A plasztikai sebészetet sokszor léleksebészetnek is nevezik – a test szépítésével lelkiállapotunkat javítjuk.
Egy feltételt azonban teljesíteni kell ahhoz, hogy testünk és lelkünk sebei is behegedjenek: a beavatkozást nekem kell akarnom, nekem, egyedül nekem!
A plasztikai sebész rendelőjében gyakran kerül sor az alábbihoz hasonló párbeszédre.
Orvos: „Mit kívánnak tőlem?”
A férj megszorítja a felesége kezét: „Mellplasztikát.”
Orvos: „És milyen méretre gondol?”
Férj: „A C megfelel.”
Orvos: „Asszonyom, megbeszélhetnénk a részleteket?”
Férj: „Nézze csak meg, milyen kicsi a melle...”
A szépségsebész szemével
Ilyen esetben ki akarja a plasztikai műtétet? És miért? A sebészek a legkülönfélébb kívánságokkal találkoznak. A nők ilyen vagy olyan beavatkozást kívánnak elvégeztetni a testükön – a végén kiderül, hogy semmi bajuk a testükkel. De a műtéttől azt remélik, hogy kedvesük elhagyja azt a másikat, ha ... ha nekik nagyobb lesz a mellük, laposabb a hasuk, karcsúbb a combjuk, és húszévi házasság után rendbe jön a szexuális életük.
Mi, nők valóban akarjuk ezeket a beavatkozásokat? Annyira vágyunk a két számmal nagyobb mellre, a sima arcra? Ha őszintén szebbek akarunk lenni, akkor a kérdésre azonnal rávágjuk: igen! Az orvosok szerint a legelégedettebb páciensek azok közül kerülnek ki, akik szinte „kiharcolják” a műtétet.
Például a férj ellenzi, hogy a felesége megnagyobbíttassa a mellét vagy felvarrassa a szemhéját, de az asszony annyira vágyik rá, hogy a férj akarata ellenére is kés alá fekszik. A sebészek tapasztalata szerint az ilyen páciensek sebei jól gyógyulnak. Szemben azokkal a nőkkel, akiket a „körülmények” kényszerítettek a műtétre. Náluk gyakran komplikációk lépnek fel, panaszkodnak a fájdalomra. A sebészek réme az a páciens, aki azért operáltatja meg a mellét, mert a kedvese úgy akarja. S ne adj’ isten, ő is fizeti!
Mit gondolnak, hogyan viselkedik a korrekciós orrműtét után az a nő, aki évek óta klasszikus görög profilra vágyik? Többször is megnézi az orrát a tükörben, pedig az arca dagadt, tele van véraláfutásokkal. Ő mégis azt mondja: „Remek, szépen gyógyul a seb!” És mit mond ugyanebben a helyzetben az a nő, aki azért operáltatta meg az orrát, mert azt hiszi, minden férfi a csúnya orra miatt hagyta ott? „Irtózatos! Még rondább vagyok, mint régen! Tönkretették az arcomat!” És elkezd sírni.
Évről évre nő a korrekcióra jelentkező nők száma.
– A nők úgy jönnek hozzánk, mintha új frizurát vagy új körmöket rendelnének. Nem veszik figyelembe, hogy a szépségsebészet is orvosi beavatkozás – panaszkodik az egyik plasztikai sebész. A nők úgy mennek el az orvoshoz, mintha már mindent tudnának az egyes műtétekről. Többet, mint az orvosok. Mintha a világ legegyszerűbb dolgáról volna szó. „Az izom alá kérem az implantátumot. Vagy nem, mégsem, inkább a tejmirigyek alá... A jövő héten lehetne? A következő héten ugyanis sízni megyek az Alpokba!” Igen, az ilyen kívánságok is gyakoriak.
A szépségsebészek ajtaján öntudatos menedzserek is kopogtatnak. Azt szeretnék megtudni, mikor kell elvégeztetniük egy-egy beavatkozást.
– Ezek a nők általában reálisan gondolkodnak. Nem problémáznak, ha azt mondjuk nekik, egy évet még nyugodtan várhatnak. Ha ugyanezt egy ingatag lelkű nőnek mondjuk, akkor elmegy, és keres egy másik orvost, aki azonnal megoperálja. De azzal sem lesz elégedett, és elterjeszti róla, hogy rossz munkát végzett. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy az a plasztikai sebész sikeres, aki jól válogatja meg a pácienseit – mondja egy sikeres sebész.
Ő is találkozott már olyan esettel, amikor a hölgy a megereszkedett mellét akarta rendbe tetetni. A sebész nem ajánlotta a műtétet. A nő később a szemére hányta, hogy emiatt hagyta el a férje. Évekkel később ismét találkoztak. A hölgy bocsánatot kért, és boldognak látszott. A mellét nem operáltatta meg, de talált egy másik férjet. Azóta rájött: nem azért akarta a műtétet, mert elégedetlen volt a testével, hanem azért, mert elégedetlen volt a férjével.
Az igazság az, hogy a nők mégiscsak a férfiak kedvéért vetik alá magukat ezeknek az átalakító machinációknak. Hiszen mindenki boldog akar lenni. És a nők akkor boldogok, ha csodálják, szeretik őket.
Ezért kicsit mindig kétségbe kell vonni azt az állítást, hogy a nők maguk miatt végeztetik el a beavatkozásokat. Azért nem árt, ha ebben a tekintetben is tanulunk a férfiaktól, és az ő szemükkel is megnézzük a szépségsebészetet. Lejátszódnak-e ehhez hasonló beszélgetések a rendelőben?
Orvos: „Uram, mit szeretne?”
Feleség: „Zsírleszívást a férjemnek.”
Orvos: „És melyik testrészre gondol?”
Feleség: „Nézzen csak rá a hasára. Ezt szívja le. Meg ezt, meg ezt.”
Orvos: „Az ön véleményét is tudni szeretném, uram.”
A férj: „Hát, nem is tudom. A feleségem azt mondta, hogy ezt a hájat le kell vetetni. Tudja, ő fizeti az egészet.”
