Jöjjön velünk Rómába! Az Új Nő négynapos utat szervez az Örök Városba. Szállás egy négycsillagos belvárosi szállodában, és egy kedves helyi idegenvezető, a Rómában élő Lőrincz Anett kalauzol majd bennünket. A „helyit” kihangsúlyoznánk, mert Rómában nem mindenki lehet idegenvezető. Nagyon szigorú vizsgát kell hozzá tenni, a pályázók sok évig készülnek rá, s keveseknek sikerül.
Rómát látni és meghalni – szól a mondás. Aki egyszer is a földjére lépett, tudja, miről beszélünk. Ha mást nem, a Colosseumot és a Pantheont látni kell. S mellette mai arcát, a Vespán száguldó szép leányokat – és az isteni egyszerűséggel feltálalt olasz ételeket.
Megilletődött a pillanat, amikor a Campagna hullámzó fennsíkjából feltűnik a Szent Péter-székesegyház kupolája: opálosan lebeg a vibráló párában. Itt hát a legendás város, amely már nem is város, hanem szimbólum: az ókort, a világhatalmat, a kereszténységet, a pápaságot – és még mennyi más fogalmat jelképez! Közel háromezer éves világváros! Nem egy a többi között, hanem a világ városa, melynek története egy kicsit a világ történelme is.
Mi az, amit érdemes megnézni?
Mikor végre felmászunk a Capitolium lépcsőire, és lenézünk Rómára – lenézünk Olaszországra. Előttünk hever a „dolce vita”, a hétköznapok mézédes boldogsága. Az olaszok minden népnél jobban tudnak élni – és enni. A nap érlelte olasz paradicsom ízét nem lehet feledni, ahogy az Armani öltönyös szépfiút sem, aki ránk kacsint a sarkon. Albérletben lakik, bankszámlája mínuszban, de Armanit hord. Ez az a hely, ahol a STÍLUS minden.
Az ember a művészet intim közelségében él, a kis srácok a legutolsó faluban is egy legalább 14. században épült dóm árnyékában játszanak. Márpedig másképp látja a világot az, aki egy katedrális falának rugdossa a labdát. Itt a művészet és a vallás mindenki veleszületett ösztöne.
Szállóigévé vált egy középkori angolszász egyházi író, Beda Venerabilis mondása: „Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is." Valóban az örökkéalvóság hangulata árad az 1900 éves épületből. Joggal tekintik az antik Róma szimbólumának. Évszázadokig használták kőbányának. Középkori várak, reneszánsz paloták épültek tufaköveiből, de csak külső burkának egy részét tudták elfogyasztani. Az építmény áll rendületlenül.
Az aréna utolsó mártírja Telemachos szerzetes, akit agyonvert a felbőszült tömeg, mert a barbár szórakozás ellen prédikált. Ekkor szüntették be a véres mutatványokat.
Sok-sok száz évvel utána az egyik pápa azon a címen mentette meg az arénát a további pusztulástól, hogy a mártírok vérével öntözött kegyhelynek minősítette. (Az olasz történettudomány pedig újabban kétségbe vonja, hogy a Colosseumban vetették volna állatok elé a keresztényeket.)
Bár a kétezer éves arénát igencsak megcsonkította az idő, ma is alapul szolgál a legmodernebb technikával épülő sportcsarnokoknak.
Az ülőhelyek között sétálva nehezen tudjuk elképzelni, hogy hajdan üvöltő tömeg éltette a vadállatokkal és egymással farkasszemet néző, jobbára biztos halálra ítélt versenyzőket. Még tengeri csatákat is előadtak, és ilyenkor a színpadot vízzel árasztották el.
De az ókori technika még ennél is többre volt képes. Tévedés például azt hinnünk, hogy a nézők ugyanúgy ki voltak téve a kíméletlenül zuhogó esőnek, mint a mai bámészkodók: a több száz méter átmérőjű arénára ugyanis rossz idő esetén sátortetőt húztak!
A világ főtere
Rómát szeretni már csak azért sem nehéz, mert legfontosabb látnivalói jobbára bejárható sétákra vannak egymástól. A Colosseumtól indulva például alig tíz perc alatt a híres Forum Romanumon lehetünk. A hajdani Forum Romanum és a később folyamatosan hozzáépült császári fórumok pompás épületei, templomai és oszlopcsarnokai ma már csak képzeletünkben éledhetnek újjá.
Mindössze újabb pár perces séta, és a Capitolium dombon lehetünk. Igaz, a lépcsőzést sehogyan sem tudjuk megúszni. Pihenésképen megállhatunk a városalapító fivéreket, Romulust és Remust szoptató anyafarkas szobránál. A domb tetejére érve a néhány éve felújított, csillag alakú téren találjuk magunkat, melyet Michelangelo tervezett.
Pucci lányok: az olasz divat mindenható
Róma írógépe
A téren átsétálva 124 lépcsőfok vár ránk, de szerencsére lefelé. A Capitolium főlépcsője szintén a reneszánsz mester tehetségét dicséri.
Szökőkutak városa
A Piazza Navona sokak szerint Róma leghangulatosabb tere, melynek középpontjában a Fontana dei Quattro Fiumi barokk szökőkút áll. Az ókorban hatalmas stadion állt ezen a helyen, a középkorban lóversenyeket és vízi játékokat rendeztek itt. Manapság az este a Navona virágkora: késő délutántól fokozatosan megélénkül a tér, hiszen ez a portré- és tájképfestők, az utcai zenészek, a bűvészek ideje. Tűznyelők és labdadobálók szórakoztatják a közönséget, s ha a festők palettáit már végignéztük, van esélyünk, hogy a szomszédos utcácskák valamelyik hangulatos vendéglőjében helyet kapunk.
Nemcsak a teraszok vonzanak, hanem az igazi, kemencében sült olasz pizza illata is. Aligha érdemes sokáig válogatnunk, majdnem mindegy, hol kóstoljuk meg: méltó koronája a gazdag látnivalókkal zsúfolt napnak…
A malomkő méretű vacsorát azonban érdemes lesétálni. S mintha a várost is sétára tervezték volna, nem messze találjuk az ókori Pantheon épületét és további híres szökőkutakat. Híres látnivaló még Spanyol lépcső, mely olyan, mint egy nagy, örökké játszó ókori színház. Mintha a széles lépcsőfokokat nem is közlekedésre alkották volna, úgy sorakoznak rajta a pihenő turisták.
A vonzerő titokzatos hatására az ember újra és újra visszavágyik ide. És ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Fontana di Trevi legendája: úgy tartják, hogy ha az ember távozáskor a kútnak hátat fordítva pénzdarabot dob a vízbe, bizonyosan visszatér az Örök Városba. Hogy a babona működik jól, vagy maga Róma bír örök hatalommal felettünk, nem tudni.