„Tanyán élünk, lóháton járok munkába, otthon gyertyafénynél olvasunk a gyerekekkel, és mégis boldogok vagyunk."
Pál Gömörhorkáról került a Szepsi melletti Jánokra, igazabbul egy tanyára, ahová poros földút vezet, s amelyik kétszáz éve felesége családjának tulajdona.Otthonukban nem zúg a mosógép, nem villog a tévé, nem világítanak szebbnél szebb csillárok, a vizet is a kútból húzzák. A gyerekeket kicsi koruk óta lovaskocsival hordják be a faluba...
Katona Pál tehénpásztor. Lába alatt zöld harsog, feje fölött napocska leselkedik életadó sugaraival. Pál harmincötödik éve őrzi a teheneket. Legénykorában Gömör mesébe illő dombhátain vigyázott a csordára, nem ritkán áprilistól szeptemberig szinte csak tehenet látott.
Már ötéves korában ott állt a legelőn az apukája mellett, aki szintén tehénpásztor volt. Ám nem csupán az apukája, hanem annak felmenői is mind tehénpásztorok voltak.
Tudnivaló, hogy régen a falusi gyerekeket kiskoruktól tehénpásztornak használták, főleg ha olyan magas füvet termő legelők csillámlottak a dombtetőn, mint a Pelsőci-fennsíkon. Katona Pál keménykötésű, dolgos férfi, aki nem ijed meg a munkától.
Szereti az állatokat és maga felett a kék eget, de nem szeretné magát fényezni. Sok próba érte kint a legelőn: látott már földbe csapó villámot hömpölyögni az átázott mezőn, kutatott már elkószált tehenek után egymagában a holdfényes éjszakában, és számtalanszor állt szakadó esőben a világ közepén.
Mégis a pásztorkodás a legjobb, amit valaha magára vett, legyen ez akár a mai modern világ legelfeledettebb mestersége.
Pált a szerelem vitte el Gömörből: a táj változott, a tehenek viszont maradtak. Most a somodi gazdaság gulyáját őrzi.
– Feleségemmel, Anitával és két gyermekünkkel egy félreeső tanyán élünk Jánok mellett, távol a világ zajától – kezdi Pál. – A mi otthonunkban nem zúg mosógép, nem villog tévé, nem világítanak szebbnél szebb csillárok, a víz sem a csapból folyik. Félreértés ne essék, nem azért élünk ilyen egyszerűen, mert nem telik másra, hanem mert mi így szeretjük. A gyerekeket pici koruk óta lovaskocsival hordom be a faluba, s a mai napig lovon járok munkába.
Ezek persze nem nagy távok, de jól tudjuk, hogy sokan már a szomszéd utcába is autóval mennek. Meg aztán télen a sáros úton úgyis csak lóval tudnánk hazajutni.
– A ház körül is úgy teszünk-veszünk, mint apáink és anyáink a régi időkben: a fiam kecskét fej, kamasz lányunk a lovakat szereti. Traktorgenerátorral világítunk, az áramból néha egy-egy filmre is futja. Reggel etetéssel, itatással indul a nap, a feleségem le nem mondana a tyúkjairól, s ugye lovaink, kecskéink, libáink is vannak. A friss tej az istállóból, a tojás a tyúkólból kerül be a házba. Nincs rohanás, nincs túldigitalizáció, a háztartásunk sem függ a technológiától. Persze, mobiltelefonunk nekünk is van, de csak végszükség esetén használjuk.
Pál Somodi határában őrzi 100 tehenet számláló csordáját, a tornai vár árnyékában.
Az ember dolga és a kutya dolga
Katona Pál segítője a két kutyája. Herceget és Pannit maga tanította be a terelésre: füttyentésre a több kilométernyi rét egyik végéből a másikba terelik a csordát.
– Jó kedélyű triót alkotunk a kutyákkal. Nélkülük futkározhatnék fel s alá, hogy a csordát irányba tereljem! Ugyanakkor a kutyák sem sokra vinnék nélkülem. Ha azt akarom, hogy a tehenek balra menjenek, akkor felemelem az ujjamat, és a kutyák azonnal elindulnak a csorda mögé. Még akkor is értik a leadott jelet, amikor több száz méterre vannak tőlem – magyarázza Pál.
S mikor elhangzik a kérdés, hogy miért ítéltetett kihalásra a csordapásztorság, Pál elgondolkodik. Egyre kevesebb gazdaságban tartanak nagy csordát, s a mai fiatalok sem fejővödörre áhítoznak. Ki akarna minden nap a tehenek körül bóklászni, reggel ki- és este behajtani őket.
Másrészt... Másrészt mindenki ismeri a villanypásztort. Ez ugyebár a legelő szélén, vezeték formájában, a benne pulzáló áram segítségével tartja egyben vagy határon belül a csordát. Ott, ahol kisebbek a csordák, ilyen berendezésekkel váltják ki a pásztor munkáját.
Büszke pásztor, tiszteletét a természet iránt ruházatával is kifejezi. Botját, táskáját maga gyártotta...
– A fiam még csak tízéves, de hétvégenként kijön velem a legelőre. Gyönyörű szakma az enyém, ám annak is örülni fogok, ha a fiam valami praktikusabb célt tűz ki maga elé. Ellenben ha választása mégis a pásztorkodásra esik, akkor sem leszek szomorú, sőt: büszke leszek rá, hogy felmenőim s jómagam nyomdokaiba lép – zárja le Katona Pál az elmélkedését. Egyszer azt olvastam: az a baj a világban, hogy nem a tehénpásztorok kormányozzák... A tehénpásztorok ugyanis nem engednek a szabadságukból, az ott hever mellettük a mezőn, széltében-hosszában megnyúlva. S már csak ezért sem lehetne őket megkötni, sem lekötelezni, korrumpálni... Egyetértenek?
