzet. Szerdahelyen konténerlakásokban laknak a romák, körülöttük temérdek a szemét. Havi egyszer jártunk ki Kudrna Marikával, éveken át. Ő egy árvaházból kivett többdiplomás cigány asszony. Vittük magunkkal a jó Isten szeretetét, tanítását, sok mesét, sőt egyszer egy evangelizációs zenekart is. Nem tagadom, néha rendőrök kísértek, de voltak csodálatos alkalmaink is.
– Az itteni ember, aki látja az utcasarkokon álló – sokszor terhes – roma nőket, nem hiszi el, hogy van remény.
– Nem tagadom a realitást. Láttam szörnyű dolgokat, láttam rosszindulatot, gonoszságot, láttam terhesen dohányzó kismamákat. Láttam őket, és láttam azt is, hogy valami kell, amibe kapaszkodhatnak, ami csak az övék. S ez lehet, hogy sokaknak egy szál cigi.
– Mindenhol lehet segíteni? Mindenkin?
– Nem. Nem mindenhol lehet. Megtanultam, hogy aki nem akarja, hogy segítsenek rajta, azon nem lehet. Ez minden emberre igaz a világon. Csak ott tudsz tenni, ahol nyitottság van. Ha ez nincs, bármennyi munkát ölhetsz bele, feneketlen kútba dobod. De azt tapasztaltam, hogy a legtöbb embernek csak meg kell fogni a kezét, és nem elengedni egy ideig. A cigánymisszió rengeteg munkát jelent, rengeteg apró cseppet a végtelen tengerben. Állandó kapcsolattartást és jelenlétet. Ám rengeteg barátot is szereztem a misszió által, akikért tűzbe tenném a kezem.
– Érezted úgy, hogy van értelme a munkádnak?
– A „nyugati” közösségek közül több is megerősödött a többéves munka által. Ennyit tudok, mert utána én visszakerültem Gömörbe. A református egyház ugyanis adományt kapott a cigánymisszió részére. Csodálatos módon, mivel hivatalosan az egyházunkban nem működött cigánymisszió.
– Miért éppen Gömör? Talán mert itt él a legtöbb roma, s innen származol?
– Igazából itt, Gömörben voltak nyitott gyülekezetek arra, hogy ilyen projektbe belefogjunk. A püspök úr többek között engem keresett meg azzal, hogy legyek a misszió vezetője. Ez 2012-ben történt. Később egy svájci protestáns segélyszervezettel kezdtünk együttműködni, pályáztunk gyerekprogramokra, gyerekházra Barkán, tanodára Csatán, táborokra. Négy-öt éven át öt-hat helyszínen működtünk. A nyaraim csak erről szóltak, táborból táborba mentem, nyaranta négyet-ötöt én is szerveztem. Fogalmam sincs, hogy voltam képes tíz év alatt majdnem negyven tábort lebonyolítani.
– Adtál, szinte soha ki nem apadó forrásként. Mit kaptál vissza?
– Sok szeretetet, igaz testvéreket Csatán, Simonyiban, Pálfalán, Barkán, Vígtelkén. A hála elképesztő. A hópehely, a kis rajz sok cigány kisgyermek ablakában még húsvétkor is kint van. „Zsuzska néni, emlékszik, mikor ezt csináltuk?” Ők értékelik azt is, ami nekünk természetes. Volt, hogy egy volt ifisem hét év után felhívott karácsonykor, és a hároméves gyereke elénekelte azt a dalt, amit én tanítottam az apjának anno. Leírhatatlan érzés. A barkai Biztos Kezdet Gyerekházban jó pár dolog van, amit egy ott szolgáló cigány nőtestvér adakozott. Sokakban az adni vágyás erősödött meg. Volt persze irigy féltékenység, intrika is bőven, de aki bármilyen munkába fiatal nőként beleáll, mind találkozik ezekkel. De végül beengedtek. Beengedtek a házaikba és a szívükbe is. Megnyíltak.
– Mi a titka a sikeres missziónak?
– Készítettem egy rövidített változatot a doktori munkámból a gyülekezetek számára. A címe Egy lépéssel közelebb. Ezt látom a helyes útnak: egy lépéssel menj közelebb, menj oda! Menj be! Ha képes vagy leülni, meginni ott egy kávét, megpuszilgatni a gyereket, megtöröd a jeget. Feltárulnak életek és emberek. Megérted azt is, miért stagnál az életük generációk óta, miért szenvednek ugyanazokban a függőségekben, mint a felmenőik. A roma lét egy más világ, mások a paramétereik. Az iskolakerülő hírében álló gyerekek minden missziós alkalmon ott voltak, úgy kellett őket „hazaverni”. Ők ugyanis a legtöbb iskolai környezetben nem elég jók, generációk óta nincs egy darab sikerélményük. Nincs, amit szeressenek az iskolán. Hisz sokszor még az iskola nyelvét sem értik. Hozzám azért jöttek, mert nem volt kötelező.
– Ki az, aki képes kiválni? Hogy látod?
– Sokan dolgoznak. Sok református roma dolgozik a környéken az építkezéseken a cigánymisszióból. Egy-egy család a nyomor ellenére képes tiszta ruhában iskolába küldeni a gyerekeket, holott otthon felváltva alszanak: valakinek állnia kell, mert nincs hely mindenkinek.
Én belehalnék olyan körülményekbe, melyek között ők túlélnek. Itt meg kell említsem a nagylelkű pozsonyi koreai gyülekezetet, amely több fiatalt segített és segít a mai napig főiskolai tanulmányaikban. Hála értetek!
– Említetted az iskola nyelvét. Mi a legnehezebb a diákoknak?
– Van gyerkőc, aki egy mukkot nem beszél se magyarul, se szlovákul. Az ő hibája lenne, hogy csak az anyanyelvén, cigányul tud?! Így hogyan készíthetem fel iskolaérettségre, így hogyan menjen át a teszteken...? Biztos, hogy a végén speciális iskolába kerül. Az iskolarendszerünk nem beszél cigányul. Ez az én véleményem. Köztünk él minimum 70-80 ezer magyar ajkú cigány ember, akik számára nincs bebiztosítva nemzetiségi óvoda, iskola. Sokuknak a magyar is csak a második nyelve, mert az anyanyelve cigány. Szerintem a romológia oktatásának is a pedagógusképzés részének kellene lennie, hiszen nincsenek információink arról, hogyan kell ezzel a közösséggel dolgozni. Márpedig dolgozunk velük. Homogén masszaként kezeljük őket, pedig egyáltalán nem azok.
– Mi lehet itt a misszió célja?
– Az, hogy szeressenek összejönni, játszani, nevetni, énekelni. Az anyukákat könnyű bevonzani, alig várják, hogy kézműveskedjenek. Persze néha meg kellett mutatni, hogyan kell kinyírni egy kört. Ezt a tudást nem tudják átadni a gyerekeiknek, mert nekik sem adta át senki. Az ember nem képes felfogni, mi az, mikor nincs. Ha nincs fürdőszoba, nincs íróasztal, nincs toll, se ágy, se könyv. Csak ha látja, éli. Az megdöbbent.
– Abbahagyod a munkát. Miért?
– Ezt a munkát most 15 év után le kellett tennem. Más életfeladatom lesz. Ámde nem az lennék ma, aki vagyok, ha ezt a 15 évet máshogyan élem. Isten a cigányokat nagyon szereti. Én láttam egy szem fecskét nyarat csinálni. És tudom, a mennyország tele van kutyából lett szalonnákkal. Istennel minden lehetséges. Soli Deo Gloria.
