Az adományozás igen szép emberi cselekedet, és ünnepek táján szinte mindenkit megérint az érzés: de jó lenne jót cselekedni valakivel!
Miért jó adni? A bibliában is benne van, hogy szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat. Karácsonykor ez valahogy könnyebben megy. Mert ilyenkor több bennünk az irgalom és a könyörület. A napi rohanásban kicsit megállunk, körülnézünk, és hirtelen meglátjuk, hogy milyen is ez a világ körülöttünk. Év közben rohanunk, hogy ne nélkülözzön a családunk, hogy fedél legyen a fejünk felett, és hogy szép legyen a karácsonyunk.
A nagyszarvai kastélyban székelő idősek otthona
Az Új Nővel bejártuk a Csallóköz idős- és szociális otthonait. Szerettünk volna egy kis varázst csempészni az otthonok lakóinak csendes napjaiba, hiszen, mint tudjuk, a vírusnak köszönhetően teljesen el vannak zárva a külvilágtól. A családok és ismerősök nem látogathatják meg őket. A magányos időseket sem szabad magukra hagyni, különösen ebben az ünnepi időszakban. Sokszor nem is a nélkülözés az ő nagy bajuk. Egész egyszerűen csak társaságra, emberi melegségre és jó szóra vágynak. Egy-egy apró ajándék csodákat művelhet, azt érezteti, hogy nem felejtettük el őket, gondolunk rájuk.
Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Centrum (Nádszeg)
Idősek otthona (Dunaszerdahely)
Idősek otthona (Bős)
Gyermekek és Felnőttek Szociális Otthona (Pozsonyeperjes)
Gyermekek és felnőttek szociális otthona (Medve)
Aranyosi Ervin: Idős szív is adni képes
Tudod, az idős is tud szívéből adni,
képes szeretettel jó ember maradni!
Nincs szüksége pénzre, fényes gazdagságra,
másokra van gondja, nem saját magára.
Szeretetét szórja szerteszét a Földön:
– az öröm, a jóság majd így öröklődjön!
Lehet bármily fáradt és öreg a lélek,
példát tud mutatni: – Nézd, még mindig élek!