Régóta érdekel, miből is áll egy méhész munkája. Vajon hogyan készül ez az aranysárga, csurgós finomság, tele gyógyító anyagokkal? El sem tudom elképzelni, hogy ezek a kicsi, zümmögő, szúrós jószágok egyáltalán hogyan találnak haza a saját kaptárjukba. Talán ezért is volt élmény Ipolyság közelében, az Olvári-völgy kapujában megismerkedni Kiss Sándorral és Annával, akik bevezettek a méhtartás tudományába.
Meg azért is, mert kedvelem azokat az embereket, akik szenvedéllyel végzik munkájukat.
Kiss Sándor az évtizedek alatt a méhészet valóságos szerelmesévé vált.
Kiss Sándor nem akármilyen méhész. Több mint negyven éve foglalkozik méhtartással, és ahogy elnéztem, valószínűleg a téma egyik legnagyobb szakértője. Méhészetük kis házának fala tele előkelő oklevelekkel. 2009-ben elnyerte a Szlovák Méhészek Szövetsége aranyplakettjét, 2012-ben az Országos Magyar Méhészeti Egyesület arany okleveles méhész címét. Tagja mindkét ország méhészcsoportosulásának, valamint vezetője az ipolyszakállasi méhész alapszervezetnek.
Száraz (!) mézborával kétszer is komoly helyezést ért el az Apimondián, a méhészek világkongresszusán: 2009-ben Franciaországban bronzérmes, 2011-ben pedig Argentínában aranyérmes lett. És higgyék el: ez csak néhány a sok elismerés közül. Ezenkívül együtt dolgozik a Szlovák Tudományos Akadémiával: Jaromír Klaudi professzorral a nyúlós költésrothadás (ne kérdezzék, mi lehet az) nevű méhbetegség ellenszerét kutatják, és Kiss Sándoré a gyakorlati rész.
Mindennek ellenére Sándor egyszerű, dolgos embernek tűnik. Ha nem kapott volna ennyi neves kitüntetést, szerintem akkor is elégedett lenne. És tudják miért? Mert szereti, amit csinál. Mert a méhek tanulmányozása és a méhtermékek minél tökéletesebb feldolgozása kitölti az életét. Nem bírjuk ki, megkérdezzük: és a méhészetből meg lehet élni? Azt feleli:
– Meggazdagodni nem. De becsülettel megélni, azt igen.
Pályafutását zootechnikusként kezdte egy szövetkezetben.
− Ezt hagytam ott ’84-ben a méhekért. Senki sem értette. Túl sok dolgot láttam-hallottam, olyanokat, amikben már nem akartam részt venni. Jobb nekem itt a szabadban, a méhek között, a magam uraként.
A házaspár közös szenvedélye a méhészet, és nekem úgy tűnt, remekül kiegészítik egymást.
A házaspárnak 2000-től a méhészet a fő bevételi forrása. Amióta azonban néhány éve elérték a nyugdíjkorhatárt, visszaadták vállalkozói engedélyüket, és méhcsaládjaik számát 230-ról 130-ra csökkentették. Méhesükben méhészeti bemutatókat is tartanak, ahol a látogatóknak elmagyarázzák az anyaméh mesterséges megtermékenyítését, sőt, betekinthetnek a méhek „mikrovilágába”.
Dolgoznak a méhek: jól látható, hogy a fényes sejtekben készítik a mézet, a matt fényűekben pedig peték találhatók.
Egyébként mi is betekinthettünk… Csak néztünk nagy szemekkel, amikor Kiss Sándor elindult a dombon fölfelé, a kaptárokhoz, rövidnadrágban és pólóban, csupán egy füstölővel a kezében (azt is csak a mi kedvünkért). Mikor halkan megkérdeztük, hogy hol marad a védőfelszerelés, lazán megjegyezte: neki nem kell. Kiderült, hogy nekünk sem kell... Méhei nem agresszívak, sőt meglepően nyugodtak.
130 kaptár az Olvári-völgy kapujában, Ipolyság mellett.
– Hacsak nem hadonászunk, és nem állunk a repülési útjukba, a méhek nem szúrnak – magyarázta. – Fontos tudnivaló, tanítani kéne az iskolákban: ha megtámadnának a méhek, guggoljunk le, kezünkkel takarjuk le az arcunkat, és maradjunk mozdulatlanul.
Egészen addig nem akartam elhinni, hogy még engem se fognak megszúrni a méhek, amíg kezembe nem fogtam egy szétszedett kaptár egy keretét, rajta több száz méhvel! Ez volt életem egyik legnagyobb élménye. Kívánt némi bátorságot, ugyanis fel szoktam dagadni a méhszúrástól.
Nem kell védőfelszerelés: az évek során szelektálással sikerült megszelídíteni a méheket.
Fotós kollégámnak is le kellett győznie magát, amíg a képeket készítette, egészen közelről, védőfelszerelés nélkül. Ha az egyik fotót (piros kockával jelölve) jobban megnézik, láthatják, melyik sejtben van méz, illetve melyik méhecske gyűjtött össze virágport a végtagján található ún. kosárkában.
A kék kockával jelölt fotón pedig az anyaméhet láthatják. Igen, az az, amelyik sárga pöttyel van jelölve. Kissék hivatásos anyanevelők. Ezt a tevékenységet – természetesen elnagyolt hasonlattal – úgy képzelhetjük el, mint a kutya- vagy a lótenyésztést.
Summa summarum: megúsztuk egyetlen csípés nélkül. Csupán Sándor mutatta be a karján, hogy nem kell félni akkor sem, ha egyik-másik megcsípi: többek közt méhcsípéssel gyógyítgatják magukat...
– A múltkor fájt a nyakam – teszi hozzá a felesége –, fel is hoztunk a szobába két-három méhecskét, szurdossanak össze egy kicsit. Mindjárt jobban lettem.
Mindenesetre van benne ráció: a méhméreg, hasonlóan a kígyóméreghez, bizonyos gyógyszerek alapanyaga. Egyébként a méhtermékeknek köszönhetően Sándor nem jár orvoshoz, számára ismeretlen a nátha vagy az influenza. Három éve kénytelen volt beszedni egy sorozat antibiotikumot – ezt kivéve 12 éves korában szedett utoljára gyógyszert!
A méhszúrások következtében a méhészeknél ismeretlen a Parkinson-kór.
– A méhek élete számomra csoda! – mondja lelkesen Kiss Sándor. – Olyan, mint egy álomvilág. Keveset tudunk róluk, pedig az emberiség sokat tanulhatna tőlük. Többek közt ezért is tartok szívesen bemutatókat gyerekeknek.A méhek hihetetlenül szorgalmas rovarok, amelyek rendkívüli szervezeti életet élnek. Védik és segítik egymást, különösen az anyakirálynőt, aki az egész család életét irányítja, hangokkal és illatanyagával. Mindenkinek megvan a maga feladata, amit tökéletesen elvégez. Nincs szerszámuk, mégis tudnak fuvarozni, építeni. A sejteket pontosan hat vagy nyolc milliméteresre építik. Egy négyzetdeciméteren 400 dolgozó méhsejt található. Se több, se kevesebb.
Sándor minden mozdulata arról tanúskodik, mennyire szereti a méheket. Nehogy egynek is baja essen! Képzeljék, nagy kezével olykor még meg is simogatja őket!
És hogy mi mindent készítenek a méhek? Természetesen mézet, de gyűjtenek virágport (a növények hím ivarának terméke), méhpempőt (az én kis laikus fejemmel a csírához hasonlítanám), propoliszt (a növényi sebekből elfolyt sebváladék átdolgozott anyaga) és méhviaszt (az izzadságmirigyük váladéka).
Egy jó méhésznek nincs más dolga, mint figyelni a méhek életét, és tudni, mikor mit lehet tőlük elvenni, mikor kell adni nekik, hogy ne szenvedjenek élelemhiányban, és betegségek se sanyargassák őket. Kissék minden méhterméket felhasználnak, sőt, krémmézet, propolisztinktúrát, viaszgyertyát és mézbort is készítenek.
– Minél többféle növény közelében él a méh, annál jobb a méze. Termékeink jó minősége 90%-ban a méheinknek köszönhető, és csak 10%-ban nekem.
Pörgetik a mézet.
Azonban a méhek élete, sajnos, veszélyben forog. A világ különböző tájairól érkeznek hírek tömeges pusztulásukról. Tavasszal Dél-Szlovákia méhészeinek is szembe kellett nézni ezzel: oka pedig az újabbnál újabb méhbetegségek, amelyek a migráció és a behozatal miatt külföldről érkeznek hozzánk. A méhek jelenleg kihalnának az ember segítsége nélkül!
– Ez pedig baj – figyelmeztet a házaspár. – A méhek virágbeporzó tevékenysége nélkül a természet felborulna, csökkennének a terméshozamok. És nemcsak a termés mennyiségére, hanem minőségére is hatással vannak. Nézzék csak meg az itt található gyümölcsfákat: különösebb beavatkozás nélkül, évről évre bő és ízletes termést adnak. Vigyázzunk a méhekre, a természet egyik csodájára!
Azt is megtudhattuk, milyen részekből áll a kaptár, és hogyan élnek benne a méhek.
Annika birodalma – a pempő begyűjtése nagy türelmet igénylő feladat.
Ebben helyiségben figyelhetjük meg a méhek mikrovilágának életét.
A virágpor behordása a kaptárba. Itt nincs lazsálás!
A méhviasz feldolgozása.
A méhkirálynő irányítja az egész család életét, hangokkal és aromákkal.
Kissék méhészete mindenütt az ötletességről tanúskodik. Ez például egy méhitató, a fa törzsére folydogáló vízzel.
