A karácsonyi bulik, a céges évzárók izgalmas pillanatait vettük górcső alá, avagy mi van, ha a buli elszabadul?
Azt hiszitek, nem merem?! – kiáltott fel Péter, az IT osztály vezetője, és egy óriási lendülettel az asztal tetejére ugrott. Tett néhány komikus, pillangóúszásra emlékeztető karcsapást, majd felkapta a keze ügyébe kerülő első whiskys üveget, és mintha az mikrofon lenne, énekelni kezdett.
– Szánd meg hát szomorú szívem, úgysincs más vigaszom nekem, jöjj el hát, jöjj el hát, hogy egy összetört szívet megragassz! – A spontán produkciót hangos röhögés és fütyülés kísérte, még a DJ is felfigyelt a vadul táncoló, Mikulás-sapkás mérnököcskére.
– Gyerünk, gyerünk! Bátorítsátok a srácot! – provokálta vigyorogva a többieket, akiket nem kellett biztatni, mivel volt a kalapjuk alatt. Péter pedig lubickolt a hirtelen jött dicsőségben, és nemsokára teljesen elveszítette maga fölött a kontrollt.
– Darabokra törted a szívem! – üvöltötte Bergendy örökzöldjének refrénjét, majd az inge gallérjához nyúlt, és egyetlen mozdulattal letépte magáról a királykék műselymet. A lepattanó gombok szanaszét repkedtek a teremben, pár közülük célba ért: pont Nórát, az igazgatónőt találta mellbe. A munkában mindig halk szavú, a civil életben mindig szelíd IT-guru rögtön tudta, hogy mutatványával túllőtt a célon – ezért bűnbánó ábrázattal megindult felettese felé. Ám az asztal és a padló közti szintkülönbséget rosszul mérte fel, és a következő másodpercben hasra esett, mint egy zsák krumpli. Egy szó, mint száz, bokatöréssel végezte...
Mit mond a statisztika?
Mert már ilyen is van a jelenségről. Péter esete ugyanis nem egyedülálló, mindenki tud egy történetet a rút kiskacsáról, aki a karácsonyi bulin hattyúvá változik. Vagy fordítva. A magából kiforduló, tettei következményével nem törődő munkatárs megszokott fazon a mai céges partikon. A Forbes 2018-as statisztikái szerint az alkalmazottak 60%-a tapasztalta már, hogy valamelyik kollégája felöntött a garatra, és minden harmadik dolgozó látott már – ildomosnak nemigen nevezhető – tapizást a munkatársak között. Az alkohol a párkapcsolatukból kikacsintani vágyókat mankóként segíti, sokan a karácsonyi bulin lesznek először hűtlenek a párjukhoz. Miért épp az évzáró parti az, ahol a kollégák elvetik a sulykot? S mire érdemes odafigyelni, ha nem szeretnének Péter sorsára jutni? – kérdezhetnénk.
A karácsonyi partik divatja
Napjainkban egyre több cégvezető gondolja úgy, hogy az adventi buli évzáróként is működhet, ahol kiértékelhetik a vállalat és a dolgozók éves teljesítményét. Mindemellett oldott légkörben tölthetik egymással az időt a kollégák, ami csapatépítésnek sem utolsó. A parti jellege a cég profiljától, a dolgozók létszámától és a költségvetéstől függően változik: néhol csak szolid, szűk körű vacsora jöhet szóba, laza bowlingozás, máshol a hajnalig tartó bulizás sem kizárt. Egy dolog azonban borítékolható: nagyobb mennyiségű alkoholhoz lesz hozzáférésünk, ami kis pohárral kedvcsinálóként működik, nagy pohárral viszont felszabadít a gátlások alól. Ezért ha a következő munkanapon is szeretnénk a kollégák szemébe nézni, érdemes csínján bánni vele. Tehát ha a munkatársaink úgy is döntenek, hogy féktelen ivászatba kezdenek, nem árt óvatosnak lenni: szó szerint megüthetjük a bokánkat, lásd Péter esetét.
További buktatók
Kétségkívül van valami különös varázsa annak, hogy laza, fesztelen közegben társaloghatunk a kollégáinkkal. Ilyenkor háttérbe kerül a munkahelyi státuszunk – és hétköznapi, emberibb oldalunkat is megmutathatjuk. Nem árt azonban szem előtt tartani, hogy ez nem változtat a kollegiális viszonyokon: a főnök attól még főnök, a beosztott pedig beosztott marad. Ezért jobb, ha kerüljük a személyes vonatkozású beszélgetést és az őszinteségi rohamokat, hiszen a hangulat hevében üzleti információkat is kikotyoghatunk. Ugyanez vonatkozik a pletykára és a munkatársak kibeszélésére is. Bár a finom beszólás nem számít bűnnek, de inkább máshol gyakoroljuk. Nem biztos, hogy az alkoholgőzben célba érnek diszkrét kis célzásaink. Ahhoz jobban kéne kiabálni – ám az már sért. Ha pedig van olyan kollégánk, akivel nem találjuk a közös hangot, ne a karácsonyi partin próbáljunk szövetségeseket gyűjteni ellene. Mesterkedésünk a visszájára fordulhat, s munkatársunkat még inkább magunkra haragítjuk. Tanácsos továbbá a csábos, lapos pillantásoktól vagy a heves flörtöléstől is eltekinteni – ha nem szeretnénk, hogy másnap a fél vállalat a mi erotikus ügyeinken csámcsogjon.
Katika, a titkárnő összegabalyodik az új bérelszámoló kispapával, a takarítókislányra pedig egyszerre mozdul rá a táncparketten a csoportfőnök és a csoportfőnöknő... Mert már ilyen is van!
Lehull a lepel
Erika több mint két évig dolgozott egy pozsonyi székhelyű, nemzetközi cégnél. Nagy csapatban dolgozni mindig kihívás, s komoly emberismeretet követel. Nem minden fényes, ami annak látszik, s nem mindenki olyan, amilyennek látszik.
– Fiatalok voltunk, gyorsan összecsiszolódtunk. De mindenki tartogathat meglepetést, és ezt itt örökre megtanultam! – kezdi a történetét Erika.
– Az archaikus szerepek hamar leosztódtak. Volt a zsolnai Megmondom lány, a trencséni Félénk lány, a vidékről a fővárosba került Divatlány, a mélyen vallásos Lengyel lány, a papagájszínekben pompázó, tarkabarka Kreatív lány – és a sort a Mosolylány zárta, aki én volnék. A közös kávézást közös ebédek követték, és egyre több programot szerveztünk. Valóban azt hittük, hogy ismerjük egymást. Összekötött minket a bohémságunk, fiatalos energiánk, s persze a közösen átélt munkahelyi élmények. Az i-re a pontot a céges karácsonyi parti tette fel. Multinacionális vállalatunk nem csupán multikulti volt, komoly céges kultúrával is rendelkezett, aminek része volt a rendszeres karácsonyi népünnepély. Osztályunk egy csapatként jelent meg rajta. A felfokozott hangulat, a zene, az alkohol együttes hatása megtette a magáét. Kiderült, hogy a zsolnai Megmondom lány depressziós a fővárosban. Csak dajkálgattuk az italunkat, és közben nagy szemeket meresztettünk rá, mert erről eddig sosem beszélt. Ügyesen leplezte boldogtalanságát. Öt feles után kibökte, hogy nem jól választott...
Otthagyta gyerekkori szerelmét, mert csábították a nagyváros szirén fényei.
S itt, a túlzsúfolt teremben, ahol a diszkózene túlpörgött ritmusára túlpörgött testek vonaglottak, hirtelen rájött, hogy rosszul döntött. Nemigen tudtuk, mivel vigasztaljuk, s elkezdtük a Divatlányt keresni, aki mindig pontosan tudta, hogyan kell az ilyen helyzetekre reagálni. Ő nem csupán a megjelenésében ügyelt minden apró részletre, a kínos és kellemetlen szituációkat is kezelni tudta. Ám nem volt sehol, mert kiderült, hogy ezen az estén nem a mi társaságunkat keresi: mindig a legsötétebb sarkakban találtunk rá, más és más pasi társaságában. Pedig stabil, jól menő fiúja volt, akivel már az esküvőt tervezgették. Mégis folyton eltűnt mellőlünk. Eltartott kis ideig, míg rájöttünk, hogy nem kell őt kimenteni: a nyálas kinézetű férfiak nem az akarata ellenére zaklatják... Ezek után már csak kicsit lepődtünk meg, mikor a csendes lengyel lány kibökte, hogy neki tulajdonképpen Lukáš tetszik. A világ talán két legszégyenlősebb emberéről volt szó. Valószínűleg Paulina is az alkoholos puncsból merített erőt, mindenesetre rövid idő múlva szorosan összeölelkezve imbolygott Lukášsal a táncparketten. Nem láttuk, hol kezdődik az egyik, s hol végződik a másik ember, úgy összetapadtak. Hajnaltájt pedig bevadult Miley Cyrusként láttuk egy oszlop mellett tombolni. Szerencsére az oszlop eltakarta előlünk a teljes „színpadképet“... Ám én ekkor már a Kreatív lányra figyeltem, aki halkan megsúgta: ő készült erre a karácsonyi partira. Akkor már egy ideje a cég belső kommunikációs hálózatát használta ismerkedésre. Sikerült is valakit lépre csalnia... A hivatalos randira a karácsonyi partin került sor. Mint említettem, a Kreatív lány arról volt híres, hogy ruházatán a színskála összes színét felsorakoztatta. Olyan ember volt, akit mindenki első látásra megjegyez. Randipartnere, a rendszergazda srác felettébb unalmas és szürke figurának tűnt mellette. Uramisten, mi lesz ebből?!
A következő hét első munkanapján izgatottan léptem be a liftbe. Vártam a beszámolókat, ki hogyan fogja majd exkuzálni magát. Naivan azt hittem, hogy a Divatlány szabadkozni fog tapadós-pasizós viselkedése miatt, lengyelünk pedig majd széles szájjal vigyorog. Ám hiába vártam. Akkor ott többünknek leesett, hogy barátnők vagyunk, de annyira mégsem, hogy bármit is számonkérhessünk egymástól. Ejtettük a témát, én pedig nem fürkésztem tovább a kritikus arcokat, vagyis azokat, akik nem a színűket, hanem a visszájukat mutatták... A parti óta eltelt öt év. Azóta mindnyájan más vizeken evezünk, de azért a közösségi hálón nyomon követjük egymás életét. Divatlány továbbra is a fiújával utazgat, és a luxuskirándulásairól posztol fotókat. És ugyanolyan hibátlan szépség, mint amilyen volt anno. Mosolyogva szelfizik – de én már nem adok a külcsínre. Lengyel főnixmadárkánk továbbra is rejtélyekkel és lángokkal övezett jelenség, vagyis mi csak a rejtélyt látjuk, a lángolást már nem. Lángja kialudt: hétfőn már úgy ült a munkában Lukáš mellett, mintha számára idegen ember lenne. Mindketten a számítógépükbe temetkeztek. Paulina azóta visszatért Lengyelországba, és hozzáment egy lengyel fiúhoz. Lukáš jelenleg is a cégnél dolgozik, a mai napig egyedülálló. Az egyetlen kreatív történet a Kreatív lányé: ő hozzáment a kinézett rendszergazdához, és született két fiuk. A zsolnai Megmondom lány is visszatért régi szerelméhez, és leköltöztek egy Pozsony melletti falucskába. Nyáron a pozsonyi DinoParkban futottam vele össze, épp a második babáját várta. Mikor meglátta a nagyobbik fiamat, mosolyogva megkérdezte: Ugye, épp vele voltál várandós?! Egyetlen közös képünk van hatunkról, és pont ezen a karácsonyi partin készült...
Ne feledjük, hogy a színén nem látszik a visszája... Mielőtt kacérkodni kezdenénk a kollégánkkal, ne feledjük, hogy épp a szexuális zaklatásos perek korát éljük.
Csak lazán!
Mivel is zárhatnánk kis szösszenetünket, ha nem azzal a konklúzióval, hogy bár a céges évzáró rejthet buktatókat, elsősorban mégiscsak a dolgozók szórakoztatására szolgál. Ne féljünk hát kiengedni a gőzt! Együnk, igyunk, beszélgessünk, nevessünk: az éves munkánkkal maximálisan rászolgáltunk a szolid kikapcsolódásra. S mit tegyünk, ha a buli elszabadul? Próbáljuk megtalálni a forgatagban azokat, akiknek nem a dorbézolás jelenti az adventet. Ez a buli nem a jóllakásról szól. Eléggé visszatetsző, ha mindig csak enni látnak bennünket... Ennél már csak az rosszabb, ha folyamatosan vedelünk. Ez lerombolhatja a céges megítélésünket. Sőt, még a karrierünket is kerékbe törheti, mert lehet, hogy januárban pont az utózöngék miatt szedhetjük a sátorfánkat... Egy tudatos karrierépítő azt ajánlotta nemrégiben egy cikkben, hogy a harmadik poharunkba már csak alkoholmentes sört töltsünk. Így sok érdekes és a munkahelyi karrierünk szempontjából rokonszenves emberrel is megismerkedhetünk. Jobb, ha erre fókuszálunk. Beszélgetőpartnerünkkel ne válasszunk kényes témákat (politika, világnézet, vallás), maradjunk inkább a család, hobbi, utazás mesterhármasánál. A munkahelyi kényes kérdések megvitatása sem ajánlott. Az oldott légkörben könnyen tehetünk olyan megjegyzést, amit félreértenek, és a következő héten bekerül a cég információs rendszerébe, s ezzel végünk! Ezért legyünk diszkrétek és sosem konkrétak. A főnökünkkel pedig sosem szakmai kérdésekről, hanem a hobbijáról beszélgessünk. Meglátjuk, hálás lesz, és emlékezni fog ránk.
S végül a legkényesebb téma: a ruha. Ne öltözzünk mellvillantós ruciba, ne legyünk tolakodóak. Ne másszunk bele a másik intim terébe, ne leheljünk alkoholbűzt az arcába... Szóval, a karácsonyi parti nem az a hely, ahol az összes gőzt kiengedhetjük. A háromnegyede maradjon meg a szilveszteri bulira!
Olláry Ildikó, Sallay Erika
